Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-27 / 224. szám

1909'. szeptember 2T, 6 Szombat Nem gyerekjáték a szüret Sorsfordító-évforduló Battonya ünnepelt a héten. Ponto­sabban, egy ország ünnepelt Batto- nyán, szeptember 23-án. A fiataloké volt ez az ünnep. Hányán is voltak? Hatezren—hétezren? A békemenet résztvevői között vo- nttlt úttörő, kisdobos, KISZ-fiatal. Zászlókat, vi- «aAX\ßsi Am rágcsokrokat, % £ m-v. i9í>q' transzparen- seket vittek. ^ És a Felsza- m badulási em- lékműtől el- * indult a Csa- <y pattól-csapa- tig elenevezé- sű országos úttörő emlék­staféta is. Kedden délután, maguk­hoz véve az elmúlt 25 év fejlődését bizonyító dokumentumokat, vörös nyakkendős lányok és fiúk vágtak neki a túrának, hogy sok ezer pajtá­sukkal együtt faluról .falura vigyék a felszabadult községek üzenetét. Az út­vonal a harcok színhelyén vezet ke­resztül. Október 6-án ér Békéscsabára a staféta. Aztán megy tovább. Az utolsó állomás április 4-én Nemesmed- ves. A battonyai ünnep méltó, szép nyi­tánya volt a felszabadulás jubileumi eseménysorozatának. Battonya négy napon át színes, kavargó életet élt. Fiatalok járták az utcákat, énekeltek, este tábortüzek gyúltak, szólt a dal és a fürgelábúak táncraperdültek. A ritkán látható nagy seregszemlén ki­ki a maga módján ünnepelt. Most, hogy a felszabadulás sorsfordító dá­tumait idézzük, adózzunk tisztelettel a hősöknek és folytassuk a munkát ott, ahol abbahagytuk. Sorsuk van a fogalmaknak is. A szecesszió, amely kezdetben egy nemzetközi sugárzású művészi lázadás neve volt, alig 10—15 évi virágkor után a talmi cifraság, rokokó, biedermeier finomko­dás, felületes, nagyot akaró, semmitmondó, szenvelgő esztétizálás, jelentés nélkül dísztobzódás, sőt az ízléstelenség szinonimája lett. Olyannyira, hogy a puszta szó is kedvtelen kézlegyintést váltott ki. Katika, Csóka, Marika, Etka, Icuka, Kati, Emma, Krizsi aláírás­sal levelet kaptunk Balotaszál- lásról, a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium tanulóitól. Olvassuk el együtt. „Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat”. Szerencse, hogy megjelent Illésék új nagyle­meze, így legalább az általuk írt új indulóval léphetünk be a ta­valyról már jól ismert balotaszál- lási KISZ-építőtáborba. A napi programunk távirati stílusban: Reggel 6 órakor beat-zenére (is­teni!) ébresztő, utána tábori mos­dás, öltözködés a haláli klassz melóscuccokba, (sajnos páncéllá keményedtek a homokos szőlő­létől). Mindezek után roham-reg­geli, és irány a szőlő. • Előttünk lebeg (zölden) a cél: lányoknak 35, fiúknak 40 vödör a norma. így kimondva nem sok, de hozzá kell számítani a kihordást és a tűző naptól forró homokot. A kaja bőséges, de már a második naptól tömény szőlő-undorban szenvedünk. Ha lehet, csak almát eszünk. Este, bármilyen fáradtak is vagyunk, takaródéig táncolunk. Természetesen villanyoltás után is beszélgetünk. Ezért aztán reggel kicsit nehéz felébredni. Szombaton megyünk a központi táborba. Ide jönnek a kígyóspusz­tai srácok is. Megnézzük a borfel­dolgozót és tábortűz mellett bált rendezünk. Csak az a kár, hogy hétfőn újból kezdődik az is­kola. Mert a divat az nem halad, csak visszaváltozik... Ugye, ismerős? így vagyunk a szecesszióval is. Mindegy, hogy hogyan nevezzük, de a stílus jegyei megtalálhatók az utcai plakátokon, könyvek bo­rítóin, folyóiratokban, ilyen ha­tások érződnek a modem lakások berendezésén és az öltözködésben is. A szecesszió latin eredetű szót kiválást, elkülönülést, félreállást jelent. A 19. század végi Európá­ban művészek, filozófusok lázadá­sa bontakozott ki, akik a konzer­vatív ízlés és gondolkodás elleni r harc zászlajára ezt a szót tűzték. A kor forrongó társadalmát fe­szítő ellentmondásokra a művé­szet a szecesszióval válaszol. Ig­notus írja: A szecesszió nem stí­lus, hanem szabadság... A kor ha­ladó írói, költői, festői, építészei szakítani akartak a histórizáló, Szeptemberi monológ Furcsa volt. Tizenkét év alatt megszoktam. Szeptember egyet jelentett az új tanév „nyitásá­val”. Kék köpenyben, táskával a háton, majd a kézben, indulás a suliba. Valamiféle sajátos izga­lommal: kapunk-e új tanárt, jön-e új gyerek az osztályunk­ba, átengedték-e a Katit a pó­ton? Aztán a meg-megújuló izga­lom. A felelések. A kedves di­ákélmények: sztorik, aranykö­pések, a nagy nevetések — sí­rások. És most... a diákélet már Otaniemi levelek IX. Mi öten és a mikrobusz a, múlté. Pedig, hogy vártuk, hogy kinőjünk az iskolás korból! Csak túl legyünk az érettségin! Majd akkor... Most — „akkor” van. Reggel fél 7-kor kelek. Reggeli. Aztán irány a csabai OTP. Háromnegyed 5-ig számvitel. Lottó-, totó-ellenőrzés, szelvényszámolás, összegezés. Au- j leges, egyéniségüknek megfelelő gusztus 27 óta dolgozom. Ezer- (?) ruhába öltöznek, a szülők rit eklektikus stílusirányzatokkal, s vizsgálódásuk, tevékenységük gyújtópontjába az elszigetelt em­ber került. A szecessziós művész nemcsak megfigyeli az életet, ha­nem az összes, az individumot ért és belőle származó hatást igyek­szik átlényegíteni, megérteni és közvetíteni. A személyiség kime­ríthetetlensége megkövetelte a közvetítő eszközök végtelenségét. Így aztán a szecessziós művészek alkotásaira hallatlan formagaz­dagság, játékosság és túlzásokra is hajlamos, néha öncélú dekorati- vitás a jellemző. E kor alkotói egyforma kedvvel és hévvel alkalmazták a keleti ha. tású vonaljátékot, a stilizált nö­vény ornamentikát, a sima, lokál­színekkel festett, kontúrokkal ha­tárolt felületeket; és egyáltalán, vonzódtak a különleges, nem min­dennapi témák, színek, formák után. A szecesszió közös jegyei alapján két fő vonulatot tarta­nak nyilván: a növényi ornamen­tikát kultiváló „florális” és a Vel­de nevével fémjelzett geometrikus szemléletű, konstruktívabb irányt. A szecesszió most divat lett új­ra. Elsősorban színei (lila, hara­goszöld, kénsárga, bíborvörös), indázó, kifejező vonalai, harsány- sákga (reklámgrafika). A modern lakást díszítő, régi vasalók, inga­órák, petróleumlámpák, a virág­mintás ruhák, a hősiesen hosszú férfi-frizurák is szecessziós hatá­sokat sejtetnek. A fiatalok külön­„Mindazon szerencsétlen unkarilainen polkák, kikben volt annyi kurázsi, hogy elinduljanak ke­letre és visszajöjjenek nyugatról, az Ür 1969. évének késő nyarán, itt messze északon jelen bürokráciatermékkel igazolják, hogy két pilótá­juk, nem sokat törődve jelzőlámpákkal és útbur­kolati jelekkel, annál többet stoppoló suomalai- nen tyttökkel aszfalton és terepen potom 1700 kilométert hajtott a kipufogócső végétől meg­fosztott, ZRR 95 rendszámú Volkswagen mikro- busszal anélkül, hogy egyetlen árok, egyetlen szakadék, egyetlen tó is megismerkedett volna rendszámának megfelelően zirgó-zörgő járgá­nyunkkal. Ezen ténykedést bizonyítványt 1969. szeptember 6-nak késő estjén állítottuk ki." Az. idézett szöveget, benne ezt a szörnyűséges mondatot természetesen én követtem el, az em­lített estén. Mindehhez azonban szószedet és né­mi magyarázat is szükséges. Az előbbi a röví- debb. Az unkarialinen poikák magyar fiúkat, a suomalainen tyttök finn leánykákat jelent. Az egész ügy akkor kezdődött, amikor egy délután Seppóéknál voltam, és arról beszélget­tünk, hogy jó volna a kéthónapos munka után egy kis körutazást tenni a nagy finnhonban. Seppónak volt egy remek ötlete: béreljünk egy Volkswagen mikrobuszt és menjünk azzal. Az elhatározást utánaérdeklődés, majd konkrét szer­vezés követte. Elintéztük előre a szállást az egy­hetes túra — közbülső állomásain, & augusztus 31-n reggel öten nekivágtunk a nem mindennapi kirándulásnak. Kelet felé indultunk el, s egy hét múlva nyugat felől tértünk vissza. Mai, utolsó levelemben most néhány apró sztori következik erről a tpráről, melv méltó befejezése volt en­nek az idei skandináv nyárnak. A kotkai kikötőben sétálva nagyon megtetszett az egyik jókora tengerjáró hajó, a Torreádor. Mi lenne, ha fölmennénk rá? Pillanatokon belül si­került találni egy illetékest, aki minden további nélkül engedélyezte, hogy körülnézzünk a tíz­ezer tonnás óriáson. Lementünk a gépházba is, ahol összehaverkodtunk egy fülöp-szigeti hajó- gépésszel. Nagyon barátságos és készséges volt, ahogyan végigvezetett a hajón, úgyhogy a bú­csúzáskor adtunk neki ajándékba egy csomag Budapest cigarettát. Ez a hajó úgysem jöhet fel a Dunán. Aztán meg: magyar és fülöp-szigeti ember egyébként is eléggé ritkán találkozik. Legyen azonban most szó egy másik hajóról, mely éppen Budapestről indult el. Joensu mel­lett, egy turistaházban baráti találkozóra került sor a városbéli finn hajósok és egy éppen erre­felé járó észt teherszállító hajó legénysége kö­zött. Mi is „belecsöppentünk” ebbe a buliba; olyannyira, hogy az észtek meghívtak a hajójuk­ra. Bár korán kellett indulnunk másnap, egy órácskára elnéztünk a „Kebra” fedélzetére, amelyről kiderült, hogy a Magyar Hajó- és Da­rugyárban készült. Észt barátaink külön megkér­tek bennünket arra, hogy adjuk át üdvözletüket a gyártó cégnek; a hajó ugyanis megbízhatóan, kifogástalanul működik. Nos, ha van a MAHAD- nak sajtófigyelője, akkor ez már meg is történt. A nyolcszemélyes kocsiban csali öten utaz­tunk, így előre megfogadtuk, hogy amennyiben a stoppoló külföldi, katona vagy csinosabb lány­ka — azonnal felvesszük. Együttérzésünk érthető, nem sokkal korábban ugyanis mi is gyakran közlekedtünk stoppal... Már hazafelé mentünk Turkuból, amikor zuhogó esőben fnegszántunk két meglehetősen ifjú kislányt. Küllemük ugyan nem teljesítette az előírt kritériumot, de hát ilyen vacak időben az ember jószívű. Perceken belül kiderült, hogy intelligenciájuk sem áll ma­gas szinten. Sőt, amikor az egyik srác mutogatni kezdett nekik néhány budapesti képeslapot, a leánykák élénk fintorral adták tudtunkra, hogy ez bizony őket nem érdekli. No, megálljatok, kis hülye tyttök! Mert. hogy rondák és buták vagy­tok, az még hagyján. De mi is tudunk ám po­fátlanok lenni! Éppen egy kisvárosban, Saloba értünk, amikor támadt egy mentőötletünk. Lát­tunk egy templomot. Közöltük a lányokkal, hogy mi azt meg akarjuk nézni. Abban állapodtunk meg, hogy egy föl óra múlva találkozunk a fő­téren. Talán nem kell külön kihangsúlyozni, hogy nem voltunk ott egy fél óra, de egy vagy két óra múlva sem. Kárpótlásul azonban néhány kilomé­ter múlva felvettünk két, szabadságról vissza­felé igyekvő matrózt. Róta László százat keresek. Egyelőre odaadom anyunak, ő osztja be a pénzt. De cember végéig szerződtettek. Kez­dem megszokni. De... délutánonként még nyug­talan vagyok. Fáraszt a nyolc óra. Az egész napos ülés. A szoba. Hiányzik a szabad levegő. Az órák izgalma ... a szünetek zaja _ a diákcsínyek. És esténként nem tudok mit kezdeni az időm­mel. Nem tudom hasznosam be­osztani. Mozi, randevú, tv. Vagy sétálok, tervezgetek: tanulni fo­gok, olvasni. Érdekes, sokszor az is gondot okoz, hogy mit? Az isiben mindig tudtam, milyen könyvet, folyóiratot, cikket kell elolvasnom. Melyek adnak a leg­többet. Irányították fejlődésemet. Azért kezdtem például a német­tel is foglalkozni, mert kitűnő ta­nárom volt. Megszerettette velünk a nyelvet. A Kapros Lászlóné, az új gimiben. Oda jártam. Talán őmiatta is akartam tanár lenni. (Jó, fogalmazzunk így: akarok.) Meg — szeretem is a gyerekeket. De ezt ne írd le, banálisán hang­zik. Igen, a szokványos eset. Sze­gedre jelentkeztem német—-ma­gyar szakra. És júliusban kaptam meg a papírt: „nem nyert felvé­telt". Most már megvigasztalód­tam. Folytatom a német-tanulást, októberben leteszem a középfokú nyelvvizsgát, aztán később, (jaj, csak eljussak odáig!) a tolmács­vizsgát. Az idén már másodszor voltam kint az NDK-ban. Levele­zek egy kislánnyal, s időnként ki- .,kicseréljük” egymást. í$y gyako­rolhatom magam a nyelvben. Nemsokára az angolba is bele akarok kezdeni. Elfoglal, meg hasznos időtöltés. Jövőre ismét megpróbálom az egyetemet. Békefi Katalin — ta­nárnő. Szép lenne. Hátha... S, ha mégsem? Idegenvezető szeretnék lenni. (Elgondolkodó sóhajjal fordul egy hangosan nevetgélő, táskát lóbáló, csapatnyi lány után. Leg- j szívesebben beállna közéjük...) Lipták Judit ka, egzotikus névre keresztelik gyermekeiket... Mi az, ami aktuálissá teszi a té­mát? Egyes szakírók összefüg­gést vélnek látni „a beat, a hipszter- életmód és az Európa-szerte fellángoló diák. mozgalmak, a kábítószer és a virágkultusz, valamint a 70 évvel ezelőtti művészek rombolva újat akaró szándéka között. Tény az, hogy a társadalom problémáira leginkább érzékeny fiatalok töme­gei divattá alakították, közérzetük kifejezési formáiként újrajátsszék a szecessziót”. Ez azonban már más téma. Tény az, hogy a sze­cesszió első propagálói jó néhány maradandó művel gazdagították a világ művészetét, de az adott korban helyes szándékok és stí­lus-jegyek 70 év utáni átmentése, és rossz másolása nem az ő hi­bájuk... B. I. Ifjú párok tábora Lengyelországban, a Mazúri-ta- vaknál levő üdülőövezetben rend­kívüli érdeklődésnek örvendett az ifjú párok nyári tábora. A tábor­ban kizárólag fiatal házasok és olyan 30 évnél nem idősebb há­zaspárok kapnak elhelyezést, akik­nek még nincs gyermekük. A tá­bor napirendje is ehhez igazodik. A pihenésen, gyalogos és vízi tú­rákon kívül az orvosok, a psziho- lógusok, a közgazdászok és más szakemberek előadásokat tartanak házassági kérdésekről. Most már csak az a kérdés, hogy az ilyen táborozások csökkentik-e majd a válások amúgy is magas 1 számát

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom