Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-08 / 6. szám
lH*. Januar 8. 5 Csütörtök RENDELET a mezőgazdasági nagyüzemek kiegészítőtevékenységéről A Magyar Közlöny 101-es száma közli a mezőgazdasági nagyüzemek kiegészítőtevékenységet szabályozó egyes rendelkezések módosításáról kiadott kormányrendeletet, valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter végrehajtási rendeletét. Az új szabályozást az a tavalyi kormányhatározat tette szükségessé, amely megjelölte a kiegészítőtevékenység helyes irányú fejlesztésének lehetőségeit, és az ezzel kapcsolatos intézkedéseket. A rendelet szerint alapvető szabálynak számít, hogy a mezőgazdasági nagyüzem csak a telephelyén végezhet tevékenységi körébe tartozó munkákat. A rendelet részletesen felsorolja az indokolt kivételeket is, és egyúttal meghatározza, hogy mit kell a telephely fogalmán érteni. A rendelkezés azt a helyes célt szolgálja, hogy meg kell szüntetni a mezőgazdasági nagyüzemeknek a telephelytől távol folytatott és az alaptevékenységtől eltérő ipari jellegű tevékenységét. A mezőgazdasági nagyüzemek értékesítő tevékenységének kiszélesítésére a többcsatornás termékforgalmazási rendszer bevezetésével már korábban megnyílt a lehetőség. A fejlődést azonban egész sor tényező gátolta. A jogszabály most egyebek között lehetővé teszi, hogy a tsz-ek termelés-szervező tevékenysége ne csak a tagok háztáji tevékenységével, hanem a termelési körzetben levő egyéni termelőkkel is szoros kapcsolatban legyen. A tsz a telephelyén önállóan, azon kívül pedig az állami vagy szövetkezeti felvásárló szervtől kapott megbízatás alapján vásárolhatja fel a mezőgazdasági termékeket. A rendelkezés egyszerűbbé tette az állandó jellegű árusítóhely, nyílt árusítási üzlet, vendéglátóipari üzem és termelői borkimérés létesítésének engedélyezését. Az üzemeltetési engedélyt ezentúl — az érintett járási, szakigazgatási szervek bevonásával — nem a tsz telephelye szerint illetékes járási tanácsi vb, hanem közvetlenül az árusítóhely stb. működési elve szerint illetékes járási, városi vagy nagyközségi tanács vb adja meg. A fogyasztói szükségletek kielégítése, az értékesítő szervezetek gazdaságos üzemeltetése szükségessé tette azt is, hogy a tsz-ek állandó árusítóhelyükön a saját cs háztáji termékeken felül, máshonnan beszerzett árut is forgalomba hozhassák. Az új szabályozás szerint csökkent a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előzetes_hozzá- járulását igénylő élelmiszeripari dolgozók tevékenységének köre. Az ágazati ellenőrzés és a hatósági felügyelet hatékonyabb érvényesítése ugyanakkor szükségessé tette más tevékenységeknél a szakminiszter előzetes hozzájárulását. A jogszabály elrendelte a háztáji gazdaságban tartható állatállomány eddigi számszerű korlátozásának megszüntetését. Egy a sok mai fiatal közül Nem a legjobbak a csárdaszállási Petőfi Tsz talajadottságai. Az, hogy ennek ellenére egyre magasabb színvonalon gazdálkodnak, annak tudható be, hogy sok rátermett, többnyire fiatal szakembert toboroztak ossza. Volt időszak, amikor az idősebb szövetkezeti vezetők versenyt tanultak azokkal a fiatalokkal, akiket ők ösztönöztek a közép- és felsőfokú technikum elvégzésére. Aztán nem kellett nógatni őket arja, hogy az okleveles if- jakra egy-egy brigádot vagy üzemegységet bízzanak. Mi tagadás, mindezek ismerete ellenére néhány pillanatig csalódottan néztem Dezsőfi Lászlót. Öt mutatta be ugyanis a párttitkár, miután közöltem vele, hogy egy jó pártcsoport-vezető- vel szeretnék beszélgetni. Keskeny arca, rövidre nyíri szőke haja és a magasra nőtt embereket jellemző vékonv termete miatt még húszévesnek sem saccol- tam. Az őszinteség kedvéért nem restellem leírni: megfordult fe-i jemben az is. hogy nem írok róla. Nem azért, mintha magam is osztanám egyes középkorúak ösztönös vagy tudatos bizalmatlanságát a fiatalok iránt. Egyszekem is az ütött szöget a fejembe, hogy félévi teljes begubózás és szüntelen munka után miért fogadta el a prof ezt a tíznapos bolgár kiküldetést, méghozzá egy olyan tanácskozásra, amelyen tudományszervezési kérdések vannak napirenden, tehát az ő kutatásai szempontjából semmiképp sem lehetnek fontosak. — Nem bizony — rázta meg a fejét lassan Palmer. — Igen ám — folytatta a másik —, de ez az egész kérdés megoldottnak tekinthető abban az esetben, ha ezt a szófiai utat csak amolyan kiruccanásnak tekintjük. Egyfajta kikapcsolódásnak, minthogy — tételezzük fel — professzorunk túljutott a munkája legnehezebb szakaszán. Mondjuk, az állatokon végzett kísérletek pozitív eredménnyel zárultak, beiktatható tehát egy kis szieszta. Hogy aztán az állatokon végzett kísérletek után következzék a legfontosabb, az ember.... — örülök — mondta Palmer —, őszintén örülök, hogy maga is rájött, miszerint a sikeres állatkísérletek után minden azon múlik, hogy Ambrózy felfedezése, találmánya, tudomisén micsodája miként válik be az emberen. Mert nem sokat ér egy vegyszer, egy szérum vagy bármi más, ami az állatoknál megfelelő, de az embereknél nem alkalmazható. És fordítva is lehetséges... — Minden lehetséges — mormogta magában a göndör hajú —, még az is, hogy te be tudsz fejezni egy mondatot, amit én kezdek el... És még nekem kell örülnöm, hogy lépésről lépésre azért mégis előre taszigálhatlak a végkövetkeztetés' felé... Hja, nehéz a fiatal tehetségeknek egyenes úton előbbre jutniuk... Még egy ilyen nem túl népes foglalkozási ágban is, mint a tudományos hírszerzés... A látogató belső monológja alatt az öregúr ismét sétára indult, ismét gyönyörködött minden fordulónál a tükörképében az ingaóra üvegajtaján. Aztán megállt a fiatalember széke előtt, hintázni kezdett a sarkain. — Az ilyen kísérletet — magyarázta oktatólag — a legtöbb tudós saját magán végzi, inkább ő vállalja a kockázatot, .nehogy valaki másnak essék baja, ha a dolog rosszul sül el. Hülyeség, de ez náluk így szokás. Nekem úgy tűnik, hogy Ambrózy is a tudósoknak ebből a fajtájából való. Márpedig, ha ez így van, akkor a szófiai tíz nap csak arra jó, hogy feljavítsa a kondícióját, hogy kipihenten és jó idegállapotban fogjon hozzá a kísérlethez önmagán... Követni tudja a gondolatmenetemet? A másik csupa-figyelem arccal biccentett. Nehezen ugyan, de tudja. — Rendben, akkor tovább mehetünk. Mire használja fel ezt a tíznapos távollétet egy szerelmes nő, aki tisztában van vele, hogy a barátja mire készül, hogy esetleg ott hagyhatja a fogát? Arra, hogy keres egy öngyilkos-jelöltet, aki amúgy is végezni akar magával. Ezt aztán sírással, női praktikákkal ráveszi, hogy játssza el a kísérleti nyúl szerepét, neki úgyis mindegy. (Folytatjuk) ' rűen egy idősebb, sok tapasztalattal rendelkező pártcsoport-ve- zetőt képzeltem el riportalanynak. Aztán kellemesen csalódtam. Dezsőfi László egyidős hazánk szabadságával: 1945-ben született Mezőberény- ben. Édesapja géplakatos volt s nemrégiben a Békéscsabai Felvonógyár minőségi ellenőreként ment nyugdíjba. Azt nem firtattam, hogy milyen körülmények i között élt. Tény, hogy taníttatni i tudta a fiát is s a lányát Is. És nemcsak a kötelező tananyagokat tanulták meg. hanem a szo- ! cializmus építőinek, a népnek, a ; munkásosztálynak és a pártnak a szeretetét is. Ezért természetes, hogv az általános iskolát végig úttörősködő Laci KISZ-tag ; lett a békési gimnáziumban, mi több az alapszervezet propagan- I distája. Ezek után nem véletlen, j hogy a honvédségnél század j KISZ-titkárnak választották. Annál is inkább, mert a gimnáziumi érettségi után felsőfokú me- 1 zőgazdasági technikumot végzett s a csárdaszállási Petőfi Tsz-ből i vonult be, ahol addig gépcsoport-vezetői beosztásban dolgozott. Leszerelése után egy harminctagú állattenyésztési brigádot bífctak rá. Nem irigylésre méltó a feladata. Az állatgondozók egyébként is korán kelő emberek, neki ráadásul Mezőberény- ből kell hajnalonként átmotoroznia, ha esik, ha fúj. Csárdaszállási iányt vett ugyan feleségül, de hát ott csak azoknak van lakásuk, akik építettek már maguknak. Amint tudnak, ők is építenek. A motorkerékpár-utat alaposan megnyújtja mindennap az is. hogy a harminctagú brigád két majorban dolgozik. Egy részük tehenész, más részük nö- vendékmarha-gondozö, harmadik részük pedig sertésgondozó. Hogy még változatosabb legyen a foglalkozásuk, juhász is van az éjjeli és nappali őrök mellett. Éppen aznap beszélgettünk, ami- j kor a szövetkezet vezetői átvet- ték az építőktől a csaknem 4 millió forint költséggel befejezett új sertéshizlaldát. Dezsőfi Lászlót már jó előre „megvigasztalták”, hogy a sertéseket kivonják hatásköréből, helyette hízóbiká- kat és lovakat adnak. Igen ám, de ezzel három helyre tapzódiK a brigádja az eddigi kettő helyett. Azaz még többfelé kell majd motoroznia vagy gyalogolnia, amikor a hó vagy a sár elakasztja a motorkerékpárt. Egyrészt az „Ügyis mindig jönnöd-menned kell” megokolás- sal javasolták és választották meg pártcsoport-vezetőnek. Másrészt nemcsak képzettsége, hanem rátermettsége is van ehhez. Kü- 1 lönben csak hat párttag tartozik hozzá a brigádjából. Egyelőre. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert már beszélgettek az új párttagokat nevelő szocialista brigád megalakulásáról. Főleg a hét tehenésszel, akik amellett, hogy egy helyen dolgoznak, már hosz- szú évek óta vannak együtt. A kevesebb szakmai ismeretet és gyakorlatot igénylő növendékállatgondozók gyakrabban változnak. — Talán túl erélyes és hangosan követelődző a brigádvezető — kérdeztem s megtoldottam azzal, hogy ez nehezítené pártcso- pórt-vezetői teendőit. — Lehet, hogy szerencsés vagyok, mert nagyon megértő emberekből álló kollektívát örököltem elődömtől. Tény az, hogy mind szakmai, mind politikai kérdésekben eddig jól megértettük egymást egyetlen hangos, követelődző szó nélkül is. Pedig dolgoznak a brigádban a nyugdíjas korhoz közeledő idősebb emberek, olyanok is, akik szinte akkor léptek a pártba, amikor én születtem. Mi nem vitatkozni, inkább beszélgetni szoktunk. Nem is lehet és nem is kell vitatkozni a munkájukat nagyon szerető tehenészekkel, juhászokkal. Még a nö- vendékállat-gondozók többségével sem, hiszen az állatok szere- tete miatt vállalták az eléggé nehéz teendőket. Mindenféle civa- kodás és gorombáskodás nélkül egyeztetjük • össze véleményeinket a szakmai és politikai kérdésekről. aztán ki-ki végzi a maga dolgát. Különösebben azt sem kell már magyarázni, hogy a közös nagy érdek végső fokon egyéni érdekekre, jövedelemre osztódik havonta és az év végén. Túlzás -nélkül állíthatjuk, hogy hasonló szellem uralkodik a szövetkezet egészében. Annak ellenére, hogy fele-fele, vagy még magasabb arányban a környékbeli községekből járnak át vagy költöztek a tagok Csárdaszállás gombamódra szaporodó új házaiba. A szakmáját Csepelen tanuló és évekig gépállomáson, ktsz-ben dolgozó Faragó László is azt mondja, hogy szinte hetek alatt összebarátkozott a csárdaszállási emberekkel és végleg otthonosan érzi itt magát. Kukk Imre Bontják a régi épületeket Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útján, hogy tavasszal időben megindulhasson az építők munkája. Fotó: Demény Milliók a Dévaványai ÁFÉSZ idei üzletpolitikájában Fogyasztási és értékesítő szövetkezeteink az év első munkanapjától már új üzletpolitikájuk alapján dolgoznak. Ezt teszik a Dévaványai ÁFÉSZ vezetői is. Érdemes belelapozni a szövetkezetnek e fontos okmányába. Kiskereskedelmi forgalmát ebben az évben 4 százalékkal akarják növelni. Ez azt jelenti, hogy év végére ez az üzemág 81 millió 200 ezer forint forgalmat hoz. A vendéglátóipar tervezett 2,8 százalékos növelésével 14 millió 200 ezer forintos összforgalomra számítanak. Ezen belül saját ételforgalmukat 5 százalékkal kívánják növelni a tavalyihoz képest, ami 2 millió 300 ezer forintban kell, hogy realizálódjon. Körültekintően vették számba a felvásárlási üzemágon belüli lehetőségeiket is 1970-re. A helyi adottságokat ismerve, ezen üzemágnál 1,5 százalékos növekedést irányoztak elő. Ezen belül is a gyümölcs és zöldség mennyiségi felvásárlását tartják fontosnak. Végül is' valamennyi üzemágukat egybevetve, az összbevételt 3,5 százalékkal tervezték magasabbra a tavalyinál. Amennyiben üzlet- politikájuk részleteiben is valóra válik, úgy együttes bevételük megközelíti a 103 milliót. B-im Fogadóóra a megyei tanácsnál A soron következő fogadóórákat Klaukó Mátyás, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke tartja január 10-én, szombaton délelőtt 9 órától 12 óráig a hivatali helyiségében (Békéscsabán, Felsőkörös sor. Irodaház). Ifjúsági klub Kondoroson Kondorosán a művelődési ház és a könyvtár közös elhatározásából született a múlt év októbere óta működő ifjúsági klub. Összejöveteleiket, foglalkozásaikat szombaton és vasárnap tartják a program jellegétől függően. Az óévtől költő—olvasó-találkozóval búcsúztak: december 29- én délután Békési Erzsébet költőt látták vendégül. A 25—30 klubtag nagy érdeklődéssel hallgatta végig a fiatal költőnő saját tolmácsolásában előadott verseit. Az ifjúsági klub januári programjából: előadás és beszélgetés a hippikről, ismerkedés a mai szovjet költőkkel, Jevtusenkóval és társaival, és egy író—olvasótalálkozó. Az ifjúsági klub az új könyvtárban tevékenykedik.