Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-04 / 53. szám

Á Gyulai ITSK csapata jutott a területi Az elmúlt szombaton folyta­tódott a középfokú iskolák ko­sárlabda bajnoksága. Ezúttal a második korcsoportba tartozó fiúk vetélkedtek a megyei baj­döntőbe Szugyiczki 20, Bálint 11. Gyu­lai ITSK—Szeghalmi Gimm. 68:51 (41:21).. V: Cz. Veress, Bí­ró. Ld: Erdélyi 26, Puskás 11, ill. Bokody 29. Gyulai ITSK— Menet a Gyulai ITSK—Szeghalmi Gimnázium mérkőzésről. Erdélyi Lajos (7-es számmal) kosárra dob nóta címért. Ebben a csoport­ban kiegyenlítettebb volt a mezőny, mint a lányoknál. A békéscsabai Üj Gimnázi­umiban rendezett bajnokságon néhány meglepetés is akadt. így Mezőberényi G. 62:55 (39:29). V: Kecskeméti, Cz. Veress. Ld: Erdélyi 27, ill- Szugyiezki 31. Szeghalmi Gimn.—Mezőberényi Gimn. 75:31 (37:19). Ld: Her- czegh 20 Bokody 16, ill. Vár­A középfokú iskolák második korcsoportjának megyei kosár­labda bajnokcsapata, a Gyulai ITSK együttese. Álló sor balról jobbra: Szabó I., K. Szabó, Rusk ár, Szelezsán, ifj. Chris- tián László testnevelő, Erdélyi Petro. Guggolnak: Tóth, Szűcs, Forgoly, Okányi, Pugymer, Torpai. Ök képviselik megyénket a területi döntőn. (Fotó: Barnácz Istyán) a két gyulai együttes, a gimrá- áum és az ITSK nem várt jó szereplése. Kettőjük között dőlt él a bajnoki cím sorsa is, me­lyet megérdemelten nyert az ITSK. Ugyancsak meglepetés volt a szeghalmi csapat gyen­gébb teljesítménye, pedig az ő csapatuk a Központi Soorti «kó­lából Szeghalomra került Boko­dy Lászlóval — aki egyébként a torna leökéozettebb játékosa volt — jelentősen megerősö­dött. Eredmények. Gyulai Gimnázi­um—Mezőberénvi Gimnó?íum 42:38 n.4-9.11. V: Kecskeméti. Bí­ró. Ld: Zsíros 16, Berki 7, ill. Megkezdődött a műkorcsolyázó világbajnokság Ljubjanában. Tegnap a férfiak j kötelező és a párosok, valamint | a jégtáncosok előírt gyakorta- I tára került sor. A további mű-í sor. Szerda: Páros szabadkorcso­lyázás. Csütörtök: Férfi szabad-, korcsolyázás. Péntek: Jégtánc. Szombat: Női szabadkorcsolyá-; zás. A gálaestre vasárnap kerül; SOK. nagy 11. Gyulai ITSK—Gyulai Gimn. 47:27 (26:16). V: Cz. Ve­ress, Bíró. Ld: Erdélyi 12, Sze- lezsán 9, ill. Zsíros 7. Gyulai Gimn.—Szeghalmi Gimn. 60 49 (41:22). V: Bíró. Kecskeméti. Ld: Zsíros 17. Nádházi 16, ill. Bo­kody 20. Köti 16. A területi döntőben a Gyulai ITSK képviseli a Békés megyei­eket. A labdarúgó NB 1 állása A-CSOPORT 1. Ü. Dózsa 1 1 — — 3:0 2 VIDEOTON 1 1 — — 3:0 2 3. Vasas 1 1 — — 1.-0 2 4. Komló 1 — 1 — 2:2 1 Rába ETO 1 — 1 — 2:2 1 6. Tatabánya 1 1 oa 7. Diósgyőr 1 — 1 0:3 — MTK 1 — — 1 0:3 — B-CSOPORT JL Haladás 1 i — — 1:0 2 2. Dunaújváros 1 i — — 2:l 2 Ferencváros 1 i —- 2:1 3 4. Pécs 1 i — — 4:3 3 5. SZEOL 1 — — 1 3:4 — 6. Bp. Honvéd l — — 1 1:2 — Salgótarján 1 — — 1 1:2 — 8» Csepel a — — 1 0:1 — SAKK Néhány sorban Voronyin, az ötvenkétszeret szovjet válogatott középcsatár, aki különösen az 1966-os ang­liai vb-n nyújtott kiváló telje­sítményt — mint ismeretes — tavaly súlyos autóbalesetet szenvedett. Ezáltal kétségessé vált: folytathatja-e valaha já­tékos pályafutását. Voronyin azonban kemény legény! Nem adta fel egykönnyen! Különle­ges gyógyedzéseket folytatott s ha a válogatottban szereplésére még nem is kerülhet sor, szur­kolói nagy örömére újból rend­szeresen játszik és egyik erős­sége csapatának., a Moszkvai Torpedónak. *** S ha már a szovjet váloga­tottaknál tartunk, büszkén szó­lunk a negyvenedik évébe lé­pett Lew Jasinról, a világ egyik legjobb kapusáról, akit ez alka­lomból Lenin-renddel és « Munka Vöröszászló érdemrend­del tüntették ki a legfelsőbb szovjet sporthatóságok. **» Libuda, a nyugatnémet Schal­ke 04 huszonhét éves, váloga­tott szélsőcsatára Kazakow szovjet FI? A-játékvezetŐtőVecm őszinte elismerést kapott. A le- ningrádi játékvezető ezt mond­ta neki; „Ha most nekem vol­na egy bőröndöm, becsomagol­nám és magammal vinném”— (somos) Heti négy edzéssel készülnek a férfi asztalitenisz NB III. rajt­jára az Orosházi Kinizsi játéko­sai. Emellett számos barátságos mérkőzést vívnak kisebb képes­ségű csapatok ellen. Mint Deák Lajos .intéző el­mondta, ezek a mérkőzések jól szolgálják a fiatalok beépítését Lapunk olvasói közül bizo­nyára sokan emlékeznek arra, amikor a közelmúltban a Bé­késcsabai Építők sakk-szakosz­tályáról írott cikkünkben bemu­tattuk Bánszky Jánost, mint a szakosztály legeredményesebb tagját. Bánszky János gyakran ját­szik külföldi ellenfelekkel is. levelezési csapatmérkőzések for­májában. A Békés megyei sakk sport fejlesztése érdekében né­hány érdekesebb levelezési játszmát teszünk közzé, elsősor­ban stratégiai megvilágításban. Az alábbiakban az 1967-ben játszott Magyarország—Hollan­dia levelezési csapatmérkőzés egyik játszmáját ismertetjük. Világos: Bánszky János. Sötét: W F. Andríessen. VEZÉRCSEL A játszmában mindkét fél cél­tudatosan alkalmazott stratégiai elvek alapján, gazadságos, egy­séges játszma-felépítéssel mér­kőzik. A stratégia hosszabb távú terv, kezdetben a megnyitás tel­jes befejezése. Itt alapkövetel­mény, hogy legalább két gyalog legyen elhelyezve a centrumban. A gazdaságosság elve azt jelenti, csak olyan gyaloglépéseket te­gyünk, melyek az eseményekkel összefüggésben szerepelnek. 1. d4 — d5. 2. c4 (!) — e6. Vi. lágos a két gyalogot a cetnrum- ban helyezte el. Sötét ezt csak hosszabb szervezéssel teheti. (Példa erre a legutóbbi világbaj. noki mérkőzés 12. játszmája, ahol Szoasszkij sötéttel a har­madik lépésben c5-t lépett. Így Petroszjan világossal előnvbe került). 3. Hc3 — Fe7. 4. Ff4 — dánffy Csaba leszerelt katonai szolgálatából. Kialakult már a bajnokság rajtjának kezdő négyese is. Amennyiben nem jön közbe va­lami, úgy az első fordulóban Tokodi. Bogdónffy G., Reményi és Bogdánffy Cs. áll asztalhoz. Rendelkezésre áll Pintér is. Az előkészületi mérkőzések alapján nagyon jó benyomást keltettek a fiatalok. Különösen Kakukk fejlődött sokat az utóbbi időben. Mellette Jankó és Hajdú tarto­zik a keretbe. A legutóbbi edzőmérkőzése n az Oh. Kinizsi a Tótkomlós! i Spartacus ellen játszott és 7:6 arányban győzött Lejátszották már a visszavágót is, melyet I Orosházán a Kinizsi 12:4-re nyert. Ekkor az orosháziaknál csak a fiatalok szerepeltek. Hbd7. 7. Vc2 — dxc4- Itt takti­kailag várni kell az ütéssel, míg világos lép a futóval. 8. Ixc4 — c5 (!). Stratégiailag fontos lépés, mert sötét szintén elhelyezte a második gyalogot a centrumban. Ezzel sötét kiegyenlített. 9. dxc5 — Va5. 10. 0—0 — Vxc5 (!?). Hiba! Az általános tanulság, hogy a vezért nem szabad korán játékba hozni. Itt exponált hely­re került, később a bástya vo­nalában. Ütni a huszárral kel­lett volna, hogy a futó tudjon fejlődni. Sötétnek hármas hát­ránya van, négy gyaloglépéssel oldja meg a fejlődést, a világos három gyaloglépésével szemben. A gazdaságosság elve tehát sö­tétnél hátrányba került. 1L Fd3 — b6 (7). 12. Bfdl (!) — Bfd8. Világos elegánsan tapint rá a sötét helytelen kibontakozási rendszerére. A 12. lépésben ugyanis sötét nem húzhatja a folyamatos Fb7-et, mert ezzel gyalogot veszít. Pl.: 13. lépés Fxh7 — Hxh7. 14. Bxd7-tel. Sö­tét is észrevette, hogy előbb Bfd8-at húzott, de már későn. 13. Fe4 (!) — Hd5. Az al-es bástya azért nem lépett dl-re a 12. lépésben, mert kölcsönkép- pen sötét Fa6-tal támadta volna a fi bástyát. így viszont a má­sik bástya d-re tud kerülni. 14. Hxd5 — exd5. A vezércsere Hxe7 sakk miatt azonnal létrejött 15 Fxh7H------Kh8. 16. Bad (!) — Vxc2. (A futót nem lehetett bekeríteni g6-tal Fxg8 — fxg6 Vxg6 miatt). Világos befejezte a fejlődést, kezdődik a középjáték. A tisztek most már másodszor léphetnek. 17. Fxc2 — Hc5. 18. He5 (!) — Fe6. 19. Fg6 — Kg8. fxg6-ra Hxg6 sakk Kh7 — Hxe7 kamatostul jön vissza a tiszt. 20. Fh5 — Bac8. Sötét tehát négy lépés múlva fejezte be a fejlő­dést a világos után. 21. b4 (!). Sötét feladata, a további anyagi veszteség elkerülhetetlen. Pél­dául a huszár bárhova lép, Hc6 következik Be8 — He7 4" Be7 Bxc8 — Fxc8 Bxd5. Ma: bupaszerda Folytatódnak a különböző labdarúgó kupák — most már a magyar csapatok nélkül. Ma a következő mérkőzésekre kerül sor. BEK: Standard Lie­ge (belga)—Leeds United (an­gol). Galata Szeráj (török)— Legia Varsó (lengyel), Celtic (skót)—Fiorentina (olasz). Vor­wärts Berlin (NDK)—Feije- noord (holland), KEK; Levszki Szófia (bolgár)—Górnik Zabrze (lengyel). AS Roma (olasz)— Göztepe Izmir (török), Acade­mics Coimbra (portugál)—Man­chester City (angol). Dinamo Zágráb (jugoszláv)—Schalke 04 (NSZK). EVK: CZ Jena (NDK) —Aiax (holland). Hertha BSC (NSZK)—Internazionale (olasz). Hf«, 5. Hf3 — 0—0. 6. e3 Késsülnek as orosházi aszta litenissesők az együttesbe. Újság, hogy Bog­Apróhfrdetések Nemrégiben ren­dezték meg Gyu­lán a járási spar- takiád döntőit asztalitenisz és sakk sportágak­ban. Eredmények. i Asztalitenisz. Női egyéni. 1. Ko­vács Mária, 2. Vas Erika, 3. Serfőző Magdolna (valamennyi! Geszt). Férfi egyéni: 1. Balogh Alfréd, 2. Szász András (mind­kettő Geszt), 3. Jenei Gábor (Sarkad). Női páros. 1. Serfőző —Kovács (Geszt). Férfi páros. 1. Szász—Balogh (Geszt), 2. Bí­ró—Szabó (Geszt), 3. Szabó— Saás (Gyulavári). Csapatban. Nők. 1. Geszt. Férfiak. 1. Geszt A, 2. Geszt C, 3. Gyulavári A csapata. Sakk. Egyéni. 1. Leei-Ösy János (Sarkad), 2. Csu­kás András (Do­boz), 3. Sajben György (Szabad- kígyós). Ősapái­ban: 1. Doboz, 2. Szabadkígyós, 3. Sarkad! Gépjavító Állomás. *** „Mit tud ön a sportmozga­lomról?” — vetélkedőt rendez­tek Gyulán. A győztes Pálos Lehel lett 34, 2. Szögi Pál 34, 3. Szögi Péter 32. 4. Hegyi Anna 29, 5. Regele Piroska 27, 6. Ga­zsó János 26, 7. Túrái Gábor 26, 8. Balogh László 25, 9. Be- csv Júlia 23. 10. Krasznai Ist­ván 21 ponttal. sn mázsá gyepszélia eladó. Murony, Verseny u SS. Lagzi Mihály. ______________ «087 K özpontban családi ház eladó. Bé­késesaba, Beloiannisz u. 8.______4069 K étsopronyban 3. Kamuion másfél hold föld kiadó. Érdeklődni: Bekee ­csaba. Liptftk András út 3.______4065 J ó állapotban levő DKW Junior el- adó. Szarvas. I., Liget utca 6. Kere­kes vagy Budapest, telefon: 276— 457, Tóth, _______________ 142750 Daráíókalapácsot minden méretben készítek. Hossz- és harántgyalulást vállalok. 2,5 m-es slmaágyas eszter­gapad eladó. Takács gépműhely. Bé­késcsaba. Bartók Béla u. 40. 142832 A PÉCS—NAGY POSTAVÖLGYT MÜANYAGÜZE MET a sasai afésztSl A DÉLPEST! ÁFÉSZ VETTE AT Fólia hajtatóházak és fóliaponyvák 420 cm sséles, egybehúzott fóliából a kívánt méretre. 86757

Next

/
Oldalképek
Tartalom