Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-10 / 209. szám
19«*. szeptember 10. 4 Szerda Ősforrásom: a népművészet A maga útját járja. Néha látványosan, más időszakokban mintha semmi sem történne vele és körülötte, mintha nem alkotna semmit. Ezek a csendesebb korszakok az alkotás folyamatának izgalmag hónapjai. Amikor a művész intenzíven találkozik önmagával, azzal, aki addig volt, és birokra kel benne az, aki lenni szeretne, amerre tovább lépni megmásíthatatlan indítékot érez. Ezeket a nehéz hónapokat számolgattuk össze Ezüst György- gyel kíváncsian, mint amikor egy pillanatra megáll az ember, és Visszanéz az útra, amerről jött. Békéscsabai, ez azért mégis lényeges. Annak a városnak a szülötte, ahol a békési magyarok és a felsőországból levándorolt szlovákok közös jóban és közös rosszban élnek 250 éve. Egerben végzett a főiskolán. Ezt is csak azért kelj ideírnom, hogy az emocionális színek még pompásabban elevenedjenek életre: Egerből jött vissza a szülővárosába. Egerből, a hősi múlt szinte misztikussá emelt városából, ahova Gárdonyi húzódott el történelmet érezni és írni, ahonnan Bródy Sándor, az „egri földi munkás” indult a halhatatlanságba, ahol ha nem is alakult ki sajátos festőiskola, de minden a művész ecsetjére, krétájára ajánlja magát — onnan hívta vissza a város, a szülők, a csabai utcák mész szagú házsorai, az utánozhatatlan tájhangulat. „Amikor hazajöttem, azonnal kiállítást csináltam, javarészt az egri termésből. Az akkor induló Alföldi Tárlatokon is szerepeltem.” A helyzet az volt, foglalja ösz- sze a 8—10 év előtti kort, hogy önállóan kellett megtanulni festeni. A főiskola alapmotivációt ad, de ahhoz, hogy onnan elérjen az ember valahová, gyötrel- mes, nehéz az út. Először ku- bisztikus elképzeléseim voltak. Azt hiszem, soha nem is vettem komolyan. Ami visszahozott Csabára, az volt erősebb. Visz- szatértem a reális alföldi szemlélethez, de amikor én ehhez visszatértem, és ahogyan visszatértem, akkor már nem az volt a divat. A divatról alapos kiselőadást ;art. Ebben félreérthetetlen a művészi világítás, a szándék, mely benne munkál, amióta sak fest. Legyen az ember hű önmagához, még akkor is, ha kifelé frázis, közhely, unalmas. Pedig hű lenni önmagunkhoz, sokszor tantuluszi kín. Csábít a tudat, i a divatos széljárás, a „most ez j megy, erre harapnak a sznobok és — nevet — az antisznobok is”. Szeretem betartani a folyamatosságot, mondja többször is, és mindig annyit adni magamból, mint amennyi bennem van. Ez a művészi fejlődés igazi útja. Persze vissza is vet néha, de soha nem bánom Bejárta fél Európát: Bulgária, Románia, Szovjetunió, Csehszlovákia, NDK, NSZK, Olaszország, Jugoszlávia, Lengyelország, Franciaország. „Látni akarok. Sokat mozogni, tárlatokat nézni. Ezek érlelik az ember szemléletét. A beszűkülés, a nem látok túl a kis provincián : a művész végét jelentené. Máshol is megfordulni. Párizsban vázlatokat skicceim: lehet, hogy furcsa, de az otthon még mélyebb szertetét érleli.” Párizsban 68 nyarán járt. A Modern Múzeumban a modern művészet krémjét láthatta. „Dekoratívabb, hangulatosabb, elvontabb pikturát akarok kiépíteni. Az alföldi hagyományok inspirálják az embert, de azt hiszem, ezután már nem ragaszkodom annyira a tanyák világához.” Közben megjegyzi: „A népművészet az én ősforrásom is. A népművészet színeit, egyszerű formavilágát, őszinteségét " hasznosítani kell. Évekig éltek bennem a csabai bútorok, ultrama- tintkékei a képeimen is jelen voltak.” Tanít a csabai IX-es számú iskolában. Nem túlzás, hogy a gyerekek szeretik. Ez már a művész-pedagógus titka. „Az a célom, hogy a gyerek magától jöjjön rá a dolgokra, kedvelje meg a rajzolást-festést. Ha direkt hatok rá, félrehúzódik, amit papírra vet. nem lesz őszinte. Fessen felszabadultan, úgy, hogy öröme teljék benne, és így jusson el a törvényszerűségek tudatos felismeréséig.” Aztán újra a művészet: „Szeptember 21-én önálló tárlatom nyílik Zrenjaninban. Az ottani „Békéscsabai Napok” egyik eseménye lesz. Nagyon készülök. Megtiszteltetés, ugye, és nem is akármilyen.” Beszámolunk róla, ott leszünk huszonegyedikén a zrenjanini „Mala Galerijában”. Sass Ervin Oklevelet és 10 ezer forint jutalmat kapott a gyulai flKÖV—MÄV komplexbrigádja Hétfőn délután vették át a gyulai vasútállomáson a MÁV— AKÖV komplexbrigád tagjai azt az oklevelet, amelyet a szocialista munkaverseny első félévi értékelése nyomán a Szegedi Vas- útigazgatóság ítélt meg második helyezésükért. A brigád tagjainak három megye közötti versenyé- ,ben elért második helyezése igen szép teljesítmény. Méltán jutalmazta az oklevélen felül munkájukat tízezer forinttal a Szegedi Vasútigazgatóság. hiszen a kocsi- rakományos brigád 1969 első felében kétszáz kocsival csökkentette a forgalomkiesést. Ezzel 48 ezer forinttal kevesebb kocsiálláspénz kifizetésére adott lehetőséget az AKÖV-nek. A darabárus brigád pedig úgy dolgozott, hogy az első félévben fekbér- és szállítótartály-késedelmi díj nem merült fel munkaterületükön. ÚJSZERŰ ÁLLAPOTBAN LEVŐ Ikarus—31 típusú 34 személyes autóbusz eladó. Orosházi Üveggyár. Ügyintéző: Cselovszkj János. Telefon: 374/105. 20628 • A körösladányiak büszkesége Sok éves óhaj vált valóra a hétezer lakosú Körösladányban azzal, hogy a hosszú ideig befejezetlen szabadtéri színpad és nézőtere az utóbbi hónapokban már a kult íra igazi „otthonává” lett. A köz. ségbeliek ezen óhajukat sok ezer forintot érő társadalmi munkájukkal is bizonyították. A különböző iskolák 300 tanulója április 18- és június 20-a között mintegy 60 ezer 600 óra társadalmi munkát _ végzett. A nagyarányú társadalmi munka értéke — óránként öt forinttal számolva — elérte a 303 ezer forintot. Fotó: B. I. Kisajátítások építések miatt Békéscsabán, a városi tanács igazgatási osztályán az érdekeltek bevonásával megtörtént a Szigligeti és Gábor Áron utcai lakóházak egy részének kisajátítása. Ugyanis itt a közeljövőben újabb tömblakások épülnek OTP, szövetkezeti és állami erőből. A két utcában összesen tizenhét ház kisajátítása történt meg. ahol még ebben az évben lebontják azokat, hogy megkezdődhessék a már ilyenkor szokásos felvonulás. Az itt lakók egy része telket vásárol és épít új házat, jelentős rész azonban szövetkezeti, illetve OTP-lakásba fizeti be a kisajátításért kapott összeget. Azok a lakók pedig, kik itt albérlőként vagy bérlőként laktak, a soron következő vagy jelenleg épülő állami lakásokban nyernek elhelyezést. WVWVVNAVVVVVVVVVWWVVV\AA«W( Szertartás Már az üdülés első napján felfigyeltem rájuk. Mások sem tudták kivonni magukat az idős házaspár viselkedésének megejtő varázsa alól. Rövid idő múltán róluk beszélt mindenki. Elragadtatással és egv kicsit meghatottan. Még a gondnok is, aki pedig általános előítélettel viseltetett a beutaltak valamennyi fajtájával szemben. Mert ahogyan ez a két öreg szerette és tisztelte egymást, ahogyan lesték egymás gondolatait, amennyire csak egy. másért és egymásnak éltek... Az ebédlőben egy asztalnál volt a helyünk. Mindig együtt jelentek meg az ajtóban, aztán az öregúr előresietett, és ki. húzta az egyik széket. Kispárnát tett rá és meg. várta, amíg felesége helyet foglal. Akkor ő is melléje telepedett és kedves biccentéssel üdvözöltek engem. — Mondja, kedves — fordult ezt követően az aggastyán ismét élete párjához — kényelmesen ül? Nincs huzatban? Az ősz hajú hölgy hálás mosollyal, tagadóan intett és kedvesen végigsimította férje karját. Az effajta apró szertartások, kicsiny, de sokatmondó figyelmességek nemcsak az étkezések alkalmával ismétlődtek meg. Délelőttönként, ha a matróna a tó partján na. pozott, férje szinte percenként igazította me9 a nyugágyát. Hol napolajat hozott, hol meg hűsítő italért poroszkált el a közeli büfébe. Este viszont, amikor az öregúr pihent le a teraszon, kicserélődtek a szerepek. Ezúttal a felesége terített plédet a lábára, kis sport-presz- szójukon feketekávét főzött neki, gondoskodott cigarettáról és hamutálcáról, majd melléje ült és hessegette a szúnyogokat. Mikor nyugovóra tértek, egyik ultipartnerem merengve nézett utánuk. — Philemon és Baucis jegyezte meg elérzékenyülten. — Én is mindjárt gondoltam, hogy nem magyarok — bólintottam. — Ilyen finomság nálunk nem létezik. A hazatérés előtti napon kis baleset történt. Az ebédnél. Az asszony pár csepp levest löttyin- tett férje ura nadrágjára. Látták volna azt a vigasztalan kétségbeesést! Azt a kapkodó szorgoskodást, ahogyan szalvétával, zsebkendővel igyekezett eltüntetni a katasztrófa nyomait! Könnyeit nyelve fagga- tózott, hogy nem történt-e valami komolyabb baj, nem égett-e meg a lába, fáj-e? — Ugyan, kedves — csitítgatta lovagias-gyen. géden a párja —, semmiség az egész. Mire katonának visznek, el is felejtem. Ebéd után egy kereszt- rejtvény társaságában a kerti ösvény mögé keveredtem. Azon nyomban el is aludtam. Arra ébredek, hogy beszédfoszlányok birizgálják a fülemet. A közeli pádról jönnek. — Buta trampli — mondja halkan egy reszkető basszus. — Negyvenöt éve nevelem, magát, de egy kanál levest sem tud tisztességesen kimerni. Hogy nem sül le a bőr a képéről?! — Maga lökte meg a karomat — jön a sziszegő válasz. — Szenilis vén trotli. Oldalamnál megzörren az újság. Hátra pillantanak. Kedves mosollyal, egyszerre biccentenek, aztán az öregúr a feleségéhez fordul és aggódón kérdi: — Kényelmesen ül, kedves? Nincs huzatban? Kürti Andris FOKMJL Dctr? ENDRC 14. Andris összetépte a lapot. — Nézd, ezael már nem tudják megakadályozni, hogy átmenjünk és ellenük fordítsuk a puskát. A hadikövetek is velünk jöttek, akik odaát jártak a szovjet csapatoknál. A hadiköveték negyed órát se vártak, összerántották a zászlóaljat. Egyikük egy asztal tetejére ugrott. Andris húsz méternyire lehetett tőle, így könnyedén felismerhette Belanka főhadnagyot: — Katonák! Bajtársak! — kiáltotta érces hangon, szokott enerváltságának fittyet hányva Belanka. — A harcot azonnal beszüntetni, az oroszokhoz azonnal átvonulni! — Csakhogy a rádió már egészen mást mond. főhadnagy úr vetette ellen egy hetyke ba- juszú őrmester, akinek mellét három kitüntetés díszítette. — A rádió, főhadnagy úr... — Bajtársak! — lépett Belanka mellé Jani. — Mit számít most a rádió. Értsünk szót! A német elvesztette a háborút. Sztálingrád óta egyre fáról hátrafelé. A románok is okosabbak voltak nálunk, kiugrottak, ellene fordultak a németnek, finn testvéreink szintén. Mink is csak az ő útjukon szerezhetjük visz- sza a becsületet, s számíthatunk az összeomlás után arra, hogy a győztesek szót értenek velünk. Ez az igazság. — Higgyék el, emberek — vette A FÖLD át a szót megint Belanka —, ez az egyedüli józan gondolkodás, ahogy a szakaszvezető gondolkodik. Én végigharcoltam minden frontot, tanultam stratégiát, fel tudom mérni a helyzetet. A szemben álló orosz—német erők aránya: öt az egyhez. Jól tudjuk, hogy mi van a Balkánon, s mi történik nálunk, az Alföldön. Éppen ezért a tennivaló világos. Nem fér kétség hozzá, hogy a legokosabb rögtön átállni. — Nemcsak, hogy átállni, hanem harcolni is! A nácik ellen fordítani a fegyvert! — kiáltott közbe Andris. — Azt már nem! — kiáltotta a gangos kiállású őrmester. — Még a halál is jobb, mint a vörös métely. Elveszik a feleségünket, gyerekeinket, el a tetőt a fejünk fölül! — Marhaság! — szakította félbe indulatosan Andris. — Ostoba rágalom! Ez az igazi métely! Ne higgyük ezt az őrültséget, baj társak! Az őrmester zavartalanul folytatta: — Már pedig istentagadó bol- sikkai egy kupacban nem harcolunk! Sercintett is a nyomaték kedvéért. Jócskán helyeseltek neki. A hadseregben elharapózott fasiszta uszítás most rúgott vissza... Az idegen századokból egyre többen húzódtak az őrmester köré. — Emberek! Barátaim! — emelte fel a fejét Belanka. — Hadd beszéljek most hozzátok úgy, mint nem feljebbvaló, mint az ember az emberhez- Egy ideig én is azt gondoltam, hogy az valami szent kereszteshadjárat, amibe belesodródott a mi népünk. De most már tiszta a kép: a németek a világ legigazságtalanabb, legkönyörtelenebb és legbarbárabb hadserege, egyetlen józan magyar előtt se tetszeleghet a keresztesháború vezetőjének álarcában. Megkoronázták eddigi gazságaikat: ezt a mi meggyötört népünket koncul dobták oda, visszavonuló hadműveleteik színterévé akarják tenni hazánkat, a magyar emberek tízezreit szeretnék a vágóhídra vinni, ráadásul a nyakunkra ültették Szálasit. ezt a bolondok házából szabadult szadistát, ezt a véres szájú szörnyeteget, ezt... — Disznóság! — kiáltotta túl egy időközben odafurakodó mo- noklis hadnagy. — A főhadnagy úr hogy’ meri gyalázni a legnagyobb magyart, a nemzet megmentőjét? Mi jogon mer pocskondiázni egy igazi hőst, aki börtönt szenvedett a népért, az igazságért, akinek saruja szíját se méltó megoldani a főhadnagy úr. — Nem vitatkozom — legyintett Belanka, s a századához fordult: — Fiúk, én indulok, aki velem jön, nyújtsa fel a kezét. Több-kevesebb késéssel a Be- lanka-század valamennyi tagja felemelte, sőt mások is a közelben, kivéve a hetyke őrmestert. — Én a vörösökkel egy sorban nem harcolok — mondta —, aki magyar, velem tart. — Ügy van! Ez az igazság! — kiáltották távolabbról többen. Belanka rájuk se hederített.
