Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-24 / 272. szám
A XVI. Vásárhelyi rr Őszi Tárlat Dzenhatoifík alkalommal került megrendezésre Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban a Vásárhelyi őszi Tárlat, mely az első kiállítástól eltelt másfél évtized alatt a magyar képzőművészeti élet jelentős eseményévé vált. Németh Lajos a mad magyar művészet kiváló kutatója monográfiájában erről így ír: „A fiatal festők leghomogénebb stílusú csoportja a hódmezővásárhelyi iskola. „ A vásárhelyi iskola az elmúlt években a kortárs magyar képzőművészet figurális irányának érdekes színfoltja lett”. Ennek az iskolának azonban korántsem a stílusjegyek azonossága adja a jellegét, hanem sokkal inkább a művészi, művészetikai magatartás, szellemi alapállás azonossága. Ennek egyik meghatározója föltétlenül a hagyomány- tisztelet, a magyar művészet múltjának vállalása. Annak tudata, hogy nem kell újra felfedezni a művészetet, hanem van alap a magyar művészettörténetben, amire építeni lehet, amit tovább lehet fejleszteni. Ez a vásárhelyiek számára elsősorban az alföldi realisták: Koszta, Tornyai, Nagy István művészete. Itt sem a formai megoldások, hanem a magatartás, a tájhoz való kapcsolódás, a mélységes humanizmus és újra fogalmazva, új elemekkel telítve bár, de a realista látás-, és megjelenítési mód. E mellett ide sorolhatom még a közösségi érzést, a társadalmi felelősségtudatot, továbbá az őszinteséget és az érzelem-teljességet Az iskolává tömörö- dést elősegítette a tárlat szervezése is. Erre a tárlatra azok kapnak meghívást, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a várossal, születés, letelepedés vagy az ott végzett h osszabb-rövidebb alkotó munka útján. Ez 3 kapcsolat a tájjal, az ott élő emberrel valóban megteremtette a XVI. Vásárhelyi őszi Tárlat egységes alaphangját is. Ezen az alaphangon belül azonban változatos, monotonnak, unalmasnak, egyhangúnak egyáltalán nem nevezhető művek sorával találkozunk. Elég egyetlen séta ahhoz, hogy erről meggyőződjünk. Az ez évi Tomyai-plakettel és -díjjal kitüntetett Somos Miklós munkái átköltöttek, jelképi értékűek, fantáziánkat megmozgatók. Nincsenek közvetlen kapcsolatban az itt levő tájjal, mégis általános emberi tartalmuk miatt helyük van a vásárhelyi műhely világában. (Pásztor, Egri lakodalom, Alvó.) Egészen más világ Kurucz D. István világa, aki földdel-éggél, gazdagon megmunkált két sávval, finomrajzos tanyával, kútgémmel fejezi ki az alföldi táj lényegét. (Tanya, Puszta.) Azonos világ, de egészen más megfogalmazás Németh József művészete. Nagy, summázó, összefoglaló, határozottan körülírt, dekoratív felületek, komoly, harmonikus színvilág. (Legeltetés holdfénynél, Asszonyok kosárral, Kucsmás férfi.) Szalay Ferenc „Az elnökség” c. munkája éppen ellenkezőleg, az egymást szétvető, harsány színek „antifestészetével” fejezi ki az alakuló, formálódó közösségben helyét kereső parasztember mai világát Megértő irónia munkál ecsetjében. Egyetlen szín él és hat, de e színen belül az árnyalatok hallatlan gazdagsága ragad meg bennünket Fejér Csaba munkáiban. (Várakozó, Pad, Este.) Szurcsik János egyik művében képépítésének gazdagságával, másik művében emberábrázolásának kifejezőerejével és festóiségével teszi teljesebbé a kiállítást. (Vásár, Monostori asszony.) Ve- csési Sándor megrázó önarcképe a gyermekkor őszinte, hittel teli, elveszett világát idézi elénk, háttérbe helyezett különös, múltat idéző házával, (önarckép ablakkal.) Rékassy Csaba a holland kismesterek részletgazdag munkáira emlékeztető, de mégis önálló, individuális munkáiban vall Vásárhelyről. (Vásárhely I., II.) Hézső Ferenc ismét mást tart a világból lényegesnek. Nagy, erőteljes, dinamikus, belső feszültségű foltokban gondolkozik és szintén vonzza az Alföld mai arca, változó képe. (Hazafelé a munr kából, Tél.) Egyszerű eszközökkel, szűk szóval, de lényeget mondóan beszél az egyszerű külvárosi paraszti életformáról Almási Gyula. (Vásárhelyi öregház, Parasztszoba.) a Békés megyei művészek közűi legrégebb idő óta, 1957-től Lipták Pál vesz részt rendszeresen a Vásárhelyi őszi Tárlaton. Festményei most is ötletgazdagok, frissek, lendületesek, (öreg tanya, Táj tehenekkel.) Koszta Rozália ez alkalommal is elmélyült, kontúrozott, dekoratív, de ugyanakkor karaktert kifejező portréival reprezentálja Békés megye művészetéit (Kisfiú, Rózsaszín ruhás leány.) Az Orosházán született, de Vásárhelyen letelepedett Fülöp Erzsébet viszont a tárgyak erejével vall az emberről, életformáról, az ember és táj mély kapcsolatáról. (Üres szoba, Tarlón.) Őszinte örömmel állapíthatjuk meg hogy a Békés megyei és a vásárhelyi művészek között egyre szélesedik az együttműködés, hiszen számos vásárhelyi vesz részt évenként a Békés megyei alföldi tárlatokon is. A grafikai anyagból Cso- hány Kálmán a népdal tiszta dallamvezetésére emlékeztető világa emelkedik ki. (öreg paraszt, Fák és asszonyok, Sirályok.) Mellette Molnár Gabriella részben gyermeki városképével, részben a béke gondolatát szolgáló világos jelképeket használó lapjaival tűnik ki. (Utca Figyelmeztetés.) Orosz János és Somos Miklós világa itt is bonyolultabb, összetettebb, de ez a bonyolultabb világ konkrét társadalmi mondani való szolgálatában áll. (Olaszországi rajt I—V., Fejlécek egy etióp synaxáriumhoz I—VI.) A plasztikai anyag is változatos. A klasszikus formákat értékesen tovább vivő Szabó Iván reliefektől, emlékműtervektől egészen Rátonyi József új, modem fogalmazásáig. Szabó Iván „Vihar” c. fa reliefje, dinami zmusával, ritmusával, a formálás ar- tisztikumával értékes darabja a tárlatnak, de ugyan Ö jól használja M a népművészet ihlető forrását is. (Fölszállott a páva, Oszlop.) Rátonyi József átír- tabb plasztikai nyelvet valósít meg, és merészségét dicséri az a vállalkozás, amellyel a lombos fát sao- borépitő elemként felhasználta. Nagy Sándor nyers, rusztikus felületei erőt su- gárzóak és Mfejezőek. (Sándor bácsi. Idős asz- szony.) Kampfi József játékos gyermekeivel érdekes statikai problémákat oJd meg (Fiúk.) Az ember foglalkoztatja Borbás Tibort és ezt részben mélyrehatóló portrékban. részben nyújtott formájú, egész alakos kompozíciókban hozza közel a látogatóhoz. (Pár, Terhes asszony.) Ligeti Erika érzékletesen mintázott gazdagfelületű érmei, ez alkalommal is bizonyítják a fiatal művész kivételes tehetségét. (Mama, Fény, Vízben.) A sík- felület szigorú rendjében oldja meg feladatát sikeresen Fekete G. Dezső, irodalom és zene által ihletett érmein, (öreg halász és tenger. Orfeusz és Euri- dike.) Színesíti a tárlat anyagát Lieber Éva két varrót gobelinje. Az ötlet, a szín, és a technika egyként gyönyörködtetnek bennünket. Ugyancsak ötletes és a régi kerámiák ízét egyénien hasznosító gyermek, család érzelmi világot megfogal- galmazó három G eszi er Mária kerámia. Végvári Gyula kerámiáinak a megmunkálás nagyvonalúsága és frissesége mellett a stilizálás összefogottsága is ereje. (Fa két madárral.) A vásárhelyi művészei erejét egysége, összeforrottsága, a meggyőződéssel vállalt magatartáshoz való hűség adja. Éppen ezért, aki évenkénti új formai szenzációk iránti igénnyel keresd fel ezt a tárlatot föltétlenül csalódni fog. A vásárhelyiek sohasem hódoltak a változó divatnak, fejlődésük egyenes vonalú, töretlen az eltelt másfél évtizeden. Ennek a töretlen, világos fejlődésnek, a realizmus jövőjébe vetett hitüknek egyik szép, az eddigi eredményeket összefoglaló és egyben előre mutató állomása a XVI. Vásárhelyi őszi Tárlat Dömötör János ——Jfí—Koszta Rozólia Gyulai vázlatok il n zelíd, fanyar mosolya Németh Lászlót idézi. Hozzánk, magyarokhoz való vonzódása pedig Kodolá- nytt juttatja eszembe, aki éppily szenvedéllyel szerette őket finn rokonainkat és Suomiról irt könyve diákéveink kedvelt olvasmányai közé tartozott, A „Puistohotelli” csendes, megvacsoráztaik a szálló későn hazatért lakói is. Az étteremben már csak ketten üldögélünk. Előttünk a terített finn asztalok elmaradhatatlan kelléke, egy köcsög tej! S a halkan szitáló beszélgetésből múlt, jelen, jövendő képe rajzolódik ki: Olavi Metsistö élete. Egy olyan ember lázgörbéje, ki jó néhány buktatón átvergődött, míg igazi énjére lelt. Különböző hivatalokban dolgozott először, majd közgazdaságtant tanult. Az 1950-es évek elején magyar egyetemen, Budapesten szélesítette ilyen irányú ismereteit. Akkor sajátította el tökéletesen nyelvünket is, hogy pár évvel később idegenvezetőként kapjon kenyeret. Most, mint magyar könyvek finnre fordítójával ülhetünk egy asztalnál. — Megnyugodott végre? — Tökéletesen. Nincs fel- emelőbb, izgalmasabb és szebb érzés, mint kiváló alkotók szellemében elmerülni, s ezeket a mélységeket új és új emberi közösségek előtt feltárni. — Közgazdász volt. Hogyan került kapcsolatba a magyar irodalommal? — A klasszikusokat pesti éveimből ismertem. Utána, itthon Helsinkiben, Németh László, majd Szabó Magda németből fordított munkái kerültek kezembe. A végső indíttatást azonban egy magyar író- küldöttség látogatása adta. Pár évvel ezelőtt Veres Péter, Lengyel József, Képes Géza, Baranvi Ferenc járt nálunk, több alkalommal találkoztam velük, s részt vettem különböző irodalmi jellegű beszélgetéseken, amelyek a mai magyar próza és költészet értékeivel, problémáival ismertettek meg. Utána egy magyar népmese-gyűjteményt, csak úgy, a magam jószántából lefordítottam finnre. S mit ad isten, a Finn Irodalmi Társaság megjelentette. Majd Sar- kadi Imre Gyáva című regényét kaptam meg valahogy. Elolvastam, nagyon megtetszett. De nemcsak nekem, hanem a finn asz- szonyok legnagyobb lapja, az „Uusi Nainén” szerkesztőjének is. Fordításomat nemsokára a folyóirat folytatásokban közölte. Ezt kö- vetőleg már a kiadók kerestek s bíztak meg munkával. A legnagyobb cég, az „Otava”, rám bízta Fejes Endre „Rozsdatemető”- jét, amely már ki is került az üzletek kirakataiba... Egy másik vállalatnál nemrégen Illyés Gyula könyvét, a „Puszták né- pe”-t adtam le. • — Dolgozik valami újabb munkán? — Egyelőre olvasgatok. Passuth két regénye van nálam, azokat tanulmá- nyozgatom. Hogy miért éppen feléje fordult a figyelmem? Ebben a kiadóknak is részük van. És az olvasóközönségnek. Nálunk a történelmi regények a legkelendőbbek. A könyvkiadás pedig szigorú üzlet, mely a kereslethez igazodik. Persze ez nem mindig egyértelmű az elseké- lyesedéssel. Mert itt van például az egyébként ia nagyon tehetséges Väinö Linna. Nagy sikerű háromrészes műve, a „Sarkcsillag alatt”. Első kötete Magyarországon is megjelent már. Ez a trilógai az egyszerű falusi ember, Koske- la életével a finn parasztság küzdelmét, sorsát tárja az olvasó elé, a múlt század végétől egészen a második világháborúig... Persze a múltba, történelembe révedés nem tartana vissza attól, hogy mást vegyek kézbe. Olyan új magyar regényeket, amelyek a finn társadalmi viszonyok közepette is érdekesek, élményt nyújtanak az olvasóknak. Csak éppen nem iutok hozzájuk! — Hogy-hogy? — Nincs kapcsolatom magyar kiadókkal, magyar írókkal. Egyedül Helsinki egyetemének magyar intézetére vagyok utalva. A* meg főleg nyelvészeti könyveket kap, a szépirodalmat néhány folyóirat közvetíti csupán Finnországnak... Ütravaló olvasmányul magammal vittem Ter- sánszky egyik kötetét, s a mai magyar költészet antológiáját. Vissza nélkülük jöttem. Mindkettő Metsis- tönél maradt. Emlékként, barátságunk pecsétjeként De szeretném hinni, hogy ez csupán a kezdet. S akik. re így vagy úgy tartozik e munka, mielőbb kapcsolatot teremtenek művészetünk e lelkes, fiatal külhoni propagátorával. Köny- nyebbségöi még címét is idejegyzem: Helsinki 55, Mäkelän-katu 23. Jó egészséget, további hasznos munkát, Olavi! Moldvay Győzi Egy köcsög tej mellett Olavi' Metsistövel, magyar könyvek finn fordítójával
