Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-31 / 26. szám
Mit kell fudtti a nyereségrészesedésről? Februárban Mezőgazdasági Könyvbónap Ma tartják az ÜMuepéh/es Megnyitót Könyvkiállítások, szakelőadáA Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa minden vállalat, üzem, intézmény szak- szervezetének kiadta a Táncsics Könyvkiadó gondozásában megjelent Mit kell tudni a nyereségrészesedési alap felosztásának módosításáról? című füzetet. Mint ismeretes, a SZOT- javaslatára a forradalmi munkás—paraszt kormány határozatot hozott a nyereségrészesedési alap úgynevezett „kategóriák” szerinti felosztásának megszüntetéséről és visszamenőleges hatállyal — 1969. január 1-től — a nyereségrészesedési alap felosztásának úi rendszerére hozott határozatot. A kormány döntését követően megjelent azóta — a SZOT-tal egyetértésben a munkaügyi miniszter végrehajtási utasítása is. Ennek a kiadványnak a célja, hogy a mozgalmi vezetőkPályaválasztási tanácsadás Az általános iskolák és a kö- ’ zépiskolák most adják ki a jelentkezési lapokait, amelyeken a tanulók feltüntethetik, hová pályáznak, hol akarnak továbbtanulni. A nyolc általánost most végzők ipari tanulónak men- nelt-e vagy középiskolába készülnek — s ezen túl szakközépiskolába vagy gimnáziumba. A középiskolát befejezők ügye is most kerül napirendre. A pályaválasztási tájékoztatás, tanácsadás elsősorban az iskolákban történik. Speciális esetekben azonban a Békéscsabai Ifjúsági' Házban működő pályaválasztási tanácsadó szolgálathoz fordulnak a szülők, ahol: dr. Szakhmáry Gyula segít választ adni arra kérdésre, hogy ki hova jelentkezzen, melyik szakmát, középiskolát válasz- sza. Az eddigi tanulmányi eredmények, a fjatal egyéni adottságainak, érdeklődése irányultságának ismeretében a szakember már megszívlelendő útmutatást tud nyújtani. Pályaválasztási tanácsadás korábban a Megyed Művelődési Házban volt; az új Ifjúsági Házban a fiatalok is jobban megtalálják. A hetente kétszeri — csütörtökön délelőtt 9-től 12-ig szombaton délután 4-től 6-ig tartó — tanácsadáson egy-egy alkalommal 8—10 szülő is megfordul, sokszor a pályaválasztás előtt álló fiatallal együtt. nek — elsősorban a szakszervezeti tisztségviselőknek, aktivistáknak segítséget adjon a változtatás szükségességének és az új felosztási rendszer lényegének megértéshez. Érdemes azonban áttanulmányozniuk mindazoknak, akik a kollektív szerződés módosításának kidolgozásában részt vesznek. Néhány napja arról írtunk lapunkban, hogy a Békés megyei Szikvíz és Szeszipari Vállalat több mint kétszeresen túlteljesítette I960, évi termelési tervét 1969-ben. A vállalait tehát jól dolgozott. Nem ez azoknak a gyümölcs- termelőknek a véleménye, alök sorozatosan arról panaszkodnak, hogy a még tavaly bejelentett pálinkafőzési szándékukat a községekben levő szeszfőzdék nem elégítik ki. A panaszosok azt kifogásolják, hogy az úgynevezett feles főzésre hiába várnak. A főzdék nem tartják be a jelentkezési sorrendet Akinek pénze van, annak kifőzik a cefréjét, akinek nincs, tehát felesben kívánná főzetni a szorgos munkával begyűjtött hullott gyümölcsét, az hiába vár. A Békés megyei Szikvíz és Szeszipari Vállalat igazgatójától, Lipták Györgytől kértünk magyarázatot. — A termelők panasza jogos. Sajnos, vállalatunk pillanatnyilag nem tud segíteni ezen, bármennyire is szeretnénk. Az a helyzet, hogy a feles főzésű, úgynevezett adópálinkával a Magyar Likőripari Vállalat rendelkezik- Igen, mi főzzük, de át kell adnunk a monopólhelyzetben levő MALIV-nak. Az ő feladata lenne, hogy az összegyűjtött szeszt folyamatosan főzdéinkből vagy diszpozíciót küldjön, gondoskodniuk kellene, hogy az adópálinkához az edény meglegyen. Ez sajnos sem tavaly, sem ebben az évben nem történik folyamatosan. Edényeink, tárolótereink megteltek, a MALIV pedig nem szállít Emiatt van olyan főzdénk, amelyik kénytelen leállni a munkával, pedig főznivaló még legalább két hónapig lenne. Azt nem lehet mondani, hogy a megyei szeszipari vállalat nem készült fel a nagy gyümölcs- termésre. Amint az igazgató elmondta, a tárolókapacitást 150 hektoliterrel növelték. Arról viszont valóban nem tehet a vállalat, hogy az így megemelt tá- rolóedényzet sem elegendő az adópálinka huzamosabb elhelyezésére. Jelenleg tehát így az a helyzet, hogy amennyiben a Magyar Likőripari Vállalat nem Módszertani füzetek A Megyei Művelődési Házban elkészült az idei első két módszertani füzet 150—150 példányban. Az első szán»' a községi művelődési házak szervezeti felépítésével és speciális nevelési feladataikkal foglalkozik. A második füzet Hogyan csinálják másutt? címmel elemző összeállítás a különböző társintézmények, vállalatok, termelőszövetkezetek és a művelődési házak együttműködéséről, az együttműködések tapasztalatairól. ját, úgy a megyed szeszipari vállalat nem tud eleget tenni a lakossági szolgáltató tevékenységének. Magyarázat tehát van. A panaszosoknak azonban ez kevés. Ettől még nem lesz kifőzve az a rengeteg gyümölcs, amelyet a termelők, jól felfogott gazdasági érdekből, nem hagytak veszendőbe menni. Három főzdében jártunk. Bat- tonyán, Köröstarcsán és Déva- ványán. őszintén szólva megdöbbentünk, amikor a főzdék vezetői elmondták, hogy azok a termelők, akik törvényes jogukkal élve feles főzést kérnek és ezt tárolóedények hiányában számukra a vállalat nem tudja teljesíteni, mit mondanak. A nyomdafesték nem bírja el felháborodásuk megnyilvánulásait Volt olyan termelő, aki egyszerűen kiöntötte a cefrét A Magyar Likőripari Vállalat illetékesei minden bizonnyal tudták, hogy nagy gyümölcsterméssel kell számolni és ebből adódóan a szesztermelés is emelkedni fog hiszen erre időben megkapták az előrejelzést Ezért érthetetlen, hogy nem intézkedtek időbem és messt sem intézkednek, kényelmetlen, úgyszólván tűrhetetlen helyzetbe hozva ezzel termelőpartnerüket b. ,r. — No csak, kivel nem álcád össze az ember! — kiáltott rám, és széttárta a karját, mintha meg akarna ölelni. Aztán kezet ráztunk, és vállon veregettük egymást, hogy csak úgy porzott. — Csuda rég nem találkoztunk! — tette hozzá. — Megnősültél, Lobsahm? — kérdeztem, és a gyűrűs ujjára húzott jegygyűrűre mutattam. — Igen — felete és büszkén felszegte az állát. — Négy gyermekem van. Egyébként itt lakom a sarkon: gyere már fel, a feleségem örülni fog. Legalább elbeszélgetünk kicsit a régi időkről.,. Felmentünk a lépcsőn, s Lobsahm csengetett. Jól megtermett, erőteljes külsejű asz- szony nyitott ajtót; áthatóan a férjére nézett, mintha mondani akarna valamit, majd felém intett a fejével. Lobsahm homlokon csókolta feleségét és természetellenes hangon mondta neki: — Jó napot, neked, kisegérkém! Ö egy régi barátom. — Az asszony úgy pillantott rám, mint egy darab kolbászra, amelyről nem tudni, hogy még ehető-e, vagy már romlott. Aztán bementünk a szobába, leültünk a kerek asztal mellé, és Lobsahmné asszony nagy kristálytálon aprósüteményt tett elénk. „Házi sütés”, biztosított Lobsahm oktalan vidámsággal. „Egyél hát!” Hozzáláttam. Másnap a fogorvosom biztosra vette, hogy tömegverekedésben vettem részt. — Fiatalember, nem gondolja — fordult felém a hásiaszsok, író—olvasó-találkozók, könyv- és folyóiratantkétok, könyvbemutatók, árusítással, filmvetítéssel. Január 31-én, az idén ti zen ha rma ds zor — Szék- I szárdon nyitja meg d*. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a Mező- gazdasági Könyvhónapot. S, mivel ez az esemény egyúttal a Mezőgazdasági Könykiadó fennállásának 20. évfordulója — érthető, hogy gazdag választékkal, sok érdekes. hasznos könyvvel lépnek a közönség elé. Ezenkívül az Akadémiai, a Műszaki, a Közgazdasági és Jogi, valamint a Kossuth Könyvkiadó könyved is szerepelnek a választékban. Összesen harminc könyv — több mint másfél ezer példányban. Olyan művek jelennek meg erre az alkalomra, mint Horváth Sándor szerkesztette Magyar mezőgazdaság zsebkönyve, Kerekes József Gyógynövény- termesztés, Barabás Endre Takarmányozás, dr. Haracsi Lajos Erdészeti növénykórtan, kiadják a kertészek, a méhészek, és a legelőgazdálkodás zsebkönyvét, növénynemesítósi, gombatermelési, állattenyésztési szakkömyvek, ismeretterjesztő írások látnak napvilágot Érdekes kezdeményezés a Natura-sorozat megjelentetése — e sorozat könyveinek célja a szórakoztatva tanítás, az ismeretterjesztés. A Natura-sorozat- ban jelent meg M. Ionescu: A zöldség, a gyümölcs és a szépségápolás. Gombos Zoltán; Budavári kertek és Kapó esi György: Madarat tolláról című könyve. Nemcsak új, hanem már néhány hónappal korábban megjelent könyveket is propagálnak, mint a hatodik kiadást megért Hajas—Rázsó-féle Mezőgazdaság számokban, vagy a negyedik kiadásban megjelenő Ticsénszky Marianna könyvét, a Virág a házban és a ház körül címűt. szony —, hogy a hormonok tevékenysége befolyásolható? Feleljen erre! Tehetetlenül néztem körül. A világon semmit sem tudtam a hormonokról. — Felteszem — mormogtam —, hogy a hormonok tevékenysége esetleg... — Lobsahmné tekintete olyan szigorúan meredt rám, hogy menet közben kijavítottam magam. — Egész bizonyosan befolyásolható: — Válaszomat nagylelkű nevetés jutalmazta. — Ez egészen biztos — erősítette meg még egyszer Lobsahmné, majd kiment a konyhába vacsorát főzni. Kettesben maradtam a barátommal, de ekkor felpattant az ajtó, és be- viharzott egy nyolc év körüli fiúcska. — Ez a legidősebb — mondta Lobsahm és odahúzta hozzánk a kisfiú. Az levette fejéről sapkáját és előtűnt fehér hajjal keretezett kopasz feje- búbja. Valahogy ismerősnek tűnt nekem. Kezet nyújtott és fáradt fakó hangon mondta: — Jó napot bácsi. — Jó napot, kisfiam — feleltem. — Hogy hívnak? — Johann Wolfgang — szólt a gyerek. — Menj szépen kezet mosni. Johann Wolfgang — biztatta az apja —, a vacsora nemsokára készen van. — Olyan ez a gyerek, mintha már láttam volna. Olyan ismerős — néztem kérdően Lobsahmra. Ő bólintott. — Persze, az örge Goethe. — Hogyhogy? Az idei Mezőgazdasági Köny- hónapnák a könyvek általános megismertetésén kívül más célja is van. Nevezetesen az üzemi kézikönyvtárák megteremtése, szorgalmazása. Már évekkel ezelőtt ajánlották — konkrét javaslattal — a mezőgazdasági üzemeknek, hogy alap- és szakkönyvtárat, valamint brigádkönyvtárat állítsanak fel. A jól választott és használt könyvállomány szinte munkaeszköz lehet, amely segíti a különböző munkakörök ellátását. Az alapkönyvtárat most újból gazdag választékkal egészíti ki az üzemek, általános szakkönyveket ajánlanak; a vegyszeres gyomirtás gyakorlatáról, a mezőgazdasági gépek üzemeltetéséről, a vízgazdálkodásról, a vetésforgókról, a növényvédő szerekről, a mezőgazdasági építészetről. A szakosított könyvtárakban a növénytermesztési, a kertészeti, az állattenyésztési és a gazdaság- tudományi szakkönyvek, a speciális ágazatok fokozott szak- irodalmi igényeinek kielégítését szolgálják. A brigádkönyvtár a szakmunkásoknak szól — gépkarbantartásról, gépjavításról, építészetről, szarvasmarha-, sertés-, juh-, baromfi- és kisállattenyésztésről, egyes növényfélék termesztéséről. Megnyitó Békésen Békésen ma délelőtt 10 órakor kezdődik a Mezőgazdasági Könyvhónap megyei megnyitó ünnepsége. Ünnepi beszédet mond Nagy József országgyűlési képviselő, a Szarvasi Állami Gazdaság igazgatója, majd pedig mezőgazdasági szakfilmbemutatóra kerül sor. A könyhónapi megnyitó a Bástya Filmszínházban lesz, ahol mezőgazdasági szakkönyv-, szaklapkiállítás és könyvvásár is várja az érdeklődőket. — Mondom, az Goethe. Marie, a feleségem, egyszer olvasta az újságban, hogy a születendő gyermek külseje tudatosan kialakítható, ö szilárdan hitt ebben. Én kinevettem. Épp akkor volt a Goethe-év, és lám, a kicsi már a bölcsőben is úgy festett, mint a weimari nagy öreg... —Értelenül dörgölte az állát. s ekkor belépett a szobába a háziasszony, kezében egy tál krumplisalátával, s a. nyomában Johann Wolfgang és még két kisfiú. Az egyiknek hosszú szakálla volt, a másik viszont eléggé köznapian festett. Vacsorázni kezdtünk, krumplisalátát, s mindenki egy fél pár virslit. — Igazán érdekes gyermekeik vannak — mondtam kétségbeesve. — Ugye — felelte az asszony. — Az ember egy kis fáradsággal olyan gyermeket szülhet, amilyent akar. A hormonoktól függ. Ne egyél olyan mohón, Ludwig. A szakállas gyermek bosszúsan dörmögött. Egy fényes fekete hajfürt hullott a homlokába, mely sehogysem illett szürkés szakállához. A háziasszony könnyedén meglegyintette: „Ö. a mi kis Turnvaterünk, a szabadsághős”. — Igazán izgalmas — hajtogattam —, de ahogy a történelemből tudtam, Jahn Lud- wignak sima, domború homloka volt, a gyermeknek pedig homlokába hulló fekete hajfürtje. A jó asszony elpirult, majd hebegve mondta: — Szóval a hajfürt az Napóleon miatt Win. Tudja, nagy hibát követtem el. Amikor Jahn lAidwigot vártam, a korzikai valahogy mindig keresztezte az utamat, sokat kellett rá gondolnom, s így tönkretette a hormonáaimaL szállíttatja el a saját pálinkáJegyezze fel! Névváltozás! A Körösvidéki Egyesült Cipész Ktsz értesíti valamennyi megrendelőjét és összes ügyfeleit, hogy a szövetkezet neve megváltozott és új címe: Körösvidéki Cipész Szövetkezet, Békéscsaba Központi irodánk címe változatlanul továbbra is Békéscsaba, II., Vécsey u. 14—18. Telefon: 11—178 A SZÖVETKEZET VEZETŐSÉGE. 65 Panaszok nyomában Miért nem szállít a Magyar Likőripari Vállalat? elszállítsa , legalábbis Arról is iniMmiiinniitittiaiiiiiiiii GÜNTER KUNÉRT: /í U& uhúhcscUímL