Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-20 / 269. szám

A MEGYEI pARTSIZOTTSAG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ügyeletes riporterünk jelentis HOGYAN HALT MEG ZSÓTÉR ANDRÄS? A faipari ktsz-ben egy hibás KALÓZKODÁS AZ ORSZÁGÚTON » aki olyan sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek kivizs­gálására bevontak a fővárosi rendőr-főkapitányság technikai csoportját is. BÉKÉSCSABÁN villáskulcs miatt történt baleset. Gyeraj András esztergályos ki­tágult kulccsal akart kést cse­rélni esztergapadján. A szerszám lecsúszott az anyáról és a len­dülettől nekiesett a késnek, amely elvágta a karján húzódó vénát. A sérültet kórházba szál­lították. miatt —, hogy az összeütközést elkerülje — motorkerékpárjá­val felborult, ökröst a mentő agyrázkódással szállította a bé­késcsabai kórházba. A lelkiis­meretlen gépkocsivezető talán nem is sejti, hogy szabálytalan­sága majdnem emberek életébe került. A kilenced A „Televíziót minden isko­lának” akció keretében immár a 9. televíziót kapták a békési járás iskolásai. A legújabb ado­mányozó az MSZMP Központi Bizottsága Békés megyei Poli­tikai Főiskolája. A Viktória tí­pusú készüléket Kálmán Lajos, a főiskola gazdasági igazgatója és Pósa György, a főiskola tár­sadalmi bizottságának tagja ad­ta át a közelmúltban kedves hangulatú ünnepség keretében a békés—szécsénykerti általá­nos iskola kisdiákjainak. Az újabb ajándékkal nemcsak az munkfl korszpríí eszközei gyarapodtak, de sokat ígérő az az együttműködés is, amely a „Televíziót minden is­kolának” mozgalom keretén be­lül kibontakozik. Az ünnepség részvevői — az iskola dolgozói, a szülők, a község, a járás és a megye képviselői — őszinte ba­ráti beszélgetésen ismerkedtek az iskola munkájával, eredmé­nyeivel és gondjaival, s abban a reményben váltak el egymás­tól, hogy ea» az alkalom csak kezdete volt annak a kapcso­latnak, amelynek szükségsze­rűségére egész társadalmunk rá£hr#*Ht. Szeles idő É Várható időjárás ma estig: felhő­átvonulások, fő- -. kent északon szok­ványos futó eső­vel. Élénk, időn­ként erős délnyu­gati, később nyugati, északnyu- gáti szél. Az éjszakai lehűlés kissé gyengül. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 0, plusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. Évforduló r Százhúsz éve, 1849. november 20-án avatták fel a budapesti •'Lánchidat. A Lánchíd ütötte az első rést hazánkban a nemesi kiváltságokon. A hídon átkelők kivétel nélkül tartoztak hídvá- mot fizetni és ez volt Magyar- országon az első lépés a közte­herviselés felé. Ezért küzdöttek a nemesek körömszakadtáig a Lánchíd felépítése ellen. Gróf Cziráky Antal országbíró, az országgyűlésen egyenesen Ma­gyarország végső romlásának nevezete, ha csorba esik a ne­messég adómentességén. Csak­nem tíz évig tartó huza-vona és munka után mégis elkészült, és higgadt szép vonalaival 96 évig egyik ékessége volt fővá­rosunknak. A visszavonuló né­met csapatok 1944—45 telén a többi budapesti híddal együtt a Lánchidat is felrobbantották. 1949. november 20-án, elké­szültének 100 éves évforduló­ján eredeti szépségében újra át­adták a forgalomnak. — ÁTLAG 210 MÁZSA CU­KORRÉPA. A békési járás va­lamennyi termelőszövetkezete termel cukorrépát. Bár az előző évekhez mérten 300—350 ka- tasztralis holddal kevesebb te­rületen termesztik e hasznos nö. vényt, a különféle technológiák alkalmazása következtében 3 év alatt átlag 210 mázsa cukorré­pát szednek fel holdanként a Békéscsabán, november 18-án a késő esti órákban a Szarvasi és Csorvási út találkozásánál baleset történt. Tóth Imre te­hergépkocsijával elütötte a ke- rékpárján hazafelé igyekvő Zsó­tér András békéscsabai lakost, ÜZEMI BALESETEK Tegnap a délutáni órákban két üzemi balesetről kaptunk hírt. A téglagyárban munka köz­ben Zsótér Péter lábára zuhant egy több kilós vasdarab. A mentő kórházba szállította, ahol meg­állapították, hogy a baleset in­szakadást okozott. Ökrös Sándor motorkerékpár­jával igyekezett Csanádapácá- ról Békéscsabára tegnap este. A vele szemben jövő gépkocsi nem tompította reflektorának fényét, amely elvakította és így csak né­hány méterről vette észre az előtte kivilágítatlan kerékpáron haladókat A hirtelen fékezés — LUCA-SZÉKE. A Gyulavári­ban? épülő ÁBC-áruház ked­venc témája az arra járóknak. Évekkel ezelőtt ugyanis meg­kezdték az építését, de csak az biztos, hogy az idei évben sem készül el. — KETTŐS ÖRÖM LUDADON. A ludadi iskolások sokszor kér­ték már iskolájukba a villany bevezetését. A békési DÄV üzemegységének szocialista bri­gádja társadalmi munkában no­vember 7 tiszteletére vállalta a kisiskolások kívánságának teljesítését, sőt hogy örömük kétszeres legyen, a „Televíziót minden iskolának” mozgalom újabb adományozójaként mind­járt egy tv-készülékkel is meg­lepték az iskola tanulóit. — FELSZABADÍTÓ HARCOK BÉKÉS MEGYÉBEN címmel Ivicz Imre alezredes, a TIT had­tudományi szakosztályának tit­kára tart pénteken délután két órakor előadást Mezőkovácshá- zán, az értelmiségi klubban. Az értekezés a hadtudományi szak­osztály előadói konferenciája keretében hangzik el. Tv-galéria: Drégely László kiállítása A TV-galéria soron következő, november 20-i, este 21.40-kor kezdődő adása Drégely László grafikus alkotásait mutatja be. Drégely László elsősorban il­lusztrálással és díszlettervezés­sel foglalkozik, így munkássága a festészet és a grafika határte­rületén áll. Jellemzőek rá az újszerű technikai megoldások, különösen „olajrajzai”, amelyék a monotypia sajátos változatai. A művész első kiállítását 1962- ben a Derkovits-teremben ren­dezték, ugyanott, ahonnan a mostani, csütörtöki műsort is közvetítik majd. Az esemény megyei érdekes­sége, hogy a Képcsarnok Válla­lat új kezdeményezése során Dré­gely néhány képe, elsősorban grafikái máris megtekinthetők a békéscsabai fiók bemutatóter­mében. Ki a megmondhatója? Békéscsabán, a Gyóni Géza utcában még ez év április kö­zepén leszerelték az utcai ku­tat, azzal az indokolással, hogy kell a hely az itt meginduló építkezéshez. Egyik olvasónk jogosan panaszolja, hogy kár volt a kutat lebontani még áp­rilisban, hiszen az építkezést még most sem kezdték el, sőt még annak a háznak bontását sem, ahová majd az új ház kerül. De ha már lebontották a ku­tat, legalább az utcában más helyen megcsinálták volna, hogy ne kelljen a környék lakóinak olyan messzire járni ivóvízért. Felkerestük Kendra Jánost, a víz- és csatornamű vállalat igazgatóját, aki elmondotta, — PARKOK DÉVAVÁNYÁN. Sok gondot fordítanak a köz­ségben a a parkok szépítésére és újak létesítésére. Déva vány a belterületén mintegy 60 ezer négyzetméter parkosított és fá­sított terület van. Tisztántartás sukban aktívan kiveszik részü­ket az úttörők és a KISZ-fiata. lók, akik társadalmi munkában gondoskodnak községükről. — ZENEESZTÉTIKÁI ELŐ­ADÁS. A jazz fejlődése címmel tart előadást Sárhelyi Jenő ze­neiskolai igazgató ma este 6 órakor Békéscsabáin, a Fegyve­res Erők Klubja kétszeres ki­váló ifjúsági klubjában. Utána zenés klubestet tartanak a fia­talok a klub beat-zenekarának közreműködésével. — BEJÁRÓ TANULÓK. A me­zőkovácsházi járásban a tanulók 13,3 százaléka, azaz 557 kisdiák tesz meg meglehetősen hosszú utat naponta otthonából az is­koláig és vissza. Kétszázhar- minchárman gyalog vagy kerék­páron, 171 tanuló vonaton, 139 autóbuszon, míg 14-en egyéb járművön érkeznek reggelenként az iskolába. — JAVUL A KÖZVILÁGÍTÁS. Ebben az évben Tótkomlóson több mint 900 ezer forintot for­dítottak a közvilágítás fejleszté­sére. A MEGYEVILL kivitelezé­sében idén újabb higanygőz- lámpák világítják a falu utcáit.- fl városi tanács hogy jogos a levélíró panasza, és azt is hozzátette, hogy ha­marosan visszahelyezik a lebon­tott kutat, hogy mikor, az egye­dül a városi tanácson múlil^ mikor rendeli meg a vállalat­tól a kút visszaszerelését. — HÁROMSZÁZEZER FORIN­TOS TÁRSADALMI MUNKA A körösladányiak aktívan segí­tik községük fejlesztését. A ter­vezett 70 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát 303 ezer forint­ra teljesítették. A legtöbbet a szabadtéri színpad építésénél se­gédkeztek, ahol dicséretesen dolgoztak az Üj Barázda Tsz dolgozói és KISZ-esei is. — VB-ÜLÉS. Ma délután 2 óra­kor ülésezik a Mezőberényi Köz­ségi Tanács Végrehajtó Bizott­sága, ahol az előző határozatok végrehajtásálnak vizsgálata után a lakosság téli zöldség-gyümölcs. és egyéb élelmiszerrel való ellá­tását, valamint a népszámlálási előkészületeket tárgyalják meg a résztvevők. — SZEGHALMI BÉRLETESEK Igen látogatottak a szeghalmi járási művelődési központban megrendezett színházi előadá­sok. Évről évre növekszik a színházbérletesek száma is, igen sokan váltottak bérletet az idén a Töviskesi Állami Gazdaság, a Petőfi, valamint a Rákóczi Tsz dolgozói, de a szeghalmi fiú- és lánykollégium diákjai közül is. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, Hl. em. Telefon: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—»21, íi—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Váll., Békéscsaba, Index: 25 051 tsz-ek. A Hajdú-Bihar megyei Napló jubileumán... Sajtótörténeti kiállítás nyílt Debrecenben, a Hírlapolvasóban. 25 évvel ezelőtt jelent meg a Hajdúság első napilapja, a debreceni Néplap, melynek utódja a Hajdú-Bihar megyei Napló. A jubileum alkalmából ismét kinyomtatták a Néplap első számát. Képünkön; részlet a kiállításról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom