Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-18 / 242. szám
1969. október 18. 6 í ügy egymillió évvel ezelőtt egy ellenszenves főemlős rájött, hogy mellső végtagjait más célokra is használhatja, mint hely- változtatásra. Olyan tárgyakat, mint botok és kövek, meg lehet fogni — és ha egyszer megfogta, felhasználhatja arra, hogy állatokat elejtsen, gyökereket kiásson, védekezzék, vagy tárnod jón és még száz más dologra. A Nap harmadik bolygóján megjelent a szerszám; és ez a hely azóta már többé nem az, ami volt. Pezsgő kétezerben A mai fiatalok megérik a 2000-efc Ha minden mást figyelmen kívül hagyunk, akkor is nagyszerű dolog ez. £s milyen zsúfolt lesz a század- s ezredfordulót köszöntő pezsgődurrogásig az idő. Hány és hány, ma még hihetetlennek vélt felfedezés tanúja lesz a mai kor gyermeke? Iszonyú rohamléptekkel halad előre a világ. Kábán, néha szinte ma- gatehetetlenűl kapkodja fejét az ember; még meddig, a holnap még meddig teremthet új csodákat? Kitörtünk a Föld vonzóköréből, hazánk, jövőnk lett az Univerzum. Behatolunk a mikro-világ rejtelmeibe. A mai ember sokszorosát éli száz évvel ezelőtti embertársa életének. Nagy idők nagy tanúi vagyunk. Nagy célok letéteményesei. Kezünkben tartjuk a boldogulás kulcsát. De miénk a jövendő kockázata is. A költő Juhász Ferenc írja: Ki tudja, aa Emberiség látja-c már a Föld helyét, sejti-e már önmaga helyét a világegyetemben? Mennyire ismeri az Emberiség önmagát? Múltját, Jelenét, Jövőjét? A jövő olyan lesz, amilyen a ma ifjúsága. A jövőről szólni annyi, mint a mostani fiatalokra apellálni. Ez a holnapot alakító, embert embernek őrző feladat nemcsak gyönyörű kötelesség. Felelősség is! Az ezredfordulót köszöntő, békés pezsgődurrogásért. A költők agg-ódnak. A tudósok műszereik fölé hajolva, magukba mélyedve jegyzetelnek. A történelem kezdete óta élt összes tudósok és kutatók 90 százaléka ma él és dolgozik. A gépek amorálisak. Konstrukciójuk módja, a beléjük zárt hajtóerő önmaga esztelenségére és gonoszságára ingerel. Ha a tűzvészeket akarjuk megakadályozni, nem a gyufagyártást kell megszüntetni... A jövőt nem lehet teljes bizonyossággal megjósolni, de lehet alakítani. A jövőt mi választjuk... A természettudomány és a technika fejlődésének gyümölcsei csak akkor érnek meg, ha a társadalom megtanulja a lehetőségeket, kiválasztja a jót és felépíti az új technikát. Mit ér a sci-fi? A sci-fi, a science fiction tudományos fantaszikust jelent, s ha hozzátesszük az angol story szócskát; tudományos fantasztikus történetet. Ahogy a „krimi'" is a bűnügyi és detektívregény-iro- dalom újbóli reneszánszára utal, úgy a sci-fi a fantasztikus irodalom virágzását jelzi. ös sci-fi Verne valamennyi regénye, de Huxley, Swift, H. G. Weis is „meglehetősen” jól művelte ezt a műfajt. Nem elsősorban azért, mert ragyogóan megjósoltak bizonyos tudományostechnikai eredményeket, hanem a jövendő erkölcsi problémáira igyekeztek és igyekeznek választ keresni. Egy napjainkban élő sci-fi szerző, Ray Bradbury egyik-másik novellája meglehetősen elrettentő képet fest a jövőről. Mint például a Fahrenheit 4SI fok, ahol a könyvégető társadalom kísértetiesen emlékeztet egy túlhaladott korszakra, a fasizmusra. De ez a könyvégető rendszer — a mostani Nyugat-Német- országot elnézve — könnyen megismétlődhet a közeli vagy ténik azzal az űrhajó legénységével, amelyet napjainkban indítanak sokfényéves expedícióra, s amely tíz évet tölt távol. Csakhogy a fényt megközelítő sebesség esetén a fedélzeti tíz év tíz év marad; biológiailag ennyit öregednek az expedíció tagjai, míg a Földön ezalatt egy teljes évszázad telik el. Amikor űrhajósaink visszatérnek, a száznál is több évet öregedett Föld, illetve továbbfejlődött civilizáció nem hajlandó őket befogadni. Ez kölcsönös, ha úgy tetszik, ók képtelenek a beilleszkedésre. Ne felejtsük, hogy a sci-fi fantasztikust is jelent, és elsősorban azt, de hát végül is — közhely ide, közhely oda — a megvalósuló csodák korszakában élünk és a galaktikák közti űrhajózást megvalósító leendő ülőkor déd- vagy ükszülei mi vagyunk. Nincs abban semmi különös, hogy — kétszáz év múlva talán majd kissé naivnak tűnő módon — óvni akarjuk utódainkat. A tudományos fantasztikus irodalom legfőbb erénye azonban mégis az, hogy vagy szándékaHol kezdődik a lehetetlen? Arthur Clarke, a neves tudósi „A jövő körvonalad” című széllé-1 mes esszékötetében írja: A jövőt megjósolni nem lehet és minden, akármilyen részletére vonatkozó efféle kísérlet néhány éven belül nevetségességbe fullad. Hogy máért? Az 1920-as évek elismert szaktekintélye, bizonyos A. W. Bickertcm professzor kerekperec kijelentette: „Az a bolondos ötlet, hogy a Holdra lőjünk, példája ama képtelenségeknek, amelybe a káros specializálódás ragadja a gondoláimén tesen let • \»i Vigyázat, itt Mars-lakók jártak! Nem, Mars-lakók nem jártak. Töredelmesen bevalljuk, hogy címünk nem több henye zsurnalisztikái fogásnál; hiszen napjainkban már világos, hogy a Naprendszeren belül, így a Marson sem léteznek magasabb rendű élőlények. A sok tucat és száz fényévnyi távolságban levő galatikák- kal persze más a helyzet, A távoli csillagrendszereken belül naprendszerek, azokon belül bolygórendszerek léteznek, s ki tudja, hogy egyik-másik, a mi Földünkhöz hasonló golyóbison nem élnek-e élőlények? Élnek. A valószínűségszámítás szerint — Földünkhöz hasonló bolygókat keresve, tehát amelyek gravitációs tere, tömege, napjának hőmérséklete stb. lehetővé teszi a dezoxiribonukleinsav és a ribonukleinsav által irányított fehérjékből felépülő élő anyagot —, nos, a számítások szerint minden ezredik csillag jöhet számításba. Elég kevés. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egyes csillagok és csillagrendszerek között gigantikus távolságok vannak. Ami Földünket illeti, 15 fényév sugarú körzetben 50 csillagot találunk, de közülük alig háromról tételezhető fel, hogy élet van rajtuk. Közülük a Tau-Ceti a éppen a távoli jövőben is. Más \ san vagy a „tudat alattira’’ hatarcot ölthet, de lényege nem vál- , va igyekszik belénk oltani az tozik; érdemes tehát figyelnünk ismeretlen világ megismerésének rá. j szükségességét. Hiszen az ürutaStanislaw Lem Visszatérés cí- zások célja nem urán- vagy mű regénye azt a problémát ’ aranykutatás, esetleg új bányák boncolgatja, hogy vajon mi tör- j felfedezése — hanem a tapasz‘ tálat. Egyetlen egy dologért érdemes milliárdokat és emberéleteket áldozni az űrkutatásra: az idegen galaktikák bolygóiról szerzett információért. Azért a többért, amellyel nem rendelkezünk, azért a „kölcsön kapott” ismeretanyagért, amely földünk elképzelhetetlen mérvű, ugrásszerű fejlődését idézné elő. ide, amely a színképvizsgálatok tanúsága szerint jóval öregebb, mint a mi Napunk; következésr- képpen bolygód is idősebbek. Ha civilizációval rendelkeznek, s ez bizonyára magasabb fokú, mint Földünké, vajon miért nem keresték a kapcsolatot? Hiszen fejlettebbek nálunk, tudományos ismereteik, technikai lehetőségeik jobbak... Vagy próbálkoztak már a kapcsolatteremtéssel? Egy egész sor hipotézis született a Tunguz meteorról, az azték magasföld hatalmas kőtábláiról, a sokezer éves rozsdamentes acélból készült indiai toronyról, az „űrhajósokat ábrázoló” barlangrajzokról, a szibériai koponyaleletekről, amelyeken fegyvergolyó ütötte nyílások láthatók stb. Jártak már itt? Anélkül, hogy különbejáratú véleményünket az évtizedek óta dúló vitához hozzáfűznénk, egyetlen kérdésünk lenne: vajon mi történik, ha Arisztotelész vagy az inka birodalom virágzása időszakában atombombával vagy más technikai csodákkal felszerelt nép özönli el bolygónkat? Elgondolkoztató, s alighanem a valóságra utal Fred Hoyle, napjaink legkiválóbb csillagászának véleménye: nem szelik át menet- rendszerű rakétajáratok a Galaktikát, de nem is fenyeget idegen lények biológiai és kulturális inváziója. Egyetlen szerencsés civilizáció számtalan kópiában való elterjedése helyett a Tejút-rend- szer távoli szigetein biztonságban fejlődhet milliónyi nép milliónyi legesélyesebb, „alig” tíz fényévre [színű társadalma. zárt fülkékben dolgozó tudósokat.” Hát igen. Maga Clarke nem minden rosszmájúság nélkül állapítja meg, hogy „néhány kivételtő eltekintve, a tudósok na gyón gyatra jósoknak bizonyulnak; ez meglepő, hiszen a képzelőerő egy jó tudósnál egyike a legfontosabb követelményeknek.’ A futurológia korunkban legalább olyan divatos, mint a miniszoknya. Űzik nagyban és kicsiben, s kiterjedt a valóság legapróbb részleteire is. Az újságok hasábjain gyakran lehet találkozni a prognosztikai láz legjellemzőbb tüneteivel, a jövőnek táblázatokba szedett, évszámokkal jelzett menetrendjével. Maga Clarke sem tudott el- lentállni a táblázatkészítésnek. Jövő-térképén például 1970-re teszi a holdraszállást és az űrlaboratórium összeszerelését (ez utóbbinak éppen a napokban vagyunk tanúi). A tudós úgy véli, hogy csak 2000-re valósul meg más bolygók meghódítása és tenger bányászása, 2040-re már „megszületnek” az intelligens állatok, 2080-ban pedig elkészül az úgynevezet replikátor. És itt álljunk meg egy szóra. A közérthetőség kedvéért ismét idézzük a szerzőt: Az emberi faj megszületése pillanatában eljegyezte magát az élelemért, lakásért és anyagi szükségleteiért folytatott szakadatlan harccal. Több mint kétmillió emberév telt el ebben a természettel folytatott harcban és az emberiség 50 ezer generációjából csak az utolsó négy vagy öt alatt mutatkozott a teher könnyebbedésének némi jele.... Eljöhet az ideje annak is, hogy az előállítás és elosztás kettős problémáit olyan tökéletesen megoldják majd, hogy minden ember majdnem szó szerint mindent megszerezhet, amit csak kíván. I Nem utópia ez? Az illúziókeltés szándéka nélkül ismerkedjünk meg egy képzeletbeli, furcsa [szerkezettel, a replikátorral. „A replikátor hajnala jelentené majd minden gyáriás, sót talán minden nyersanyagszállítás és minden gazdálkodás végét. Az ipar és kereskedelem teljes szervezete, a mai formájában megszűnnék. Minden család .. előállítaná szükségleteit a helyszínen.” A replikátor három részből; tá-i roló-, memória- és vezérlőegységből állna. Ha az anyag tökéletes átalakítása valaha biztonságosan megoldható lesz, akkor nyersanyagnak elég lesz a víz és a levegő. A memóriaegység tartalmazza az összes földi tárgy valamennyi jellemzőjét. A vezérlő- egység adná át az utasítást a tárolónak a nyersanyagra vonatkozóan és a memóriaegység végtelen számú variánsainak egyike nyomán készülne el a kívánt tárgy. Az ötlet kicsit (?) Aladdin csodalámpájához hasonló. De — érvel a tudós — egy egyszerű kis plasztik-lemez egy egész zenekart reprodukálhat! Természetesen, e csodaszerkezet gondolata a lehetetlen meg- kísértése. De, és erre a merész fantáziával megáldott tudósok figyelmeztetnek, óvakodni kell az emberi leleményesség lebecsüléséről, mert „bármi, ami elvileg lehetséges, megvalósul majd, a műszaki nehézségektől függetlenül, ha elég komoly igény van rá. Semmiféle elgondolással szemben nem használható érvelés az, hogy , f.arU.ac'rtikiia öiUatl”. Fantasztikus izék A XXI. század űrhajósát „mértékre szabják*', hogy alkalmas legyen az évtizedekig tartó űrutazásokra. Lába nem lesz, mert kicsiny kapszulában utazik, majd és ott csak „útjában'» lenne. Az Ötletet adó neves angol tudós, Holdane egyik honfitársa, azt javasolja, hogy a Jupiter meghódítására vessenek be négy lábbal és két kézzel rendelkező embert, akinek szemei úgy ugrálnak ki a fejéből, mint a csiga szemei... *** A Nemzetközi Távközlési Unió becslései szerint 2000-ben a világon 600 millió telefonállomás lesz, vagyis háromszor annyi, mint jelenleg. A technika fejlődése lehetővé teszi majd az egységes automata-világtelefon kiépítését. Az előfizető, aki például a világ másik végén levő kedvesével óhajt beszélni, közvetlenül tárcsázhat. A jövendő telefon- száma 13—15 jegyű less. *** Amerikában tovább tart a Hold- láz. Egy Los Angeies-i mulatóban esténként egy Neila Armstrong nevű, 21 éves sztriptíz-táncosnő lassú mozdulatokkal leveti szkafanderét, miközben a zenekar a „Vigyél el magaddal a Holdra*' kezdetű dalt játssza. *** Érdekes tudományos-fantasztikus regényt írt Michel Frayn angol író. Olyan korban játszódik, amikor az ember már a szó szoros értelmében hermetikusan elzárkózhat a külvilágtól, s teljesen belemerülhet magánéletébe. Uncumber, a főhős és családja is így él: csak csővezetékek kötik össze a világgal, ezeken kapják a szintetikus táplálékot, a serkentőszereket, sőt... a gyermekáldást is. Az ember minden élettevékenységét, beleértve a fajfenntartást is, „holovíziós készülék** segítségével végzi. *** Biztató kísérleteket folytatnak az új zélandi Wellington Tudományos Ipari Kutatóintézetben, hogy élelmiszert állítsanak elő gyapjúból. Az új zélandi kutatók remélik, hogy ezzel nemcsak olcsó fehérjeforrást biztosítanak a fejlődő országoknak, hanem piacot Is hazájuk gyapjúfölöslegeinek.
