Békés Megyei Népújság, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-01 / 27. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Alexin Andor Kis utca Móra Panka otthonában Tegnap még ezer ágra sütött a Nap, mára ismét zord lett a világ. Kiszámíthatatlan órák: nem tudja az ember mit vegyen magára. örák alatt fordul az időjárás, ime, most is csontig hatnak az ordas ködök. Budán, a Karinthy Frigyes út 22. előtt még egyszer megnézem a címet: ez az, itt lakik Vészits End- réné. Magasföldszint, balra. ...Itt ülök hát, ebben a kedves, szép lakásban, Szemben vele, akinek a magyar irodalom annyi és dísztagságról. A szekrény tetejéről életnagyságú mellszobor néz ránk. Fényképek, amelyeket jól ismerünk. A fotel- garnitúra mögött az öregek képe: Móra Márton és felesége tekint a vendégre. Nézem a két képet és szinte Kiskunfélegyházán érzem magam, ahol Móra Márton foltozó szűcs és felesége, a kenyérsütögető asszony élte a szegényemberek életét. Azt az életet, amely fiukat, a későbbi írót, annyi mondanivalóval töltötte meg. Kicsit félénk, bátortalan a kérdés: — Milyen volt Móra Ferenc? Ki illetékesebb a válaszra, mint Móra Panka, aki édesapjának legféltettebb kincse, szemefénye volt? Tömérdek írásából süt elő a végtelen szeretet, amelynek kiváltója elsősorban kislánya, Panka. — Jó ember volt. nagyon jó ember — hangzik a válasz. — Ő maga volt a megtestesü^^zeretündérszép elbeszélést, verset és mesét köszönhet, ö a huszadik századi magyar literatúra egyik legtöbbet megírt „irodalmi gyereke": Móra Panka. Február 8-án harminchat éve, hogy édesapja, a bűbájos szavú mesélő, Móra Ferenc meghalt. Munkásságának hatalmas méretét ismerve, az ember nem könnyen hiszi el, hogy Móra Ferenc csak 55 évet élt. — Nem, az én édesapám nem halt meg, most is itt van közöttünk — mondja halkan a finom arcvonáséi asszony. — Ma is olyan a kapcsolatom vele, mint régen, mindent megbeszélünk, tanácsot kérek tőle és mondhatom, mindenben az 5 útját követem. Ezért nem érzem én, hogy Móra Ferenc meghalt. A lakásban minden Móra Ferencre emlékeztet. A hatalmas íróasztal mellett ő dolgozott hajnalokba nyúló szorgalommal. Köröskörül, a falon oklevelek, irodalmi társaságok, egyletek bizonyságai a valóságos tét. Szerette az embereket, de hiszen ez írásának minden sorából kitetszik. — Bátorságáról is sokat beszélnek, írnak. — Igen. Harmadik éve jelent meg a Magvető Kiadónál Memento című kötete, amelyben főként a Horthy-korszakban megjelent publicisztikai írásait gyűjtötték össze. Mint újságíró — elsősorban és mindenekelőtt ennek vallotta magát mindig — nem ismerte a félelmet. Nem alázkodott meg. Csak egy példát erre. Amikor a huszas évek elején az újdonsült kormányzó meglátogatta a szegedi Kultúrpalotát, amelynek Móra akkor már igazgatója volt, többek között megnézte az üvegládába helyezett népvándorláskori vitézek zsugorított csontvázait is. — Miért zsugorították ezek össze a halottaikat? — kérdezte a kormányzó Mórától. — Mert az akkori urak is féltek a meggyilkoltak kísértő szellemétől. Azért kötözték össze halottaikat, hogy ne kísérthessenek — válaszolta bátran a kormányzó szemébe nézve. Általános elképedés követte szavait, a nagyúr nyilván megértette a célzást és feltűnő sietséggel távozott A kísérőkben megfagyott a vér. Ám — a gyors következmény elmaradt, a kormányzó akkor nem állt bosszút — Hát ilyen volt — mereng el Vészits Endréné. Én ma is úgy érzem, mintha a térdén ülnék és mesélne. Aztán ama terelődik á szó: a mai kor emberének is nem egyszer szüksége volna Móra Ferenre, az ő mély humanizmusára, aranyos, sziporkázó derűjére és idegtépő izgalmak között is rendíthetetlen nyugalmára. Mert kicsit mintha elfeledték volna. Mem a könyveit, hiszen azok ma is szép számmal jelennek meg, hanem a szellemét, azt a bizonyos m ó - r a i lelket Ügy terveztük, hogy Móra Pankával, az édesanyái val együtt meglátogatjuk fiát, a Vadembert is. Ö ugyanis a másik „irodalmi gyerek”, akit az „Apa- pa”, ha lehet, még jobban szeretett, mint lányát, Pankát. Sajnos, a Vadember, azaz Vészits Ferenc a megbeszélt találkozóra nem tudott eljönni. Mint a Magyar Rádió egyik felelős vezetője, igen elfoglalt ember, így csak telefonon küldött üdvözletét tolmácsolhatjuk az olvasónak. Harminchat esztendeje, hogy Félegyháza nagy szülötte, Móra Ferenc elhunyt. Érettségi előtt álló diák voltam éPPen és két évvel előbb személyesen találkoztam vele, amikor a szenteli határban hun-sírok után vallatták a földet. Ennek a találkozásnak emléke elevenedett meg ebben a kedves, meghitt budai lakásban, ahonnan — úgy érzem — jobb emberként távozik a látogató. Balogh József Niért fáj? ;m tudnám megmagyarázni, okát adni, miért fáj az nekem, ha egy magyar ember töri az anyanyelvét. Igen, 1956. telén disszidált emberről van szó, akitől távol áll minden színészkedés. buta sznobság, csak egyszerűen rossz, hibás akcentussal beszél és töri a magyart. Nem milliomos, odaát sem gazdagodott meg, bár „benősült”. Kanadában él és irtja az erdőt, favágó. Itthon technikumban érettségizett és aztán traktoros lett. Édesapja bakter, bátyja újságíró, húga tanítónő, idehaza Magyarországon. 1956-ban, 19 éves korában egy Zetorral átment a határon, most, mint idegenbe szakadt hazánkfia hazajött egy használt Volkswagennel. A kocsit Becsben vette, olt, ahol 13 éve a traktort eladta egy osztrák parasztnak. Nem henceg, sőt szerény. Azt mondja, otthon sincs kocsija, repülővel jött át a óceánon, csak Wien- ben (így mondja: Wien) vette ezt a tragacsot. Hozta a feleségét is, szürke kis veréb, hozzá kell sajnos képzelni a papa fatelepét is, hogy valami értékeset is lásson rajta, benne az ember. A férje, a nyelvtörő kétméteres óriás, szeplős, írnek nézik odaát is. A bátyjának hozott egy 5 dekányi arany pecsétgyűrűt, a zaciba kinevették érte. Hatkarátos arany, a fenének sem kell. A házaspárnak, különösen a fiúnak, minden tetszik itthon. Érzékeny lélek, a könnye is kibuggyan és töri a magyart Leülünk, beszélgetünk, nem ismeri Faulkner-t, Truman Capo- teoot, Howard Fast-ról és Tennesse Williams-ről életében se hallott, Hemingway-ről pedig annyit tud, hogy nagy piás volt Az itthoniakra sem emlékszik. — Petőfi, Jókai..; — mondja és vigyorog. Színházba, moziba nem jár, könyvet nem olvas, pedig nem buta ember, csak nagyon műveletlen. Lemegyek velük Debrecenbe, ahol született, ahol élt és érettségizett és ahol a szülei is élnek. Borzalmas színű holmikat rak az asztalra és édesanyjának. Az apjának, a nyugdíjas, remegő fejű baktemek fehér farmernadrágot hozott rézveretú, csattos nadrágszíjjal. Csókolgatja a szüleit, beszél hozzájuk, csorog a könnye és töri a magyart. Másnapi, anélkül, hogy akarná, hogy tehetne róla, vall a fiú. Elmondja, hogy a külföldit lenézik, kinézik . Kanadában is. Favágó volt az apósánál. Már jól beszélt angolul, de a felesége, akinek akkor még csak udvarolt, azt mondta, hogy nagyon csúnyán beszél. Két évig gyakorolták együtt a magánhangzók angolos selypítését No lám, a legjobb nyelvtanár a szerelem. Akkor, két év után a szülők elé álltak és tökéletes angolsággal elmondták a terveiket Sikerült. összeházasodtak. Most napi 10—12 órát dolgozik az apósa fűrésztelepén, az erdőrengeteg közepén. Már elfelejtette a magyar magánhangzókat, már angolul álmodik, a lélek kialudt. Töri a magyart. Nemrégen még egy ágyban aludtak lábbal, a bátyjával. ÉS biztos, szép, ízes debreceni nyelvjárással veszekedtek, hogy ki bújjon arrébb. Most a búcsúnál a nyelvművelő újságíró fivér és a nyelvet törő testvér egyformán könnyezik. Tényleg. Miért fáj a* embernek, ha egy magyar töri az anyanyelvét? Baranyi Ferenc: Ha szél süvít, ha hó vág Akár bélés báránybekecs csontig ható hidegben: szerelmed biztonsága úgy takart magába engem. Nem értek hozzám vad szelek: felfogtad őket, testmeleg szegült haragjuk ellen. S visszadalolták a napot az égre a pacsirták, szelíden lengtek a szelek s ringattak, mint a hinták. Teher lett oltalmad, hiszen akkor már félig meztelen dölyföltexn volna inkább. látod, csak akkor hordalak, ha szél süvít, ha hó vág, mihelyt tavaszodik kicsit levetlek és a moly rág. Mégsem kívánod, hogy havas legyen sorsom (bár gyakran az), te báránybélű jóság. Zsadányi Lajos: MOZAIK Kihullott a balta a tél kezéből desztillált színű vizeken a jég töredezik mint árva madárcsont. Tavasz lesz meglásd, illatozó. S a meggyfaágra felröppen » Nap,
