Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-04 / 281 szám
T959. december 4. Csütörtök Jövőre: több mint félezer új tanterem, ezer középiskolai kollégiumi hely A Művelődésügyi Minisztériumban összeállították a tárca jövő évi terveit, meghatározták a főbb fejlesztési célokat. 1970-ben előreláthatólag több mint kétmilliárd forintot költenek oktatása, népművelési célokra. Az előzetes számítások szerint az óvodás korúak számának növekedése első- sárban a városokban érezteti majd hatását. Várhatóan 1970-ben is 100 óvodás korú kisgyermek közül 52—53 felvétele biztosítható. Az általános iskolai hálózat fejlesztésére előirányzott összeg meghaladja a 300 millió forintot. A tanácsoktól kapott információk szerint jövőre 535 új tanterem épül, s a tanteremállomány növekedésével párhuzamosan némileg csökken a kettős váltás mértéke. A középiskolák első évfolyamaira a következő tanévben előreláthatólag 63 000—64 000 tanulót vesznek fel. A szakközépiskolai felvételi létszám a jelenlegi szinten marad, a gimnáziumokban pedig valamivel csökken. Középiskolai tantermek, műhelytermek építésére, felszerelésére, valamint új kollégiumi helyek létesítésére — különböző forrásokból körűibe, lül 320 millió forintot juttatnak. A tervek szerint az 1970—71-es oktatási év kezdetéig 110 osztályterem készül el, s a kollégiumokban lakó középiskolások száma mintegy ezerrel növekszik. Kilencek klubja Ma este új klub alakul a Békéscsabai Ifjúsági és Üttörőház- ban. A megyeszékhely 9 KISZ- alapszervezetének, az OTP, a kórház, a tervező vállalalat, a MEZÖBER, a gyógyszertári vállalat, a faipari ktsz, a víz. és csatornamű vállalat, a Jókai Színház és a megyei tanács fiataljai találnak új otthonra az épületben. Az ünnepélyes megnyitó programjában egyetlen „napirend” szerepel: ismerkedés és a további program ösz- szeállítása. Oz önkormányzati szervek i termelőszövetkezetekben Közgyűlés A közgyűlés működőképessége iránti igény a termelőszövetkezetek erősödésével fokozódott. Ennek az igénynek tett eleget az új tsz-törvény azzal, hogy a közgyűlést tehermentesítette az operatív és kisebb jelentőségű kérdések elbírálásától. Tevékenységét, így a termelőszövetkezetek működését, gazdálkodását alapjaiban meghatározó, főbb kérdésekre összpontosíthatja. Az új tsz-törvény biztosította, hogy meghatározott körben csak a közgyűlés dönthessen, s hogy ugyanakkor a közgyűlés ne vonjon magához olyan, többnyire operatív ügyeket, amelyeket a tsz-vezetőség tud a leghatékonyabban megoldani. A termelőszövetkezeti vezetés színvonalának erősödése, a szövetkezeti tagság politikai, szakmai, kulturális színvonalának emelkedése lehetővé tette, hogy néhány alapvető státuskérdésben (vezetőség, ellenőrző bizottság, elnök, elnökhelyettes választása), a termelőszövetkezetek működését alapjaiban érintő kérdésben (egyesülés, átalakulás beolvadási, szétválás, megszűnés) a tagság a döntést titkos szavazással hozza meg. A titkos szavazás intézményének bevezetése már eddig is kezeti tagok aktivitását, erősítette tulajdonosi érzésüket, növelte felelősségüket döntéseikért. Tsz-vezetőség Nagy politikai és társadalmi. nagymértékben növelte a szövet- igény, hogy a termelőszövetkezetek tagjai a szövetkezeti önkormányzat különböző fórumain, a munkaszervezeti egységekben mind nagyobb mértékben és mind érdemibb módon éljenek jogaikkal Az önkormányzati szerveket úgy kell működtetni, hogy a szövetkezeti tagok a szövetkezet gazdáinak érezzék magukat, bizonyosak legyenek arról, hogy a szavuk számít, hogy megbecsült tagjai a közösségnek. Ezt a folyamatot jelentősen segíthetik a termelőszövetkezetekben működő politikai, társadalmi szervezetek: az MSZMP, a KISZ-szervezet, a nőtanács és emellett természetesen a népfront közvélemény formáló tevékenység'A tsz-vezetőség a termelőszövetkezet általános hatáskörű, operatív testületi szerve. A tsz-veze- tőség — a jogszabályok és belső normák keretei között — a közgyűlés határozatának megfelelően, teljes felelősséggel, önállóan irányítja a termelőszövetkezet működését, gazdálkodását. A tsz-vezetőség — a termelőszövetkezetek kettős jellegéből következően — nemcsak a szövetkezeti vállalat vezető testületé, hanem egyben a tsz-tagok (tulajdonosok és dolgozók) érdekeit képviselő szerv is. Az új tsz-tör- vényben a korábbihoz viszonyítva | lényegesen több a garancia arra, hogy a tsz-vezetőség tevékenysé- j nevelésével ge tartósan ne kerüljön szembe a tsz-tagok érdekeivel. A termelőszövetkezetek vezetőségei akkor tudnak megfelelni felelősségteljes feladataiknak, ha a termelőszövetkezet irányításának fórumait messzemenően kihasználják, ha a munkahelyeken is fejlesztik a működés demokratikus vonásait és nagy figyelmet fordítanak a szövetkezeti tagok véleményére, javaslatainak megismerésére. ködnek, sokszor az összetételük sem megfelelő. Az ellenőrző bizottságon és a vezetőség bizottságán kívül — melyeknek létrehozása kötelező — a termelőszövetkezetek többségében működik a háztáji és a szociális bizottság. Sok szövetkezetben hoztak létre oktatási-, művelődési, valamint versenybizottságot, A háztáji bizottságoknak jelentős szerepük van abban, hogy megteremtsék a közös és a háztáji egységét, segítsenek kialakítani a háztáji gazdaságok helyi támogatásának feltételeit és módszerei A szövetkezeti tagokról történő gondoskodás, az új segélyezési rendszerrel és társadalombiztosítással kapcsolatos növekvő szövetkezeti feladatok teszik indokolttá a szociális bizottságok lét- ! rehozását. A tagság politikai és szakmai a káderfejlesztés kérdéseivel eredményesen foglalkozhatnék az oktatási-művelődési bizottságok. A bizottságok között jelentős szerepet foglal el a vezetőség bizottsága, amely a tagsági viták, továbbá a fegyelmi ügyek intézéSzövetkezeti bizottságok A szövetkezeti bizottságok hasznosan egészítik ki a testületi szervek és a vezetők tevékenységét. A bizottságok az önkormányzat, a demokratikus vezetés nélkülözhetetlen részei. A bizottságok tevékenysége nélkülözhetetlen a demokrácia fejlesztésében. A gyakorlatban a bizottságok működésével kapcsolatban sok nehézség jelentkezik. A bizottságok gyakran csak papíron raúsének fóruma. A vezetőség bizottsága fontos eszköz lehet abban,' hogy a viták rendezése elsősorban a termelőszövetkezetek belső ügye maradjon. Sajnos, ennek szervezete és módszere még nem alakult ki. A belső ellenőrzés nélkülözhetetlen eszköz a termelőszövetkezetek törvényes és demokratikus működésében, a közös vagyon gyarapításában és óvásában. Ennek szerve a minden termelőszövetkezetben kötelezően létrehozott ellenőrző bizottság. A termelőszövetkezetek belső ellenőrzése az. utóbbi időben fejlődött. de még nem felel meg. a vele szemben támasztott követelményeknek. Javítást igényel a bizottság személyi összetétele, a szakmai hozzáértést is növelni kellene. Biztosítani kell részükre a működés anyagi, technikai feltételeit és azt, hogy vizsgálataikhoz jól képzett szakembereket vehessenek igénybe. A szövetkezeti tagok rendelkezési jogai nem szoríthatók csak az önkormányzati fórumok keretei közé. Szükséges szélesíteni azoknak a fórumoknak, tanácskozásoknak a körét, ahol a kollektíva valamennyi tagjának alkotó vágya, segítőkészsége kibontakozhat A demokratizmus fejlesztése, az újabb demokratikus formák keresése ugyanakkor nem sértheti a termelési folyamatot, a technológia által megkövetelt munka- fegyelmet, üzemi rendet. *** Megjelent a Magyar Mezőgazdaság Információk melléklete 1969. november 26-i számában. Statisztikai könyvszemle Mezőgazdasági Statisztikai Zsebkönyv, 1969 mnmm.* ■■■*■*■■ m évezredek óta. Legyek dönge- nek, s érezni a száradó téli tüzelő, az összegyűjtött trágya illatát — száz kilométerekre nincs ide fa! — lovak nyihognak a közelben és egy álmos teve ordítja el magát oly keservesen, mintha a birkát siratná. A jurtát azonban már állami gyár készíti. Ott áll, a valamikori szentély helyén, középen, a bejárattal szemben a telepes világvevő rádió és a házigazda — aki az imént invitált be bennüket, teát főzvén a soha nem látott mongol sofőrnek a szűkös vízből —, az állami gazdaság dolgozója. A vendég, aiki Ulánbátorból jött, egy népművészeti háziipari szövetkezetben gyümölcsözted vele született ősi tehetségét. — Ó, jártam én az elvtársak- náll, még 1957-ben. Egy hétig voltam Budapesten, aztán onnan Prágába mentem, majd Bukarestbe. Bőripari delegáció tagja voltam — mondja folyékony orosz nyelven büszkén, miközben megállás nélkül jár a kés a kezében, s ki nem esik — beszéd közben sem — a cigaretta a száSzertartás a Ganden-ban. Mongólia utolsó és egyetlen láma- kolostorában. Nyugodtan fényképezhettem! jából. — Kijöttem egy kicsit levegőzni. Meg jó kumiszt inni. Kell az embernek, mert az a város, hiába, jó, mégis csak rossz — mondja megelégedetten, hogy itt lehet még néhány napot, s nem abba a „rossz levegőjű” városban. Ulánbátor levegőjét különben bármelyik európai város megirigyelhetné. A háziasszony megropogtatja a derekát, rágyújt és gondol egyet. Lecsapja a kavaró kanalat. s máris ott ül a Gaz kor- mánykereke mögött, Gyújtás, kapcsolás és villámgyorsan el- porzi.k vagy fé| kilométert, hogy aztán visszadöcögjön a jurta elé. — Hű, de régen vezettem már, mondja kicsit szomorúan és kavarja tovább a sülő metéltet, oda ne égjen, a véres hurka megköveteli, hogy jófajta tészta kerüljön mellé. A kumiszt, a szutecajt megit- tuk. Búcsúzunk. Nem tartóztatnak, mint ahogy nem is nézték ki. Aki jön, az jön és marad, amíg marad és különösebb köszönöm nélkül távozik. Eszi, amit a család eszik, nem tartozik fizetséggel érte. A vendég is lesz valakinek egyszer házigazdája. A televízió, a telepes rádió, az autó, a gyári jurta nem tűri már a lámaizmus szörnyeit, de békésen megfér az emberi hagyományokkal, s a környezet kényszerűségével. Gyurkó Géza Következik; Epilógus. A Központi Statisztikai Hivatal szerkesztésében a közeljövőben jelenik meg ismét a Mező- gazdasági Statisztikai Zsebkönyv. Az 1969. évi kötet 11 fejezeten belül mintegy 400 oldal terjedelemben kimerítően tárgyalja a mezőgazdaság különböző ágaira vonatkozó statisztikai adatokat. Az oszágos adatokon kívül a fontosabb adatok társadalmi szektorok szerint és területi részletezésben is bemutatásra kerülnek, részben hosszú idősorban, részben 1956—1960. évek átlagában, továbbá 1964-től 1968-ig évenkénti részletezés szerint. Az általános adatok tartalmazzák a népesség, a nemzeti jövedelem, a mezőgazdaság termelési értékének é<; beruházásainak alakulását. A további fejezetekben közlésre kerül a földterület megoszlása művelési ágak és társadalmi szektorok szerint, az üzemek megoszlása területnagyság szerint, a növénytermelés eredményei a növények részletezésével, valamint az alkalmazott agrotechnika jellemző adatai. Az állattenyésztési fejezet az állatállomány kor és ivar szerinti adatai mellett az állati termékek termelésére ás a törzskönyvezésre vonatkozó adatokat is tartalmazza. A zsebkönyv a továbbiakban a mezőgazdaság gépállományával, a gépkihasználás és a gépesítés színvonalának alakulásával, valamint az erdőgazdálkodás eredményeivel is foglalkozik. Részletes tájékoztatást ad a mezőgazdasági termények, termékek, állatok állami vásárlásáról és az árak alakulásáról. A munkaügy-fejezetben a parasztság fogyasztásának és jövedelmének alakulását mutatja be a kötet, tájékoztál a mező- gazdaság különböző területein foglalkoztatott munkaerő létszámáról. a ledolgozott munkaidőről. A mezőgazdaság egész területét felölelő statisztikai kiadvány I a korábbi évekhez hasonló, népszerű formában, kis méretben készül és színes grafikonok teszik változatossá a közölt táblázatokat. AZ 1968. ÉVI pröbaszámlálás (MIKROCENZUS) SZEMÉLYI- ÉS CSALÁDI LAKÁS AD AT AI A Központi Statisztikai Hivatal a legutóbbi, az 1960. évi nép- számlálás óta két speciális „kis- összeírást”, úgynevezett mikro- oenzust tartott az ország lakosságának személyi és családi adataiban, valamint a lakásadatokban a népszámlálás óta bekövetkezett változások felmérésére. Az első mikrocenzus eredményei, melyre 1963. január 1-ével, a mezőgazdaság szocialista átszervezését követően került sor, a nép- számlálás utáni első három évben létrejött változásokat, tükrözik. A közelmúltban, 1968. január 1-ével megtartott második mikrocenzus tulajdonképpen próbaszámlálás volt, mely a közelgő 1970. évi népszámlálás lebonyolításához szolgáltatott tapasztalatokat. Az alkalmazott speciális módszer azonban lehetővé tette, hogy az így nyert statisztikai adatokat az első mikrocenzushoz hasonlóan, az egész ország népességére kiterjesszék, és ezáltal az említett személyi, család- és lakásstatisztikai adatokban az 1963 óta bekövetkezett változásokat is megállapítsák. A kötet ennek megfelelően a népesség kormegoszlása, családi állapota, iskolai végzettsége, foglalkozása, a családok és háztartások száma stb., valamint a lakások (felszereltsége, aíapterülete stb.) tekintetében az adatokat 1980-ra, 1963- ra és 1968-ra vonatkozóan (a legfontosabb összefoglaló adatok tekintetében pedig hosszabb időszakra visszamenően) tartalmazza és .így jelentős és alapos információt, tájékoztatást nyújt a szakembereknek és érdeklődőknek egyaránt az utóbbi évtizedben az ország népességében bekövetkezett demográfiai változások-' rÓL-