Békés Megyei Népújság, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-01 / 27. szám

Nadrágos

emberek

1935-ben dördült el az endrődi sortűz, vér freccsent a piactér kövére, és az. ország megdöbbenve nézett össze: pokol?

Féja is ír erről a Viharsarokban. A sor tűz okát Endréd társadalmi helyzetének mélyében keresi. „A népi erő és a néppel szemben álló erőszak mérkőzik itt szüntelenül... Az intelligencia semmiségekért fenekedé csoportokra oszlik. Minden hatalmi kérdés, a választástól kezdve az ingyenebédig. A ke- levény kifakad és ártatlan parasztok harapnak a fűbe.”

A főtéren a torony barokkos römbje magasodik. Szemben vele a községháza és a gyilkos piactér. Az emléktábla. Nevek, halottak. Nekik már mindegy. Az emléktáblát csak a múlt em. bene látja.

Különös község, ma is ezt mondják róla. Gyomén, ha Endréd nevét hallják, nem lelkesednek. Endréd ön meg az az igazi, ha valami csak, és kizárólagosan endrődi. De még az sem mindig, nem is egyszer kiderült.

A pártbizottság irodájában Gyebnár Józseffel beszélgettünk. A párttitkár. Sokat látott ember, és azt is mondják róla,1 hogy egyre több energiát fordít j a speciális endrődi bajok leküz-1 désére. Például arra, hogy eb-1 ben a községben — török átok?j hagyomány? lélekbe kövesedett szemellen zősség ? — nem nagyon szeretik a nadrágos embert. „Huncut az úr” mondta az endrődi paraszt, a kubikos, és bizony volt igaza. Népdal is , lett belőle: „Huncut a jegyző,; Huncut a bíró, Huncut a szolgabíró.” Aztán huszonöt éve új világ született. Vérben, vasban, szenvedésben. Endrődön is. De a nadrágos emberre azóta is sandán néznek kicsit. Aztán teltmúlt az idő, az endrődi kubikos gyermeke lett a nadrágos ember, és ezt a maguk gyerekét se szívelik.

„Tegyük azért múlt időbe, mondja a párttitkár és bizonyít is. Azt bizonyítja, hogy nincs már olyan, hogy sanda tekintet. Csak éppen az endrődi tsz-ek- ben még mindig kevés az agrár- szakember. Nézze, amikor a dotációs szakembereket küldte az állam, Endrőd egyetlen egyet sem volt hajlandó fogadni. Pedig még fizetni sem kellett volna értük. Áttörni ezt a bűvös kört, ez a harc. Hagyja így, ha megírja, hogy harc. Nekem elhiheti. De harc ez magunkban is. Az ember akaratlanul... szóval a modern világ nem kerüli ki Endrődöt sem, még ha sokan félnek is tőle.”

Nem hiszem, hogy félnek. Csak nem érük egészen. Meg az a híres endrődi mentalitás, hogy „nincs élelmesebb az endrődi- nél”, meg, hogy „véreztünk, küzdöttünk a múltban, nekünk mindenkinél több jár” ez is van, ez is hat És még más valami. Ezt a tanácstitkár, Kulich István említi: „Az is endrődi mentalitás, hogy egymásközt sem értünk mindig szót. Hogy azt nézi X, miből telik Y-nak erre, meg arra? Hogy Z miért kapott ezt vagy azt, és ő miért nem? Hogy aztán ebből tengerikígyó születik, arra mérget vehet. Az is baj, hogy elöregedés tapasztalható ott. ahol a fiatalabbak lendületére, tudására volna szükség Merev szemlélet, „üs- idnfc oda!”, meg álproblémák,

egyikből is elég lenne megküzdeni vele. Meggyőzés, értő szó, hajaj!... De ez a dolgok egyik oldala. A másik, mégis a másik a jellemzőbb. Egy-két éve sok minden történt. Endrőd lassan befogadja a szakembereket, az idegeneket és az endrődieket is. Mit mondjak? A Béke Tsz-ben nemrég alkalmaztak egy fiatal állatorvost. Még lakást is kapott A többiben is meggyökeresednek a szakemberek, ha szidják is őket, hogy minek ez, meg minek az. A végén ha letesznek egymilliót az asztalra, akkor nagy az öröm. Mégis a dolgok elején tartunk. Tudja, hány hat-nyolc osztályt végzett brigádvezető van a szövetkezetek-1 ben? És hány középfokú technikumot, meg felsőfokút végzett fiatalembert utasítottak el, hogy nem kell, mát tudnak azok! Annyi vize, mint nekünk, talán senkinek sincs. Pár éve a víztől öt méterre kiszáradt a fű.”

Ha az ember leltárt készít

...Most szülési szabadságon van és ha két hét múlva dolgozni kezd, kevesen hiszik, hogy maradni fog.

...Nagyképüsködött.

...azért, mert iskolákat végzett?

...nem is endrődi... mit akar, ha még ráadásul nem is endrődi?

Ilyeneket mondanak a faluban. Van, aki rosszat, a többség csóválja a fejét, akad, aki' megvédi. Amikor megkerestük Szák Lászlónét, azt kérdezte, tudjuk mit beszélnek róla?

„Amikor elvégeztem a főiskolát, Csabára kerültem. Én tulajdonképpen mindszenti vagyok. vártak ott egy állással, művelődési házzal és szolgálati lakással, de a férjem nem akarta, hogy elmenjünk. Aztán amikor kiderült, hogy Csabán nem kapok állást, már mentem volna, csakhogy későn volt. A mindszenti állást betöltötték, én pedig elvállaltam az endrődi művelődési otthon vezetését...”

Sötét lakás; azért tűnik annak, mert az egyetlen, de jó nagy szobát függönnyel kettéválasztották.

„Ezt a hatszor hatos szobát kaptuk; vizes, látja azt h sötét csíkot a falon? Valamikor té- bécével szanatóriumban voltain, kigyógyítottak, azt csodálom, hogy itt nem újult ki... ízületi bántalmakat viszont szereztem. Azt mondják, hogy nem dolgoztam? Csodákat vártak tőlem, egy olyan művelődési otthonban, ahol az előző igazgató olyan adminisztrációs zűrzavart hagyott, hogy azt sem tudtam, hol áll a fejem. Aztán a nehézkesség... tudja, van itt egy klubhelyiség, amelyet az igazgatóságom kezdetén az Endrődi Cipész és Szabó Ktsz közreműködésével berendeztük, azaz rendeztük volna... Műanyagot vásároltam a padlóra, a ktsz-ek festői kimeszelték a falat, aztán bútort akartam venni Pesten... csakhogy nem kaptam kocsit, amivel felmehettem volna.”

Tulajdonképpen nem panaszkodik. Ügy sorolja mások és saját mulasztását, mint aki leltárt készít, hogy számot vethessen, önmaga előtt.

„Rossz természetem van, azt tudom, de az ellenszenv, amit

éreztem nem javított rajta. A mulasztások? Az első hiányom abból adódott, hogy hangverseny-bérleteket fizettem ki a költségvetésből, és aztán nem tudtam eladni őket. Rajtam maradtak, és ez háromszázegyné- hány forintos hiányt jelentett... A többi hiány, összesen ezer- egynéhány forint pedig a hanyagságom miatt. A vasárnapi rendezvények zenészeinek közvetítési díjait sem könyveltem.”

Szurovecz Máté, a művelődési otthon megbízott vezetője: „Nézze, az igazgatókkal Endrődön mindig is baj vcdt. Egy-kettő kivételével. Szákné követett el hibákat, de ugyanígy hibáztak az elődei is. Ebből a művelődési házból az elemi technikai feltételek is hiányoznak. Egyetlen magnetofonunk sincs, az épület rosszul szigetelt, minden vizes, a bútorok régen elavultak... szóval, bárki lesz az igazgató, Szákné vagy én, sokat kell itt változtatni.”

Valaki azt mondta: . Szákné útja öntörvényű út, amolyan dosztojevszkiji sors. Olyan, amely kikerülhetetlenül követi a maga komor, változtathatat- lannak tűnő útját. De hát, csakugyan megváltoztathatatlan ?

Útra készen

Kolbusz András rendelőjének ajtajába széket állítottak, jelezve : a rendelés két óráig szünetel. A léptek zajára nyílik a lakásajtó. Leülünk a szobában; értelmiségiékről van szó, mivel töltik az idejüket, miiért barátkoznak és főleg, miért nem? A feleség válaszol gyakrabban, erős dohányos, gyors egymásutánban nyomja el a féligégett cigarettákat. „Azt kérdezi, hogy igényelj ük-e a barátokat? Hát nem... Nézze csak, kinek van energiája ahhoz, hogy a napi munka után, a mi munkánk pedig nem nyolc óra, szóval a napi munka után elmenjünk X-ékhez csak azért, hogy megkérdezzük, milyen ruhát akarnak varratni maguknak és miért nem varratnak... Ehhez nincs j se kedvünk, se energiánk.”

Kolbusz András: „Nehogy azt1 higgye, hogy amolyan gőzös Übermensch elméletet vallunk, amely szerint az orvos ugye, ne keveredjen „alsóbbrendű” társasághoz. Dehogy; időnk • nincs. Hallottam, hogy alakult valamiféle értelmiségi klub, de senki sem hívott minket.”

Illatos kávégőz. Néhány szem! fehér kockacukor, újabb ciga- í retták lila füstcsíkjai. Nézem aj szobát. Szép bútorok, rend... és mégis valami különös hiányérzete van az embernek. Odakint kattan az ajtó, beszélgetés foszlányok: páciens érkezett. Kolbusz- né megvárja, amíg a férje kimegy, aztán feláll, keresgél ésl egy újságot vesz elő. Az 1958-as1 Szolnoki Néplap cikkének címe: j „Ezrek gyógyítója”... „Kolbusz András lankadatlan szorgalmának, emberszeretet ének köszönheti, hogy ilyen fiatal fővel lett' adjunktus... Az ellenforradalmat követő időben egymaga látta el a negyvenágyas sebészetet... Szemtanuk állítják, hogy a zsebébe csúsztatott piroshasúakat főrázással, mosollyal, némán ad. ta vissza...”

Kolbuszné szívja a cigarettákat és mesél: Kolbusz András mezőtúri tíz évéről, hogy imádták a mezőtúriak, aztán End- rődre jöttek, majd 64-ben Mezőhegyesre, de ott egyszerűen nem volt szükség sebészre. A műtő avult volt, s ő nem operálhatott. „Tudja, hány műtétet végzett Mezőtúron? Nyolcezerötszázat. És akár mit próbálunk,] nem tud bekerülni egyik sebészetre sem, minden kérvényünk elutasítással jön vissza... öt sajnálom. műtét nélkül... bitóm rajta, hogy úgy tesz, mintha

nem érdekelné, pedig bántja.

Nem azért, szeretjük Endrődöt és minket is szeretnek, de hát

i

ez nem ezen múlik. A mogorvasága pedig védekezés. Mi ellen? önmaga ellen.”

Még egyszer végignézek aj szobán és most már tudom, mij okozza a hiányérzetet. Hogy] Kolbusz András beletörődött-e aj vidéki orvos szerepébe, meg- szokta-e a műtők feszült figyel ! mét, lankadatlan koncentrálást1 igénylő világának hiányát? Ez a lakás, akár gazdája, örökké útra kész.

Csak akit akarnak?

Bizony, bizony, a békétlenség a lélek mélyén nehéz teher. A bizalmatlanság, az is. Ha meg ez messziről jön, évtizedek* fél évszázadok jönnek át vele a jelenbe. ha vérré, sóvá válik, a szív is kitépődhet vele.

Pedig ez csak önpusztítás. Összefogni, abban van az erő. Veterán, nem veterán, tanár, orvos, tanácsi tisztségviselő, tsz- elnök. Mindegyik. A modern Endrédért. „Január 1 óta nagyközség vagyunk újra. Mondjam, hogy ez is kötelez? Mondom is!” A tanácstitkár hangján valami meghatottságfélét érzek. Nagyközség! Rang. Endrőd, nagyközség.

Az iskolában az értelmiségi klub vezetőjét keresem. Ricsey Balázsnak hívják. Negyvenöt körüli férfi, nyugtalan, ez a típus, mindig tesz, mindig akar valamit. „A pártbizottság is mozgatta az ügyet. Legyen értelmiségi klub Endrődön, mert az értelmiség is széthúz, nem ismeri egymást vagy talán nem is akarja. A pedagógus nem szereti az orvost, mert az sokat keres, a másik

szakmabeli a pedagógust, mert az tudálékos, meg házépítési kölcsönt kaphat: hosszú... (Ez is tengerikígyó, endrődi módra.) Szóval megcsináltuk. Kétszer összejöttünk a kultúrházban, beszélgetés, vita, egy kis sör, a község vezetői a távlati tervekről beszéltek. Aztán vagy "kétszer nem adták ide a termet, ezen meg is bukott az egész. Pedagógus klub lett belőle, itt az iskolában.”

Bálint Katalin rajztanámő. Négy éve tanít itt, azelőtt Gyomén tanított „Látja, én gyomai vagyok, mégis azt mondom, ez a tantestület jobb. Van néhány kolléga, aki akar valamit. Újat izgalmasat. Korszerűt. A közérzetem? Rengeteg dolgom van, és ez a jó. A kultúrházban rajzszakkört vezetek. Képzelje, nemrég betörték a szakkör helyiségét, és elégették az összes rajzot, még a székeket is... De ugye, a nevem nem írja meg?”

Az utolsó mondata hirtelen jöh és meglepődöm. „Miért?” „Csak.” Aztán mégis megegyezünk, hogy miért ne írnánk meg, hogy így érzi, így látja?

Könyvtáros. Papp Károly könyvtáros. „Tudja a káderek tömege ment el innen huszonöt év alatt, de ide alig akartak befogadni valakit. így kezdődött. Most már más a helyzet.”.

Bejön egy tanár. Megismerkedünk. A könyvtáros mondja helyettem, mi a téma? Sietve elbúcsúzik, látom nem akar beszélni, Furcsa. Az ember csak nem érti. Más. Rövid vélemény arra a kérdésre, hogy miért ilyen kevés itt a szakember? „Csak azt viselik el. akit akarnak.” Hasonló: „Jönnek azért már a szakemberek, mert nem bírnak megélni nélkülük. Kisüzemi módszerrel nem lehet nagyüzemet csinálni.’’ Nem egészen hasonló: „Nagy az óvatosság.” A párttitkár: „Az értelmiség minden választott testületben nagy számmal ott van. Ez jó.”

A pártházhoz közel a cipész ktsz. A termelési osztály vezetőjét keresem. Pál völgyi Andrásnak hívják. Nyolc évig Pesten dolgozott, aztán lejárt vidékre. „Az utazgatás helyett jobb, ha ide költözik az ember. Tetszik ez a ktsz, fejlődünk, építkezünk. Endrőd is rendes. Csak a sár!... Nem, nem barátkozunk különösebben. Az orvotokat ismerjük. Mi műszakiak? Munkakapcsolat. Meg focizunk a Spartacus ban. Már nincs is több szabad idő.”

Exportdobozok hegye a folyosón, az irodaajtók között. „Szorongunk, de nem sokáig.” Ügy érzem, ez a ktsz külön világ a községben.

Önálló riport színhelye Marine.

Bencsik Máté—Satm Antin