Békés Megyei Népújság, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-15 / 39. szám

Diák váróterein a csabai állomáson Pél ketté. A csabai vasútállo­mást a kora reggeli és a késő délutáni csúcsforgalom mellett ilyenkor lepik el legjobban az utazóik. Déltájban egy-két óra között ipari tanulók, középisko­lások áramlanak a megyeszék­hely iskoláiból vissza az otthon­ba, a környező településekre. Az állomás ilyenkor egyetlen nagy váróterem. A büfében éppen nincs diák, a közös várócsarnokban és a pero­non is csak néhányan várják a vonatot. Többségüket a diákváró­teremben és környékén találom. Nem is diákváróterem, egyszerű­en csak Nemdohányzó. Kacérkodás és a Rozsdatemető A nagyobbak, s akik 1—2—3 órát képtelenek végigülni, az aj­tó mellett álldolgálnak. A még nagyobbak — talán nem is olyan nagyok —, fiúk-lányok egymás­sal kötekednek, vagánykodnak, kacérkodnak. — jegyzi meg egy mellettük el­haladó negyven körüli férfi. — Szemtelenek, hát nem szé­gyellik magúkat? — ellenkezik a felesége. A „Nemdohányzóban” bóbis­koló nyugdíjas és egy pulóvert kötögetö asszqny kivételével 14— 18 éves tanulók üldögélnek. Egy- egy asztalnál 2—3 barát, isme­rős, osztálytárs ül együtt, a meg. szokott társaság. Az egyiknél két fiú búslakodik. — Délig iskolában vagyunk, aztán ebéd a Kazinczy utcában, egy jót beszélgetünk és már jö­vünk is ki az állomásra. Két­három órát várunk a vonatra. — Ha sok a tanulnivaló, itt készülünk a következő napra. Tar Sándor csorvási, Debrece­ni Lajos dobozi. Hetente három­szor — hétfőm, kedden, szerdán __ járnak iskolába, autó—motor­s zerelők a 8. számú AKÖV-néL — Mást mit tudtok itt csinál­ni? __ Semmit. A szomszédban egy kislány a Rozsdatemetőt olvassa. — Kötelező olvasmány, de nem azért olvasom, nagyon érdekes. Gyulára utazik, negyedikes, a közgazdasági technikumban. Ahogy mondja, szerencsére rit­kán vár az állomáson, gyorsan hazaér. — Itt már többnyire csak pi­henünk, megbeszéljük a dolgo­kat, ki zúgott be, meg ilyeneket... Mellette a barátnője politikai gazdaságtant másol. Két mezőberényi fiú, ipari ta­nulók. Bozóki János, aki vil­lanyszerelőnek készül, számtant tanul, barátja Fülöp Antal szo­bafestő-tanuló a Winnetou-t ol­vassa. Egy-ké! óra unalom Odamegyek még néhány asz­taltársasághoz, mindenütt ugyan, az: a fiatalok legkevesebb 1—2 órát itt unatkoznak végig. Unal­mukban olvasni kénytelenek, ami nem is lenne baj: Pajtást, Ifjúsági Magazint, Ludas Matyit, krimiket és elég sokan nívós, valóban értékes könyvet is. Né­hányan elkészítik a holnapi lec­két, tanulnak. Mások sakkoznak, keresztrejtvényt fejtenek, rádiót hallgatnak, kártyáznak. Csak a környezet lenne kultu­ráltabb, vonzóbb. Kucsera László Nagybánhegye- sen cukrásztanuló. Kezében egy Nexő-regény. a Hódító Pelle. — Az Ifjúsági Házban klub alakult a kereskedelmi és ven­déglátóipari szakmunkástanulók számára. Lyukas órán is jártunk oda asztaliteniszezni, de ezt meg­tiltották. A múltkor így déltáj - ban elmentünk a barátommal, akkor sem lehetett. Azóta inkább kijövünk az állomásra. ' Négy lány egy asztalnál. Egvi- kük sombrerós-szakállas Fidel t rajzol. Másodikos közgazdasági szakközépiskolások, Gyulán, Sar­kadon laknak. — Van az iskolában KISZ- szoba, de ott is négy fal közt van az ember és mindig ugyan­azokat az arcokat látja, akikkel egész nap együtt van. ígv nem olyan unalmas: útközben kiraka­tokat nézünk. Valahogy eltelik az idő. Sétálni is jó Egy kicsit csatangolni, sétálni valóban jó, egészséges, kellemes. De amikor ebbe is belefáradnak? Beülnek ide viccet mesélni. Tavasszal természetesen más lesz: az állomás előtti tér padjai megtelnek majd jókedvű fiata­lokkal. De akkor kinek lesz ked­ve olvasni ? Egyre többen és többen vannak a peronon, a csarnokban, a vá­rótermekben, a felszántott Ta­nácsköztársaság útján pedig to­vább áramlik a tömeg az állomás felé. Köztük sok-sok diák. Ha­zafelé. Minél hamrabb. Sarusi Mihály — Ebből biztos házasság lesz Stúdiószínház Tegnap este fél 11 órakor mutatkozott be Békéscsabán a békéscsabai Ifjúsági Ház stúdiószínháza, a „Viharsarok 70.” Két egyfelvonásost játszottak, megérdemelt sikerrel. Ké­pünk: Görgey Gábor Délutáni tea című drámájának egyik je­lenetében Szentirmay Éva és Szoboszlai Sándor Jászai-díjas. Cristopher Fry: Nem ritka a főnix című egyfelvonáso&ában: Szentirmay Éva, Tolnai Miklós és Dávid Ágnes. A két egyfel- tonásost Sándor János rendezte, (Fotó: üemény) Játék a — Lacika, a zene ússzon el — kiált fel a színpadra a ren­dező, Máté Lajos, és a zene, csodák csodája: elúszik. A szín üres. Jobban mondva, nem üres, néhány oszlop, díszletfal és két ajtó jelzi, hogy milyen is lesz a díszlet, a játéktér, ahol Molnár Ferenc Játék a Korompay Vall. kastélyban című háromfelvoná- sos anekdotája lejátszódik. Rengeteg játék, minden já­ték, a darab is játék, és az egész... A próba, az mégsem játék. Csak úgy tűnik, mintha játék lenne, pedig nehéz mun­ka, koncentrálás, jellemkere- sés, alkotás. A folyamat, amíg a leírt szöveg kilép a könyv lapjairól és élni kezd. Ragyog­ni, villogni, hiszen Molnár Fe­rencről van szó. A nézőtér sötét, ott csak a rendező ül most, elől, az első sorban, figyel és beszél, instru­ál, és újra figyel. __ Mellőzni akarok itt egy g esztust, Pistám, jobb lesz, ha Szoboszlay Sándor. egyszerűbb. Lajoska, te pedig lendületesebben. Ismételjünk, jó? Kovács Lajos Adám, a zene­szerző szerepében. Első felvo­nás. A színpad előterébe jön. „Én írtam a zenét ennek a kedves két úrnak a legújabb operettjéhez. Ez az első szín­padi munkám... A frakkomot és a szmokingomat ők csinál­tatták... Tudniillik egyelőre még szegény és ismeretlen va­gyok... Se nevem, se pénzem. És... szerelmes vagyok a pri­madonnába.” — Remek, mondja a rende­ző, igen! Lajosika, ez nagyon fontos rész. A színpadon Túrái és Gél (Körösztös István, .Simon Géza) a színműíró-páros, és változat­lanul Ádám, aki a világ legna­gyobb boldogságát hordozza magában: Annie, a primadon­na vőlegénye. Pompás párbeszédek, ragyogó szerkesztés. Molnár Ferenc bril- lírozik. És ekkor robban az el­ső bomba. Annie megérkezik a másik szobába, melyet csak egy vékonyka tapétaajtó választ el emettől. Megérkezik, de nem egyedül. Vele van Almády, a neves, de öregedő színész, aki valamikor... És hajnal van. Re­ménytelenül hajnal. A tapétaajtó mögött különös, egyre bizarabb mondatok hang­Körösztös István. zanak el. Ádám, a vőlegény ösz- szeroskad. „A te régi csókod volt. Forró és édes, mint az égő puncs. De most menj szépen a szobádba. Rémes, hogy bejöttél ide... Meg­ölöm magam, ha a vőlegényem megtud valamit...” „Még csak egy estét tölts ve­lem!...” De Almády végül még­iscsak távozik, némi szünet után ajtócsapódást hallani. Tú­rái leül. A lecke feladatott. Annie Korompay Vali, Al­mády Szoboszlay Sándor kilép­nek a díszlet mögül, a rende­ző újból instruál. Ismétlés. Má­sodszor, harmadszor. Annie: „Gyere ide, megcsó­kolom azt a szép, klasszikus fe­jedet...” Almády: „Ez nem csók, ez borravaló!...” És így tovább, tovább. Pró­ba. Játék a kastélyban. — Köszönöm, mára végez­tünk __ mondja a rendező, és k ét perc múlva minden fény kialszik a színpadon. Ennyi történt. S. E. Sági István rajzol

Next

/
Oldalképek
Tartalom