Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
19«. november 30. 3 Vasárnap Alapító tagokat látott vendégül az igazgatóság Ünneplőbe öltözött alapító tagok foglaltak helyet Gádoroson, a vendéglő fehér asztala melett. A szövetkezeti mozgalom veteránjait látta vendégül az ÁFÉSZ igazgatósága. A földművesszövetkezet egykori alapítóit, a több mint negyven veteránt Tóth Sár.' dor, a szövetkezet igazgatóságának elnöke köszöntötte. Majd a szövetkezet megalakulása óta eltelt időszak elért eredményeiről. de különösen az utóbbi évek sikereiről adott ismertetést. Tóth Sándor, az igazgatóság elnöke beszámolóját követően emléklapot nyújtott át valamennyi meghívott alapító tagnak. Ezt követően arra kérte az igazgatóság elnöke az idős szövetkezeti tagokat, hogy erejükhöz mérten ezután is segítsék azt a szövetkezetét, amelynek annak idején alapítói voltak. Balkus Imre Vetőmag-íasakolás — seprűkötés — kosárfonás Téli foglalkoztatás Dobozon A dobozi Petőfi Tsz Il-es üzem_ egységében elkezdték a vetőmag-" vak tasakolását. A HERMES-szövetkezet és a FLÖRA-társulás vezetősége bízta meg e gazdaságot, hogy termelt vetőmagját készítse elő árusításra. Jelenleg 10- en dolgoznak az új segéduzemág- ban, amely ha teljes üzembe lendül, akkor két műszakban 60 asz- szonynak ad munkát. Több millió tasakot töltenek itt fel a kereskedelem rendelése szerint, kiváló minőségű dobozi aprómaggal. Az új ségédvizemág mellett javában folyik a virágmagvak tisztítása és elszállítása is. Bekapcsolódott a Dobozon termelt szalmavirág értékesítésébe a HUNGAROFLOR is. Mintegy 100 kiló .szalmavirágot csomagolnak ausztriai exportra. A növénytermesztésben dolgozókból fűzkitermelő csoport alakult. A fűz begyűjtése után itt is rövidesen elkezdik a kasok kötését részben üzemi célra, részben pedig a környező tsz-ek és állami gazdaságok rendelésének megfelelően. Valószínű, hogy újdonság számba megy a dobozi cirokseprű is. Akik ebben a segédüzemágban dolgoznak, azok öt varrásból állítják elő a seprűt. A kiváló megmunkálás eredménye minden bizonnyal Dobozra csalogatja majd a seprűkereskedőket. lazzak a nem éppen dús legelőt. A mongol nép felemelkedésének útja is nyilvánvaló az erőteljes iparosítás, de ezzel párhuzamosan a feltétlenül szükséges urbanizáció, a külterjes állattartásról áttérés a belterjes állattenyésztésre. Hogy egy különösen kegyetlen tél — minden évtizedben akad kettő, néha három is — ne vigye el mondjuk a juhállomány felét! Mint ahogy elvitte az elmúlt esztendőre fordulón is. Nos, az urbanizáció megindult. Sajátosain, érdekesen, de feltartóztathatatlanul. Ulánbátor, a főváros 260 ezer lakost mondhat magáénak. Hipermodern városrészek váltakoznak az 50-es évek stílustalan, de akkor szükségszerűen gyorsan és nem szépen emelt épületeivel, aszfaltozott utak, hőerőmű, amely az egész várost ellátja gőzfűtéssel. Színházaik, mozik, egyre több üzlet, ha még nem is világvárosi szinten, lüktető autóforgalom, s az autók tülkölésébe minduntalan belevegyül az apró mongol lovak patáinak kopogása a járdán. A lakosság lélekszárna ugyan rendszeresen ingadozik és a gyors ütemű építkezés mellett is ott állnak a jurták, négy-öt, tíz, ötven bekerítve, hogy „egységes” tömb legyen. De középen ott a villanyoszlop, a jurtákban a villany ég és ratiió szól és a jurta lakója sofőr egy építkezésen. Dzummod, vagy Ugdalcajdam, Darzsalang vagy Bajan- zsargaland még távolabbi aj mák vagy szamjon-székhelyek: többkevesebb ház, több-keveltebb lakó, inkább mindig kevesebb, néhány száz lakos csali, de villany, apró kis szálloda, iskola, kultúrterem, étterem és VÍZ! Ezt így kell írni Mongóliában: VÍZ. Mert ez a kultúrát, a higiéniát, az egészségügyet, de az ipart, a mezőgazdaságot és az állattenyésztést is jelenti. Itt van például Darhán. Mongólia Dunaújvárosa. Az új várost pompás sugárút, négy nyomsávval köti össze a régi és kegyetlenül rossz országúttal. Európa egyik legmodernebb húskombinátja épül itt, hatalmas malom, nehézipari üzem, építőipari alapanyagokat előállító gyár és természetesen jurták: már a régi törzsmunkásoké és azoknak éppen most épülő jurtái, akik reggel érkeztek valahonnan a kéklő távolból a város messze- bangzó hívására. Itt nincs városszél. Itt város van és jurta van, s a végtelen sztyeppe bekúszik a város közvetlen szélére. És éppen ott, talán tíz méterre a most lefektetett gőzvezetéktől, egy fél ha- lomnyi salakdombon, ősi ösztönből, mint a legmagasabb mesz- szelátó dombon, két jak kérődzik. Szelíden ostoba barna szemük belemered a végtelenbe gördülő távolságba. Gyurkó Géza Következik: Kenyér a hegyek szellemének. Napi gondjainkról: Alkotó nyugtalanság; vasi hazái* Egy interpellációnak is beillő hozzászólás hangzott el a megyei tanács legutóbbi ülésén. Ebből idézünk néhány mondatot, ,,A jelentés szerint a nyereségnövekedés ez év első fél éve 130 százalékos. Pozitív tényezőként hozzák a nyereséget, mégis vegyes érzelmeket vált ez ki. Elgondolkoztató, miből keletkezett a nyereség. Az egyik vállalat egy háromnegyed- éves bázishoz képest 6.6 milliós nyereségtöbbletet ért el. Ebből 5,6 millió abból eredt, hogy árszintjét 10,15 százalékról 11,18 százalékra emelte, tehát többségét a lakossággal fizettette meg; ez évben tovább bővült a szabadáras cikkek száma is. Ebből adódóit a nyereség.” A vállalat nevének közlésétől azért tekintünk el, mert. nem egyedi a nyereség minden- hatóságába vetett hit, azaz a közvetlen magánérdekre regáló vállalat. Az egyoldalú szemlélet mindig veszélyes. Különösen veszélyes az egyoldalúság olyan kényes kérdésben, amilyen a népgazdaságunk mechanizmusának működése, melynek minden láncszeme szoros és közvetlen kapcsolatban áll egymással. Ezért érdemes felhívni a figyelmet arra az egyoldalúságra, mely az úgynevezett ösztönzőt, csak a minden áron való nyereség megszerzésében látja. Hiba lenne, ha kereskedelmünk és szolgáltató vállalataink fejlődésének univerzális gyógyszerét csak ebben látnánk. Vak az, aki népi látja, milyen messze esik ettől az „én”-től a „mienk”. Vak az, aki nem képes felismerni a becsületes, gyakran önfeláldozó munkának megélénkítő erejét és csak az önzést, a közös iránti közönyt érzékeli. Ügy kell-e mindezt érteni, hogy kisebbíteni akarom az anyagi ösztönzők jelentőségét népgazdaságunkban, különösen most? Távolról sem, sőt ellenkezőleg. Ügy vélem, ezek elhanyagolása akadályozná népgazdaságunk kibontakozását. Mostani vizsgálódásunk célja, hogy a vállalati cselekvést közelebb hozzuk a népgazdaság és a lakosság érdekeihez. Ami igaz, az igaz, hogy az árak emelésével elért nyereség fogalma bennem nem túl kellemes asszociációkat és szinte természetes ellenérzést vált ki. Közeli kapcsolatban áll ez a tőkés módszerekkel, felfogással. Vállalataink önálló elszámolás alapján dolgoznak, azonban áruikat a piacon keli értékesíteniük. Ezt a vevők viszont ellenőrzik, azaz válogatják aszerint, hogy milyen a A Békés megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat „AGROKER” felhívja vásárlóinak figyelmét, hogy az alábbi szakmákban az alant feltüntetett időpontokban leltározást tart Műtrágya és növényvédőszer dec. 1-től 15-ig Len, kender és bőr dec. 1-től 3-ig Gép dec. 1-től 7-ig Vegyes dec. 16-tól 20-ig A leltározás ideje alatt az árukiadás szünetel. Békés megyei AGROKER Vállalat 142026 kínálat. Egyes esetekben az árakat nem is a termelő vállalat emeli, hanem a kereskedelem, ahol utána alku nincs. Arra számítottunk, hogy a termelő vállalatok ék a kereskedelem egymás közötti gazdasági forgalmát növeli a vállalati önállóság. Arra is számítottunk, hogy a piackutatás eredményeként a kereskedelem jobban befolyásolja a termelést, az áruválasztékot. Vagyis: hozzájárul alakosság szükségleteinek jobb kielégítéséhez. Hozzásegít majd gondjaink enyhítéséhez. Ehelyett mi történt? Olyan „vállalati szemlélet” alakult ki, hogy az „előnyös” árak áruk után futkosnak. Sajtóban is többször tettünk említést, hogy az ár és a minőség nem áll összhangban egymással j Tény, hogy a szabadáras cikkek száma nőtt a változatlan árak rovására. Ez a megoldás sem rossz, amennyiben az áruellátást és a választékot növelik. Nem vagyak közgazdász, s a munkásoknak sem közgazdász feladataik vannak, de nem lehet velük megértetni, különösen megemésztetni a burkolt áremelést. A példákon említett esetben az illetékes vállalat túl van a nulla áremeléstől. Gyakorlatilag most 1 százalékkal, majd megint 1 százalékkal emeli az árakat, gondolva, hogy a kétkezi munkás vevő ezt alig veszi észre, aztán pedig meg is szokja — csak a bugyellárisa nem bírja, mert az ő borítéka nem emelkedett 11,18 százalékkal ennyi idő alatt. És mindezt teszik az állam leple alatt, a mechanizmus cégéreként, lepipálva a maszekokat is, akik jobban tartanak a mi törvényeinktől. Ezek a rongysze- dők kiöntik táskájuk tartalmát és azt gondolják, a népnek minden jó. Kétségtelen, hogy . egyes termékekből nem vagyunk képesek a szükségleteket folyamatosan és teljesen kielégíteni. Időnként hiány van friss húsban, esetenként egyes iparcikkek választéka sem kielégítő, s gyakran akadozik a tüzelőellátás is. Ez azonban senkit sem jogosít fel árspekulációra, s olyan átuk kínálatára, melyek nagyobb jövedelmet hoznak a vállalatoknak, de nem a népgazdaságnak, Tény, hogy a fogyasztó számára előnyösnek bizonyult a szezon végi kiárusítás, árcsökkentés-rendszere, melyet a belkereskedelem most már évek óta sikerrel alkalmaz. No, de csak ebben ismerhetünk árcsökkentést? Ugyancsak a megyei tanács-, ülésen hangzott el a forgalmi adók nemrég bevezetett rendszeréről egy és más. Ebben történt csökkenés és emelkedés, ami a rugalmasabb árkialakítást hivatott szolgálni. Valójában mi történt? Van olyan vállalat, amely árkalkulációját „rugalmasan” módosította. Ahol emelkedett az adó, ott az áru árát felemelte, ahol viszont csökkent az adó, ott maradt a régi ár. Vajon miért? Miért a nép bőrére kalkulál! Vagy azt gondolja, ha minden vállalat így cselekszik és nagy nyereséget oszt dolgozóinak, versenyképesek lesznek az áremelkedéssel? Ezzel aláássák az emberek hitét abban a harcban, amelyet az életszínvonal növekedéséért vívunk. Hiszen látják, hogy a rossz gazdálkodás, vagy rosszakarat mennyi felesleges pénzt húz ki zsebükből. Elítéljük az ilyen „jövedelmezőséget”, még ha anyagi ösztönzőnek szánják is. Elítéljük, mert . egyáltalán nem akarunk örökéletűvé tenni olyan koncepciót, mélyhez ilyen „nyereségek” járulnak. Sok fájó figyelmeztetése volt már azoknak, akik a dolgozókat olyan dilemma elé állították, hogy vágy a társadalom, vagy a saját érdekeik ellen cselekedjenek. Tudjuk, hogy a pénz — mint minden gyógyszer — egy bizonyos adag mérget is tartalmaz. A veszélyeket nem szabad alábecsülni, ■' ez igaz. Az a veszély, hogy a mechanizmus normáit egyes vállalati vezetők a jövedelmezőség utáni hajszában megszegik, megelőzhető megfelelő ellenőrzéssel. Egy világos: a nyereség szerepét az anyagi ösztönző körében egyelőre fokozatosan kell növelni oly mértékben, ahogyan ehhez a szükséges erőfeltételek megvannak. Ha az alapvető irányvonalat helyesnek ismerik el az érdekeltek, akikor kevésbé fordul elő: a „mindenki a talpam alá” gondolat. Egyébként is olyan elvi szempontok nincsenek, melyek ezt segítenék. Még azt az állítást is megkockáztathatjuk, hogy ha az említett hajszákból „összekupor- gatott” forintokat az államháztartásba kellene befizetni, akkor gyorsabban érzékelhetőbbé válna a személyes és a közös érdek. A szocialista gazdálkodásban a jövedelmezőség rendszerének lényegénél fogva fel kell rázni azokat, akik szeretik a tespedést, a meleg és már régen nem szellőztetett ágyat. A szocialista gazdálkodás lényegénél fogva alkotó nyugtalanságra — de nem hazárdíro- zásra — ösztönöz és áz új keresőit, annak megtalálóit meg kell jutalmazni. Ez úgy oldható meg, ha minden gazdasági vezető megérti az új módszer lényegét és élni is tud vele. A vállalatokat minden eszközzel rá kell bírni, hogy csak a társadalmi szükségletekkel és erkölccsel összeegyeztethető nyereség után menjenek, mert csak ez a hatásos eszköz a termelés fokozására, a választók gazdagítására, a minőség megjavítására, így minden bizonnyal lehetővé válik, hogy a járható utat, ha nem is minden hiba nélkül, de különösebben súlyos kudarcok, veszteségek, visszaesések, „figyelmeztetések” nélkül találjuk meg. Rocskár János Gyulán kulturális célokra fordítják az 1970. évi költségvetés csaknem felét Elfogadták a gyulai városi tanács 1970. évi költségvetését. Az új esztendőben 51 millió forint áll rendelkezésre, három és fél millióval több az ideinél. Figyelemre méltó, hogy a 750 éves patinás város a költségvetés csaknem felét kulturális célokra fordítja. Az új művelődési palota építéséhez jövőre hárommillió forintot adnak. Rendbe hozzák Erkel Ferenc szülőházát, négy tanteremmel bővítik az általános iskolai hálózatot, egy osztállyal a zeneiskolát, tatarozzák a Nicolae Balcescu Román Gimnázium és általános iskola épületét. Földgázfűtésre rendezik be a leánykollégiumot, s elkészül a többi oktatási intézmény gázfűtési terve is.
