Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-28 / 23. szám

A szocialista országok külügyminiszter-helyetteseinek tanácskozása Szófia A Varsói Szerződés tagálla­mainak külügyminiszter-helyet­tesei folyó év január 26-án és 27-én Szófiában találkozót tar­tottak. A találkozón részt vettek: a Bolgár Népköztársaság részéről Radenko Grigorov; a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság ré­széről Milan Klusak; a Lengyel Népköztársaság részéről Józef Wini^wicz; a Magyar Népköz- társaság részéről Púja Frigyes; a Német Demokratikus Köztár­saság részéről Oskar Fischer; a Román Szocialista Köztársaság részéről Nicolae Ecobescu; a Szovjet Szocialista Köztársasá­gok Szövetsége részéről Leonyid Iljicsov. A megbeszéléseken J Radenko Grigorov, a Bolgár Népköztársaság külügyminisz­ter-helyettese elnökölt. A találkozón megvitatták az európai biztonsággal és együtt­működéssel. foglalkozó összeu­rópai értekezlet előkészítésével kapcsolatos kérdéseket. A találkozó a testvéri barát­ság és az elvtársi együttműkö­dés légkörében zajlott le. Biztatás a szökésre >v:v.- — :m : :: :V:. %. 4 ! ; i f: m j Nixon vétózott Washington Nixon elnök látványos körül­mények között, a televízió ka­merája előtt alkalmazta első íz­ben az elnöki vétót egy, a kong­resszus által elfogadott törvény megakadályozására: hétfőn este visszautasította az oktatásügyi, népjóléti és egészségügyi tárca költségvetésének elfogadását. Mint jelentettük, az amerikai törvényhozás a most folyó költ­ségvetési évre a kormány által javasoltnál csaknem egymdlli- árddal magasabb, húszmilliárd dolláros költségvetést fogadott el, annak ellenére, hogy a kor­mányzat képviselői a felemelt összeget „inflációs veszélynek" minősítették. Nixon maga is je­lezte, hogy ha a törvényhozás nem hajlandó csökkenteni az előirányzatot, megvétózza a tör­vényt. A Nixon-kormány hivatali működése alatt ez az első ko­moly mértékű politikai össze­csapás az elnök és a demokrata többségű kongresszus között. A kommunisták első nagygyűlése Pesten Világszerte sok szó esik a Fekete Párducok nevű radikális né- germozgalomróL Képünkön: Albert Howard, a szervezet egyik ismert propagandistája a frankfurti egyetemen nyílt levelet ol­vasott fel. Ebben a Fekete Párducok egyik vezetője, Eldrige Cicaver felszólítja a Vietnamban harcoló amerikai katonákat, szökjenek meg alakulatuktól és csatlakozzanak a szabadsághar­cosokhoz. (Telefotó: AP—MTI—KS) Rágalomhadjárat Nigéria ellen Támadás Saigon mellett Saigon A dél-vietnami partizánok hétfő éjszaka Saigontól mind­össze 11 kilométerre megtámad­tak egy 13 katonai járműből ál­ló amerikai gépkocsioszlopot — jelentette be kedden reggel egy amerikai katonai szóvivő. A gépkocsioszlopot kísérő ameri­kai tábori csendőrök és a par­tizánok félórás csatát vívtak. Az AP megjegyzi, hogy a partizá­nok hónapok óta most hajtottak először végre rajtaütést ilyen közel a fővároshoz. Hétfőn a szabadságharcosok tüzérsége kilenc amerikai és dél-vietnami katonai állás ellen indított támadást. Ezenkívül szórványos összecsapásokra ke­rült sor az ország északi részé­ben a tengerparti Binh Tuy tar­tományban és délen a Mekong deltavidékén. A B—52-es légierödök éjsza­ka ismét bombázták a Shau- völgyet a laoszi határ közelében. Még füstölögtek Pesten a ro­mok, Budán harcok folytak, a Szabadság nevet viselő új lap első számaiban kétségbeesett emberek hozzátartozóikat keres­ték. Harsányi Imre debreceni iparkamarai titkár gyermekeit Évát, Zoltánt, Jánost, Burg End- réné Pesterzsébetről Tomi fiát. A hatéves gyerek Simonies Ferike álnéven bujkált. A tizen­négy éves Katányi Katikát édes­anyja kereste, Csereglei Judit pedig József nevű fivére után kutatott, akit Izsák községben láttak utoljára. Az író — Zilahy Lajos — így kezdte első vezér­cikkét: „Élek? Vakít a fénytelen téli reggel a pince sötétsége után, körmeim feketék, arcomon szakáll penésze, dúlt agyamban még ott vannak a nagy szúró fények dörrenései, még sajog­nak bennem a halálfélelem fe­kete szívgörcsei. De élek." Hideg január vége volt, az emberek kifosztottam éhesen, le- gyengülten tértek vissza betört ablakú lakásaikba, de szivükbe kezdett visszaköltözni a remény, az életkedv, a bizakodás. A fő­várost felszabadító csapatok pa­rancsnokának első számú rende­letét akkor ragasztották a falak­ra. Figyelmeztette a hatósági embereket: kezdjék meg hivatali tevékenységüket, a kereskedelmi és iparvállalatok tulajdonosait, hogy lássanak munkához, az or­vosokat, hogy siessenek a se­gélyhelyekre és a kórházakba, a papokat: tartsanak istentisztele­teket. Azokat, akik fegyver vagy lőszer birtokában voltak, arra kötelezte, hogy szolgáltassák be azokat, a lakosságot figyelmez­tették, hogy gondoskodjon az elsötétítés előírásainak betartá­sáról. Zsukov tábornok seregei 220 kilométerre közelítették meg Berlint, kétezer kilométerre vol­tak Sztálingrádtól. Magyar te­rületen, a fővárostól nyugatra, Székesfehérvártól délre és dél­keletre folytak súlyos harcok. Pesten sorra alakultak a de­mokratikus pártok kerületi szer­vezetei: valamennyi munkára, romtakarításra, az élet elindítá­sához hívta segítségül híveit. Január 28-án Pest első békés vasárnap délelőttjén szabadság­ünnepélyt rendeztek a Magyar Színházban. A sebtében össze- toborzott zenekar Sergio Failoni- nak az Operaház olasz származá­sú karnagyának vezényletével a Szózat-ot játszotta. Felhangzott az Inteénacionálé, melyet Bar­tók- és Kodály-művek követtek. A színészek Petőfi-, Ady-, Jó­zsef Attila-verseket mondtak. A bujkálásból visszatérve megje­lent a reflektorfényben Székely Mihály, s hosszú némaság után, újra szárnyalt csodálatos hang­ja. Aznap délután megtartották a Magyar Kommunista Párt első nyilvános nagygyűlését a Ma­gyar Színházban. 1919 óta első alkalommal szólhattak nyilváno­san a kommunisták Budapest la­kóihoz. A gyűlés szónokai a nép hálájának adtak bangót, a fel­szabadítókat köszöntötték, a bé­két, az élet újjászületését. Megállapították: Hazánk túl­jutott a mélyponton, Hitler gyarmatából független ország lett Népi demokráciát kell teremteni — hirdették — s annak legelső feltétele. — mondták —, hogy széles körű, gyökeres földrefor­mot hajtsanak végre. A föld­osztás nemcsak a magyar pa­raszt évszázados álmát váltja valóra, de segít szétzúzni azt a feudális rendszert is, mely két­szer vitte Magyarországot hábo­rús katasztrófába. A kommunisták ezen a gyűlé­sen arról is beszéltek, hogy vé­get kell vetni a nemzeti gyűlöl­ködésnek, mert a német és min­den más imperializmussal szem­ben, a szomszédos testvéri né­pekkel való szoros együttműkö­dés nyújthat csak biztonságot a magyar népnek. Szóltak a mun­kásegységről, a demokratikus erők összefogásáról, felismerve annak szükségszerűségét, hogy a nép alkotó erőit együttes cselek­vésre hívják fel. A nagygyűlést követően erő­teljes lendületet vett a pártszer­vező munka a főváros kerüle­teiben, Csepelen, Újpesten s a többi peremvárosban, s hama­rosan a felszabadult Budapes­ten. Vadász Ferenc Baszkakov, a TASZSZ tudósi­lója írja: New íork Közvetlenül a biafrai szepa­ratista rezsim kapitulációja után Tito Tanzániában Dar es-Salaam Nyerere tanzániai elnök hét­főn este vacsorát adott afrikai körútja során Dar es-Salaam- ban tartózkodó Tito jugoszláv elnök tiszteletére. Nyerere po­hárköszöntőjében méltatta Ju­goszlávia eredményeit és Tito személyes érdemeit. A jugoszláv elnök válaszában kijelentette, teljes mértékben osztja Tanzánia álláspontját a zambiai, rhodesdai, mozambi- quei, angolai és az úgynevezett portugál-guineai helyzettel kapcsolatban, hiszen az említett országok fajgyűlölő, kolonialis- ta kormányai tagadják az afri­kai lakosság alapvető jogait és szentesítik a faji megkülönböz­tetés politikáját. Tito az apar­theid-politikát az emberiség legnagyobb szégyenének nevez­az amerikai burzsoá sajtó zajos propagandakampányt indított a nigériai szövetségi' kormány el­len. Az amerikai lapok többsé­ge elhallgatva azt a tényt, hogy a polgárháborút — amely sok szenvedést hozott az ország la­kosságára — « szeparatisták robbantották ki a nyugati im­perialista körök búj toga tására és támogatásával, azzal vádolja a nigériai szövetségi kormányt, hogy népirtó politikát folytat az afrikai ibo törzzsel szemben. A New York Times lagosi tu­dósítója olyan félrevezető cikkeit közölt, amelyben még U Thantot, az ENSZ főtitkárát is megvádol­ja, mondván, hogy „szubjektív magatartást” tanúsít a lagosi eseményeket illetően. A hamis hírekkel kapcsolat­ban az ENSZ főtitkárának kép­viselője Nfw Yorkban sajtóér­tekezleten erélyesen visszauta­sította a vádakat és ismertette az újságírókkal U Thant lagosi tartózkodásának programját Szégyenletes kudarcot vallot­tak a New York Times tudósí­tójának' és nyugati kollégáinak a nyilvánvaló tények meghami­sítását szolgáló fondorlatos kí­sérletei — szögezi le a TASZSZ tudósítója. (TASZSZ) aasaaaaaaaBaaaaaaaaaasaaaaaca Vásárfia : Az ember általában úgy uta­zik külföldre, hogy a néhány alapvetően fontos ruhanemű mellé egy útikönyvet is csoma­gol. Mert ugyan ki veszi ma­gának a fáradságot, hogy elő­zetesen könyvből ismerje meg mindazt, amelyet később, né­hány nap múlva, eredetiben is láthat Persze, ilyenkor érzi az­tán — hallva az idegenvezető gyorsan pergő és szűkszavú is­mertetését — az előtanulmá­nyok fogvacogtató hiányát. Mit tehet? Utólag lapozza fel az úti­könyvet. December végén, január ele­jén jártam a Szovjetunióban. Útikönyvként — rendhagyó módon — Gyurkó László mél­tán nagy sikert aratott művét, (Lenin, Október) vittem magam­mal. A gyakorlott világjárók joggal csóválhatják fejüket: mondván: különös egy bédek­ker! Lenin, közelről Moszkvában, Leningrádban f mindazokon a helyeken, aho’ megfordultunk, tapasztalhattuk, hogy Lenin mindenütt jelen van. Talán maga a nagy pro­letárvezér csodálkozna legjob­ban, hogy hány szobra, képe látható Szovjetunió-szerte; ő, aki — Gyurkó Lászlót idézve „... keserves utat választott, hisz ha a tegnapnak és tegnap- előttnek gyökereit Is ki akarta tépni, a bálványimádást még legszebb, valóban őszinte for­máiban. a hála, a szeretet, a megbecsülés jeleként sem tűr­hette meg... Rögeszméje nem­csak a szemérmes ember tilta­kozása volt, hanem az állam­vezető megfontolt programja is Az eszme, amelyet győzelemre akart vinni, a bálványoktól igyekszik megszabadítani az embereket, az elnyomás és a tőke, a butaság és a hazugság bálványaitól éppúgy, mint az istenektől és a cáratyuskáktól.” Azt mondják, hogy a mau­zóleumba csak egy—másfél órás várakozás után lehet bejutni. Nem tudom, de biztosan így igaz. Mi alig negyedórát ácso- rogtunk a szeles Vörös téren. (Utólag derült ki, a külföld' turistákat előreengedik.) A tízegynéhány napos út leg- megragadóbb élménye vol* ar a néhány perc. amelyet a mau­zóleum márványfalai között töltöttem. A templomok hűvös­ségét árasztó teremben csend volt, csak a lábak csoszogása hallatszott. Az őrök arca, mint­ha bronzból lenne. A halott Le­nin arcán a jól ismert, hamis- kás mosoly. Mintha csak alud­na. Jobb keze ökölbe szorítva; a bal lazán, kinyitva feküdt mellette, mintha simogatna. Mínusz 30 fok A nagy útra készülődve mindannyiunknak legnagyobb gondja az volt, hogy milyen meleg ruhát vigyen. Tudtuk, hogy hideg lesz; de ilyen cson­tig hatoló „hűvösségre” nem számítottunk. Később az is ki­derült, hogy — néhány kivétel­től eltekintve — nagyon alá­becsültük a moszkvai telet. Amikor másfél napi utazás után, szinte percnyi pontosság­gal befutott a vonat a pálya­udvarra; az Lnturiszt megbí­zottja örömmel újságolta; jó időt fogtunk ki, igazán szeren­csénk van. Csak —16 Celsius fok a hőmérséklet. Mit tehet­tünk? Beástuk magunkat a sá­lak, kesztyűk, télikabátok me­legébe; s azon meditáltunk, hogy vajon milyen hideg lenne, ha nem „jó időt” fogunk ki? Ezt is megtudtam hamarosan. Két nap múlva egyik (és őszin­tén megvallva, egyetlen) Szov­jetunióban tanuló békéscsabai fiatalemberhez igyekeztem. Cí-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom