Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-09 / 285 szám
IMS. december 9. 7 Redd Izgalmas, színvonalas a Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupán Vasárnap délelőtt kezdődött meg Békéscsabán az Űj Gimnázium tornatermében a XIII. Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupa mérkőzéssorozata. A tornára 65 csapat küldte él nevezését. Az együttesek az NB-s, megyei I, megyei II. osztályú, az ifjúsági és serdülő női, férficsoportban küzdenek az elsőségért Az első fordulóban 18 találkozót bonyolítottak le. Reggel 8 órakor a Bcs. Városi Sportiskola serdülő fiú- és leánycsapatainak mérkőzéseivel indult az idei teremszezon. Pontban tíz órakor a Hódmezővásárhelyi Spartacus, a Gyulai Harisnyagyár, a Bcs. Konzervgyár női, a Bcs. MÁV, a gyulai Munkácsy Tsz férficsapatai vonultak fel az ünnepi megnyitóra. A Békés megyei Népújság Szerkesztőbizottsága nevében Podina Péter köszöntötte a csapatokat. Megnyitójában hangsúlyozta azt, hogy ®z a mérkőzéssorozat jubileumi, ugyanis húsz évvel ezelőtt, 1949 decemberében a gyulai lovardában rendezték meg az első Békés megyei terembajnokságot. — Az elmúlt húsz esztendő alatt magyar válogatottak, kitűnő játékosok, a körünkben élő vagy máshol játszó sportemberek egész sorának téli felkészülését segítetté elő a torna — mondotta Podina Péter —, majd így folytatta: — Szerkesztőbizottságunk nevében kívánom a résztvevő csapatoknak azt, használják ki a teremkupa adta lehetőségeket, szerepeljenek jól a mérkőzéssorozaton, a jövő évi bajnokságban. Bízom abban, hogy a sportág szerelmesei, a nézők, izgalmas, érdekes, sportszerű, színvonalas mérkőzéseket látnak a nyolc forduló során! Az ünnepélyes megnyitó után játszották le a H. Spartacus:—Gy. Harisnyagyár női és a Bcs. MÁV I.—Bcs. MÁV II. férfimérkőzést. Ezeken a találkozókon, valamint a délutáni mérkőzéseken sok gólt, s néhány egész jó egyéni teljesítményt láthattak a nézők. A nap mérkőzése a Bcs. MÁV I—Bcs. Vízmű SC NB-S férfitalálkozó volt. Az újonc Vízmű — sokáig úgy tűnt — meglepetést okoz. hiszen volt olyan időszak, amikor hat góllal vezetett. A hajrát azonban a vasutasok bírták jobban és a 40. percben lőtt Komáromi-góllal megszerezték a két pontot! EREDMÉNYEK Podina Péter, a Békés megyei Népújság Szerkesztőbizottsága nevében üdvözli a Te- remkupa résztvevőit. MÁV I.—Bcs. Vízmű 25:24 (10:13). V: Fekete, dr, Szilvási. G: Komár romi 8, Kovács 7, Dukát 6. Antal 4, ill. Südy 9, Gyebnár 4, Hajdú, Gálák, Molnár 3—3, Egresi 2. Szal- vai SE—Orosházi MEDOSZ 30:26 114:17). V: Szilvási dr., Kocsis. G: Szlancsik 14, Hankó 8, Szűcsi, Pé. tervári 3—3. Krizsán 2, ill. Németh P. 8, Németh I. 7, Csík 6, Sinkó 5. Bcs. MÁV I.—Bcs. MÁVÍ II. 23:23 (11:13), V: Megyik, Ba-j logh. G: Antal 8, Kovács, Dukát 7—7, Komáromi, ill. Radnai 17, Gyulai dr. 3, Schwertner 2, Hajt- man. I. osztály. Szalvai , SE—Gyomai TK 29:24 (15:12). V: Kocsis, Fekete. G: Molcsán 16, Krasznai 8. Balogh 3, Havrán, Pétervári, ill. Sulcz 8, Izsó. Gál 6—6, Kruchió 4. Gyomai TK—Mezőberényi Textil 18:15 (9:7). V: Flóra, Szilvási dr., G: Sulcz 5, Gál, Kruchió 4—4, Kovács 3, Izsó 2, ill. Hegedűs 7, Pecze 3, Musztafa, Pántya 2—2, Suncsik. Mezőberényi Textil— „„ - I Bél megy éri TSZSK 24:19 (9:8). V: Nok- ,NB'SC cs®*M)rt- Hódmeze-/Hankó, Flóra. G: Musztafa, 9, PeKnrhplvi —Hz'« Kon- ’ „ .. . _ ; , , cze, Magyar 4—4, Korqsi, Pantya 2^—2, Hegedűs, Brezsnyik, Suncsik, ill. Kocsor 5, Kiss, Domokos 4—4, Vorjú, Mikó 2—2, Vida, Gser. Szalvai SE—Békési Spartacus 23:16 (10:5). V: Kun, Varga. G: Krasznai 7, Molcsán 6, Pétervári 5, Havrán 3, Balogh I., Balogh S., ill. Okányi 8, Hajdú 4, Knyihár, Tóth 2—2. II. osztály. Űjkígyósi TSZSK— Gyulai ITSK 28:20 (15:8). V: Balogh, Sonkoly. G: Biri 8, Békési, Volent 5—5, Borbély 4. Bozó, Kiss 2—2, Baráth, Pallér, ill. Tóth 9, Deli 4, Katona, Pásztor 3—3, Csé- fán. Gyulai Munkácsy TSZSK— Bcs. ITSK 26:24 (13:10). V: Hankó, Varga II. G: Bordás 13, Fekete 8, Tusjak 3, Ticz 2, ill. Czeple 8, Jankulár 4, Kovács, Orosz 3— 3, Knyihár. Hankó 2—2, Gyum- bier, Kiss. Ifjúságiak. Bcs. Kner Nyomda —Bcs. Előre 11:10 (8:5). V: Var2, Szeles, ill. Gsulik 4, Csányi 3, Ágoston 2, Madarász. Bcs. Városi Sportiskola—Bélmegyeri TSZSK 26:10 (13:2). V: Fekete, Hankó. G: Várhegyi 14, Török 7, Papp 3, Szabó II 2, ill. Komáromi 5, Hamza 3, Hirják, Szujó. Bcs. MÁV— Gyulai Munkácsy TSZSK 27:14 (11:7). V. Balogh. Megyik. G: Bankó 9, Zsilák 8, Gregor 5, Szelcsányi 3. Kovács 2, ill. Toldi 6, Szilágyi 4, Zsiga 3, Cseh. Serdülők: Bcs. Városi Sportiskola III. 10:6 (6:2). V: Megyik, Fehér. G: Gyurkovics 7, Palágyi 2, Ilyés, ill. Szamos 4, Tóth, Dunai. Az 1969. december 14-i második forduló sorsolása a következő. 8.00 Bcs. Előre—Bcs. ITSK megyei II. o. férfi, 8.30 Űjkígyósi TSZSK— Bcs. Közg. Techn. megyei II. o. női, 9.05 Bcs. Sportiskola II.— Mezőhegyesi Kinizsi fiú serdülő, 9.20 Mezőhegyesi Kinizsi—Szentesi VSC leány serdülő, 9.45 Szentesi VSC—Endrődi Spartacus női megyei II. o. 10.15 Bcs. Kötött- Békési Spartacus megyei I. o. női, 11.00 Űjkígyósi TSZSK—Bcs' MÁV II. NB-s férfi. 11.45 Békési MEDOSZ—Gyulai ITSK megyei II. o. női, 12.10 Endrődi Spartacus — űjkígyósi TSZSK megyei II. o. férfi, 12.30 Ebédszünet. 13.00 Bcs. Kötött—Bcs. Ruhagyár női ifi, 13.25 Bcs. Kner Nyomda—Bcs. Vendéglátóipari Isk. férfi ifi, 13.50 Békési Spartacus—Bcs. Kner Nyomda férfi, megyei I o. 14.25 Kondorosi TSZSK—Tótkomlós! A labdarúgó NB 1 bajnoka az Újpesti Dózsa, kiesett az Egyetértés és az Eger Havas, csúszós talajú pályákon fejeződött be vasárnap délután az 1969. évi NB I-es labdarúgó-bajnokság. A tíz év után ismét bajnok Újpesti Dózsa Csepel elleni mérkőzésén ünnepelte az 1000 leglelkesebb újpesti néző a bajnokcsapatot. Képünkön a Megyeri úti pálya eredményjelző táblája. (Fotó: Béla Ottó) Spartacus megyei I. o. férfi, 15.00 Gyulai Harisnyagyár—Bcs. Ruhagyár, megyei I. o. női, 15.35 Bcs. Előre I.—Bcs. Előre II. NB-s férfi. 16.10 Békési Spartacus— Tótkomlósi Spartacus megyei I. o. férfi. 16.45 Kondorosi TSZSK— Szalvai SE megyei I. o. férfi, 17.20 Bcs. MÁV—Bcs. Kötött NB-s női, 18.05 Bcs. MÁV—Bcs. Sportisk. női ifi, 18.20 Bcs. Előre—Bcs. | Sportiskola férfi ifi. Az utolsó forduló eredményei: Ű. Dózsa—Csepel 1:1, Honvéd— Ferencváros 5:2, DVTK—Pécsi Dózsa 3:3, Rába ETO—Egyetértés ] :1, Vasas—Salgótarján 1:0, Tatabánya—Szombathely 2:0, MTK— Dunaújváros 0:0, Komlói Bánva«? —Egri Dózsa 1:1. vásárhelyi Spartacus—Bcs. Kon zerv 26:19 (15:9). V: Kocsis, Fekete. G: Kotormán 8, Oláh, Tóth 6—6, Fazekas 4, Bereczki, Vörös, ill. Juhász 9, Uhrin 7, Kincses 3. Hmv. Spartacus—Gyulai Harisnyagyár 32:21 (20:12). V: Varga, Sonkoly. G: Oláh 10, Bereczki, Kotormán 8—8, Tóth 4, Fodor, Fazekas, ilL Torna 9, Boros 6, Vigh 3, Braun, Csüllögh, Vallack. I. osztály. Orosházi MEDOSZ— Békési Spartacus 27:16 (13:9), V: Kocsis, Varga II. G: Vincze, Árvái 7—7. Benkő 5, Rigó 4, Med- gyesi 2, Ramasz, ill. Békési 6, Pusztai, Tar 4—4. Szabó 2. Ifjúságiak. Gyulai Harisnyagyár —Bcs. Konzerv 14:6 (7:4). V: Kun Fehér. G: Erdődi 6, Boros, Havrán 3—3, Szabó. Varga, ill. Csapó 5, Krizsán. Serdülők. Bcs. Városi Sportiskola I.—Bcs. Városi Sportiskola II. 11:10 (7:2). V: Varga, Kun. G: Ozgyin 6, Ambrus 4, Kovács, ill. Krébesz 8, Kárpáti, Turkán. Az NB I. 1969. 1. C. Dózsa 2. Bp. Honvéd 3. Ferencváros 4. Bp. Vasas 5. Rába ETO 6. Pécsi Dózsa 7. Csepel 8. Tatabánya 9. MTK 10. Salgótarján 11. Szombathely 12. Komló 13. Diósgyőr 14. Dunaújváros évi végeredménye 15. Egyetértés 16. Egri Dózsa Oláh, a Vásárhelyi Spartacus le;jobbja kapura lő a Gyulai Harisnyagyár elleni mérkőzésen. Férfiak. NB-s csoport. Bcs. I ga II, Flóra. G: Orosz 8, Plavecz \ Bcs. MÄV férficsapata a tori "gyik esélyese. Álló sor balról jobbra: Simondán Tibor intéző Dukát, Komáromi, Rácz, Antal, Kovács, Giczey Gábor edző. Guggol: dr. Gyulai, Radnai, Bielik, Schwertner, Hajtmann. (Fotó: Barnácz István) Bene a gólkirály! A labdarúgó NB I. gólkirályi címet Bene Ferenc, az Ű. Dózsa csatára szerezte meg 27 góllal. 25 gólos: Puskás > (Bp. Vasas), 21 gólos: Farkas (Bp. Vasas), Kozma (Bp. Honvéd), 16 gólos: Dunai II. (Ű. Dózsa), 14 gólos: Máté (Pécsi Dózsa), 13 gólos: Korsós (Rába ETO). A totó 49. heti eredményei. Telitalálat nem akadt. 12 találatot 22 fogadó ért el, nyereményük 32134 forint. A 11-es találatos szelvényekre 718, a 10-esekre 137 forint nyeremény jut. *** Luxemburgban ötezer néző előtt világbajnoki selejtező visszavágón Bulgária 3:1 aránkban győzött Luxemburg ellen és a mexikói 16-os döntő sorrendben' 15. résztvevője. A még egyetlen kiadó helyre Ausztrália és Izrael pályázik. ... Harmadszor is a zágrábi Mla- dost nyerte a vízilabda Európa Kupát. A jugoszláv együttes jobb gólarányával előzte meg az olasz Pro Reccót. Vasárnap délelőtt 35 (!) fizető néző előtt játszották le a jégkorong Duna Kupa keretében a Budapest—Szófia mérkőzést a Kis- I stadionban, melyen csapatunk 5:4 I arányban nyert.