Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-29 / 75. szám
Beszélgetés egy fiatalemberrel írta: Benedek István A FIATALEMBER, aki jóval a második világháború után született, azzal állt elém, hogy két ilyen egymástól távoleső nemzedék, mint az övé meg az enyém, nem érthet egyet egymással semmiben. Más az erkölcsi felfogásunk, más a tudományos világképünk, más a művészetről vallott felfogásunk; min- denekfelett pedig mások az emlékeink meg a reményeink, és ez az ellentét nem hangolható össze. Nem tagadhattam, hogy van ebben valami igazság. Az én nemzedékem az első világháború alatt született, s ha emlékünk nincs is róla meg az azt megelőző „békebeli békéről”, neveltetésünknél fogva mégis megtapadt bennünk valami a „császári és királyi” légkörből, abból a langyos atmoszférából, amelyre legjellemzőbb az a tudat volt, hogy a sorsunkat nem magunk intézzük. A társadalom egy nagy gépezet, amelyben minden a helyén van, a gazdag gazdag, a szegény szegény, a politikát a politikusok intézik, a polgárok ügyeit pedig a hivatalok, nekünk épp csak el kell végeznünk a napi munkánkat, egyébhez nincs közünk. Nem a mi szemléletünk volt ez, hanem apáink nemzedékéé, az első világháború előtti felnőtteké — tehát mi ebben a szellemben nevelkedtünk, és ez ellen lázadtunk. A világháború felnyitotta apáink szemét, látták, hogy a nagy gépezet nem is működik olyan automatikusan, mint hitték, de a következtetéseket már mi vontuk le. — És mi volt ez a következtetés? — kérdi kissé megvetően Laci, a mai fiatalember. — Természetesen az, hogy a nagt) gépezetben, a társadalomban mégsincs minden a maga helyén, és, hogy nekünk is közünk van a sorsunkhoz. — És a kezetekbe vettétek? Ezt már olyan gúnyosan kérdezi, hogy bennem is felmegy a pumpa. — Ha azt hiszed, ez olyan egyszerű, nagyon sok keserves csalódás fog még érni. Mindenesetre megpróbáltuk. Beleszóltunk a sorsunkba, több-kevesebb eredménnyel. — A több az veit, hogy kitört a második világháború. És mi volt a kevesebb? — Nézd, Laci, azért ilyen egyszerűen nem varrhatod nyakunkba a világháború előidézésének személyes felelősségét. Biztosíthatlak, hogy én éppoly kevéssé áhítottam a másodikat, mint te a harmadikat. És, ha ne adj isten megéred a harmadik világháborút, sőt túl is éled, nagyon határozottan fogsz tiltakozni az ellen, hogy te akartad. — Éppen az a különbség a nemzedékeink közt, hogy mi felismerjük a személyi felelősség és a közösségi felelősség elválaszthatatlan- ságdt — Szép. De tudod mit, napoljuk el ezt a vitát arra az időre, amikor csakugyan vállalsz valami felelősséget. Mert egyelőre nem vállalsz, csak követelsz. —- Igen, mert ti nem hagyjátok... — Ez az. Látod, a mi fiatalságunk idején is volt ilyen ti, akik nem hagyták. s. És ime, máris áthárítod a felelősséget: ti... De legyen szabad felhívnom a figyelmedet, hogy amit te nemes egyszerűséggel „ti”-nek nevezel, az két részre bontható. Egyik része a társadalom irányító szervezete, amelyben nekem ugyanannyira van vagy nincs szerepem, mint neked. Másik része ellenben valóban mi vagyunk, ha úgy tetszik: az idősebb korosztály. És ne vedd rossz néven, ha úgy gondoljuk, hogy a mai társadalomnak mi ugyanúgy részesei vagyunk, mint ti. Gondolkodott egy sort Laci, aztán ügyesen csavarin- tott a szón. — Persze, részei vagytok. Csakhogy ti már kifelé mentek belőle, ezért aztán nem akartok változtatni rajta. Beleültetek kényelmesen, és most sehogy sincs ínyetekre, ha mi a magunk feje szerint akarunk élni. Nem volt könnyű erre válaszolni. Hogy nem akarunk változtatni rajta? Ezt nem merném ilyen határozottan állítani. Mindenesetre nincsenek már olyan rózsás reményeink, mint Laci korában voltak. Az igényeink is szerényebbek: nem akarjuk egyik napról a másikra megváltani a világot — mert, ha akarnánk i*, úgysem lehet. Ezt nem mondom Lacinak, nem is hinné, meg minek csillapítsam ifjonti bizakodását — amiből őszintén szólva kevesebb van benne, mint amennyit szívesen vennék. Beleülni beleültünk, ha nem it olyan kényelmesen, mint Laci gondolja. Isten őrizz, hogy elmondjam neki, milyen nehezen. Ezt állják a legkevésbé, a mi kényelmetlenségeinket. — Felteszem, hogy nem irigyled — mondtam óvatosan. — És valami kényelem nektek is jut belőle, nem? Bizonytalanul ingatta a fejét, nem nagy meggyőződéssel. — Azért jó fej vagy — mondta végül, némi leereszkedéssel. — Eljöhetek máskor is? Ebben maradtunk, jöjjön. Kordováner János Busó maszk (faliszőnyug) Muesi Józsefi Most már tudom Fogja szívem, mióta élek a hegy, a v°lgy, az erdős vidék, pedig az Alföldőn születtem, bennem az Alföld kalásza ég. Mert mindig elérhetetlen volt! Ideig-óráig volt csak enyém. Hogy arcukat nézzem sokáig, most már tudom, nincs semmi remény. Nagy László: Esküszöm, hogy ő is örök Esküszóm, hogy ó is örök, sose lesz a hemzsegő árnyé. Fejbúbján málnás kosarával alászáll rubint-koronával. Mereven, akár egy királynéi. Medveszagot ont már a hegy s az életet irtó körökből alkonyati láng-kereszt: sas függ, magas vizek fröcskölik gyöngyük, s lenn emberpár bőg a gyönyörtől. Örök visszhang s tűz az idő, a nő arca ég ragyogóan, balzsam szagú gőzt vet a gönce, lenn gyötri a rétet gerince, sarka fönn a meredek holdban. Anja Vammelvuo: Nag-i an$ ám A nagyanyámról semmit sem tudok, ó, a nagyanyámról, Amandáról, a szeretnivalóról, semmit sem tudok. Szült ő nyáron és télen ikreket és koraszülötteket s most úgy bámul ki a képből mint a szürke évszázad, kendőbe bagyuláivá és betegen. Milyen biztos a szem háromszöge, a választék mint egy országhatár, a keze milyen rezdületlen, göcsörtös és kemény, nyugodt mint a halál, ülj és nézz a világba Ölj csak, nagyanyám, felmérve a termést. Képes Géza fordítása firm eredetiből A Zeneműkiadó tavaszi könyvújdonságai Rendkívül izgalmas olvasmányt vesz kezébe az olvasó Losoncai Ágnes: „A zene életének szociológiája” című könyvében. A szerző ugyanis nem kisebb kérdéssel foglalkozik, mint azzal, hogy kinek, mikor, milyen zene kell? — Programja az, hogy a művészet (zene) társadalmi létének folyamatát, a zene mindennapi „életmódját” vizsgálja. Nem elsősorban a zenéről van szó, hanem arról, hogy milyen zene milyen igényeket elégít ki, milyen igényeket teremt és milyen igényeknek nem felel meg. E megközelítés legfőbb erénye és legfőbb nehézsége az, hogy két fo- lyamatszerűen élő, mozgalmas, változatos közeg (társadalom és esztétikum) nem kevésbé epikus viszonyát indul megragadni, szükségképpen csak mozzanataiban vizsgálva a mozgót. Hogy ez a bonyolult feladat, melyet Losonczi Ágnes előszavában játékosan úgy határoz meg, hogy az a „tükrözés tükrözésének tükrözése’, megoldható-e — az a fölmérések és kiértékelések nagy pontosságán, tudományos egzaktságán túl azon múlik, hogy a szociológus képes-e a szerzett adatokból az igazán döntő, meghatározó csomópont-értékű észlelteket felismerni s azok fényében elrendezni a többit A vizsgálódás sikerének talán legdöntőbb feltételét oly módon biztosítja a szerző, hogy a művészet befogadását, „fogyasztását” elsajátító tevékenységként veszi szemügyre, abból indul ki, hogy a művészettel való találkozás — sőt: e találkozás elmulasztása is — aktivitás a közönség részéről; a művészi termék fogyasztójának a művészet termékéhez való viszonya nem szenvedő, hanem cselekvő. Az egészséges, reális álláspont másik biztosítéka „A zene életének szociológiájá”-ban az, hogy nem szűkíti elemzését az esztétikum biztos határain belülre, hanem éppen legizgalmasabb kérdéseként azt a látszólagos paradoxont veti fel, amikor elemi szintű vagy ridekfflcua esztétikai igényeket az esztétikum határain kívül eső „termékek” elégítenek ki vagy tartanak lekötve. A tanulmány három, szervesen kapcsolódó részből áll: A művészet Igénye — művészet nélkül: A zenei választás társadalmi természete; A zeneértők típusai és a zened értékek változékonysága. A szöveg között kérdőívektől értékelési táblázatokig megismerkedhetünk a zeneszociológiai felmérés mozzanatainak eszközeivel is — így nemcsak a végeredményt látva, hanem mintegy gyakorlatában is megismerve a zene- szociológus munkáját A termékeny gondolatokban gazdag tanulmányt bő irodalomjegyzék, valamint jegyzetek teszik teljessé. Többszörösen ünnepi esemény a Szalmás-kórus albumának, a Vonuljatok ki, chansonok !-nak megjelenése. A 40 évvel ezelőtt alakult Szalmás-kórus teljes szöveg-repertoárját felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére jelenteti meg fennállásának 20. évében t Zeneműkiadó. Az eredeti stílusú, nagyhatású munkáskórus, melyet a Bartók-tanítvány, Szalmás Piroska alapított és vezetett, a Horthy-korszak egyik legjelentősebb munkásmozgalmi orgánuma volt. Bátorságával, eredetiségével kivívta a munkások, a baloldali értelmiségiek szeretetét és az uralkodó osztályok gyűlöletét A Szalmás-kórus iskola, színház és politikai fórum volt A kórus története sikerek és üldöztetések története. Így érte meg fennállásának 10. évfordulóját 1940-ben, s ennek az évfordulónak a tiszteletére a Szalmás-kórus tagjai összeállítottak egy albumot. amely teljes műsorukat tartalmazza — az albumot- egy példányban eltették a szabad utókor számára. Az album előkerült, s most ennek hiteles, könyvművészeti és nyomdatechnikai szempontból is példás sokszorosítására sor kerülhetett A kiadványt Pécsi Antal szerkesztette, aki egyébként az egykorú illusztrációkat is készítette s az ő tanulmányát olvashatjuk a repertoár-album élén „A Szalmás-kórus lö éve” címmel. A nagyon érdekes, szép kötethez Szatmári Antal írt előszót, a kötet dalainak költői és fordítói között, a kórus háziszerzői mellett — a magyar és a világirodalom legjelentősebb baloldali költői szerepelnék. Feuer Mária könyve, a Kinek kell a modern zene? rokon is A zene életének szociológiájá-val és jelentősen különbözik is attól. Közös a két tanulmányban a művek és közönségük viszonyára irányuló mély érdeklődés, a sokoldalú, tudományos és szenvedélyes elemzőkészség Feuer Mária egyetlen — s talán a legpikánsabb — kérdésre keresd a választ; arra, hogy milyen viszanyulásd lehetőségek vannak kortárs mű és kortárs közönség között, napjainkban, Magyarország egyik nagyvárosában. Vizsgálódásának kiindulási pontja az az emlékezetes „kísérleti hangverseny”, amelyet az elmúlt évben adott Győr városának ifjú zenekara Sándor János karnagy vezetésével, műsorán Szöllősy András. Lendvay Kamiilló, Láng István, Penderecki és Bartók műveivel. E koncert közönsége körében végzett Feuer Mária alaposan és szellemesen kialakított kérdőíveivel sokrétű, értékes felmérést. Szép eredménye a könyvnek, hogy nem igyekszik va- ' amiféle mesterségesen egyértelműsí tett csak-optimis- ‘a vagy csak-pesszdmista képet kialakítani a vizsgált -érdésről; mind módszerében, mind eredményében a bonyolult, változékony valóság valóságos feltárásának örekvése jellemzi. — A Kinek kell a modem zene? a Seneél et című sorozat új darabja, problémafelvetésében és tárgyalásmódjában hű a sorozat alapvető koncepciójához: gondolkozásra és vitára késztet Polemikus jellegéről egy-egy fejezet címe is „árulkodik”: Szereti ön Bartókot? — Szereti vagy érti? — Csakugyan szereti? stb? — Az érdekes, aktuális tanulmány végén a szerző függelékben közli a felmérés során használt teljes kérdőívanyagot is. Fodor Agnes
