Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-04 / 3. szám

T * vA ■ * ^2 * K. » cÁ — A * R * K ° »MWtMWWWMM»IMWtWWMWWWWWWWtMM*W>WiWMMMWtWWMW»Wt<WWWIWMWWMWWWWMWMMWWW»WWW»W*WWWWWVWWMWM**MWM NEVESSÜNK Egy fogadásra egy nagyon csi­nos nő érkezik, többsoros és na­gyon tiszta fényű gyöngysorral a nyakán. Egyik barátnője a fél­tékenységtől kínozva, ránéz: — Ó, drágám! Micsoda szép nyaklánc! Igazgyöngyök? Azt mondják, hogy foggal lehet őket a legjobban felismerni. Mtegen- gedi, hogy az egyiket megropog­tassam? — Szívesen tenném, feleli a nyakláncos hölgy, de tudja, az a baj, hogy az igazgyöngyöket nem lehet hamis fogakkal félismer­Egy éjjeli mulatóban a műsor után egy kíváncsiskodó a kulisz- szák közé settenkedik. Azt szín­lelve, mintha nem látná a táb­lát: „Szigorúan tilos a művé­szek öltözőibe lépni”. — Hallja! Nem látja a fel­írást? — Dehiszen én nem dohány­zóm, feleli a látogató és a rö­vidlátók módján összehúzza a szemét. *** Egy kisgyerek zokogva veti magát a strandfelügyelő karjai­ba: — Elveszítettem a mamámat, sóhajtja. — Bizony bele kellett volna kapaszkodnod a szoknyájába, mondja az őr. — Nagyon magasan volt, nem tudtam megfogni — siránkozik a csöppség. *** Egy kisfiú alkonyaikor könny­ben úszó szemmel bolyong egy parkban. Orrát a ruha ujjába törli. Egy rendőr megszólítja: — Ilyenkor neked már haza kellene menned. — Megvan az oka, hogy el­jöttem hazulról, feleli a gye­rek két csuklás között. — De miért? Megver a ma­mád? — Nem. Megfésül. •** — Hallgass ide, Nénette, ha továbbra is makacskodol, bezár­lak a tyúkketrecbe, mondja türelmét vesztve a Majorosné a kislányának. Az pedig még min­dig feleselve, válaszolja: — Nekem mindegy, nem fogok tojást tojni! *** Nevada egyik kisvárosában a serif civilben állatorvos is. Egy éjszaka felhívják telefonon. — Jöjjön gyorsan, mondják. — A serifre vagy az állator­vosra van szüksége? — Mind a kettőre. — Tessék? — No igen, a kutyánkról van szó. Nem sikerül a hét állkap­csát szétnyitnunk... és egy betö­rő van közéjük szorulva. *** Egy híres szerző autogramok­kal látja el legújabb könyvét, amikor egy férfi közeledik felé és kéri, szíveskedjék bejegyzése­ket írni nemcsak a legutóbbi, hanem két-három régebbi köny­vébe is, amelyeket magával ho­zott. — A feleségem nagyon szereti, amit ön ír, mondja. Ezért js gondoltam, hogy ezeket a dedi­kált példányokat ajándékozhat­nám neki születésnapjára. — Ó. tehát meglepetés? — mondja az író. — Igen, meglepetés, de még milyen meglepetés lesz! Egy kis sportkocsit akart kapni! *** A 2000. esztendőben egy földi turista a Vénuson tölti a sza­badságát. Az egyik utcán meg­áll, hogy megnézzen egy Vénus- lakót, aki egy pénzdarabot tesz egy automatába és kihúz belőle egy csecsemőt. — Nahát! — szólal meg a föld­lakó, elmagyarázná nekem, hogy mi ez a készülék? — Ez egy csecsemőcsináló gép, — felel a Vénus-lakó. Ugye a Földön Maguk is így csinálják a kisbabákat? Akkor a földlakó megpróbálja — igen vázlatosan — megmagya­rázni a csecsemőelőállítás földi technikáját és a Vénus-lakó ne­vetésben tör ki: — Na, de ilyet! Nálunk a te­herautókat csinálják így! Vadászaton Hogyan vélekedik a reklámról? A reklám nagy hatalom, és végigkísér a bölcsőtől a sírig, de közben reggeltől estig is. Hat-e ránk minden reklám, és tudunk-e jól reklámozni, és propagálni magunkat — egyé­nileg és egészében? Próbáljon meg koncentrálni, és választ adni kérdéseinkre: I Egy szelet karajt kínál- • nak önnek és fnegmagya- rázzák, ez hivatott meggyőzni önt annak az újfajta marga­rinnak kifogástalan minőségé­ről, melyben a húst kisütötték. A minta ingyenes; hogyan rea­gál? a) Megeszi a karajt és kér még egy falatot, hogy megerő­södjék meggyőződése: a mar­garin valóban kitűnő ? b) Megkéri a szervezőt, süs­sön ki még egy darabot olajon, s egyet zsíron, hogy érezhesse a különbséget. c) Megkéri a margaringyár- tót, csomagoljon be néhány mintadarabot, hogy hazavihes- se, hadd kóstolják meg a csa­ládtagok is, milyen ízű az így kisütött karaj. d) Kijelenti a szervezőnek, hogy elvben nem hisz semmi­féle reklámban, de ez a karaj mégis meggyőzte. e) Megkéri a szervezőt, hogy ilyen kiváló reklámkaraj után kínálja meg egy üveg sörrel is. Hogyan viszonyul az egyén a reklámhoz? VÁLASZ: Valamennyi eset­ben a vevők arról tesznek ta­núságot, hogy még a szervező­nél is több a reklámérzékük. De lássunk még egy esetet: 2 Egy új mosópor gyártója • felajánlja, kimossa szennyesét, hogy bebizonyítsa, milyen hófehér lesz termékétől a ruha. Hogyan reagál? a) Elengedi a füle mellett, mintha mit sem hallott volna. j b) Megköszöni a figyelmét, de hozzáteszi, hogy nincsen szennyese. c) Azt feleli, hogy egymaga is tud gondoskodni szennyesé­ről. d) Azt feleli; ami önt illeti, nincs szüksége rá, hogy idegen turkáljon a szennyesében, de ajánlhat néhány szomszédot és ismerőst, akiknél akad bőven. e) Rendkívül sértődötten ki­jelenti, hogy ez a „szennyes” ajánlat nagyon kétértelmű, aßt szemtelen. Hogyan viszonyul ez esetben az egyén a reklámhoz? VÁLASZ: Mindenki negatí­van viszonyul, ön sose turkál­jon más szennyesében! s Örök titok Két barát beszélget. — Semmiféle nő nem tud tit­kot tartani. Kivéve az én fele­ségem. — Hogyhogy? — Képzeld el: 18 év óta nem mondja meg nekem, mire költi el a fizetésem. BIZTOS,AMI BIZTOS #*v> TÖMEGES MEOBBTEÄEPEÖ 3ARyÁNWB6ZELV PBNVB6BTI AZ OPÄZAÄOT TERJED A VIRUe ÚTONÁLLÓ ÉLT-E HERKÓ PÁTER Herkó páter régi szólásmondá­sainknak afféle gyermekijesztő mumusa volt. Főleg a Szepes- ségben, Gömör, Abaúj, Tolna s Heves megyében emlegették. Régebben úgy vélték, hogy egyszerű mese-alak s neve nem egyéb, mint a német Herr Gott Vater (Atyaúristen) magyar alakja. A történészek kiderí­tették azonban, hogy Herkó pá­ter nem volt isten, csak pap. Alakját, mint a „balógi ba­rátét”, Tompa Mihály is meg­énekelte Szuhay Mátyás c, tör­téneti elbeszélő költeményében. Az adatok azt mutatják, hogy Herkó vagy Hirkó páter a XVII. században élt. Kimutat­ták, hogy a szenvedélyes protes­táns-üldöző barát valaha a gyöngyösi ferences kolostor la­kója volt. Szőnyi Nagy István tornai református pap 1676-ban megjelent emlékiratából tudjuk, hogy Herkó páter, „a palóczok apostola”, annak a három ka­tolikus papnak egyike, aki 1671. március i2-én megrohan­ta és elfoglalta a tornai refor­mátus templomot. E tüzes val­lás-harcosnak egy saját kezé­vel írt, latin nyelvű levele is fennmaradt. Ezt 1676. július 6-án úgy írja alá, mint Hirkó János páter, Pásztó város plé­bánosa. (Pater Johannes Hlrko Plebanus Oppidi Pásztó). Ijesztő alakja nyilván a fel­vidéki protestánsok körében terjedt el. Kép szöveg nélkül. (A Polish Weekly karikatúrái) A régi világban mind a ház-, mind a nyáj-őrző ebeknek, mind a vadászkutyáknak nagy becsülete volt. (A nevet ille­tően: régi nyelvünk csak az eb szót használta, legrégebben egy 1067. évi oklevélben: vagy az egyes ebfajták nevét, vizsla, kopó, agár, szelindek stb. A kutya nevet eb helyett — csakúgy, mint a rókát, a régi ravasz állatnév helyett — csak a XVI. század óta használjuk.) A középkorban amaz egyszeri budai kutyavásáráin a vadász­ebeket általában kétszer any- nyiért adták-vették, mint a házőrzőket. Kutyák tetemeit nemegyszer az őskori ember sírjában találja meg a régész. Európa kutyáinak faunáját a magyar honfoglalók három fajjal, a nagytermetű, s kez­detben nagy vad állításáx-a szolgáló kuvasszal, a komon­Régi vadászebeink dórral, s a pulival — vagyis törpe komondorral — gyarapí­tották. Legrégebbi rajzos va­dászeb-ábrázolásunk az 1100 év körül Székesfehérvárott írt ún. Grazi kódex egyik lapján lát­ható: az itt lerajzolt vadászeb tökéletes mása a mai magyar vizslának! Az Árpád-korban a nagy vadászispánságokban — Beregben, Máramarosbai, Zó­lyomban, a bakonyi erdőispán- ságban — külön szolgáló rend, a pecérek rendje foglalkozott vadászebek nevelésével. A ki­rályi solymárokkal együtt a pecéreket az 1222. évi Arany­bulla is említi. 1271-ben Borsa nembeli Tamás volt Kun Lász­ló pecéreinek ispánja. A pecé­rek s ebeik emlékét őrzi szá­mos régi helynevünk: Peszér, Vizslás, Ebes, Agárd. Az aga­rakat. vizslákat nálunk a für- jészéstől s nyulászattól kezdve vaddisznó- s medvevadászatig használták. A XVII. századi Erdélyről írja Apor Péter: „láttam olyan agarat, az ki sze­méllyé szerint elfogta az hiúzt.” 1694-ben Thököly Imre aga­raival fogatott el medvebocso- kat. Szelindekekről, a legna­gyobb vadak állítóíról, már a XIV. századi oklevelekben ol­vasunk. A Bécsi Képes Króni­ka 1360 körül festett képein szinte minden mai vadász­ebünk alakja felvonul; egy má­sik kódex-rajz pedig azt mu­tatja: Zsigmond — 1397—1437 — korában már a jeles vízi­vadász, a spanyol vizsla (spa­niel) is ismeretes volt Budán. II. Lajos Budán angol doggo­kat is tartott. Falkáját Csepe­len, az egyik apród gondozta. Az ebeket vadászatkor, annak színhelyére szekereken vitték. II. Lajos annyira kedvelte ebe­it, hogy 1526 júliusában, ami­kor Mohács alá indult, Budán maradó embereitől búcsúztá- ban lelkűkre kötötte: kutyáira vigyázzanak, s azokat heten- kint fürösszék. Bethlen Gábor annyira kedvelte megvénült, hűséges vizsláját, Tigrist, hogy e „palotás ebet” szobájában, egy bársony karszékben tar­totta. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom