Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-29 / 75. szám
Á vállalat alpját a Clayton Shuttlewort és Társa lincolni angol cég által Budapesten 1858-ban nyitott gépraktár vetette meg. 1888-ban a Hof- herr és Schrantz bécsi mező- gazdasági gépgyár is nyitott Budapesten gépraktárt. A két cég egyesüléséből jött létre 1908-ban a Hofherr— Schrantz—Clayton—Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. Már a két cég egyesülése előtt, 1900-ban a Hofherr és Schrant cég felépítette a kispesti gyárat, a mai Vörös Csillag Traktorgyár központját. A kispesti gyár 1901-ben kb. 250 fővel kezdte meg a termelést, és az első évben 40 lokomobilt, 60 cséplőgépet és 3Ö00 kisgépet gyártott. A kispesti gyár üzemének megkezdésétől számítjuk tulajdonképpen a Vörös Csillag Traktorgyár fennállását. Az a tény, hogy a DUTRA- gyártmányok ma világszerte ismert és elismet termékek, részben összefügg a gyár nemzetközileg is jelentős múltjával. Mai nagy külföldi partnereink a Vörös Csillag Traktorgyárat a 30-as évek európai viszonylatban legjelentősebb traktorgyárának jogos utódjaként tisztelik, de ez a tisztelet nem csupán a múltnak szól, hanem annak a magas műszaki színvonalnak, melyet a gyár temékei képviselnek. Az a tény, hogy a DUTRA- gépek külföldön is elismert és keresett termékek, legkézenfekvőbben bizonyítja, hogy a Vörös Csillag Traktorgyár mindenkor lépést tart a tudomány és technika fejlődésével és a nemzetközi piacon olyan termékekkel tudott megjelenni, melyek versenyképesnek bizonyultak. A gyár a világon elsők között alkalmazta az összkerékhaj- tás elvét traktoron. Hazai viszonylatban a Vörös Csillag Traktorgyár gépeinek legnagyobb felvevői a mező- és erdőgazdasági üzemek, az építőipar és a vízügyi szervek. átlagos vonóerőkifejtésénél bekövetkezik a dinamikus tengelynyomások kiegyelítő- dése, és ez biztosítja az ad- héziósúly nagyon jó kihasználását. A gép stabilitása a legkülönbözőbb terepen, és a legnagyobb fékezési lassulásoknál is kiváló. A gépet szinte egész éven át lehet üzemeltetni. Működését a talaj nedvessége, vagy a terület lejtése alig befolyásolja. Összkerékhajtása révén alkalmas a mezőgazdaság kora tavaszi és késő őszi idénymunkáinak elvégzésére, amikor az időjárás többnyire esős. Ugyanezért alkalmas laza talajon való felhasználására is. Miután kormányzott kerekei is hajtottak, a lejtős területen végzett talaj művelési munkáknál a traktort minden különösebb fáradság nélkül jól irányban lehet tartani. Vontatási hatásfoka kiváló, mivel a viszonylag magas munkasebességnél is nagy vonóerőt képes kifejteni. Ezt a traktor jó adhéziós képessége biztosítja, így messzemenően megfelel a világszerte előtérbe kerülő gyors- művelés követelményeinek. A D4K—B traktor kormányzása a legnehezebb terepviszonyok mellett is könnyű és kényelmes a beépített servókormánymű következtében. Erőleadó-ten- gelyének két fokozata, a percenkénti 540-s és 1000-es fordulatszámmal biztosítja a különböző munkaeszközök hajtását. A külön beépíthető melléktengelykapcsoló lehetővé teszi az erőleadótengely függetlenítését a traktor haladásától, ezáltal'olyan munkaeszközök üzemeltetésére is alkalmas, melyeknél követelmény a traktor álló helyzete. A D4K—B traktor univerzális jellegét tovább szélesítve a Vörös Csillag Traktorgyár kifejlesztette az alapgépre egyszerűen és gyorsan szerelhető frontális tolólapot. A tolólapos D4K—B földmozgatás, útépítés, tereprendezés, földkitermelés egyszerű és könnyen kezelhető, gazdaságos erőgépe. A helyi talajoknak cementtel, bitumennel való stabilizáláséra, és így teherbíró, az év minden időszakában járható utak építésére kiválóan alkalmas a D4K—B traktorokból és rászerelt munkaeszközökből álló talajstabili- zóciós géplánc. A géplánc első tagja a tolólapos D4K—B, a munkafolyamatban ezt követi a talaj maróval és cent entterí tővel felszerelt, majd a vibrólapokkal ellátott D4K—B traktor. Egyre szélesebb körben terjed a D4K—B traktorok erdőgazdasági felhasználása is. Csőrlővel és rönkszáUitó pótkocsival fakitermelésnél, rönkszállításnál, gödörfúró- 1 val szerelve faültetésnél, oszlopállításnál szinte nélkülözhetetlen. A D4K—B traktor mind belföldön, mind külföldön egyre inkább kiszorítja a nehéz földmunkák és erdőgazdasági munkák végzésénél a lánctalpas traktorokat. DUTRfl—MUNCH A Vörös Csillag Traktorgyár látképe. Egész éven át gazdaságosan kihasználhaté a D4K-B típusú összkerékhajtású univerzális Diesel-traktor exkavátor A D4K—B traktor egyesíti magában a kerekes és lánctalpas traktorok előnyeit, azok hátrányai nélkül. Különösen alkalmas gyorsművelésre, valamint nagy vonóerőt igénylő m'unkák elvégzésére. Összkerékhajtású, tehát mind a négy kereke lehet hajtott, amennyiben ezt a munka megköveteli. Felépítése korszerű, súlyelosztása ideális. 90 LE-s motorteljesítményénél fogva a fejlett nagyüzemi mezőgazdaság kiváló teljesítményű erőgépe. Felhasználható minden olyan munkára, mely nagy vonóerőt igényel, így terepszállításoknál, földmunkáknál, a mező- és erdőgazdaságban a legkülönbözőbb gépkombinációkkal. A traktorra jellemző a mellső tengely elé helyezett motor. E szerkezeti megoldás előnye, hogy a traktorsúly kb. 60 százaléka a mellső tengelyre nehezedik. A traktor D4—K—B típusú összkerékhajtású traktor volítása után egy megfelelően kialakított, a hátsó hidra épített tartószerkezetre szerelhető fel a MUNCK—766 típusú hidraulikus működtetésű árokásó berendezés. Az árokásó üzemeltetése érdekében a traktor hidraulika- szivattyúja helyébe nagyobb teljesítményű szivattyú, a baloldali sárhányó fölé egy hirdaulika olajtartály került. A kényelmesebb gépkezelés biztosítása céljából az ülést 180 fokkal elfordítható kivitelre alakította át. Az árokásó forgógémes rendszerű. Igen tagolt, nehéz terepen is jó stabilitást biztosit a gépegységnek a hátsó hidraulikus kitámasztó. Célszerűen kialakított, igen sokféle munkaeszköze alkalmassá teszi a legkülönbözőbb földmunkák gyors, gazdaságos elvégzésére, építőiparban, erdő- és mezőgazdaságban, bányászatban. Különböző méretű és profilú ásó- és rakodókanalak, markolók, gödörfúró, oszlopállító, tus- kófeltépő és rönkmarkoló szerelhető fel a végzendő munka természetének megfelelően. A magyar—norvég kooperáció terméke. Alapgépe a 90 LE-s D4K—B összkerékhajtású traktor. A D4K—B traktor hárompont felfüg- gesztelő rudazatának eltánégyvasú ekével.