Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám
A Minisztertanács ölese A kormány tájékoztatási hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta a KGST Végrehajtó Bizottságának február 24-től 27-ig Moszkvában tartott 45. ülésszakáról szóló tájékoztatót. A kormány a jelentést tudomásul vette. A kormány elfogadta a külügyminiszter jelentését a február 24. és 28. között Belgiumiban tett hivatalos látogatásáról. A beszámoló Szerint a belga külügyminiszterrel folytatott tárgyalások őszinte, nyűt szellemben folytak és hozzájárultak a két ország együttműködésének &7 európai biztonság megteremtése érdekében történő előmozdításához. Az igazságügyminiszter előterjesztése alapján a Minisztertanács módosította a kisajátításra vonatkozó, 1965-ben kiadott rendeletét, elsősorban a célból, hogy előmozdítsa a lakás, és üdülőtelepítéssel kapcsolatos telefcellátási rendszerről szóló kormányhatározat egyes rendelkezéseinek zavartalan végrehajtását A nehézipari müifísater előterjesztése alapján a kormány megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vette az alumíniumipar 1971—1985 évekre szóló központi fejlesztési programját A Szakszervezetek Országos Tanácsa El nöksége és az érdekelt miniszterek előterjesztésére a kormány foglalkozott a háztáji állattartás fejlesztését szolgáló egyes munkaügyi és társadalombiztosítási kérdésékkel. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok háztáji állattartásának elősegítése érdekében úgy döntött, hogy közösben végzett munkának számít a mezőgazda- §ági termelőszövetkezeti tagoknak az a tevékenysége, amelyet a termelőszövetkezettel kötött megállapodás alapján háztáji gazdaságukban szarvasmarhavagy sertés tartására fordítanak. Ezt a munkatevékenységet a nyugdíj- és egyéb társadalom- biztosítási szolgáltatások, a gyermekgondozási segély, valamint a tagoknak a termelőszövetkezettől járó szociális juttaFélmillió forintos csikók Angol telivér csikókkal gyarapodott aiz orosházi Oj Élet Tsz versenyistállója. Ma- lya János, a szövetkezet főkönyvelője nemrégiben tért j haza Moszkvából, ahol részt- J vett egy nagyméretű lóárve- j résen. Ekkor igen sok nagy ér- j tékű versenylovat vezettek fel a szovjet lótenyésztők, melyeket amerikai, angol, francia, magán- és állami lótenyésztők vásároltak meg. az Oj Élet Tsz ugyanezen az árverésen négy kiváló küllemű angol telivér csikót vásárolt egyenként 520 ezer forintért. tásók és háztáji földjük szempontjából figyelembe kell venni. A beszámítás részletes szabályait a Szakszervezetek Országos Tanácsa, illetve a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter állapítja meg. A Minisztertanács ezután meghallgatta és elfogadta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését a népi ellenőrzés tavalyi vizsgálatai során szerzett tapasztalatokról. A Minisztertanács titkárságának vezetője ismertette az országgyűlés március 4—6 közötti ülésszakán elhangzott képviselői észrevételeket és javaslatokat. A kormány felkérte az érintett minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg a javaslatok megvalósításának lehetőségét^ tájékoztassák arról az országgyűlés elnökét és a javaslattevő képviselőket. A Minisztertanács' ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Cikkünk nyomán Hogyan tehetnénk társadalmi üggyé a mezőgazdasági szakmunkásképzés szervezését? Lapunk február 27-i számában Merre tart a szakmunkásképzés az élelmiszergazdaságban? címmel beszámoltunk arról, hogy hányadán Is áll Békés megyében a szakmunkásképzés szervezése. Ezzel kapcsolatban kaptuk a következő hozzászólást. * * * A mezőgazdasági szakmunkásképzés szervezésével valójában érdemben kellene foglalkozni. Hogy előreléphessünk, társadalmi méretekben kell a következő hónapokban dolgoznunk, mert az 1970. évre kitű- zütt programot csak így tudjuk megvalósítani. Önkéntelenül vetődik fel azonban bennünk, pedagógusokban; miért csak most a sikertelenség beálltával tesz- szük társadalmi üggyé a pályaválasztás kérdését? Miért nem fogunk ehhez még szeptemberben, az iskolaév kezdetekor? Akkor kellene ezt a munkát is beindítanunk, nem pedig mindent az utolsó percre hagyva! Valószínű, ebben az esetben jobb eredményeket mondhatnánk magunkénak. Ahhoz azonban, hogy a pálya- választás már ekkor elkezdődhessen az eddigieknél többet kellene tenniük a mezőgazda- sági üzemek vezetőinek is. Sajnos, az a gyakorlat, hogy a tsz- ek vezetőinek jó része annyi fáradságot sem vett — még az utóbbi hetekben sem —, hogy az iskolát felkeresse és érdeklődjön: sikerül-e a gazdasági igényének megfelelő számban tanulókat irányítani a mezőgazdasági szakmákba. Szerintem a szervezést valaTelexösszeköttetés Gyula és K opgienhága között Már az ég felé magasodnak a Égbe nyúló vasgerendák és vakítóan csillogó furcsa formájú alumínium-tartályok magasodnak a Gyulai Tejporgyár udvarán. A közel százflllami gazdaságok, Tsz-ek figyele i Mindenféle idomacélok, fekete lemezek, horganyzott lemez, csavaráruk, M. O. és mágneskapcsolók beszerezhetők: OROSHÁZA, Ady Endre s. 1. sz. 94542 tejporgyár üzemi berendezései. (Fotó: Béla Ottó millió forintos nagy beruházás első építményei nőnek napról napra. Alig egy hónapja kezdte meg a dán Anhydro cég a kivitelezést és az azóta eltelt időszak Bebizonyította, hogy reális a terv szerinti júniusi próbaüzemelés megkezdése. A dán cég Gyulán tartózkodó vezető mérnöke Rösenbeck Dan, aki a munkálatokat irányítja, elmondotta, hogy bár kisebb tervmódosításokat kellett végrehajtani a kedvezőtlen időjárás miatt, ez azonban lényegesen nem késlelteti az építkezés ütemét. Az építkezésben és szerelésben résztvevő magyar munkások Hídvégi János irányításával tartani tudják az ütemtervet. Előre nem látható akadályok miatt állandó telefon- és telexösszeköttetés van Gyula és Koppenhága között. A tej- porító kemence már összeszerelve várja, hogy megkezdjék a hegesztési munkákat, helyükre emelték már a ciklont és a silókat is. Jelenleg az ezeket összekötő csővezeték szerelésén dolgoznak. Sok függ attól is, hogy a gépek beszerelésére megérkezik-e a földgáz, hiszen a tejporító kemence üzemeltetéséhez szükséges kazán gázfűtésű lesz. A szerelési munkálatokkal egy- időben készül a kazánház alapozása is. Az Anhydro cég ismert márka a nemzetközi életben, hiszen hasonló megbízatások alapján Nyugat-Németország- ba és Angliába is készítettek már hasonló üzemeket. Bulgáriában, Romániában cementgyárakat építettek és szereltek össze. Szeretnék, ha Magyarországon is, a többi országokhoz hasonlóan, jó véleménnyel lennének a cég munkájáról. Ezért elkövetnek mindent, hogy majd az óránként öt mázsa tejport gyártó üzem gépeit határidőre és megfelelő minőségben átadják a magyar megrendelőnek. hol ott kellene elkezdeni, hogy az általános iskolák vezetői és a mezőgazdasági üzemek vezetői beszéljék meg a termelés előtt álló távlati lehetőségeket. Azután tegyenek közös erőfeszítést a szülők és a tanulók megnyerésére. Véleményem szerint a mező- gazdaság szakemberekkel, szakmunkásokkal történő ellátásában elsősorban az ott dolgozók gyermekeire számolhatunk. Mégis érthetetlen, hogy a tsz-ek fokozatos megszilárdulásával bizonyos idegenkedést tapasztalunk a mezőgazdasági szakmák iránt. Legtöbb szülő ipari pályát szán gyermekének. Iparosodik azonban a mezőgazdaság is! Éppen ezért lenne mit tennünk a téma megnyugtató rendezésére. Sikerekre, elfogadható eredményekre azonban nem számolhatunk mindaddig, amíg az előbb említett szemléletet nem váltjuk fel egy olyan nézettel, felfogással, hogy a közös gazdaság nemcsak ma. hanem holnap is a tagságé. Az ilyen irányú tudatváltozást azonban csak családlátogatással, pedagógusaink pályaválasztási tanácsadásával elérni nem lehet. __ A pályaválasztást mi, pedagógusok elsőrangú politikai feladatnak tekintjük és azt ajánljuk minden állami és tömegszervezeti vezetőnek, hogy gyermekeink jövője érdekében hathatósabban működjünk együtt. Fontos lenne az is, hogy a pályaválasztással kapcsolatos eddigi módszereinket felülvizsgáljuk és elvessük azokat, melyek nem hoztak eredményt, vagy éppen ártottak az ügynek. Jó volna, ha a mezőgazdasági szakiskolák az eddigi villámlátogatásaik mellett a tsz-tagság körében is végeznének felvilágosító munkát.' Közös erőfeszítéssel így képzelem el a pályaválasztás előkészítését, hogy ez az aktus a szülő és a gyermek életében ne öt perc alatt dőljön jobbra vagy balra, hanem tartós és szilárd alapra épüljön közös céljainknak megfelelően. Ügy érzem: ha a termelőszövetkezet vezetősége, a szülők, a pedagógusok, a mezőgazdasági szakiskolák és a községek politikai, társadalmi szervei összefognak, tartalmasabb munkával feledtetni tudják a pályaválasztásban eddig elért gyenge eredményt s a közös erőfeszítés révén mind több fiatalt tudunk majd a mezőgazdasági szakmák elsajátítására iskolára küldeni. Endrédi Károly a Pedagógusok Szakszervezete gyulai járási bizottságának titkára Uj szakmunkások A kunágoiai Bercsényi Termelőszövetkezet vezetősége napirendre tűzte a szakmunkásképzés szervezését. Az elmúlt évhez hasonlóan most is megszervezik a vontató- és traktorvezetők tanfolyamát, továbbá az épülő baromfitelep szakmunkás dolgozóit is felkészítik feladatuk jó ellátására. Ezért az év első felében baromfitenyésztő szál:tan. folyamot indítanak. A tsz-ben nagy figyelmet fordít a vezetőség a műszaki színvonal fejlesztésére, ezért készítettek három évre szóló szakmunkásképzési tervet. Esztergályos, marós és köszörűs szakmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. 44 órás munkahét, bér megegyezés szerint. Jelentkezés a gépjavító állomás munkaügyi előadójánál. OROSHÁZA. Csór vasi út. 9452»