Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-15 / 265. szám

Műemlék a városközpontban Békéscsaba jellegzetes épületét láthatjuk képünkön, s ez a ház a városközpontban, a Kinizsi utca 20 szám alatt található. Egy év­vel ezelőtt műemlékké nyilvánították, de a tatarozását, rendbe ■ hozását a tulajdonos: Boldizsár László végeztette el. Kijavíttatta a tetőzetet és a ház homlokzatát, mindez nem kis összegbe került. Dicséretes és elismerésre méltó ez a törekvés, de önkéntelenül is adódik a kérdés, vajon, ha már műemlék, miért kell a tulajdonos­nak nagy költséggel rendbe hozatni, hiszen köztudomású, hogy az ilyen épületek tatarozását erre illetékes szervek intézik. A jel­legzetes stílusú 107 éves ház lehetne akár múzeum is, melyben a békéscsabai népi hagyományokat őriznék. (Fotó: Demény) — HÁROM OSZTÁLLYAL, KE­VESEBB GYEREK. Kunágotán az általános iskolába beiratko­zottak száma az idén 543 volt, 81 gyermekkel kevesebb, mint 1967-ben. A korszerű szemlél­te tőeszkö zökk el felszerelt is­kola 20 tanterméből csak egy­ben van délelőtt-délután taní­tás. Kihelyezett munkaértekezlet (Tudósítónktól) A Szeghalmi Járási Tanács VB Pénzügyi Osztályának dol­gozói egész napos, úgynevezett kihelyezett munkaértekezletet tartottak a napokban Biharug- rán. A munkaértekezleten Ku- rucz József pénzügyi osztály- vezető számolt be az osztály ügyrendi tevékenységéről, majd az adócsoport munkáját érté­kelték. Az értekezlet után a részt­vevők megtekintették a halgaz­daságot és meghallgatták állat­orvosának beszámolóját a gaz­daság fejlődéséről. , — A ZÜLLÉS VESZÉLYÉNEK kitett kiskorúak segélyezésével foglalkozott a közelmúltban a szarvasi járási tanács. Határo­zatot hoztak, hogy az 1969-ben felhasználható keretet még 27 ezer forinttal megemelik és ezt a községek rendelkezésére bo­csátják. — JÁRDAÉPÍTÉS. Békéscsabán a IV. kerületben az idén két utcában — Zrínyi és Munkás — építettek járdát, összesen x 129 ezer forint értékben. — FEJENKÉNT EGY ÜVEG. A Söripari Vállalat békéscsabai kirendeltségén egy fejtőgéppel óránként 3000 üveg sört palac­koznak. A gépen két műszakban dolgoznak, napi termelésük 15— 50 ezer palack sör, tehát Békés­csabán egy lakosra naponta majdnem egy üveg sör jut. — MINDENNAPOS KÖNYV­KÖLCSÖNZÉS bevezetését ter­vezik a gyulai járás hat közsé­gében — Gerlén, Geszten, Lö- kösházán, Méhkeréken, Mező- gyánban és Szabadkígyóson — félműszakoe könyvtáros beállí­tását. Ugyanakkor növelni akar­ják a kölcsönzési alapterületet és a polcok számát is. Fájt Ha rögtönzött statisztika készülne mozilátogatók körében arról, hogy ki mennyire kedveli a filmek előtti hír­adókat, úgy gondolom, nem kapnánk rossz összképet, hiszen műfajuknál fogva ezek a műsorok színesek, vál­tozatosak, aktuálisak; tartalmuknál fogva pedig mindenkihez szólóak. tippen ezért, szinte fájt, amikor a 39/69. sz. Magyar Híradó a 25 éves ju­bileumi ünnepségek kapcsán Batto- nyára láttogatott, felidézve a múlt és bemutatva a jelen arculatát, az ese­ményeket kommentáló képsorokhoz többek között ezt a mondatot fűzte: „Így őrzi a múlt emlékét ez a Csong- rád megyei község Igaz, hogy a területrendezésekkel egyre jobban keverednek a határok, azt azonban nem szabad sohasem el­téveszteni, hogy egy történelmi sors­fordulónak hol volt a határa, s hogy ilyen esetekben a tévedéseknek is van határa. Sz. Á. Küldöttértekezlet az AKÖV-nél A Békés megyei 8-as számú AKÖV KISZ-szervezete a héten tartotta a csúcsvezetőségválasztó küldöttértekezletet Békéscsabán, a vállalat központi telepén. A megjelent 45 küldött között ott volt és felszólalt a vállalat igaz­gatóhelyettese, szb-titkára és a pártalapszervezet titkára. Csipke Sándor csúcstitkár tar­totta meg a vezetőségi beszámo­lóját. Elmondotta, hogy az el­múlt két és fél év alatt 66-ról 156-ra növekedett az alapszerve­zet létszáma és a tagdíjbefize­tést siketült száz százalékosra emelni. Beszélt a politikai okta­tás területén meglevő problémák­ról és a sportmunka gyengeségé­ről is. A beszámolót tartalmas vita követte, majd a küldöttek meg­választották a csúcstitkárt. (Ismé­telten Csipke Sándort), valamint a vezetőséget. Ügyeletes riporterünk jelenti: Nem adta meg az elsőbbséget — két súlyos sérült Tegnap 12 órakor Békéscsaba belterületén Pluhár Mária, 21 éves, békéscsabai lakos kerék­párjával úgy hajtott ki a Med- nyánszki utcából a Tanácsköz­társaság útra, hogy nem adta meg az elsőbbséget a főútvona­lon motorkerékpárral közlekedő Szeverényi Zsuzsa 21 éves bé­késcsabai lakosnak. A figyelmet­lenség következtében összeütköz­tek és mindketten súlyos, nem életveszélyes sérülést szenved­tek. Pedagógus KISZ-vezetőségválasztó taggyűlés Békéscsabán Tegnap délután tartották meg Békéscsabán, a Rózsa Ferenc Gimnáziumban a város közép­fokú oktatási intézményei pe­dagógus ’ KISZ-szervezetének vezetőségválasztó taggyűlését, ahol a Rózsa Ferenc Gimnázi­um, az Üj Gimnázium, a híd- és vízmű technikum, a szlovák gimnázium és kollégium, vala­mint a Sebes György Közgaz­dasági Technikum tanárai meg­választották a jelenleg 25 fiatal pedagógusból álló alapszerv új vezetőségét. László István, a város közép­iskolái pártalapszervezeténék titkára hangsúlyozta: sokat vár­nak az új pedagógus KISZ- szervezettől, melynek célja, hogy egyrészt szervezett irá­nyítás mellett dolgozzanak és segítsék az iskolai KISZ-mun- kát a fiatal pedagógusok, más­részt, hogy mint dolgozók is folytassák az egyetemeken, fő­iskolákon végzett mozgalmi munkát. A vezetőségválasztó taggyű­lésen megjelent Futó Sándor, a városi KISZ-bizottság politikai munkatársa is. Munkahelyek kutatása Mindenütt gondot okoz a csökkent munkaképességű dol­gozók foglalkoztatása. A békési járásban 23 bizottság térképezte fel azokat a vállalati munkahe­lyeket, amelyeknél csökkent munkaképességű személy is tud dolgozni. Ekészítették az ilyen állást betöltők nyilvántartását is. A bizottságok ténykedése során kiderült, hogy a feltárt munka­helyeket — összesen 420-at — betöltötték, de csak részben olyan dolgozók, akiket leszáza­lékoltak vagy könnyebb mun­kára javasoltak az egészségügyi szervek. Még nagyobb probléma azok elhelyezése, akik jelenleg nem dolgoznak, de szeretnének. A községi tanácsoknál vezetett nyilvántartás sízerint 200-an tud_ nának könnyebb munkát vál­lalni. — PABLO PICASSO ÜGYVÉ­DE Párizsban közölte, hogy a világhírű művész nem engedi „Quemica” című festményének Spanyolországba szállítását mindaddig, amíg Franco ural­mon van. A Quernicát jelenleg a New York-i Modem Művésze­tek Múzeumában őrzik. — ÖTÖSIKREK ANGLIÁBAN. A londoni Queen Charlotte Kór­házban csütörtökön ötös ikrek­nek adott életet egy 35 éves angol asszony. Áz újszülöttek sú­lya egy-másfél kiló között mo­zog és jelenleg inkubátorban tartják őket. Az anya állapota kitűnő. — VÁLTOZATOS SZAKKÖRI ÉLET. A mezőkovácsházi műve­lődési központban több jó szak­kör működik. Közülük is ki­emelkedik a gyermek-, a fotó- és az ezermester szakkör. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a Balmazújvárosban megtartott 46. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 25, 26, 30, 40, 06 Együtt nézték meg ••• Meleg, családias hangulatú ünnepség színhelye volt a héten a békési 1. sz. általános iskola Ady utcai tanterme. A Körösvi­déki Egyesült Cipész Ktsz képviselői a „Televíziót minden iskolá­nak!” mozgalom keretében egy Olimpia nagy képernyős készülék­kel ajándékozták meg a 3/a. osztály és a napközis csoport tanu­lóit. A kis pajtások hálás szívvel és nagy örömmel fogadták a te­levíziót, amelynek költségeit az ajándékozó szocialista brigádok tagjai vasárnapi külön munkával teremtették elő. A patronálok és a boldog új tulajdonosok az első adást együtt nézték meg. Kállai Jenóné gyak. isk. tanító — PAPÍRHAJÓK OKLEVÉL­BŐL című könyvben Hajduska Lajos egy hat évvel ezelőtt meg­írt riportkönyvét folytatja. Ak­kor tanárnak készülő kollégiu­mi lányokról írt, most pedig megnézte mi történt velük az elmúlt években. Meglepő dol­gok. A legsikeresebben induló lány disszidált, és akit annak idején kicsaptak a kollégiumból — az ma egy kollégium igazga­tónője. — EGYÉVES AZ ELEKI KO­SÁRFONÁS. Tavaly november 11-én kezdték meg az ismerke­dést a kosárfonás mesterségével az eleki lányok, asszonyok és ma már önálló termelőegység­ben dolgoznak. Az évforduló al­kalmából ünnepséget tartottak Eeken, amelyen Nagy Mihály, a Békési Kosárgyár igazgatója több dolgozót jutalomban része­sített. Kisebb esők, záporok Várható időjá­rás ma estig: Változóan felhős, párás idő, szór­ványosan előfor­duló esővel, zá­porral. Mérsékelt, helyenként meg­élénkülő, változó irányú szél. Elsősorban a reggeli és a dél­előtti órákban néhány helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, leg­magasabb nappali hőmérséklet szombaton északnyugaton 10— 15, délkeleten 15—19 fok között. Évforduló ötven éve, 1919. november 15-én a Héjjas-különítmény a kecskeméti törvényszék foghá­zából több mint 80 kommunista foglyot elhurcolt és Orgovány— Izsák községek határában vala­mennyit meggyilkolták. A vé­res kezű ellenforradalmi bandák 1919. őszén és 1920-ban világ­szerte felháborodást keltő vé­rengzéseket követtek el. A külö­nítmények terrorja a hivatalos kormányszervekével párosult. Széles körű besúgórendszert szerveztek, ami tág teret adott a rágalmazás alapján történő meghurcolásnak. Néhány hónap alatt ötezer embert öltek meg és 70 ezret zártak börtönbe, inter­náló táborba. — INGYENES JOGI TANÁCS­ADÁS. A mai napon fél 9-től 12 óráig ingyenes tanácsadást tart a Népújság jogtanácsosa szer­kesztőségünkben, (Békéscsaba, Szabadság tér 17. III. em.). — ŰJABB KÉT ELRABOLT re­pülőgép szállt le Kubában, A Brazil Légitársaság gépe a ha- wannai Jósé Marti repülőtéren, a kolumbiai Aviaca Társaság repülőgépe pedig Santiago de Cubában ért földet. A jelek sze­rint mindkét gép hamarosan visszatér az „anyaországba”. — KULTŰRCIKKBOLT NYÍ­LIK SARKADON. November 17- én, hétfőn nyitják meg Sarka­don a helyi Általános Fogyasz­tási és Értékesítő Szövetkezet új kultúrcikkboltját, amelyben helyet biztosítanak az eddig kü­lön árusító könyvesboltnak is. — Ezúton mondok hálás köszö­netét Békéscsaba tanácsának és a rk. egyháznak, hogy férjemet szépen eltemették, úgyszintén azoknak, akik temetésén meg­jelentek. Hón Frigy esne (Iboly­ka néni). 62909 Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17, ni. em. Telelőn: 18—196, 12—396. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó VáUalat, Békéscsaba n., Tanácsköztársaság útja S. Telefon: 11—631, 11—OSI. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari VálL, Békéscsaba. Index: ts ui

Next

/
Oldalképek
Tartalom