Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-06 / 206. szám
IS». «September 6. 3 ÖSÓÍn ba Ólomkazettát helyeznek el a Kner-nyomda falába A békéscsabai Kner Nyomda József Attila KISZ-szervezete október 4-én vagy 6-án (az időpont még nincs véglegesen eldöntve), ünnepélyes keretek között egy ólommal bélelt vaskazettát helyeznek el és falaztat be a most épülő irodaépület falába. A ládi- kával az a céljuk, hogy majdan az utókor emberei, ha azt megtalálják, értékes adatokhoz jussanak mai életünkről. Budai László, a KISZ-szervezet csúcstitkára elmondotta, hogy mit tartalmaz majd a dokumentum-kazetta; Ezek szerint helyet kap a nyomda története, és gépparkjának fejlődése, a nyomda alapításától napjainkig. Elhelyezik Békéscsaba város történetét, és külön felszabadulásának történetét feldolgozó dokumentumokat. A jövő emberei majd tájékozódhat, nak a mai világ problémáiról, jelen korunk jelentős felfedezéseit ismerhetik meg, mint például a műanyag jelentősége. Az ember Holdra lépésének dokumentjei is helyet kapnak. Ezenkívül pénzérmék és bakkok is bekerülnek a kazettába. Hogy a sajtótermékek se maradjanak ki, elhelyeznek egy-egy példányt a Magyarország, Népszabadság és a Békés megyei Népújság számából is az emlékkazettába. Végül, hogy az utókor ne maradjon teljesen tájékozatlan arra vonatkozóan, mit fogyasztott a ma embere, egy üveg Egri Bikavért is hátrahagynak számukra. Az ünnepélyes aktusra a KISZ- szervezet meghívja a társadalmi és politikai szervek képviselőit. Heggel hat órakor ropogós kifli Az utcán még csak a munkából hazatérő vendéglátőipari dolgozókkal és néhány szerelmes- kettőssel találkozunk, Másfél órája ütötte el az éjfélt a békéscsabai nagytemplom toronyórája, amikor a Békés megyei Tanács Sütőipari Vállalat 2. számú üzemének udvarára begördülünk kerékpárainkon Dömény Dezső művezetővel. A kis üzem nyitott ablakai már világosak és enyhén érezni lehet a kelt tészta savany- kás illatát. Alacsony, barnára cserzett bőrű, ősz hajú ember fogadja köszönésünket. A dagasztógép mellett áll és fordít néhányat a nagy csészén, amelyben fel-felnyög a tészta. A gép karja ütemesen emelkedik és süllyed az üstben. Nagy István bácsi — így hívja mindenki az üzemben —. már tíz perce megkezdte a munkát. Beszélgetni még nem ér rá. Elő kell készíteni a kifli alapanyagát, hogy az egy óra múlva érkező „szakik” azonnal munkához láthassanak. Két lisztadagolás közben az idős szakmunkás begyújtja az olajtüzelésű kemencéket. Egymás után mind az ötöt. Monoton zúgással ég a porlasztott fűtőanyag. A dagasztógép ütemes ritmust ad. A szitáló gép hangja fél oktávval kiemelkedik a gépek összhangjából. Pista bácsi, jó karmesterhez illően, körbepiilant a „hangszereken” és megnyugodva a nagy csészéhez áll. Néhány pillanat csupán, aztán ismét serénykedik. Hozzákezd a másik, kovásszal előkészített csésze keveréséhez. Só, cukor, tej, margarin, élesztő kerül mérlegre, majd az edénybe. Rutinmunka ez Pista bácsinak. — Ha akarja, most beszélhetünk — kiált felém. Új fajtákkal gyarapodott Sírná László madárgyíijleménye Hazánk legnagyobb magán ma-] dárgyűjteményét Simó László gondozza Gyomán. Ez évben rendkívül nagy gondot okozott1 neki a szokatlanul szeszélyes nyár A «hő és páratartalom gyakori hirtelen váltakozása ugyanis megviselte az érzékeny madarakat. Simó LászJó — aki kedvenceinek másképp nem segíthetett — minden szabad idejét a „madár- paradicsomban'’ töltötte. Az étrendjüket a szokásosnál is jobban megválogatta, még nagyobb gondot fordított a madárszál! ó tisztítására, ápolására. A szerető gondoskodás eredménye: madár- pusztulás nem volt. Sőt az idei nyár új példányokkal gyarapította a gyűjteményt. Többek között Szenegál- és nadaja papagáj érkezett Gyomára, ezenkívül „feleséget” kapott1 az ausztráliai sivatag jellegzetes madara, a szem- kápráztatóan szép Guld Amandia. tűk keresztül törtetők között. Akik feküdtek, minden maradék erejükkel, foggal és karommal védekeztek, igyekeztek megakadályozni, hogy egyszerűen legázolják őket.” Itt érte el a végzet azt a francia hadsereget, amely egykor rettegésben tartotta egész Európát, a hajdani Grand Ar- mé, nem volt többet sem „Nagy”, sem pedig „Hadsereg”, hanem meggyötört, megfagyott, lerongyolódott, éhes, megfélemlített, kimerült és kétségbeesett emberek gyülekezete. Napóleon december hatodikén átadta a parancsnokságot egyik alvezérének, titokban otthagyta katonáit és Párizsba siet, hogy a birodalom ^ fővárosában legyen, mielőtt az oroszországi katasztrófa pánikot okozhatna. —Minden jól ment... de a szigorú tél iszonyú szerencsétlenséget hozott a fejünkre — közli minisztereivel a császár. Az emlékirataiban azután később, Elba szigetén drámaibban foglalja össze a vereséget: „Az 1812. évi orosz táborozás szerencsémet megfordította, ha ott győztem volna, akkor a világ ura lettem volna ..., de néhány hideg éjszaka sorsomnak és a világ sorsának más irányt adott. Ekkor megjelent rossz szellemem . .” De közvetlenül a vereseg után Napóleon még nem akarta elhinni, hogy katonai hatalma lényegében széthullott és nem tudja feltartóztatni a vészes események menetének felgyorsulását. Még jóformán haza sem ért, már az új hadsereg felállításának lehetősége és módja foglalkoztatta. Gyors tempóban megkezdte az újoncok kiképzését és néhány hónap múlva, 400 000 ember fölött rendelkezett. Diplomáciai lépéseket is tett, hogy lehetőleg csak az oroszokkal kelljen harcolnia, és más európai országok ne forduljanak ellene. Ferenc osztrák császár, Napóleon apósa, főtanácsadójának hatására egyre inkább elhidegült Párizstól. Öe nem ez volt az egyetlen kedvezőtlen előjel: Porosz- ország szövetséget kötött Olaszországgal. Ezzel jelentősen megnövekedett a várható új háború mérete és jelentősége. 1813 áprilisában a francia császár megindította hadait, hogy legyőzze két erős ellenfelét. Napóleon serege 136 000 ember, köztük sok az újonc, a szövetségeseké 230 000. Eleinte a viszonylag gyengébb erőivel is sikereket ér el, de a döntés még várat magára. Előbb még lezajlik a történelem egyik legérdekesebb találkozója a császár és Metternich között. (Folytatjuk) — De mennyire akarom. Ügy látom, egyáltalán nem álmos. Hogyan lehetséges ez — teszem fel az első kérdést, hiszen majd leragad a szemem az álmosságtól. — Ja, szakikám ezt megkell szokni. Nekem már rutinom van ebben. — Mióta éjszakázik, Pista bácsi? — Mióta is? Bizony, már 34 éve. — Megszakítás nélkül? — Ügyszólván, mindig. Amióta itt. a süteményes üzemben vagyok — ennek maholnap húsz éve —, azóta állandóan. — Ügy tudom, alapító tagja a megyei sütőüzemnek. Mivel lépett be az akkori társulásba? — Ezzel a két kezemmel — nyújtja előre kovászos. lisztes, inas karjait. — Nem volt nékem soha semmim. 1948-ig maszekoknál dolgoztam, mint segéd. Keserves idők voltak — mondja és legyint hozzá. — Ne is beszéljünk róla. — Látom, nem szívesen emlékezik. Mégis kérem, mondjon még néhány szót a régi időkről. — Mit mondjak? A mai fiatal szakik el sem tudják' képzelni, m;t jelentett öt-hat mázsa kenyértésztát kézzel bedagasztani, közben tüzelni a fafűtéses kemencékbe, és kézzel vetni. Mindezt heti négy pengőért és napi fél kiló kenyérért. Közben öt családot nevelni. Mert ennyi volt. Most már felnőttek. Elgondolkozik. Nem mondja, mégis érezhető, ahogy a gépekre tekint, mennyivel más ma a pék munkája. S a ki nem mondott gondolatot folytatja csak úgy magának. „Hét éve vettem egy J**s házat. Az már az enyém. Üdülni kilencszer voltam 1953 óta”. És mosolyog hozzá őszes ba- juszkája alatt. , Két óra. Magas, kissé hajlott yálld szikár ember jön ki az öltözőből. Sietve üdvözöl bennünket ' és megy az üzem másik végébe. Csatlakozom hozzá. Az üzem zaja itt kisebb. Még nem járnak a gépek ezen a részen. Amíg beszél, a keze nem áll. — Petro István a nevem. Harminckét évvel ezelőtt álltam be inasnak Pesterzsébeten. Tizenkét éve állandóan éjszakázom. Hogy miért? A szakmával jár. Nem panaszkodom. Jó az órabérem és mint az üzemben mindenki. 20 százalék éjszakai pótlékot kapok. Bajok? Azok is vannak. Az éjszaka alig aludtam valamit. Beteg az asszony, őt ápoltam. A művezetőtől tudtam meg, hogy 1961-ben miniszteri- kitüntetést kapott. Kettőjüknek van ilyen elismerése az üzemben. Petro István, a másik dagasztó a zsemle, stangli, a tepertőspogácsa, fonott mákos és még számos sütemény atyamestere. Hogy milyen ízű lesz, az ő munkájától függ. Keveri a tésztát, adagolja a hozzávalókat és fütyürészget. Háromnegyed 3-kor két csésze — egyenként 260 kilogrammos űrtartalmú — már készen várja az érkező asszonyokat, férfiakat. Veres Lajos áll neki birkózni a tésztával. Két marokkal kicsíp belőle egy-egy nagy adagot* mérlegre teszi, majd az adagológépbe. A gép szalagján megjelennek az ovális pogácsák- Ezeket fürge kezek rakják a kiflisodró gép hengere közé és a másik oldalon olyan gyorsan jelenne* meg a A Békéscsabai Konzervgyár 3 éves emelt szintű konzervipari lanalókepzésre pótfelvételt hirdet. Kollégiumi ellátást biztosítunk. Jelentkezni 8 általános iskolai végzettséggel lehet mindennap délelőtt a gyár személyzeti vezetőjénél. 172067 nyers kiflik, hogy számolni sem győzi az ember. A gyorsaság azonban csak a kívülállónak szokatlan. mert az elszedő asszonyok boszorkányos ügyességgel rakják kelesztő tepsikbe. Egy óra múlva jönnek be a vetők, addig a kiflik, zsemlék pihennek. A vékony tésztarudakból és lapos pogácsákból mire a vetőgurtnira kerülnek, szép kövér zsemlék és kiflik formálódnak. — Hány kifli készül óránként? — kérdem a művezetőt. — Ha jól szervezett a lánc, hatezer kifli és háromezer zsemle. Persze emellett a többi sütemény előkészítése is folyik., Az Üzem másik végéből vidám nevetés, élcelődés hangzik. A munka azonban rendületlenül halad. Nagy Judit, a legfiatalabb az üzemrészben. Tizenkilenc éves és néhány hónapja segéd, vagyis szakmunkás. Amikor a keresetéről érdeklődöm, büszkén válaszol. — Kétezer-négyszázat keresek. Nincs is nekem semmi bajom, csak Dezső bácsi (a művezető) ugrat mindig, hogy én udvarolok a fiúknak, nem azok nekem. Mit szól hozzá? — mondja panaszkodva, de a szeme nevet. — Hát ugye... Közbevág. — Csak azt ne mondja, hogy maga sem talál szépnek. Nem mondom. Nem is hallaná senki a nagy nevetéstől. Judit együtt nevet a többiekkel. Elégedett, kiegyensúlyozott ember. Étolajba mártott kezei csillognak és a tészta engedelmesen formálódik közöttük. Az idősebb asszony, Mitecz Andrásné átképzős. Tíz éve dolgozik a vállalatnál és néhány hónapja állandó éjszakás. — Első férjem meghalt. Üjból férjhez mentem. Három gyerekünk van. A kisebb lány étéves, a nagyobb most megy harmadik gimnáziumba és van egy katonafiam. Hat éve építettük a Íjázat. A férjem dolgozik, de az kevés lett volna. Üj bútor is kellett, televízió, mosógép és sok rhin- den. Kölcsönt vettünk fel az OTP-től. Ma már nincs adósságunk. Jól megvagyunk. Szombaton, amikor másnap nem kell bejönni, Végig szoktam nézni a té] véműsort. Egymás után érkeznek a vetők: A kjét szocialista brigádvezető, Born Ferenc és Szűcs Gyula irányításával megkezdődik a felfűtött kemencék töltése. Ke- j resem a vetőlapátot, gyermekko- | ri emlékemet a pékmunkáról. Hiába.... A lapát csak akkor kerül í elő. amikor 4 óra 20 perckor az | első ezer kifli ropogós-pirosán kikerül a modem kemencékből. A kiszedést még lapáttal csinál- j ják. Herpai László félmeztelen í testén, melyet csak egy kötő takar.' a finom lisztpor alatt kiütközik az izzadtságharmat. A le- ! vegő érezhetően felmelegszik s a nagy kosarak megtelnek kifli- ] vei, zsemlével, stanglival és a J többi ropogós, reggeli csemegével. S amíg az egybehangolt kis [ kollektíva tovább ügyeskedik, ki. | megyek a kapu elé. Az égen hu j nyorognak a csillagok, keleten ró I zsaszín pirkadás szakítja fei j { horizont sötét kupoláját. Megvir radt. Még nincs öt óra, amikor a két zárt gépkocsi odaáll az a.itó elé. Asszonyok számolják a szállítókosarakba a süteményeket Kétszázharminc... harminckettő.. négyszáz... A Szabadság téri élelmiszer- boltban az első vásárló Feigl Iván. öt kiflit és tejet kér. — Mi a véleménye, mikor kezdték a kifli sütését, a pékségben?— kérdem az idős embert — Gondolom, úgy éjfél körül különben nem lehetne itt — ránéz órájára — hat óra két perc kor. Nem sokat tévedett. S még I hozzátette, hogy nagyra becsüli s j pékeket, akik éjszaka sütik a te \ jeskávéval olyan ízletes süte | ményt. Ügy gondolom, nem egye i dűl van ezen a véleményen. Bolyánszki János Kitünteteti népművelő Próbaterem. Tenyérnyi szoba, falán csillogó fúvóshangszerek. Sorra bemutatja őket. A trombiták érces hangú „öregapját”, az F és B helikont, a harsonákat, a furcsa nevű tulákat, a pisztonokat, klarinétokat, számykürtöket. Jól ismeri valamennyit. Az évek hosszú során szivéhez nőttek. 1926 óta vezetője és tanítója az ifjúsági és felnőttzenekaroknak. Egykori tanítványainak már unokái vannak. S Ketskeméty János most az unokákat. az unokák nemzedékét oktatja a hangszerek ismeretére, a zene szeretetére, értésére. Régi újságcikkek, oklevelek, elismerő levelek. A pedagógus sikeres munkájáról azonban minden dokumentumnál világosabban tanúskodnak a gyerekek, akik be-„ szélgetésünk során többször is keresik János bácsit, érdeklődnek, folytatódik-e a próba, s aztán türelmesen várakoznak az udvaron. Lelkes kis együttes irányítója Ketskeméty János. Harminc úttörő korú kisdiáké, akiket kemény következetességgel, de nagy türelemmel, szeretettel formál zenekari tagokká. Elgondolkodó, emlékeket felvillantó mosoly: „Soha nem szabad elfáradni. A pedagógusnak különösen nem, Feladatunk nemcsak az ismeret- átadás. de az összetartás is. És ez a nehezebb. Mert. biztosítanunk keli a gyerekek sikerélményét, láttatnunk a sok-sok gyakorlás célját és értelmét... Több szereplési alkalmat szeretnék. Megyei, megyén kívüli hangversenyeket. Tudom, ez elsősórban pénzkérdés. De lelkesedésben, ismeretnyújtásban, zenei nevelésben sokszorosan vissza térülne ez az ösz- szeg. Akármelyik katonazenekarral felvennék a versenyt az én kis fúvósaim! — mondja a pedagógusok utánozhatatlan, bízó-büsz- keségű tekintetével. Hiszen sikerre] szerepeltek három évvel ezelőtt a televízióban, s elismerést kiváltva a tavaszi járási fúvóstalálkozón. Az ifjú zenebarátok megyei tábora is bizonyára örömmel fogadná szereplésüket.” Több mint fél évszázada oktat és nevel. Fáradhatatlan. A batto- nyai zenei hagyományok folytatója, a mezőkovácsházi zenei élet megteremtője. Nem is olyan régen még motorral, biciklivel járta a községeket, szervezte, formálta az Ifjúsági és felnőtt zenekarokat. A battonyai József Attila Művelődési Központban ma nyugdíjasként folytatja a megkezdett^ és befejezhetetlen munkát. Ez év au. gusztusában miniszteri dicsérő oklevélben részesült Lipták Judit
