Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-07 / 232. szám
Meghalt Borka József | Tegnap, október 6-án hosszú szenvedés után elhunyt megyénk egyik kiváló népművelője, Borka József. Több mint húsz évet töltött el pedagógusi és népművelői feladatokkal. Hosszú ideig pedagógus, majd a megyei tanács művelődésügyi osztályán a népművelési csoport vezetője volt. 1962-től a Békés megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója. Negyvenhat éves korában ragadta el a halál. Temetése szerdán i délután 2 órakor lesz Békéscsabán a vasúti temetőben. Évforduló Hetvenöt éve, 1894. október 7-én halt meg Oliver Wendell Holmes, amerikai író és orvos. Jogi és orvosi tanulmányokat folytatott és több évi párizsi tartózkodást után Bostonban gyakorló orvos, majd az anatómia tanára lett Később teljesen az irodalomnak szentelte életét. Költemények kötetei- bennük a humor és a pátosz váltakozásai, tették népszerűvé. Mint orvost, költőt és teológust egyaránt foglalkoztatta az „öntudatlan” lelki életben betöltött szerepe, és az átöröklés rendkívüli befolyása Három regényt írt, amelyekben pszichológiai problémákkal foglalkozik, de számos orvostudományi értekezést is publikált. — POLITIKAI OKTATÁS. A békéscsabai Szabadság Termelőszövetkezetben 360-an jelentkeztek szervezett politikai oktatásra. A kötetlen téli tanfolyamokból két csoport indult 300 hallgatóval, míg a gazdaságpolitikai tanfolyam mezőgazdasági tagozatára 60-an, a KlSZ-okta- tásra 40 fiatal jelentkezett. — ÖREGEK KÖSZÖNTÉSE. Körösnagyharsányban vasárnap délelőtt 9—12-ig rendezték meg az öregek napját, ahol kedves műsor köszöntötte a község idős lakóit, majd ünnepi ebéden lát— SZOVJET VENDÉGEK A KNER NYOMDÁBAN. Békéscsaba felszabadulásának 25. jubileumi évfordulójára meghívott szovjet vendégek tegnap délelőtt megtekintették az épülő Kner Nyomdát és baráti beszélgetést folytattak a nyomda vezetőivel. — A BÉKÉSCSABAI RÖZSA FERENC GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KISZ-bi- zottsága október 6-án, a város felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére iskolanapot tartott. Az ünnepi történelmi szakköri ülésen Moravszki Mónika részleteket olvasott fel a Békés megye fiatal nemzedéke a kapott szabadság védelmében című díjnyertes pályamunkájából. — NÖVEKEDETT A MEGYEI ♦ LEVÉLTÁR KUTATÖ-FORGALMa. A felszabadulás negyedszázados jubileumi évfordulója alkalmával a megyei és megyén kívüli helytörténeti és honismereti kutatók ez év szeptember végéig mintegy 450 esetben keresték fel a Gyulai Levéltárat. — FELFEDEZTEM BÉKÉSCSABÁT címmel felszabadulási jubileumi fotópályázatot hirdetett a Békéscsabai Kner Nyomda KISZ-szervezete. A pályázatra 25 képpel neveztek be a nyomda fiataljai, A fotókiállítást tegnap délután nyitották meg a nyomdában. Szüret és borkészítés 'Szeles idő A békéscsabai Megyei Művelődési Házban évek óta igen nagy a látogatottsága a kertészeti szakkör előadásainak. A rendezvényeket általában 100— 250 kerttulajdonos látogatja, akik közül 150-nél is többen tagjai a szakkörnek. A művelődési ház vezetősége rendszeresen kér fel kertészmérnököket a különböző szakmai előadások — ÜNNEPI FELSZABADULÁSI HETET RENDEZ október 6— 11-ig a Szerszám- és Gépelemgyárak Békéscsabai Forgácsoló Üzeme, Békéscsaba felszabadulásának negyed évszázados évfordulója alkalmából. A felszabadulási héttel veszi kezdetét az 1970. április 4-ig tartó jubileumi munkaverseny is. A forgácsoló üzem dolgozói tegnap délután műhelyűnnepségen tették meg jubileumi munkaverseny- felajánlásaikat. — A MEGYEI FÜSZÉRT DOLGOZÓI kettős évfordulót ünnepeltek vasárnap: Békéscsaba felszabadulásának 25. jubileumát és vállalatuk fennállásának 20 éves évfordulóját. Az ünnepségen meleg fogadtatásban részesítették a hozzájuk ellátogató szovjet vendégeket, majd megjutalmazták a vállalat alapító tagjait. — HOSSZÚ TERHESSÉG. Az olaszországi Térni városában 11 hónapos terhesség után született meg Feliciana Angrazi kisfia. A négy gyermekes asszony hosszú terhességét a kezelőorvosok is igazolták, akik az anyát 11 hónapon át megfigyelték. megtartására. Ezeket a programokat gyakran gyakorlati bemutatók is követik, amikor egy- egy kerttulajdonos mutatja be „kertészeti tudományát” házatá- ján. Csak „mellékesen” említjük, hogy amióta a szakkör tevékenykedik a városban, öt-hatezer nemes szőlőoltványt telepítettek a békéscsabai zártkertekbe. Több ezerre tehető a gyümölcsfa-oltványok telepítése is. Az 1969—70. évi szakköri előadások tegnap este kezdődtek Arató István, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya kertészmérnökének előadásával és konzultációjával. Várható időjárás ma estig: a reggeli órákban pá. rás, ködös, napközben derült, száraz idő. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt, változó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Északon helyenként gyenge talajmenti fagy. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3— 8, legmagasabb nappali hőmérséklet ma 16—21 fok között. Gyulán is megkezdődött a vadászszezon Hivatalosan október 1-vel kezdődik a vadászszezon, de ezt a terminust nem mindig tartják be a vadásztársaságok, arra gondolva, hadd fejlődjenek még a fácánkakasok, amelyekre október 1-től már nem vonatkozik a vadásztilalom. A 34 tagú gyulai Dózsa Vadásztársaság, mely több mint 23 ezer hold területen gazdálkodik, az elmúlt napokban tartotta meg évadnyitó közgyűlését. A jövő évi gazdasági tervük szerint ezer fácán és kétszáz' nyúl élőbefogására, 1200 lőtt fácán, 200 nyúl és 40 őz kilövésére kötöttek a MAVAD-dal szerződést. A nyúl kilövésének számát azért állapították meg ilyen alacsonyan, mert növelni akarják a terület nyúlállományát, bár, az utóbbi évek óta most van a legtöbb fácán és nyúl a területen. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy tervszerűen növelik az állományt; az idén például közel másfél ezer saját nevelésű fácánt engedtek ki. Most dolgozzák ki tízéves fejlesztési tervüket, amely a vadállomány további szaporítását irányozza elő. fQú ZS (íU között Megnyílt Orosházán Dél-Magyarország legnagyobb szövetkezeti áruháza ták őket vendégül. — MIKSZÁTH ÉLETÚTJA címmel tartotta meg szokásos havi összejövetelét tegnap délután 2 órakor, a békéscsabai szlovák gimnáziumban, a Vakok és Csökkentlátók Szövetsége békéscsabai kerületi helyi csoportja. Menetrend — Az alattunk lakók érdeklődnek, mikor indul, az utolsó vonat? (A Schweizer Illustrierte karikatúrája) Nagyszerű kereskedelmi objektummal gazdagodott Orosháza. A 16 és fél millió forint költséggel létesített és mintegy 20 millió forint árukészlettel rendelkező kereskedelmi központ megnyitása vasárnap délelőtt volt. Kilenc órakor a városi tanács vb díszterme szövetkezeti veteránok, alapító tagok, a megye és az ország különböző részéből Orosházára érkezett vendégekkel telt meg. Az elnökségben helyet foglalt dr. Juhász Zoltán belkereskedelmi miniszterhelyettes, dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke. Zalai György, az MSZMP megyei bizottságá— ÜJ FOGORVOSI RENDELŐ. Mintegy 300 ezer forintos beruházással bővítették a békés- szentandrásí központi orvosi rendelőt, ahol így lehetőség nyílt a korszerű fogászati betegellátásra. — NAGY GYAKORLATTAL, tekercseléshez is értő, villany- szerelő elhelyezkedne. „Elektri- kus” jeligére a Gyulai Hirdetőbe. 97331 nak titkára, Steigerwald György, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője, Boros Gergely, a MÉSZÖV elnöke, valamint a párt és a tanács járási, városi vezetői. Dr. Molnár Frigyes, a SZÖ- •VOSZ elnöke többek között elmondotta: .Az orosházi ÁFÉSZ Csillag Áruháza nemcsak a különböző helyi és országos szervek segítsége révén jöhetett létre, hanem a szövetkezeti mozgalom, valamint országunk helyes gazdaságpolitikája következtében épülhetett fel. Néhány perccel 11 óra után dr. Juhász Zoltán miniszterhelyettes a nemzetiszínű szalag átvágásával adta át e nagy kereskedelmi létesítményt Varga Antalnak, a szövetkezet igazgatósága elnökének, a város, a környékbeli községek lakosságának és nem utolsósorban az ÁFÉSZ több mint hatezres tagságának. Balkus A négy vésztői termelőszövetkezet közös kiállításán láttuk ezeket a szép virágokat. A legnagyobb sikert Demeter Imre szarvasi kertész 60 különböző rózsafajtából álló bemutatója aratta. Fotó: Csapó László AZ OROSHÁZI GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS azonnali belépéssel felvesz a telephelyén géplakatos, esztergályos, lakatos, mg. szerelő és segédmunkás dolgozókat 44 órás munkahét, kéthetenként szabad szombat. Munkabér megegyezés szerint. 20833 \z MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. em. Telefon: 12—196. 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. EL. Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. t lőfizetési díj egy hónapra 20,— Ft ékés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index; 25 011 Gyulai Vas-, Fém- és Gépipari Ktsz felvételre keres esztergályos, lakatos, hegesztő és öntő szakmunkásokat, ezenkívül férfi segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Minden második héten szabad szombat. Felvétel esetén útiköltséget térítünk Jelentkezni lehet Gyula, Blanár László u. 3. 97321