Békés Megyei Népújság, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
Az egész országban egyedülálló Konyhai kifőzde és javító-karbantartó részleg a békéscsabai lakásszövetkezetnél „Hogyan és miként lehetne ínég jobban, még közvetlenebbül szolgálni a tagságot?” — latolgatták két évvel ezelőtt mind gyakrabban a békéscsabai laegyedülálló ilyen kezdeményezés az országban. Lipták Jánosné inivtálására ellátogattunk a raktárakba is. Az egyik helyen mintegy 400 Fő a gulyás a nagy fazékban. kisszövetkezet igazgatóságának tagjai. Alig pár hónapos töprengés után végül rájöttek. „Mi lenne, ha konyhai kifőzdét létesítene a szövetkezet” — mondta valaki, fis bár az ötlet mindenüveg befőttet és savanyúságot tárolnak, amit a konyha négy dolgozója kevés szabad idejében tartósított ötliteres üvegekben a múlt év nyarán és őszén. Míg a másik helyen nagy mennyiségű kémlelve jegyezte meg: „Reméljük, hogy az elkövetkező években találunk módot e megkedvelt szolgáltatás további bővítésére...’ Az utóbbi hónapokban, amióta különböző országos szervekhez is eljutott a békéscsabai lakásszövetkezetnek ez a kezdeményezése, egymást követik a tapasztalatcsere látogatásra érkezők. És ennek az a. magyarázata, hogy a konyhai kifőzdén kívül más is magára hívta itt a különböző országos szervek figyelmét. A javító és karbantartó részlegre gondolunk. Amint Kovács István szakoktató és részlegvezető elmondta, csaknem 800 lakás tartozik a békéscsabai lakásszövetkezethez. Az ország összes lakásszövetkezetét tekintve itt hozták létre elsőként a javító- és karbantartó részleget is, amely a közösen használt helyiségek épületrészének karbantartását, felújítását végzi. Ez a részleg 1967 óta létezik, jelenleg négy szakmunkással és négy ipari tanulóval. A múlt évben 12 lépcsőházat újítottak fel, valamint két épülettömb tetején festették le a lemezszegélyt és 3 lakótömb nyílászárószerkezetét hozták rendbe. Mindez persze a részleg kinek nagyon tetszett, megvalósítása nagy kérdőjelet állított a vezetőség elé. S, ez abból fakadt, hogy az ország egyetlen lakásszövetkezete sem tartott fenn ilyen üzemágat A hogyant, A mikéntet az igazgatóságnak kellett kiokoakodnia. Mint ahogyan az anyagi fedezet előteremtése is rájuk hárult. Végül is több mint másfél évvel ezelőtt az egyik szövetkezeti lakótömb kétszoba összkomfortos lakásának egyik felében létrejött a konyhai kifőzde, ahová a közelmúltban látogattunk el. Lipták Jánosné, a konyha vezetője mutatta be a kifőzdét. Tőle tudtuk meg, hogy a múlt évben 65 ezer ebédet és vacsorát szolgáltak ki. Jelenleg naponként 130—140 ebédet főznek. A vaEbben az évben öt épülettömb nyílászárószerkezetének lemázo- lásá, két épülettömb tetőlemez szegélyeinek lefestése vár a részlegre. Ezenkívül a gázfűtés beszerelése további, előre fel sem mérhető mennyiségű munkát igényel. Arról nem is beszélve, hogy a tagság egyedi szolgáltatásának igénye az idén sem lesz kevesebb, mint tavaly volt csorát igénylő családok száma is eléri, a hetvenet Vasárnaponként csak ebédet főznek, átlag 110—120 adagot. A nagyszerű gondolat így lett valósággá a békéscsabai lakás- szövetkezetnél, amely azóta is A javító- és karbantartó részleg műhelyében Valentinyi Mihály Mtait, a szövetkezet1 mindenesét éppen munka közben találtuk. Somogyi Bélától, az igazgatóság tagjától hallottuk, hogy Kovács István szakoktató és részlegvezető szocialista brigád alakításán töri a fejét. Vállalásuknak többek között két alapvető pontja lenne. Az egyik a munka mennyiségi és minőségi mutatójának növelése, a másik pedig a szerszámok megóvása. Vállalásuk alapjának múlt évi eredményüket akarják tekinteni. Kép, szöveg: Baikus Imre Polcokon sorakoznak a befőtte! és savanyúsággal telt üvegek. hordóskáposzta, burgonya és több mázsa egyéb zöldség vár felhasználásra. Bakos János, a békéscsabai lakásszövetkezet elnöke a jövőt munkájának csak egyik felét jelentette. Ugyanis e javító- és karbantartó részleg nemcsak a lakásokhoz csatlakozó közös helyiségek rendbentartására, felújítására hivatott, hanem térítés ellenében a tagság egyéni szogáltatási igényeinek a kielégítése is reá hárul. Így például a lakások belső festése, az ajtók és ablakok mázolása és sok minden más. A múlt évben több mint 200 szövetkezeti tag kérte lakásának kifestését. Népfront-rendezvények A jövő héten a következő rendezvényekre kerül sor Békéscsabán a kerületi népfrontbizottságok szervezésében. TEADÉLUTAN A Hazafias Népfront békéscsabai I. kerületi bizottsága az ottani tömegszervezetekkel együtt február 8-án, vasárnap délután négy órakor teadélutánt rendez a kerületi pártszékház nagytermében. ELŐADÁS BÉKÉSCSABÁRÓL Ugyancsak a Népfront I. kerületi bizottsága február 9-én, hétfőn este fél hét órakor előadást rendez Békéscsaba város fejlesztési tervezetéről. Előadó Szarvas László, a városi tanács főmérnöke. A nagy érdeklődésre számot tartó előadás helye: I„ Dózsa György út 35 (pártszékház). EGYÜTTES ÜLÉS A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei titkársága február 11-én délelőtt fél tíz órai kezdettel a járási-városi MSZBT felelősök, valamint a Béke Operatív Bizottság vezetői részére együttes ülést tart. A béke és barátsági munkákról Vichnál Pál, MSZBT megyei titkár számol be. Nemzetközi farsangi bál Békéscsabán Békés megyében előszar rendeznek nemzetközi farsangi álarcosbált. Február 14-én Békéscsabán, a Osaba-szálló összes termében az IBUSZ és a jugoszláv Utazási Iroda szervez érdekesnek ígérkező farsangi mulatságot. Már most igen nagy az érdeklődés, nemcsak Békéscsabán. hanem a megye többi városában és a községekben is a nagyszabású, sok élményt ígérő szórakozás iránt. Szabadkáról mintegy kétszáz jugoszláv vendég érkezik. A műsoros esten magyarországi művészek, valamint az Újvidéki Rádió zenekara és szólistái lépnek fel. Érdekességként említhetjük, hogy Miss Farsang, valamint Mister Jókedv-választás is lesz. Ezenkívül kosztüm- és álarc-verseny. Ügy gondoljuk, igen kellemes szórakozást nyújt majd ez a nemzetközi találkozó és tovább erősíti a jugoszláv—magyar barátságot Békés megyei tenyésztők aranyoklevelei a lugosi nemzetközi galamb- és kisálla tkiállításon Nemzetköri galamb, és kisállattenyésztési kiállítást rendeztek Romániában Lúgoson, amelyen főként Bukarest, Arad, Temesvár, Lugos, Nagyvárad, Békéscsaba, a Felsónyomási Állami Gazdaság tenyésztői mutatták be legszebb egyedeiket. Megyénkből 120 galamb, pulyka, liba és baromfi szerepelt a kiállításon. A városok közötti „vetélkedőn” igen előkelő helyet foglaltak el a Békés megyei tenyésztők. A Felsőnyomási Állami Gazdaság például aranyoklevelet nyert a pulykájával, libájával, kacsájával. Az 52. számú békéscsabai Galambtenyésztő Egyesület tagjai közül pedig főként king és tyúk- tarkálkkal aratott nagy sikert többek között Szikszai István, Krasznai Géza és Matuz István galambfcenyésztő. Napirenden a paprikatermesztés A Magyar Agrártudományi Egyesület Békés megyei Szervezetének kertészeti szakosztálya február 12-én, csütörtökön fél tíz órakor a Paprikanemesítés és kutatás újabb eredményei a konzervipari és korai termesztésben címmel megbeszélést tart Békéscsabán, a Technika Háza előadótermében. Vitaindító előadást dr. Angeli Lambert, egyetemi docens, a Kertészeti Kutató Intézet tudományos munkatársa mond. Ezt a programot a MAE lényegében azért rendezi, hogy a konzervgyáraknak és a MEK-nek termelő üzemek kellő segítséghez jussanak 1970-ben a tavaly és azelőtt igen sokszor vitatott paprikatermesztésben. Verdí-opera Újból Békéscsabán vendégszerepei a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata. Hétfőn este a Jókai Színházban 7 órai kezdettel Verdi Az álarcosbál című háromfelvonásos operáját mutatják be a csabai közönségnek. Többek között Vadas Kiss László, Gyunesi Kálmán, Két új fiókköuyvtár Orosházán Az orosházi Járási Könyvtár 3700 olvasója tavaly 122 ezer kötetet kölcsönzött. 1968-hoz viszonyítva valamelyest növekedett az olvasók száma, a kötetszám azonban csökkent. A város központi körzetében az olvasás kielégítő mértékű, a peremrészeken azonban kevesen olvasnak. A könyvtár helybe viszi a könyveket; két külterületi fiókkönyvtár átadására kerül sor a közeljövőben. Az öregszőlők perem- részen február 15-re tervezik a megnyitást „Kopog”-Szentetor- nyán két megüresedett osztályteremben rendezik be a könyvtárat, március 15-ig ezt is átadják. A két fiókkönyvtárban 400 —100 olvasóra számítanak. ; Békéscsabán Turján Vilma, Kalikó Teréz, Berdál Valéria, Sinkó György Liszt-díjasok lépnek fel. Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényel Vaszy Viktor érdemes művész. Az opera rendezője Versényi Ida Jászai-díjas.