Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-30 / 252. szám

Ügyeletes riporterünk jelenti: Figyelmetlenül lépett az úttestre — A gépkocsi elé ugrott Tegnap délelőtt 11 óra 40- kor Békéscsabán, a Bartók Béla úton, a híd közelében Antovszki Pálné figyelmetlenül lépett az úttestre és egy kerékpáros el­ütötte. A 70 éves asszonyt al­karsérüléssel szállították be a békéscsabai kórházba. Békésen ugyancsak tegnap, a délelőtti órákban történt bal­eset. A Cseresznye és a Csabai út kereszteződésében Nagy Im­re 11 éves tanuló Szabó József gépkocsija elé szaladt, s hiába fékezett Szabó, a balesetet nem tudta elkerülni. A gyermek ugyanis féktávolságon belül ugrott a gépkocsi elé. Nagy Imre nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléssel fekszik a bé­késcsabai kórházban. A rendőrség a baleset ügyé­ben vizsgálatot folytat. Zápor — zivatar-/A Várható idő­járás ma estig: északnyugat fe­löl felhőátvo­nulások, az esti óráktól ismét­lődő záporeső­vel, esővel, egy­két helyen esetleg zivatarral. Időnként élénk déli, délnyugati, nyugati, majd északnyugati, északira forduló és megerősödő, elsősorban a Dunántúlon viha­rossá fokozódó szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmét- séklet 2—7 fok között, kora délutáni hőmérséklet 10 fok kö­rül. Hétszáznyolcvan tonna emelkedik ma a víztoronyra A kétezer köbméteres békés­csabai víztorony 780 tonna sú­lyú kelyhének felemelését ma kezdi meg a Budapesti Vízügyi Építő Vállalat. A munka bal­esetveszélyessége miatt a vízto­_ AZ ÉPÍTŐK Munkácsy Mi­hály Művelődési Háza értesíti kedves vendégeit, hogy 1969. november 1-től kezdődően ismét minden szombat este 8 órától táncestet tart az ASTRA-zene- kar közreműködésével. 3685 Köszönet az AKÖV-nek Papp Lajos és Nagy László aláírással kaptunk levelet Ecsegfalváról. Az aláírók kérik a szerkesztőséget, hogy a lapon keresztül mondhassanak köszö­netét a Békés megyei 8-as számú AKÖV dolgozóinak azért a tele­vízióért, amellyel a vállalat az ecsegfalva—dosztályl általános iskolát ajándékozta meg. A kérésnek szívesen tettünk eleget. Egy pillanatra Dániában bútor sláger, Nagy újdonság a nyeregszék. Felsóhajt egy hős papucsférj: Uyep én is de szeretnék. .. A helyzetem otthon silány, El is vagyok keseredve Ha vehetnék ilyen széket, Én kerülnék a nyeregbei — O — rony építkezési területét néhány napra az építésvezetőség kívül­állók elől lezárja. Részletesebb beszámolót erről az eseményről a későbbiekben adunk lapunk­ban. — A SZARVASI JÁRÁS terüle­tén 1968-ban 81 névadó-ünne­pélyt tartattak. Az egyházi es­küvő nélküli házasságkötések száma 181 volt, a társadalmi te­metéseké pedig 33. — ERNSTER DEZSŐ Budapest ten találkozik ismét az operara­jongókkal. A magyar származá­sú, világhírű operaénekes a róla írt könyv megjelenésére érkezik M agyarországra. Évforduló Százhuszonöt éve, 1844. októ­ber 30-án született Spitzer Manó festő. Többnyire tanárok nélkül, Párizsban és Münchenben ké­pezte magát. 1871-ben München­ben telepedett le és illusztráció­kat rajzolt a Fliegende Blätter című német nyelvű vicclapba, valamint zsánerképeket festett. 1883-ban tűnt fél, és vált híres­sé „A vasúti szerencsétlenség” c. képével, ő találta fel az úgyne­vezett Spitzertípiát, amely repro­dukciós eljárás. Eszerint féltó­nusú negatívot króm-enyv réteg­gel bevont lemezre másolnak, melyet vaskloridban erősen ma­ratniuk. Ha negatívot használ­nak másoláshoz, akkor könyv­nyomósajtóra alkalmas lemeze­ket lehet készíteni, míg a dia- pozitívról mélynyomáshoz hasz­nálható lemezeket nyernék. — Ez a mamáé, ez cipőre. (Zsoldos Sándor rajza) Elektromos halászat — A BÉKÉSSÁMSONI taka­rékszövetkezet új helyi fiókját november 7-én adják át. Az át­adásra kerülő épület félmillió forintba került. — KORSZERŰ VÍZTORONY építés-technológiai módszerei­ről tart filmvetítéssel egybekö­tött tájékoztatót Nagy András, a Vízügyi Építő Vállalat műszaki igazgatóhelyettese október 30- án este 18 órakor a békéscsabai TIT-klubban. — A MEZŐGAZDASÁGI GÉP­KÍSÉRLETI INTÉZET értesíti ügyfeleit, hogy az intézet köz­pontja áttelepült Címe: Gö­döllő, Tessedik Sámuel u. 4. Pos­tafiók: Gödöllő 103. Telefon: Gödöllő 650. Bankszámla: 174.092—224. Megközelíthető a HÉV gödöllői járataival, leszál­lás az Erzsébet kerti megálló­helynél, melytől az intézet mint­egy 300 méterre a Tessedik Kol­légium mögötti területen van. 2607 Még a kora tavasszal, a Víz­ügyi Igazgatóság Sarkadi Sza­kaszmérnökség területén levő Gyepes-csatronáha kísérletkép­pen növényevő fehér amurokat telepítettek, remélve, hogy az elburjánzott vízi növényeket ez­zel a „munkaerővel” fogják leg­gazdaságosabban kipusztítani. — A BÉKÉSCSABAI „A” SZO­CIÁLIS OTTHONBAN az el­múlt napokban tartották meg az öregek napját. Ünnepi ebéddel és apróbb ajándékokkal kedves­kedett gondozottjainak az ott­hon vezetősége. A megemléke­zésen a városi tanács is képvi­seltette magát. A halak jól elvégezték ezt a feladatot és testsúlyuk is ala­posan meggyarapodott. Átlago­san másfél, két kilót, híztak, de volt olyan is, amelyik elérte a hatkilós súlyt. Az elmúlt na­pokban kezdődött meg az amú- rok lehalászása elektromos be­rendezéssel. Két nap alatt közel hat mázsa akadt a hálókba. — BÉKÉSSZENTANDRÁSI FIATALOK a jugoszláv televí­zióban. Tegnap este mutatták be a béfcésszentandrási KISZ tánc­csoport jól sikerült műsorát a jugoszláv tv-ben. Kishegyes község 200 éves újjáalakulásán részt vett tánc- és énekcsoport előadása nagy sikert aratott. Szerencsés szerencsétlenség A KOHUSZ egyik gépkocsija október 24-én a Békési úton az esőtől síkossá vált úttesten megcsúszott és a csatornába zu­hant. A szerencsétlenség szerencsés kimenetelű volt, mert sze­mélyi sérülés nem történt. Fotó: Varga Gyula Tanszerellátásból jeles Az iskolaszerek őszi beszerzé­se általában torlódást szokott okozni a papírboltokban. Az idén ennek elkerülése érdekében a Papír- és Irodaszer Értékesítő Vállalat már áprilisban meg­kezdte az előkészítő munkát és júnitustól folyamatosan szállított a papírüzleteknek. A tanulók így már előre be tudták sze­rezni a füzeteket, írószereket, és ami fő, nem egy-két hétre összpontosult a teljes ellátás le­bonyolítása. A vállalat továbbra is igyek­szik az igényeket jól kielégíteni. Ezt a célt szolgálja a pedagógu­sok és szülők által kért famen­tes papírból készült füzetek be­szerzése és az üzletekbe szállí­tása. A füzetek természetesen margózottak. — Á PÉCSI BALETT SZEGE­DEN. A Szegedi Nemzeti Szín­ház felkérésére az idei évadban havonta egy alkalommal Szege­den szerepel a Pécsi Balett. A Mecsek aljai város külföldön is jól ismert táncosad Eck Imre vezetésével az elmúlt évtized legsikeresebb tíz előadását mu­tatják be Szegeden. — HÁTI TASK A — EGÉSZSÉG. Az idén 3500 darab háti iskola­táskát hoztak forgalomba a pa­pírboltok. Ez a szám 40 száza­lékkal magasabb, mint az el­múlt éveké volt, és egyben ör­vendetes is, mert a kisdiákok egészségét szolgálja a hátátáska- viselés. A test egyenletes ter­helése mellett ugyanis nem lép fel gerincferdülés. Petymeg a kabátujjban Bár a kinti világ egyre hidegebb, egyre hamarább sötétedik, s az er­dők állatvilága egyre fázósabban hú­zódik maga készítette vackába, az Ál­latkert gondozottal jól temperált ter­mekben a nap melegét, sugarait imi­táló barátságos „házakban” élik vi­lágukat. A Pálmaház évszakot meghazud­toló nagy eseménye, a legkülönbö­zőbb, csodálatos orchidea-fajok tö­meges virágzása, ezekben a hetekben történik. A legváltozatosabb színek­ben pompázó Cattleyák, Phalaenop- sisok és Paphiopediumok sziromle­veleikkel, gazdag formáikkal csodá­latos látványt nyújtanak. A rovar­házban ugyan téli pihenőre húzódott a hazai rovarok legtöbbje, de a mes­terséges nyárban számos utódot hoz­tak napvilágra a trópusi fajok. A színes világítás hatására az éjjel mozgó állatok is megelevenednek, napközben is szívesen mozognak, és kevésbé rejtik el magukat a látoga­tó elől. Az akvárium kristálytiszta vizű medencéjében a frissen be­gyűjtött fajok cikáznak: a fürge- csellék, a réti- és vágócsíkok, a ba­latoni fogasok és a kárászok csa­patai. A madárház kellemes melegében már teljes tolldíszükben pompáznak a nagy testű Arapapagályok, a sárga bóbitás kakaduk és az apró trópusi pintyek. Az emlős-osztályon a nem­rég érkezett huszár-majmok vonják magukra a figyelmet játékosságuk­kal, pajkosságukkal. Megszokták gondozóikat az ormányos „medve- fiatalok” és a petymegek is. A rendszeres állatfoglalkozások ered­ményeként a petymeg-kölykök szí­vesen bújnak „oktatóik” kabátujjá­ba vagy mászkálnak vállukon. BÉKÉS MMOSzn Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17, III. em. Telefon: 12—196, 12—296. Kiadja a B*kés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, II.« Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivatalokra és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20.— Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: 25 051

Next

/
Oldalképek
Tartalom