Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-06 / 231. szám
1969. október 5. 5 Vasárnap Találkozás Sós Lászlóval, a felszabadító szovjet hadsereg egykori magyar katonájával II fiatalos arcú, de már ősz hajú rendőralezredest, Sós Le '.zló elvtársat szeptember 24-én egyik felszabadítójukként köszöntötték, ünnepelték Bat- tonyán. Legnagyobb örömünkre most megyénk több felszabadulási évfordulójának megun népi ésére készülő városában, községében x tartott élménybeszámolót. Többek között Békéscsabán, a Thurzó utcai általános iskola úttörőcsapatának és nevelőtestületének. Mennyi kerekre nyílt, csodálkozó és egy-egy megható résznél bepárásodó szem figyelte. S mennyi kérdés hangzott el az élmény beszá_ mólót követő tanterem-látogatás alkalmával. — Hány éves tetszik lenni? — Nem tetszett félni a harcok idején? — A sok kitüntetést mind a háború idején tetszett kapni? Szívélyes, részletes a válasz. Nem tagadja. 51 éves korát, s azt a félelmet sem, ami a harci feladatok teljesítése közben elhatalmasodott rajta. Ám erősebb volt félelménél a bátorsága, az elszántsága. Bátorság kellett ahhoz, hogy 1943-ban, 17 éves létére röpcédulát szórjon, plakátokat ragasszon az öldöklő háború ellen. Ahhoz is bátorság kellett, hogy letagadja ifjúkommunista mivolt- ját, s hogy ne árulja el segítőtársait. Még nagyobb bátorság kellett megszökni a röpcédulá- zásért, plakátragasztásért kiszabott háromhónapi börtön elől. Lengyel partizánok közé került, zeg-zugos útvonalakon és kerülőkön. Velük harcolva sebesült meg. Szovjet orvosok gyógyították meg, s aztán jelentkezett a Malinov- szkij marsall vezette II. Ukrán Hadseregbe. — A szovjet elvtársak lehetőséget adtak nekem, hogy fegyverrel harcoljak hazám és Európa népeinek szabadságáért. Ügy mondja ezt, mint 'akivel nagy méltányosság történt, hogy végigküzdhette Európát, egészen Berlinig. Egyik legnagyobb élménye az volt, amikor, 1944. szeptember vége felé a magyar határ közelébe ért felderítő századuk. Szándékosan vagy véletlenül, a parancsnok egy szovjet, egy jugoszláv, egy német származású harcost és őt küldte Battonya harci állásainak, katonai erejének felderítésiére. A kukoricásokban kúszva-bújva teljesítették a kapott parancsot. Aztán a község elfoglalása után egy uradalmi majorban pihentek. Budapesti lévén, ismeretlen volt számára a közös konyhás cselédház. a nagy lányok mezítlábas, szegényes öltözete. — Már hetek óta várjuk magukat — örvendeztek a cselédek. — Azóta éjjelnappal pufog- tatunk egy traktort azzal a céllal, hogy elriasszuk a major környékéről a németeket. Másik érdekességként mesélte, hogy az egyik község határaiban felderítő úton lévén, egy csapat- nyi ember zörgését hallották meg a kukoricásban. A felszólításra fél tucatnyi 14—16 éves fiú bújt elő feltartott kézzel és pityeregve jelentették ki, hogy megadják magukat. — Hiszen ti nem vagytok katonák. nektek nem kell, hogy megadjátok magatokat — mondtuk nekik. Aztán jól tartottuk őket tejeskávéval és hazaengedtük őket. Minden ellenkező híresztelés ellenére a legnagyobb emberséggel bántunk a lakossággal. Többek között egy tanyából furcsa, nyögésszerű hangok ütötték meg a fülünket. Közelebb lo- pózva megállapítottuk, hogy vagy húsz nagyon lesoványodott, az éhségtől mozogni is alig tudó sertés nyögdécsel. Fegya, a parancsnokunk a helyzetet felismerve, utasított bennünket, hogy etessük meg a gyötrődő jószágokat, mentsük meg őket a pusztulástól. Valósággal oda kellett húzni az állatokat a vályúhoz. Az ilyen derűsebb élmény elég ritka volt, annál több az olyan nehéz helyzet, amikor egy garast sem adott volna saját életéért. Mikor engedélyt kért, hogy meglátogassa testvéreit, Fegya elkísérte. A lakása előtt levő katonák nem akarták beengedni, nem hitték el neki, hogy ott lakott. Ben- kő néni, a házmesterné azonban nyomban felismerte. Aztán, mikor a lakásban viharos ölelés és esó- kolgatás közben majd felfalta a hat testvére, Fegya, a két méter hosszú, edzett katonaóriás a zsebkendője után kapott. mondván: hogy megfázott. Neki is voltak testvérei, ő is szerette volna már ölelni, csókolni őket. Nem a Fe- gyák, az Ivánok, nem a szovjet emberek akarták a pusztító háborút. Az Ifjúsági Ház megnyitójára készülnek Mezöberényben Mezőberény félszabadulásának 25. évfordulója alkalmából a KISZ községi vb október 5-én és 6-án ünnepség-sorozatot rendez. Ennek keretében 6-án délután 3 órai kezdettel kerül sor az Ifjúsági Ház megnyitójára. Az épületet több mint 200 fiatal 2100 óra társadalmi munkával hozta rendbe. Kimagasló szorgalommal dolgoztak a faipari, az építőipari és a műszaki,' valamint a gimnázium KlSZ-alapszerveze- tének fiataljai. Név szerint is meg lehet említeni Farkas Lászlót, Vékony Mátyást és Huszár Jánost. Az épület karbantartásához és berendezéséhez a legtöbb segítséget a faipari, a műszaki és az építőipari ktsz, a Mezőberényi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a téglagyár, az Előre, valamint a Petőfi Tsz adta. — Sajnos, sok Fegya, és sok Iván van eltemetve itt, Békés megye határában, hazánk sok városában, községében, Európa számos országában. Életüket áldozták a ml és a többi népek szabadságáért. Azért, hogy ti ilyen jól- öltözötten, egészségesen, ilyen szépen berendezett, tiszta, világos tantermekben tanulhassatok. Engem azzal búcsúztattak el leszere. lésemkor, hogy hirdessem szabad hazánkban a szovjet—magyar barátságot Ha nem kérik tőlem, akkor is ezt tettem volna. Nincs any- nyt szó. amellyel megfelelően ki lehetne fejezni a szovjet nép iránti hálánkat. Akik meghallgatták, azok forró hálát éreztek Sqs László alezredes elvtárs hősies harca és helytállása iránt is. Meg büszkeséget, hogy több öntudatos, magyar emberrel együtt, azok oldalán küzdött. akik vérüket, életüket sem kímélve harcoltak Európa és a világ legádázabb, legnagyobb pusztítást és rombolást okozó ellenségei, a fasiszták elen. Kukk Imre Á szabadság hajnalán Békéscsaba felszabadulása 1944 őszén a magyar nép sorsfordulóhoz érkezett. A Szovjetunió győzelmesen előrenyomuló Vörös Hadserege, átlépve az ország határát, megkezdte Magyar- ország felszabadítását. A dolgozó nép által negyedszázadon keresztül várt szovjet segítség, a fel- szabadulás, az ellenforradalom és fasiszta diktatúra alól, a nemzet létkérdésévé vált. ^ Viharsarok központjának, Békéscsabának dolgozó népe — a Vörös Hadsereg előrenyomulásának hírére'— mind nehezebben várta a felszabadulást az uralkodó osztály elnyomása alól, mely a 2. Ukrán Front bal szárnyának előretörése folytán október 6-án következett be. A szovjet hadsereg októberi hadműveleteinek szerves része volt Békéscsaba és környékének felszabadítása a dél-tiszántúli hadműveletek során. A 2. Ukrán Front nagy erejű támadása 1944. október 6-án hajnalban kezdődött, 3—4 óra között. A 2. Ukrán Front bal szárnya kezdte meg az Alföld délkeleti részén a hadműveleteket Gyula, Békéscsaba, Doboz stb. irányában. A Pravda 1944. október 7-i száma „Operatyivnaja szvodka za 6 ok- tyabrja” (október 6-i hadijelentés) a következőket írja: „A II. Ukrán Front csapatainak balszárnya a magyar Alföld délkeleti részén szétverte az ellenállást kifejtő és ellentámadást indító német és magyar csapatokat, s október 6-án több mint 300 helységet szabadítottak fel, köztük Gyulát, Békéscsabát, Kétegyhá- zát stb." A felszabadított területek lakosságához a Vörös Hadsereg parancsnoksága felhívást intézett, melyben megnyugtatja a magyar népet, hogy nem mint hódító, hanem mint felszabadító jött, a volt uralkodó osztály rémhíreit cáfolva. „A hitlerista rablók és magyar bérenceik rémítgetnek benneteket a Vörös Hadsereg bevonulásával Magyarországba. Semmi okotok a félelemre. A Vörös Hadsereg nem mint hóditó jött Magyarországba, hanem mint a magyar nép felszabadítója a német fasiszta iga alól. A polgárok magántulajdona érintetlen marad és a szovjet katonai hatóságok védelme alatt áll, A helyi hatóságok és a helyi önkormányzat szervei, amelyek a Vörös Hadsereg bevonulásáig működtek, helyükön maradnak.” II ékéscsabára 1944. október 6-án reggel 6—7 óra között, a fényes-lencsési úton befutottak a Vörös Hadsereg előőrsei a Corvin utcába. Mivel a felszabadítóknak nem volt tudomásuk, hogy Békéscsabán nincs ellenséges erő — azok az éj folyamán és hajnalban elvonultak —, így a szovjet egységek tapogatózó lövéseket adtak le. Majd légifelderítést végezve néhány riasztó bombát dobtak le — melyek anyagi kárt nem okoztak — s körülbelül reggel 8 óra tájt mindent elsöprő erővel hullámzottak be a városba a gyulai és az újkígyósi úton a szovjet hadsereg egységei. Útjukat Békés—Mezőberény—Gyoma felé vették. Kilenc óra körül 30 német repülőgép körözött a város felett, majd légicsata alakult ki a német és a szovjet repülőgépek között. Egy német repülőgép kigyulladt és Mezőmegyeren zuhant le. A városban csend és mozdulatlanság volt. A lakosság nem mert kimozdulni a harci zaj hallatára. Délután három órakor négy T—34-es harckocsi dübörgőit be a Kereki sikátorba, s itt vendégelték meg Békéscsabán először a felszabadító szovjet harcosokat, akik rövid fél óra elteltével új küzdelmek és diadal felé indultak. Este hat órakor kezdődött meg a szovjet csapat- egységek átvonulása. Az Alföldi Népújság 1. száma a következőképpen írja le Békéscsaba felszabadulását: október ötödiké, a csütörtöki nap nyomasztó csendben telt el. Pénteken hajnalban aztán körülbelül négy óra tájban dobpergésszerű ágyű- tűzre riadt fel a város népe. Az emberek ijedten ugráltak ki ágya-, ikból, magukra kapkodták ruháikat és sietve elhúzódtak vagy a pincékbe, vagy a ház valamely védettebb odújába, mert a szörnyű robaj egyre inkább közeledett. Alig hogy kivirradt, már a várost érték a lövedékek. Pillanatok alatt pokoli csatazaj tört elő és az óvóhelyeiken meghúzódó, megrettent emberek órák hosszat azt sem tudták, hogy tulajdonképpen mi történik, csak azt érezték, mintha a végpusztulás következne. Mikor a lecsapódó gránátok és géppuskatűz alábbhagyott, és elő mertek bújni adujukból, akkorra már a diadalmasan előrenyomuló Vörös Hadsereg hatalmas tankjai és harcos katonákkal megrakott gépkocsijai száguldottak végig a főútvonalakon, a főtéren keresztül pedig galoppban vágtató kozákok rohantak a Szarvasi út felé, hogy üldözzék a visszavonuló és menekülő ellenséges erőket...” A szovjet katonák üdvözléséről így ír az Alföldi Népújság: „Zdrasz- tvujtye! Legyetek üdvözölve!” Ezzel a köszöntéssel fogadták a rémületből felocsúdó lakosok a tovarobogó szovjet tankokat és kocsikat, amelyekről a vidáman mosolygó szovjet hősök barátságosan integettek vissza az üdvözlőknek. „Zdrasztvujtye! Legyetek üdvözölve!” Ez a mindennapi orosz köszöntés lett egyszerre a legnépszerűbb szó Békéscsabán. Mindenki igyekezett legalább ezzel az egy szóval leróni háláját azért, hogy a rémület óráin túlesett és hogy a szovjet csapatok felmentették a szörnyű bizonytalanság és a kétségbeesés alól. Vörös Hadsereg előretöréséről így Ír az akkori békéscsabai sajtóorgánum: „Mali- novszkij tábornagy csapatai több mint száz kilométeres frontszélességben Biharugra és Makó között percek alatt áttörték a magyar és német vonalat és Gyula, Békéscsaba, Makó, Battonya elfoglalásával ellenállhatatlanul rohantak előre. Ezen az egy napon több mint 60 kilométeres előretörést végeztek a szovjet erők... ez volt a világháború leggyorsabb előretörése. Az oroszok messze túlszárnyalták a németeket, akik pedig a villámháború legnagyobb mestereinek képzelték magukat.” A felszabadulást követő napon Békéscsabán a haladó erők a munkásotthonban gyülekeztek, és elhatározták a kommunista párt megalakítását, s az új felszabadult élet megindulását. Y' árosunk, Békéscsaba, hazánk nagyobb városai közül az elsők között szabadult fel, s a munkásmozgalmi múltjához híven, városunkban, Békéscsabán, a Viharsarok központjában elsőként a kommunisták álltak az élre, fáradhatatlan munkát fejtve ki az eljött felszabadulás beteljesedéséért... „amely a szabadságot, igazságot, az emberiség életét jelenti”. Dr. Szekeres Béla. Békéscsaba Csapd össze a bokád. .. Aki közvetlen mellettem állt az ünneplő tömegben, lehetett olyan hetven év körüli, nap barnított ember. Tősgyökeres bat- tonyai, kevés haját fehérre festette az idő. Csontos, erektől duzzadó k^t kezét simogatóan helyezte el élete párjának vállán. Olykor megkérdezte: Jól látsz, mama? Amaz bólintott és tovább figyelte a felvonulók sokaságát, mely mintegy színes folyóáradat hullámzott a község főutcáján. Az útszegélyek virágait is integetésre késztette az enyhe szellő. A fehér zsebkendő lobogott a fekete ruhás mama kezében, ki tudja, kit vélt felismerni a legkisebb úttörő-, vagy éppen a legnagyobb katonaunokát? Ki tudja. A szeptemberi nap játékosan simogatta az arcokat, a felhők messze meghúzódtak a nap mögött, mintha érezték volna: ma nincs szükség rájuk, ma derűre, vidámságra van szükség. Így nézték kevés szóval végig a Hősök terére felsorakozó egész község lakosságát, a felszabadulást ünneplők sokaságát. Nézték a nyolc méter magasba emelkedő emlékművet, amely a szovjet Vörös Hadsereg 25 évvel ezelőtti győzelmét hirdeti ebben a községben. És amikor felhangzott az Internacionálé, az idős veterán úgy súgta élete párjának: Csapd össze a bokád, mama! Ezzel vigyázzba kapta magát, kitüntetései megcsörrentek, majd kifeszültek fekete zakójának bal oldalán. A végén rámnézett és azt mondta: Így van ez rendjén, elvtárs! Valóban, így van ez rendjen! r.
