Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-10 / 209. szám

MA Világ proletárjai, egyesüljetek! NtPUJSM Ara Sft fillér XXIV. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA SZEREPELTÜNK A RÁDIÓBAN (3. oldal) FÉKEZZEN EGY PERCRE (5. oldal) A BÉKEKÖLCSÖN NYERŐSZÁMAI 1 (6. oldal) Becsűid meg magad, fiam! Eljött a szeptember újból, s vele az az időszak is, amikor sok­sok falusi családnál elköszön ha­zulról a nagyfiú vagy a nagy­lány. Egyik ipari tanulónak megy, a másik szakközépiskolába, vagy egyszerűen szülőfalujától messzi­re eső munkahelyet talál magá­nak. 'ahol biztos megélhetés, ellá­tás, sőt talán kollégium vagy munkásszállás is várja. A távol­ság miatt azonban nem tud haza­járni naponta, lehetséges, hogy hetenként sem. Félig-meddig a saját szárnyán „repül”, anyja, ap­ja szeme nincs rajta többé, kike­rül az otthon vonzásából, féltésé­ből. Ilyenkor mondja, néha bizony sírással küszködve az édesanya: Vigyázz magadra, igyekezz, kis­fiam. Nehogy valami baj érjen. Ilyenkor hangzik el az apai inte­lem: „becsüld meg magad, fiam”. Becsüld meg magad... A szülői féltésnek ezek a szavai figyelmez­tetnek és egyben útmutatással is szolgálnak. Féltik gyermeküket a kezdeti bizonytalanságtól, attól, hogy rossz társaságba kevere­dik, amelyben könnyen elfelejti a kicsi korától annyi szeretettel és türelemmel beleoltott tudniva­lókat, a jónak tartott eszménye­ket. a viselkedés, az erkölcs nor­máit, amelyek mind-mind annak érdekében hangzottak el, hogy a gyerek „ne vesszen el” az élet­ben, ne hozzon szégyent a család­jára, apja nevére. És hát figyelmeztet is ez az egyszerű mondat. Mert a figyel­meztetés nágyon helyénvaló, hi­szen mindenki tudja, hogy a nagyvilágban nem könnyű egye­dül megállni. Akinek a kezét szü­lei elengedik, annak az első idő­szakban különösen nehéz elkerülni olyan mellékutakat, amelyek gya­korta a tisztesség határán túlve­zetnek. Egy tájékozatlanságból eredő meggondolatlan lépés, a na­gyobb közösség elleni vétek hatá­sait hosszú ideig, néha egész éle­tére megsínyli a vétkes. A mel­lékút könnyen lehet zsákutca, ahonnét aztán nincs tovább. Űtmutatás is az apai szó. Mert csak az várhat megbecsülést a társadalomtól, aki megbecsüli ma­gát. Nálunk ez elsősorban szor­galmat és emberi tisztességet je­lent. Azt jelenti, hogy senki ne akarjon mások rovására boldogul­ni. Ne húzza ki magát a munká­ból. Ügyes legyen, de nem ügyes­kedő, szókimondó, de nem szá- jaskodó. a körülményekhez al­kalmazkodó, de nem szolgalelkű. Becsüld meg magad, hogy meg­becsüljenek, légy tisztességes, kü­lönben nem várhatod, hogy veled is tisztességesen bánjanak — az apai intelemnek talán ez a leg­fontosabb része. A szülői háznak ezeket az igaz­ságait társadalmunk emeli tör­vényerőre. Betartásuk ezért két­szeresen is fontos. Akadhatnak azonban helyzetek, mint ahogy akadnak is minden iskolában, kollégiumban, üzemben, amikor egyes fiatalokat figyelmeztetni kell arra, hogy ne legyenek fele­dékenyek. Okos emberi szóval, a fiatalok iránti szeretet kifejezésre juttatásával, a vadhajtások gon­dos nyesegetésével, a becsületes emberré nevelés folyamatában a felnőttek társadalma sokat tehet azért, hogy a gyerekekre egy ki­csit szüleik helyett is jól vigyáz­zon. Ezért hangsúlyozzuk mindig újból és újból minden felnőtt fe­lelősségét. minden fiatal, az élet­tel most ismerkedő ember iránt. Tanúi lehetünk számos esetben annak, hogy nem minden fiatal találja' meg azonnal helyét a na­gyobb közösségekben, s hogy te­kintélyes azoknak a száma, akik nem tartoznak sehová, Magányos­ságtudatuk előbb-utóbb karakte­rüket kezdi ki, s ha bátortalan közeledésük türelmetlen vissza­utasításra vagy megszégyenítést előidéző reagálásra talál, sebzett lélekkel csalódottá, emberkerülő­vé válnak. Nem tudnak feloldód­ni, nem tudják önmagukat adni, ha a közösség nem karolja fel őket, ha csak tanítunk és okta­tunk, de nem nevelünk, ha a sok bírálat, fejmosás mellett elfelejt­kezünk a dicsérő elismerésről, ha csak szigorúak vagyunk hozzájuk, s nem megértőek. Akik tegnap még a szülői ház melegében éltek, s a szülői szere­tet természetes közegében meg­szokták, hogy körülöttük forog a világ — szüleik világa minden­esetre —, azok számára életszük­séglet a megértés, a szeretet. Szü­leik helyett kritikus pillanataik­ban a társadalomnak kell őket kézen fogni és emberi szóval, em­beri tisztességgel tovább erősíte­ni bennük az apai intelem igaz­ságát, hitelét. K. I. Átadják-e határidőre az ifjúsági házat ? Kedden délelőtt népes társaság szállta meg a békéscsabai új ifjú­sági és úttörőházat. Lezajlott a műszaki átadás, azzal a kikötéssel, hogy az új épület fűtőberendezé­seit egy későbbi időpontban pró­bálják ki. A négyemeletes központi épület már csak a bútorokra vár. A szo­bák sárga színű ajtajára felkerül­tek a fémbetűk, s legtöbb szakköri terem már csak a technika', fel­szerelést várja. A hiperbolikus- paraboloid tetejű, építészeti ritka­ságnak számító terem egyformán alkalmas hangversenyek, vetíté­sek, sportmérkőzések, táncestek, ünnepségek megrendezésére. A KERIPAR dolgozói az utolsó simí­tásokat végzik a színpad kialakí­tásán. Már a helyszínen vannak a nagyterem meggypiros színű szé­kei. A műszaki átadáson megje­lent szakemberek véleménye sze­rint — valószínűleg — semmi akadálya nem lesz annak, hogy október 4-én ünnepélyes keretek között átadják a 17 millió forint költséggel készült, új, nagyszerű létesítményt. A fűtőberendezés üzembe helye­zésén kívül hátra van még az épületet két méter magasságban borító művészi kerámia felrakása. Üresen tátong a liftakna is és elő­reláthatóan csak a jövő év köze­pén szerelik be a felvonót. Továb­bi tennivalót jelent még a kör­nyék rendezése is. Megkezdődött Ho Si Minh végső búcsúztatása Hanoi Több mint százezer ember lep­te el kedden reggel a Vietnami Demokratikus Köztársaság fővá­rosának, Hanoinak főterét, hogy részese legyen az elhunyt Ho Si Minh elnök végső búcsúztatásá­nak. Vietnam népe az elmúlt na­pokban több kilométer hosszú sorban várakozott, hogy elvonul, hasson Ho Si Minh ravatala előtt. A felvonulás és a koszorúk elhelyezése a keddi nappal vé­get ért és megkezdődött a gyász- szertartás, amely a hanoi rádió közleménye szerint szerdán ér véget, amikor is helyi idő sze­rint 14 órakor (magyar idő sze­rint 8 óra) végső nyugovó helyé­re kísérik a néhai elnököt. Kedden reggel a Ba Dinh té­ren egybegyűltek egyperces csenddel fKl óztak Ho Si Minh emlékének, majd 21 ágyúlövés dördült el és a VDK légierejé­nek repülőgépei húztak el a tér fölött, ahol 24 évvel ezelőtt Ho Si Minh bejelentette Vietnam füg­getlenségének kikiáltását. A ravatalnál — ahol a Vietna­mi Dolgozók Pártja Központi Bizottsága, a Nemzetgyűlés, a Minisztertanács és a Hazafias Front Központi Bizottsága tag­jai mellett felsorakoztak a kül­földi delegációk, közöttük a Szovjetunió, a Kínai Népköztár­saság, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság, Kuba, a Né­met Demokratikus Köztársaság, Laosz, Lengyelország, Magyaror­szág, Bulgária, Mongólia, Cseh­szlovákia, Románia, Albánia, Japán, Franciaország, Olaszor­szág, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia küldöttei is —, Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja első titkára búcsúzott Ho Si Minktől és felolvasta az el­hunyt elnöík végakaratát. A gyászszertartás eseményeit a VDK nemzeti himnuszának és az intemacionálénak ünnepélyes hangjai kísérték. A hanoi rádió ismételten fel­szólította az Egyesült Államokat Nyugati hírügynökségek a ha­noi rádióra hivatkozva ismerte­tik Ho Si Minh elnök végrende­letét. „Az amerikai agresszió ellen vívott harcunkban minden bi­zonnyal további nehézségekkel kell szembenéznünk ég további áldozatokat kell vállalnunk. Bi­és Dél-Vietnamot, tartsa tiszte­letben a Ho Si Minh emlékére meghirdetett háromnapos tűzszü­netet. * * * A VNA hírügynökség közlése szerint a 81 éves Ton Duc Th^-c alelnököt nevezték ki a ügyvezető elnökévé. * * * Űjabb kínai küldöttség ér-ke- zett Hanoiba. A KKP delegáció­ját Li Nien miniszterelnök-he­lyettes vezeti. A küldöttséget hétfőn fogadták a VDK vezetői. Az első kínai küldöttséget, amely közvetlenül Ho Si Minh múlt szerdán bekövetkezett halála után érkezett Hanoiba, Csou En Laj miniszterelnök vezette. * * * Az- Egyesült Államok Kommu­nista Pártja bejelentette, hogy Gus Hall. a párt főtitkára el­utazott Hanoiba, hogy részt ve­gyen Ho Si Minh elnök búcsúz­tatásán. A főtitkár az amerikai külügyminisztérium engedélye nélkül utazott. Az amerikai ál­lampolgároknak ugyanis csak a külügyminisztérium jóváhagyá­sával szabad a VDK-ba, illetve a Kínai Népköztársaságba utaz­niuk. zonyos azonban, hogy győzni fo. gunk. Ezt teljes bizonyossággal mondhatom. Üdvözöljük hősies honfitársa­inkat, népünket és harcosainkat, közöttük szeretett ifjainkat és gyermekeinket. Népünk nevében üdvözlöm a szocialista tábor és a baráti or­szágok testvéri szolidaritását. Megköszönöm támogatásukat és segítségüket, mellyel teljes szí­vükkel népünknek az amerikai agresszió ellen vívott hazafias küzdelme mellé állták. Tu Fu, a kínai nép ismert köl­tője azt írta, hogy kevesen van­nak, akik túlélik a 70-ik évet. Ez az év az én 79-ik eszten­dőm és ha valaki már átlépte a 70-et, egészsége természetesen hanyatlik. Ezen nincs mit cso­(Folytatás a 2. oldalon.) Tanyanap volt 1 Békésen A Körös menti Kulturális He­tek keretében rendezték meg Bé­késen az idei tanyanapot. Az ün­nepség a békési pártbizottságon tartott fogadással kezdődött, ame. lyen részt vettek a járási párt-, ta­nácsi és gazdasági vezetők. Ott volt a fogadáson Csatári Béla, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Supala Pál, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, Nagy Ferenc, a Hazafias Népfront megyei tit­kára. Békés-Ro&szerdőn 10 órakor kez­dődött a nagygyűlés, amelyen az ünnepi beszédet Csatári Béla mondotta. Az aktuális külpolitikai beszámolón kívül beszélt a békési Egyetértés Termelőszövetkezet munkájáról, az őszi betakarítás­ról. Délután a termelőszövetkezet kultúrházában színvonalas műsor­ral kedveskedtek a megjelentek­nek a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Napirenden: fl jövő évi költségvetés első üteme — Tervjavaslat — Település és terüietfeilesztés Jelentés a megyei tanács végrehajtó bizottsága üléséről Szeptember 9-én tartotta ülését. a megyei tanács végrehajtó bi- [ zottsága Klaukó Mátyás elnökié- I tével Békéscsabán. A második I napirendi pont tárgyalásánál részt vett Nagy István, az SZMT veze- | tő titkára is. A legélénkebb vitát a megye jövő évi költségvetési javaslata hozta, melynek tartozé­kaként kapcsolódott az 1970-es évi tanácsi tervjavaslat. Bár a költségvetés első üteméről volt szó, a jelentés arra is utalt, hogy' az 1969-es év lehetőségeit hogyan lehet kihasználni lemaradás men­tesen. Ezen túl a vitában nemcsak az 1970-es gazdasági év gondjai merültek fel, hanem a következő évek problémái is. Olyan megál­lapítás történt: lehetőleg arra kell törekedni, hogy a felmerülő fel­adatok anyagi fedezeteit már a költségvetés tervezése során biz­tosítsák. Így az elkerülhető év­közi pótelőirányzatok engedélye­zésének elmaradása akiegyensúlyo- zottabb, előrelátóbb, biztonságo­sabb költségvetési gazdálkodás fel. tételeit teremti meg. A tervezet e keretek kialakításánál a jelzett irányelveket betartani igyekezett. A most előterjesztett költségve­tési tervjavaslat az alábbi, nem végleges bevétellel és kiadással számol. Azért nem végleges, mert némi fedezethiány mutatkozik, aminek alakulása több tényezőtől függ. Így a helyi bevételek és az állami hozzájárulás együttes ösz- szege 788 millió 795 ezer forint. A javasolt kiadás: 814 millió 644 ezer forint. Sok minden vár meg­oldásra, különösen az országos szinttől lemaradást mutató egész­ségügy ellátottságának javításá­ban kell előrelépnünk. (Előtérbe helyezve a járóbeteg-ellátást.) Ezenkívül a jövőben nagyobb gondot kell fordítani az ivóvíz megfelelő biztosítására — mon­dotta ki többek között a végrehaj­tó bizottság. Ezt követően a további tárgya­lásokat képező jelentést vette tu­domásul, amely a település és te­rületfejlesztés időszerű kérdései­ről szól a nagyközségek vonatko­zásában. Majd elfogadta a szociá­lis követelményeknek meg nem felelő lakótelepek felszámolásáról szóló intézkedési tervet. Ülését be. jelentésekkel zárta. Ho Si Minh végrendelete

Next

/
Oldalképek
Tartalom