Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
Siklósi Ferenc, a nagyközség tanácsának elnöke. Kétszer is elolvastam a Petőfi- emlékmű feliratát, amikor Me- zőberénybe értünk. Gondolataim ide-oda csapongtak; 1849. július. A történelem úgy jegyezte fel e dátumot, hogy Petőfi Sándor, a magyar nép lánglelkű költője okikor látogatta meg harmad ízben Mezőbe rényt Rokonánál, a mezőberényi születésű Orlad Petrich Somáinál szállt meg. Innen írta utolsó levelét Arany Jánosnak és innen indult el utolsó útjára, Bem táborába, semmit sem sajnálkozva azon, hogy a földesurak földjén vetéseket és az ültetvényeket a nép elpusztította... Orlaiék háza azon a helyen állott, ahol ma a tanáesháza van. Érthető tehát gondolataim csapongása. Hamarjában nem tudtam hová tenni e három nemzetiségű községben a Petőfi Sándor iránti rajongást Sokáig elmerenghettem volna ezen, de Siklósi Ferenc, a tanács elnöke megnyugtatott: „Mezőberényben nem igen beszélhetünk kimondottan nemzetiségi kérdésről.” Bevallom eredeti szándékom nem az volt, hogy ezt az új nagyközséget erről az oldaláról mutassam be De úgy érzem, hogy ezt elválasztani mindennapi életűiktől nem lehet __ M ezőberényt, akik korábban ismertek, úgy tartották nyilván, mint három nemzetiségű települést. Tény az, hogy a község 1723—25 között két év alatt vált három nemzetiségűvé, azonban már az 1960-as népszámlálás sem tartalmazott üyen adatokat A tanácselnök így beszélt erről: ~„A felszabadulás előtt a nemzetiségiek élesen elkülönültek egymástól. Ügynevezett „gátak” határolták az egyes nemzetiség által lakott községrészeket. Innen az elnevezés is: „Magyar- gát”, „Tót-gát”, „Német-gát”. Ez viszont vallás szerinti megoszlást is jelentett, temetkezési helyüket is különválasztották „magyar, német, tót” temetőkre. Hasonló volt a helyzet a kereskedelmi egységek kialakításánál is (magyar-, tót-, német-hangya). Ma már ezek a körülmények teljesen ismeretlenek. A 20 éves korosztály mindezt csak a mamák és a nagymamák elmondásaiból, vagy könyvekből ismeri. Egyébként általános tapasztalat, hogy például szlovákul egymásközt is csak a 60—80 évesek beszélnék. Azonban a 20—40 évesek alig-alig értenek szlovákul. Pedig tanulnak a gimnazisták német nyelvet is, a Egy a tizenegy közül: Mezőberény nagyközség Az épülő négyszintes üzlet- és lakóház makettje. Modern gépeken öröm dolgozni a pamuttextilművekben. Fotó: Demény vétele. Nincs szolgáltatóház, csupán ennek óhaja izgatja a kedélyeket. Mindössze hárommillió forint támogatás kellene hozzá... Mély sóhaj kísérte az elnök utolsó szavait, mintha azt érzékeltette volna: ez gond a felsőbb szerveknek is. Valóban gond, ám semmi esetre sem jelenti azt, hogy a mezőberényiek nem gazdái területüknek. Valói ságos őrvezetők ók! Ismerik új hatáskörüket, élnek és tanulnak élni vele. Csak azt végzik el, aminek értelme van. Terveik? Vannak bőven. Ügy érzem, a megvalósítási sorrendet nyugodtan bízhatjuk testületükre, majd a tanács dönt bölcsességgel, és felelősségtudattal válogatja ki a legfontosabbat az egész község megelégedésére. Rocskár János szlovák oktatásra pedig mindössze öt jelentkező volt. Szóval, ebben a községben a korábbi nemzetiségiek eggyé forrtak és ezt mesterségesen sem lehet megbontani — hacsak a nevek hangzásáról nem ítélünk — ezt tenni pedig badarság. Az igazság az is, hogy megbízható adat nincs arról, hogy ki, milyen nemzetiségűnek vallja magát. Valóságban azonban a „gátak” elszakadtak. 1945-ben is már vanagyközségi hatáskörből eredő kooperációs lehetőségekről, annak szükségességéről. Ennek a kooperációnak máris biztató eredményei mutatkoznak. Hozzájárult a végrehajtó bizottság, hogy a Kossuth tér 13 számú épület helyén az OTP és a Mu- ronyi Állami Gazdaság üzlet- és lakóházat építsen. A szanálási költség felét, de legfeljebb 100 ezer forintot a gazdaság adja. A felépítés után szép színfoltja lesz Jó munka, jó kereset a faipari ktsz-nél. lamennyien „egy nyelven” beszéltek; amikor nagypénteken, Blankán szétosztották a két ura- uradalom földjét. Élelmiszert küldtek Budapestre, traktort kaptak érte. Ezekkel alakult meg a gépállomás. Bizonyára ezzel az összeforrottsággaj fejlődik így a község, illetve nagyközség!” Az utóbbi kijelentését úgy érzékeltette velem, hogy megértsem: most már erről is beszéljünk. Nem érte őket készület- lenül a rangsorolás. Sokat latolgatták, hogy mit jelent ez a község fejlesztésére, a lakosság és a tanács kapcsolata, a tanácsi munka egyszerűsítése szempontjából. Egy ideig két véglet szerint sommázták. Az egyik: „Olyan ez, mint régen a címzetes őrvezető; hcwivéd-zsóld, őrvezetői rendfokozattal.” A másik: „Minden gondunk megoldódik, hiszen lesz a városokét megközelítő költségvetésünk, jelentős állami támogatás.” Ma már világos a cél: olyan jogosítványokkal felruházni a nagyközség tanácsait, melyekkel biztosítják a kormány politikájának hatékony érvényesülését. Tehát nem egyszerűen címváltozásról van szó. Így is cselekszenek. Kidolgozták a munkaköri beosztásokat, tárgyaltak a tanácstagokkal, az állandó bizottságokkal, ismertették velük a várható feladatokat, és kérték segítségüket azok megvalósításához. A tanács alá nem rendelt szervek vezetőit is tájékoztatták a ez a nagyközségnek. Ügy tervezik, hogy a földszintes lakóház helyett négyszintes lakóház épüljön. A fölszinten pedig az ügyvédi munkaközösség irodái és a tejivó kapjon helyet. Ezeket a törekvéseket a lakosság örömmel nyugtázza. A tanácstagi beszámolókon is rendszeresen tájékoztatják a lakosságot, milyen ügyeket intézhetnek el itt, helyben. A felsorolás korántsem teljes, csupán annak érzékeltetésére alkalmas, hogy a nagyközség valóban nagyobb kötelezettség. — Természetesen vannak gondjaink is, ezek elsősorban a közégünk sajátosságaiból adódnak — folytatta Siklósi Ferenc A gondók közül hosszasan időztünk a cigánykérdésnél. A községben két felszámolásra szánt telep van: Párizs és London elnevezéssel. Eddig 54 új lakást sikerült átadni. Sajnos, az új lakáshoz jutott cigánycsaládoknak csupán egynegyede tartja azt tisztán, a többi viszont menekül a kultúrától. Az is hiba, hogy a cigánylakosság legalább 40 százalékának munkaundora van. Természetesen nem ezekről ítéljük meg a többi becsületesen dolgozó cigánycsaládot. A továbbiakat, mint a község sajátosságait így összegezi az elnök: — A megye második legnagyobb települése, ipari jellegű, 13 ezer lakossál. Köröstarcsa, •* Hunya, Kamut, Murony, Békés, Bélmegyer veszi körül. Hozzátartoznak Büngösd, Kereki, Bó- dishát és Blahka-major. Az össz- keresők 72 százaléka bérből, fizetésből él, s csak 28 százaléka szerzi jövedelmét a mezőgazdaságból. Persze ott sem lehet panasz, mert bizony tízórás munkanapra átlag 95 forintot keres egy tsz-tag. Nem is vágynak el a községből. Ez többek között azt is jelenti, hogy a lakosság igényei, szükségletei megközelítik a hasonló nagyságú városokét (Lakás, táplálkozás, öltözködés, kulturális-kommunális, egészségügyi ellátottság, stb. tekintetében.) — De vajon a városokat megközelítő módon lesznek-e lehetőségeink ezek kielégítésére? Most csak arról szólok, mély a mi erőnket meghaladja. Vajon lehetséges lesz-e szövetkezeti — talán állami lakások építésével enyhíteni a súlyos lakáshiányt? — Valóban kimondani is szégyellem, hogy a tanács 1965-től mindössze három lakást tudott kiutalni, mert nincs miből. A szövetkezeti lakásépítést nem engedélyezték, állami lakásokat nem építenek — a régebbiekben meg már laknak Szép papírra, hibátlanul gépelték le a tízéves fejlesztési tervüket is. Van abban szó művelődési házról, iskolákról, múzeumról, strandfürdőről, autóbusz-váróteremről és sok mindenről, ami éppen egy nagyközséget megillet Csupán a pénz a kevés. A szükséglet jobban nő, mint a község saját beA mezőberényi Pefcő’i-em- Iékmű felirata: „1849. július 18. Ekkor hagyta el költőnk örökre ábrándjainak hazáját, az általa sokszor megénekelt Alföldet.... Orlai”. Az emlékművet a mezőherényi hagyománykutató kör ifjúsága állította 1961. VII. 31-én.
