Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-19 / 268. szám
1969. november 19. 3 Szerda Ami már nem kérdés: az írni-olvasni tudás Újabb réssietek a népszámlálás előkészületeiről Az 1970. január 1-i népszámlálás alkalmával a népesség összeírásán kívül a lakásokat és lakóépületeket is számba veszik, tájékoztatták az illetékesek az MTI munkatársát. Mint elmondották, hosszas mérlegelés, szelektáló munka után alakult ki a népszámlálási kérdések köre. A kérdéseket úgy csoportosították, hogy a népességre és a lakásviszonyokra vonatkozó alapvető adatokról — amelyek a részletes területi ta_ goláshoz szükségesek —, az egész népességtől választ kapjanak azokat a kérdéseket pedig, amelyeket inkább országos vagy megyei szinten használnak fel, reprezentatív felvétel útján, a lakosságnak csak bizonyos hányadától tudakolják. A személyi vonatkozású adatok köréből egyébként hiányoznak majd az állampolgárságra utaló kérdések. Ezeket azért hagyták el, mert az eddigi nép- számlálások tapasztalatai szerint az összeírt lakosságnak csupán elhanyagolható töredéke nem magyar állampolgár. Továbbá a mostani népszámlálás lesz az első, amelynek adatfelvételi lapján nem szerepel az írni-olvasni tudással kapcsolatos kérdés. Mivel az egyébként igen csekély számú analfabéta már a legutóbbi nép- számlálás alkalmával is a legidősebb nemzedék tagjai közül került ki. A népszámlálás teljes anyagának feldolgozása — legutóbbi | népszámlálás hatéves időtartamával szemben — ezúttal három évig tart majd és 1972 végéig befejeződik. Bizonyos alapadatok előzetes jelleggel már 1970 első felében rendelkezésre állnak majd, míg a népesség egy százalékát kitevő minta alapján feldolgozott kérdések 1970 végére készülnek el. A feldolgozási rendszerben a legkisebb egység a számlálókörzet, amely átlagosan 300 lakost magába foglaló, zárt körzetet területileg és földrajzilag egymás mellett levő házakat, háztömböket jelent. A bővebb adatokat tartalmazó városrendezési körzeteket Budapesten a fővárosi tanács illetékes főosztályai, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a BUVÁTI alakította ki. A város- rendezési körzetrendszer kidolgozásának célja átlagosan ötezer lakosú körzetek kijelölése, amelyek adataikkal alapot nyújtanak városrendezési tervek készítéséhez, különböző jellegű vizsgálódásokhoz. Több városrendezési körzet összevonásával kerültek kialakításra — a beépítettség, a hagyományos városrészek stb. figyelembe véve — a kerületeket nagyobb egységekre bontó alkerületek. Az 1970-es népszámlálás adat- feldolgozását elektronikus számítógépekkel bonyolítják le. Ez lehetővé teszi az adatoknak az eddigi népszámlálásokénál részletesebb feldolgozását és közlését is. Az adatokat a legmodernebb eszközökkel, elektronikus lyukszalagon és mágnesszalagon tárolják, így mód nyílik a legkülönbözőbb területi szempontok — például számlálókörzetek, speciális városi övezetek — szerinti adatgyűjtésre. (MTI) Pulyka indián módra Zsadányban Űj állattenyésztési üzemiágat honosítottak meg a zsadányi Dózsa Tsz-ben. Bronzpulykát nevelnek indián módra a közös gazdaság legelő területén, melyet itt-ott facsoportok, fasorok, erdőt tarkítanak. Ebben az esztendőben húszezer pecsenyepulykát neveltek értékesítésre, melyet a BOV Békéscsabai Gyára élve exportál Itáliába. A szállítás elkezdése előtt olasz kereskedő járt a községben, s miután meggyőződött a pulyka extenzív, teljesen szabad tartásáról, az áru kifogástalan minőségéről, keveselte a tsz-ben nevelt húszezer állatot. Az kérte a szövetkezet elnöké- től, hogy jövőre legalább 100 ezer pulykát neveljenek hasonló módon, mert ez nemcsak a tsz-nek ad jelentős bevételt __ p ulykánként 15—20 forint tiszta hasznot —, hanem a népgazdaságnak is igen előnyös valutaszerzési lehetőséget nyújt. Az olasz üzletember ajánlatát a szövetkezet vezetősége a napokban megvitatta és úgy határozott, hogy jövőre, ha nem is 100 ezret, de húszezernél több pulykát nevelnek. Statisztika a mozikról Hazánk csaknem valamennyi településének van már mozija, s az ország népességének alig több mint egy százaléka lakik olyan helyen, ahol nincs filmvetítés — állapították meg a statisztikusok. 1960-ban országosan 4560 filmszínházban vetítettek, s a közönség száma elérte az évi 140 milliót. A televízió térhódításával azonban az érdeklődés megcsappant, s az 1960-as „csúcsforgalmat” követően a mozilátogatók száma évente átlagosan hétmillióval csökkent. A közönség igényeinek kielégítésére a filmszínházak igyekeznek bővíteni a választékot. Tavaly például csaknem háromszor annyi magyar film készült, mint tíz évvel korábban. A bemutatott külföldi filmeket 16—20 országból hozzuk be. (MTI) ;Wi less a haszna a vásárlónak? Integráció a fogyasztóért Igaz, hogy ezek az azóta is szeretett, kedves elvtársaim, barátaim sem vetnék már a szememre az olvasottságot. (Óh, micsoda kevéske volt az, így utólag visz- szanézve!) Ez az élmény már a múlt. És — mondhatná bárki — a tsz- párttitkár, aki „fel akarja használni” az értelmiséget, csak azért mond ilyet, mert még nem volt módja megszabadulni egy frázistól, amit valamikor beszajkózott egy nem túl magas színvonalú szemináriumon. Azóta az esti egyetemen ő is megtanulta, hogyan kell helyesen megítélni az értelmiség helyét & szerepét a szocializmus építésének folyamatában. így, ilyen nyers formában, az értelmiség jelentőségének, szerepének hamis megítélése már valóban a múlté. De óhatatlan nem Leninre gondolni bizonyos esetekben. íme, egy újabb személyes élmény. A közelmúltban belecsöppentem egy vitába. Korszakos jelentőségű találmányról volt szó. Pontosabban arról, hogy valóban olyan jelentős dolog-e ez. A feltaláló évek óta elkeseredett harcot vív azért, hogy találmányát kivitelezzék, bevezessék a gyakorlatban. És akkor a vitában egy részt vevő — nem tudom másként jellemezni, mint Lenin az ilyen típust: „aki kész bármely pillanatban, éjjel-nappal téziseket írni, jelszavakat kiadni és üres absztrakciókkal do- bálódzik" — azt mondta: nem sokat érhet az a találmány, mert ha valami népgazdasági haszon származna belőle, pártunk már régen gondoskodott volna arról, hogy felhasználják. íme, iskolapéldája annak, hogyan lehet egy általános alapigazságot — mintegy frázisként odalőve — felhasználni arra, hogy elkenjük a konkrét igazság felderítésének bonyolult, nem könnyű, bizonyára sok hozzáértést kívánó útját. Mintha nem lenne ismert filozófiánk ama sarkalatos tétele, mely szerint az új mindig a régivel szembeni ádáz harcban tör előre. De szép is lenne az olyan szocializmus, amelyben az ésszerűbb, a jobb, a hasznosabb — valamilyen alaptörvénynek engedelmeskedve — mindig automatikusan győzedelmeskedik! De hát ilyen nincsen. Nem is lehet! Kicsit messzire kanyarodtunk a lenini gondolatok által elindított láncsor szemeinek morzsol- gatása közben. De ez még mindig jobb, mint a valóságban oly’ messzire kanyarodni, ahogyan azt azok teszik ma, akik a marxizmus egyedüli és igazi letéteményeseinek, a leninizmus egyetlen hű követőinek, kizárólagos forradalmi szocialistának vallják magukat. Kínában a magukat kultúrforradalmárnak nevező elemek világhírű tudósokat . köpködnek le, általános gyakorlat a tudomány embereinek, mint káros „burzsoá-elemeknek” a vidékre száműzése. Ha egyszer a demagógia elszabadul és korlátlan hatalomhoz jut... Messzire kanyarodtunk, hisz nálunk általánosan érvényes az, amit a KB közelmúltban elfogadott tudománypolitikai irányelvei így fogalmaznak meg: ,,A tudományos-technikai haladás a szocializmusban objektív társadalmi korlátoktól mentesen bontakozhat ki. A szocializmus és a kommunizmus lényegéből fakadóan igényli a tudomány segítségét, az a társadalom építésének egyik legnagyobb hajtóerejévé válik. A bővített újratermelési folyamatban növekszik a szellemi munka, a tudományos tevékenység részaránya, a kutatás legtöbb eredménye a nemzeti jövedelmet növelő tényezőként vehető számításba, s az egész társadalmat szolgálja’’. Ezek a lenini gondolatokhoz hű tézisek biztosítják a tudományt művelő emberek, az értelmiségiek helyes elbírálását, sazt a rangot számukra, ami a szocializmus teljes felépítéséből magukra vállalt rész után jogosan megilleti őket. Lenin — idézett szavaival — a fiatal szovjet államot szolgáló „burzsoá” értelmiséget becsüli tízszer olyan értékesre, mint a „kommunista gőgtől” megáldott, felfúvalkodott frázisgyártókat. A mi értelmiségünk már társadalmi helyzetét, gondolkodását illetően is túlnyomórészt szocialista. S amilyen mértékben a volt burzsoá értelmiségből és az új értelmiségből ez a társadalmi réteg kialakult, úgy tűntek el — ha voltak — politikai életünk színteréről is az ilyen frázishangok. De — azért talán mégsem hiábavaló a lenini gondolatok felidézése. Hisz a példák is bizonyítják, hogy itt-ott még némi nyoma, a maradiság amolyan utóvédhadállása fellelhető. Lenin tanításai abban erősítenek bennünket, hogy maradéktalanul végrehajtsuk — a részleteiben is — pártunk helyes, lenini politikáját a tudományos élet területén is. Varga József S okan felteszik ma a kérdésit, hallván a szocialista integrációról, hogy abból mi haszna lesz a fogyasztónak? S el lehetne intézni a választ azzal, hogy főleg a fogyasztónak lesz belőle haszna, hiszen minden, ami a nemzeti és nemzetközi gazdasági életben haladást jelent, végső soron a fogyasztót szolgálja. A termelés célja is a lakosság szükségleteinek kielégítése, s ha még általánosabbak akarunk lenni, mondhatjuk, hogy minden a fogyasztóért történik. Éppen ezért az olvasó joggal lehet kíváncsi a részletekre is. Ma még mindennapos tapasztalatunk, hogy vagy kevés az üzletekben található fogyasztási cikk, vagy nem abban a választékban található, amit a vásárló keres. S utazásaink során bizonyosságot nyerünk arról is, hogy a szomszédos szocialista országokban alapjában ugyanez a helyzet S ezen már hosszú ideje — bár a helyzet állandóan javul — mi sem tudtunk változtatni. A hazai ipar nem termelt eleget, a hiányt importból nem tudjuk fedezni. Jellemző ebből a szempontból, hogy pl. az ipari fogyasztási cikkek importja az európai íjégi demokratikus országok összes importjában mintegy 6—7 százalék. A Szovjetunió aránya jobb, mert ott az importban körülbelül 20 százaléknyi az ipari fogyasztási cikkek hányada. A fogyasztási cikkek viszonylag szerény mértékű importjának több oka van, amiből néhányat kiemelünk. Közismert, hogy éveiken át autark iás, önellátásra törekvő iparosítás folyt a legtöbb szocialista országban. Ehhez sók gépre és sok nyersanyagra volt szükség, amit jelentős részben importból biztosítottak. így az iparosításhoz szükséges két árucsoport lényegében lefoglalta az importot és a fogyasztási cikkek vásárlása háttérbe szorult. Erősítette ezt a tendenciát, hogy a külkereskedelemben is érvényesült az egyensúlyra törekvés, azaz, ha az egyik ország pb 100 darab gépet akart eladni, akkor 100 darab gépet vásárolnia is kellett. Általában azonos áruk álltak egymással szemben, így azután, ha az egyik ország fogyasztási cikket kívánt vásárolni, akkor többnyire ugyanannyi fogyasztási cikket kértek is tőle ellentételként. A részletekbe menő egyensúlyra törekvés gátolta az ipari fogyasztási cikkek importját. De talán ennyire közrejátszott az is, hogy a legtöbb szocialista országban hosszú ideig nagyobb súlyt helyeztek a nehéziparra, annak biztosították gyorsabb ütemű fejlődését és kisebb gondot fordítottak a fogyasztási cikk iparra. Az aránytalan fejlődés következményeként, választékában és ösz- szeségében kevés az a fogyasztási cikk-mennyiség, amit az egyes országok jelenleg gyártanak és a közeljövőben gyártani tudnak. állíthatjuk, hogy ezeket a zm. problémákat minden országban látják és igyekeznék megoldani. Ez azonban csupán belső erőkre támaszkodva nem képzelhető el. Nemzetközi összefogásra, ! az országok közötti koordinált cselekvésre van szükség, aminek ma a fő eszköze a gazdasági integráció. Mégpedig olyan formá- í ban, ahol a központi tervek, az ♦ államközi megegyezések mellett a piaci hatások — a kereslet és a kínálat — is erőteljesen érvényesülhet. Természetesen ez távlatokra szóló perspektíva, s nem a közvetlen valóság. Az integráció programját — nagyszámú és nagy horderejű gazdasági, poli titkai összefüggések miatt nem lehet elhamarkodottan kidolgozni és nem lehet gyorsan az életbe átültetni. Több éves előkészítő munkára van szükség és a program fokozatos megvalósítására. Az integráció előkészítő szakaszában is van azonban mód rá. hogy a fogyasztó érezze a kedvező hatásokat, hogy úgy mondjuk, az „integráció előszelét”. Ez pedig a fogyasztási cikkek választék- cseréje. A vásárló gyakori tapasztalata ugyanis: nem az a baj, hogy az, amit keres, nem kapható, hanem inkább az, hogy éppen van, de nem olyan, amit keres. Magyarán szólva: a választék kicsi, pedig bővítése lehetséges. Vegyünk egy példát: mosógépet minden szocialista ország készít, különböző típusban, s a termelés a szükségletet éppen kielégíti. A vásárló azonban nem a megszokottat, hanem mást keres, például azt, amit a szomszédos államban járva a kirakatban meglátott. Mi az akadálya annak, hogy legyen a hazai üzletekben is? Valójában semmi. Az egyes országoknak ki kell cserélni egymással bizonyos típusú mosógépekből megfelelő számú darabokat. Ezzel ugyan nem lesz több mosógép az üzletekben, de a választék nagyobbá válik. S ennek a hatása a vásárlóra rendkívül kedvező. Ugyanez vonatkozik sok más fogyasztási cikkre is. Nem is szólva arról, hogy a választókcserének a hazai iparra is jó hatása van, mert újabb típusok gyártására ösztönöz, versenyt támaszt, s emellett a külföldi piaci eladás lehetősége a többtermelésre serkent. S ez már az új mechanizmus érvényesülése, ha tetszik, nemzetközi méretekben is. C1 gy ilyen akcióból — ha ka- terjedtem alkalmazzák —- fokozatosan integráció is kisarjadhat. Nemcsak úgy, hogy az eddig alkalmazott külkereskedelmi formákat rugalmasabbá teszi, hanem elsősorban a termelés oldaláról. Ugyanis a vállalat, megismerve a külföldön gyártott termékeket, megkeresheti a szomszédos országok azonos vállalatait és a kölcsönös előnyökre építve közvetlen kooperációs megállapodásokat létesíthet velük. S ez már a termelés lassú, de határozott integrációját eredményezheti, természetesen egyéb feltételek változása mellett. H asonló irányban tájolja a fejlődést a fogyasztási cikkek külkereskedelmének kiszélesítése. Közismert ugyanis, hogy a szocialista országok közötti külkereskedelem több évre megkötött szerződések alapján bonyolódik. Ezekben többnyire mennyiségileg vagy értékben meghatározzák az egyes cikkcsoportok, esetleg cikkek kölcsönös forgalmát. Szaknyelven szólva: kontingenseket állapítanak meg. Ennek a módszernek előnyeit és hátrányait akárcsak felsorolni is, messze vezetne. Lényege azonban az, hogy a kontingensek merevvé, kötötté teszik a forgalmat, példánknál maradva, a fogyasztási cikkekben. Nem érvényesülhet a kereslet változása, a lakosság aktuális és esetenkénti átmeneti igényeinek hatása. Ezért járható út a fogyasztási cikkek forgalmának fokozatos felszabadítása, ami azt jelenti, hogy ezekben a cikkekben az országok szabadon szállíthatnak egymásnak, ahogy a lakosság szükséglete és annak változásai megkövetelik. Ezzel mód nyílnék nemcsak a szükséglet jobb kielégítésére, hanem a keresett cikkek esetében a termelés jelentős bő- vítésére is. (Gy. I.)
