Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-16 / 214. szám
IS69, szeptember 16. 4 Kedd Iparosodik Doboz (Tudósítónktól) Történelmi fordulópont Doboz életében 1969. szeptember 8-a. Ha még egy évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy Dobozon gyár lesz, jól megnézték volna. De ma már ez az álomnak is szép fogalom, hogy „gyár”, megvalósulóban van, s a fenti napon ötven emberrel, jobban mondva — zömében asszonnyal, lánnyal megkezdte a termelést. • A Budapesti Harisnyagyár Gyulai' Gyáregységének kihelyezett telepe ez — tájékoztatott Eisele Ferenc művezető, aki a telep megbízott vezetőjeként kalauzolt végig a gépek mellett, pontosabban mondva a működő gépek mellett, s mutatta be a volt kul- túrházba települt egységet és az I átalakítás alatt levő hatalmas épületet, mely kultúrházzá alakítása előtt a gróf Weinkheim-ek J lovardája volt. . ( A kordélyosok már éppen be- I fejezik a földdel feltöltött színpad kihordását. Mindenütt cső-, vek, építőanyagok, szerszámok és I építők — egy gyors ütemű átala- I kftás képét mutatják. Az átalakítás több mint egymillió forintba kerülp Komplett üzem lesz, külön vízszolgáltatással, fürdővel, egészségügyi és szükséges helyiségekkel, irodákkal ellátva, ahol egyszerre 100—120 nő állhat gép mellé. 1970 januártól tízezer harisnyanadrágot termelnek a népgazdaságnak — két műszakban —, ami .tehát 240 helybeli munkásnő foglalkoztatását biztosítja. Most mintegy ötvenen dolgozTanyai figaró Egy estébe hajló őszi délutánon | történt. Izgatott kisfiú állított meg a Veszely-hidi csárda teraszán. — Nem látta a figarót? — Az meg kicsoda? — Hát, Makkai Lajos, a figaró. — nézett rám a gyerek csodálkozva tájékozatlanságomon. — Szóval, borbély? — Anyu azt mondta, szóljak a figaró bácsinak. Nagyapu rosz- szul lett Meg kellene borotválni. Lehet, hogy meg sem éri a reggelt _ hadarta, s besurrant az étterembe. A férfi, áld néhány perccel ké- sőb kijött a gyerekkel, magas, szikár ember. Szájában olcsó papírszipka fityegett Akkor láttam először a figaró bácsit. Azóta többször találkoztunk. Első ízben a békéscsabai Május 1. Tsz kertészeti brigádjában. Éppen munkában volt. A telepvezető ezüstös haját nyírta. De láttam, kint a szántáson is, amikor délidőben az egyik zetorost borotválta. A múltkoriban a vonaton akadtam össze vele. — Ez úgy volt — magyarázta az esetet —, hogy arra jártam kerékpárnál. A traktoros megállított: húzzam le a szakállát. Nincs ideje bemenni a városba. Nálam volt a felszerelés, hát megborotváltam. — Most hová utazik? — Gyulára. Megkért egy fodrászüzlet vezetője, hogy ugorjaik be, mert csak egyedül van, a másik két kollégája szabadságra ment. Szombaton mindig nagy a forgalom. Nem szívesen vállaltaim. Van nekem elég munkám a gyulai tanyákon is. — Miért nem helyezkedik el állandó jelleggel? — Egy dolog miatt. Szeretem a tanyai életet. A gyulai Békében dolgozom. 1200 öl répát, s 2400 öl kukoricát vállaltam ebben az évben. Szombaton és vasárnap fogom a szerszámostáskámat, s be. járom az ismerős tanyákat. Ál- ’andó kuncsaftjaim vannak. — Hol tanulta a szakmát? — Katonakoromban. Annák külön története van. Az őrmester a bevonulás első hetében felsorakoztatta a századot. Azt kérdi: No. vitézek, ki ért a pamacshoz? Senki sem jelentkezett. Akkor azt kérdi: Hát olyan van-e köztetek,I aki meg tudja fenni a kaszát?1 Vagy négven léptünk ki a sorból. És álltam legelöl. Az őrmester rámmutatott. Mától kezdve maga a század figarója. Hát így lett belőlem fodrászmester. Bezzeg fiatal koromban a fejemben is sok minden megfordult. Színész akartam lenni. — És? — Természetesen nem lehettem az. Bár ennek a vágynak a nyo-1 ma most is él bennem. Szeretem a zenét, s a filmeket. Meg aztán ez olyan szakma, ahol egy kicsit a színészkedéshez is kell érteni. Munka közben szórakoztatom kuncsaftjaimat. Kérem én sokféle emberrel találkoztam az életben. Vezérőrnagyot is borotváltam. Igen, igen, egyszer a fogságban. Kihallgatásra vitték, de először behozták hozzánk a külső lágerbe, hogy tegyem rendbe az arcát. Óriási kincs volt a fizetségem: egy cigaretta. Így van ez kérem. Egy ügyes kezű figaróra mindenhol szükség van. Közben megérkeztünk Gyulára. Hóna alá kapta az aktatáskáját. — Sietnem kell. — Meg szeretném élesíteni a borotváimat. — Mikor utazik vissza? — Délután. Várnak a tanyai kuncsaftjaim. A régieken kívül újak is jelentkeztek. Két hosszúhajú frizurát kell rendbe tennem. — Hippik? — Nem kérem. Tanyán nincsenek ilyenek. Két női fejről van szó. Az egyik tanítónő, a másik egy termelőszövetkezeti dolgozónak a felesége. Befésülés, egy kis hajigazítás, ennyi az egész Nem szívesen vállaltam, megmondom őszintén. A nők nagyon hiú- ak, még a tanyasiak is — teszi hozzá mosolyogva, s udvariasan elköszön. Serédi János nak itt az előcsarnokban, ruhatárban, büfében és az irodában A többi dolgozót, akkorra készítik fel, amikorra elkészül az üzem. Jelentkező van bőven. Komoly orvosi vizsgálaton kell átesniük, mire kimondják az „igent”. Hamarosan újabb negyven dolgozót tanítanak be, de őket már az itteniek tanítják be. Az itt dolgozók ezt megelőzően két-három hónapig bejártak Gyulára a harisnyagyárba tanulni, s teljesítményre dolgozni. * Pamut, gyapjú és flór-anyagot dolgoznak fel itt. A már megszőtt harisnyaszárat Gyuláról kapják, a betétnek valót is. Ezt itt a szabászok: Csüllög Jánosné, Szabó Lászlóné, Nagy Sándorné és Komlósi Ferencné kiszabják, forgó késekkel ellátott, villany- nyaf meghajtott gépen. Ezt két hónap alatt tanulták meg, s Csül- lögné már benn 1013 forintot keresett normában. A 100 százalékos norma 6 forint 60 filléres keresetet biztosít óránként, ami 670 harisnyanadrág kiszabását jelenti egy 8 órás műszakban. Az első összeállító Fachlon-gépen Szabó Lajosné dolgozik, akinek férje, mint lakatos képezi át magát ha- risnyagép-szakemberré. Szatmári Sándomé gumit szab és varr. Ö már a 100 százalékot el is hagyta. A gyulaiak által konstruált nyírógépnél László Sándomé vágja egyenesre a deréknál — a harisnyanadrágokat, egy műszakban 3500-at. A régi módon, kézzel 1800-at vágtak. Kámyáczki Mi- hályné a derékszegést és a begu- mizást csinálja. Harminckilenc éves, s nagymama. A javító és végmunkát ellenőrző részlegben találom többek között Váradi Ferencné, Debreczeni Lajosné és Komáromi Lajosné anyukákat, akikkel hosszan elbeszélgetünk, de a termelés, az azért halad. * A művezető elégedett volt az első napi teljesítéssel. Az új üzem nagy átalakulást hoz majd az emberek életében. Rácz Sándor Hírünk az országban: A három ajkú Baltonya A Lobogó szeptember 10-i számában tíz fényképpel illusztrált, kétoldalas cikket közöl Bodrogi Sándor újságíró tollából Bat- tonyáról. A cikk átfogó képet ad az országban elsőnek felszabadult község történelmi múltjáról, mai életéről. „A honszeretet számos jegyével lehet a soknemzetiségű Battonyán találkozni — írja a szerző. így azután a Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskola két tanára, Ujj János és Magyar György az újfajta szabad életről tartott előadásaikon sokszor szólhatnak helyi példákról is. Például Roska Istvánról, hazánk szófiai nagykövetéről, aki román származású, Verbai Lajosról, a KISZ osztály- vezetőjéről, aki magyar nemzetiségű, a délszláv Sztanojev Ak- szentiáról, aki a kiskunfélegyházi járási pártbizottság első titkára, Csehik Ferencnéről, a főváros V. kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnökéről, Pe- ják Emilről, a budapesti pártbizottság osztályvezetőjéről, vagyis arról, hogy nálunk a nemzeti hovatartozás senki számára nem jelent előnyt, ami ezzel együtt jár: hátrányt sem jelent. A hatvantagú helyi tanácsnak 5 román és 7 délszláv tagja van; a Vörös Október Tsz elnöke Szregyko Ljubomir délszláv; a Dózsa Tsz főagronómusa. Lung Vitályos — román, a Dózsa főállatorvosa, Bodrozsán László doktor — szintén az. A járásbíróságról dr. Garami Emillel beszélgettünk erről, ő maga is román nemzetiségűnek, anyanyelvűnek vallja magát. A nemzetiségek közötti házasságkötések a felszabadulás előtt igen ritkán fordultak elő, most mindennapossá váltak, senkinek többé eszébe sem jut megkérdezni: ki, hogyan tanulta meg kimondani az édes szót: „Anyám...” A nemzetiségek mindennek ellenére őrzik anyanyelvűket, és népszokásaikat. A házakban a tűzhelyeken a régi, a szárnyra bocsátó hazai táj receptjei szerint főznek; a mákos guba a románoknál, a mi gömböcünkhöz hasonlatos fűszerezett húsgombóc a délszlávoknál gyakori eledel. A húsellátás olykor akadozik, de azért húsgond nincs, a% szárnyasnak a magyar, a román és a délszláv konyhában is főszerepe lehet. A mindennapos életben nincs népviselet, mint Zority Márk tanár mondja, a fiatalság inkább a fővárosi divat szerint öltözködik. A lakodalmak viszont a régi rendben folynak, azzal a különbséggel, hogy a legtöbben az anyakönyvvezetőhöz viszik „áldásért” szerelmüket. Három nyelven beszélnek, de egyazon módon örvendeznek a fejlődés láttán. Sokat váratott ugyan magára. Most egyidőben épül a tanácsháza, a pártbizottság székháza, a vendéglátó kombinát, új helyiségbe költözik a román tanítási nyelvű általános iskola; — dolgozik egy kenyérgyár, amelynek termékeit akár kiállításra lehetne elküldeni; működik egy téglagyár, mert egyre többen építenek lakóházat maguknak; elkészült a gimnázium és szakközépiskola új épületszárnya; büdösít és termei az Állatifehérje Vállalat. A helybeliek azt várják, a számos új létesítmény, a jó kereseti viszonyok alakulása megállítják az elvándorlást; a helyi tsz-ek általában a háztájiban termelt értékeken felül évi 20 000 forint körüli összeget fizettek tagjaiknak — és ez így együttesen elhozza Battonya új „virágzását” Elvesztett vevőkért nem jár kártérítés A kisajátítások során az ingatlanok tulajdonosai gyakran kérnek kártérítést, mert a kisajátított területen jövedelemszerző foglalkozásuk volt. Például bérfüstölést folytattak vagy ipart űztek, s az elköltözés miatt elvesztették vevőkörüket. Most elvi döntés született, amellyel a Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 20. 230/1969. számú határozatában egyetértett: jövedelemszerző tevékenység lehetőség megszűnése címén az ingatlan tulajdonosának kártérítés nem jár. A kártérítést csak az ingatlanért (föld, épület- tartozékok), a növényzetért, az értékveszteségért, az ingatlanra vonatkozó jogok megszűnéséért és egyéb kimutatható költségekért fizetheti a kisajátító szerv. Á Jelenkor szeptemberi száma összeállítással köszönti a folyó-1 irat PákoJitz István költőt 50. születésnapja alkalmából. Martyn Ferenc rajza, Csányi László tanulmánya, Hallatna Erzsébet portréja s a költő új verseinek csokra szerepel az összeállításban. A szépprózai rovatban Deregán Gábor, Dékány Kálínán és Pesti János elbeszélését olvashatjuk. Az irodalmi tanulmányok, jegyzetek sorában Kiss Ferenc Kosztolányi Édes Annájáról és Pomo- gáts Béla Juhász Ferenc költészetéről szóló írásának befejező közleménye mellett figyelmet érdemel Gyergyad Albert Jean Girau- doux tanulmánya és Koczogh Ákos új vitacikke az ifjúsági irodalom problémáiról. Három írás^foglalkozik a képzőművészettel: Bodri Ferenc új könyvekről, Dévényi Iván három képzőművészeti évfordulóról, Heitler László pedig három balatoni kiállításról írt beszámolót Kritikai írások és Tüskés Tibor A pécsi irodalom kistükre című sorozatának harmadik része zárja a Jelenkor új számát. FOKÚUL A FOLD Deb*? ENDRE 19. . Bemutatkozó, titkári beszédében az ifjúság történelmi hivatásáról szól. Halkan, tagoltan kezdi, de csakhamar felforró- sítja hangját a rátűző sokszáz szempár deleje. — Romokban az ország, üszők és hamu az utcákon — üszők és rom belül a lelkekben. Legnagyobb nemzeti katasztrófánk tanulságait le kell vonni, s a gonoszok büntetése sem maradhat el. Az ifjúság legfőbb kötelessége mégis az építés. Minden fiatal kézre, minden mozdulni képes ifjú erőre szükség van. Tüdőnket szabad levegő élteti. Olyan szabadon élhet, munkálkodhat ez a nemzedék, mint még történelmünk során soha. Nem bátor és bölcs szívű, ha- | nem aljas áruló az, aki nem akar élni a lehetőségekkel. Üjjá lehet — és kell születnünk! Ez elsősorban munkásdfjainktól függ, akik a nép reménysége most. A munkásif jaknak töretlen erővel kell vezetnie a harcot, mert a szabad élet levegője számára a legdrágább, mert az ország, az üzemek fiataljaira függeszti szemét. Ök a legnagyobb erő, a nagyüzemi fiatalság, a motor mindenütt. Tudniuk kell, hogy rajtuk a nép figyelme, hisz a legöntudatosabbak, a legszervezettebbek, a legbátrabbak. A legtöbbet ők szenvedték és a legtöbbet — a szabad életet — ők nyerik a mai világban. De helyén kell legyen az esze és szíve a paraszti íjaknak is. Tudniuk kell, hisz a saját bőrükön érezték, milyen nyomorúságból, mennyi megaláztatástól és szenvedéstől mentette meg őket a szabadulás. Nemsokára nagy csata indul meg országosan a földért, a földreformért, azért, hogy a föld a megműve- lőjévé lehessen, s ne kizsákmányolt kuliként görnyedjen a paraszt a határban, hanem maga uraként szántson-vessen, intézze dolgát, örömmel, becsülettel. A föld azonban csak úgy lesz a paraszté, ha a munkásfiatallal kart karba öltve testvéri egyetértésben cselekszik. A volt herék nem mondanak le egyköny- nyen arról, hogy visszatérjen a régi világ. S csak összefogva, közös erővel küzdhetünk ellenük eredményesen. Egyen-egyen semmik vagyunk — összefogva: mindent legyőző vihar, győztes fergeteg. Táborunk egyre nő, s igen értékes részét képezi a népből jött, a néphez vonzódó értelmiségi fiatalság. Nagyszívű, a tudás, a kultúra legjavát kitárt tenyérrel szóró értelmiségi fiatalságra van szükségünk. Hirtelen megpillantotta Udvari di Józsi bácsit, egykori magyar tanárát. Lent, a harmadik sorban ült Józsi bácsi, összehúzta magán felöltőjét, hatalmas fehér sál volt a nyakán, s a szeme „tanáros” szigorral, mégis derűsen szegődött Andrisra. — És nevelőkre! Nevelőkre is nagy a szükség! — folytatta hangját megint felemelve. — Nevelőkre, akik le tudják győzni előítéleteket, le tudják gyűrni magukban a bizonytalanságot, határozottan és fiatalos erővel tanítanak a szépre, a nemesre. Társak után kiáltok. Nevelőtársak után, akik hajlandók szellemiségük egész melegével a2 ifjúsággal együtt harcolni, együtt menetelni, akik sohase nyújtogatják a nyakukat hátra. Vajon pusztába kiáltó szó marad-e az én nevelőtársakért kiáltó szavam — vajon — ahogy Ady mondta: „haláltó marad Magyarország 7" Andris megnyitó beszéde után hirtelen csend állott be, majd ropogó taps tört ki, mely hosz- szú vastapsban véjződött. Andris kicsit lehajtotta fejét pillanatnyi zavarában, a boldogság megtüzesítette szemét. így állt néhány percig, mosolyogva az ütemes ünneplésben, aztán ellenállhatatlan érzés rántotta a sorok közé. Mindenkit látni akart a hallgatóságból közelről is, a fiatalok szemébe szeretett volna nézni, a felé nyújtott tenyereket egyenként megszorítani, a kétségek közt vergődők/
