Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-01 / 176. szám
1969. augusztus 1. 4 Péntek Forgás. For-. mák, spirállá pörgő alakzatok és sebesség. Csak a ritmus, ez a különös, soha máskor nem érezhető lüktetés. Szobor- szerűen álló, lassan keringő, vagy sisteregve robbanó testek, a szimmetria és aszimmetria sajátos és szigorú törvényei szerint. Dinamizmus. Valami, amelynek hatására a sötét nézőtéren a francia elismerően csettint- get, a barna olasz izzadt homlokkal veri a a taktust, amikor a hűvös német tekintete csillogni kezd és a magyar lába tánchoz feszül. Amikor a néző érzi azt, amit a táncos is csak érez és kimondani nem tud — akkor értelme van az egésznek. A tánc csodálatos dolog. A lány régi szerelméről beszél. Kicsit nosztalgikusan. Hiszen nem táncol már. Olyan régen nem, hogy már a neve is más. Árgyelán Jánosnénak hívják. — Hol kezdte a népi táncot? — A Megyei Művelődési Ház elődjénél, a Békéscsabai Balassi Kultúrotthon Népi Tánc- együttesénél. Kissé korán: tizenhárom éves voltam. — Miért éppen a táncot választotta? — Kézenfekvőnek tűnik a válasz, holott nem olyan egyszerű. Kellett néhány év, amíg megfogalmaztam önmagámnak is. Akkor talán azért, mert édesapám tánctanár volt és csak természetes, hogy a lánya is az akar lenni, ami a papája... ezt később is vallottam, illetve még vallom is: nézze, mindenki akar valami A napokban látott napvilágot a Tiszatáj 8., augusztusi száma. A Szegeden megjelenő irodalmi folyóirat ezúttal is számos irodalmi és képzőművészeti csemegét tartogat Békés megyei olvasóinak. olyat, különösen érvényes ez a serdülőkre, amiben több a másiknál, amelyet kedvvel csinál. Az, amit néha zeneszerzésnek, versirogatásnak, máskor színjátszásnak hívnak. Az a forma, amelyben legjobban kifejezhettem önmagamat. Ez a népi tánc. — Legnagyobb élménye? —Az. hogy táncolhattam éppen elég nagy élmény volt. Más? Tudom, mire gondol. Nyilván az első külföldi útra. Párizs. Aztán megint Francia- ország, majd egy fontos állomás: Agrigento. — Miért fontos? — Együttesünk első helyezést ért el az Agrigentói Nemcsak ebben a rovatban olvashattuk Kőváry Ernő Péter fiatal békéscsabai novellista Két miniatűr című „egyperceseit”. A fiatal prózaíró írása a bemutatott anyag ■ egyik legjobbjának mondható. í zetközi Népi- tánc-feszlválon. Erről sokat írtak akkor, 1963- oan a lapok, így Nem volt kis — Mikor fejezte be a táncolást? — Egy csehszlovák turné után, 1968-ban. — Miért? — Meghalt az édesanyám. Később, aztán nem volt kedvem újrakezdeni. — Megunta? — Micsoda kérdés!? Dehogy untam meg! Ne nevessen, ma is előfordul, hogy fakanállal a kezemben ugrálok valamelyik jó kis táncdalra. Imádom a táncot. Nem lehet elfelejteni. — Mi van helyette? — Most mondtam. A fakanál, vagyis főzés, vasalás, miegymás. Ha a tánc nekem ünnep volt, akkor ezek hétköznapok. — Kissé banális fogalmazással: mi kellene a boldogsághoz? — Hogy mi? Tánc? Nem, a tánc a tizenhat éveseké. Pénz sem, bár amit ketten keresünk a férjemmel, az alig több két és fél ezernél. De hát a pénz csak eszköz. Azt kérdezte, mi keli a boldogsághoz? Megmondom: olyan lakás, ahol jól érzem magam, ez azt jelenti, hogy ne hulljon a vakolat a nedvességtől, és amikor el akarunk menni egymás mellett, egyikünknek ne kelljen felmásznia a heverőre, hogy elférjen a másik. Az albérletünk nagyobb legyen, kétszer három méternél... aztán jöhetne a gyerek... De hát hagyjuk, ez nem olyan beszélgetés, amit várt — Mit gondol, mit vártam? — Nyilván olyasmit, amivel kezdte: mi érdekel, mi a véleményem erről-arról. Hogy mi kell a boldogsághoz? — Rendben van, elmondta. Bencsik Máté A lány nem táncol már a Népújság is. dolog... Megjelent a Tiszatáj augusztusi száma VARSÓ Varsó, az ősi város, Európa kultúrájának egyik teremtő műhelye, a tudományok és művészetek otthona 1939. szeptember 27-én a fasiszta csizmák talpa alá került. A Wehrmacht páncélosai mögött elözönlötték Varsót a „sondergruppék” farkasai, s megkezdődtek a lakosság szörnyű szenvedései. A horogkeresztes banditák 1943 április végén, június elején halomra gyilkolták a gettó lakóit, majd az 1944 augusztus elsején felkelt lakosság ellen folytattak népirtó háborút. A varsóiak hosszú heteken át csodálatos hősiességgel küzdöttek a fasiszták legmodernebb fegyverei ellen a barikádokon. Kiömlött vérük hozzájárulás volt Lengyelország és Varsó újjászületéséhez. Mégsem kellett volna annyi vérnek elfolynia és oly iszonyatos pusztulásnak bekövetkeznie. Sajnos, a felkelés Időpontját a Londonba telepedett lengyel emigráns- kormány határozta meg anélkül, hogy tervét egybehangolta volna a szovjet 1. HŐSEI belorusz front helyzetének tényleges lehetőségeivel. A szovjet hadsereg akkori, átmenetileg nehéz és kedvezőtlen helyzete ellenére mindent megtett a varsói népi felkelők megsegítésére. Fegyvert, lőszert, élelmet és gyógyszert juttatott légi úton a városba. A kellően elő nem készített küzdelem 1944. október 2-án a fasiszták győzelmével végződött. Hitler parancsára a város lakónegyedeit, ipartelepeit földig lerombolták, lakóit legyilkolták vagy elhajották. Amikor a szov. jet hadseregnek és a Szovjetunióban megszervezett lengyel haderőnek 1945 januárjában sikerült a lengyel főváros területére nyomulnia, a hadijelentés ezzel a megrendítő mondattal zárult: „Varsó elpusztult”. A tanulságok világosak: Varsó népe hős volt a felkelésben, a helytállásban, majd hős az újjáépítésben is. Varsó Immár nem halott város, sőt, élőbb, mint valaha. Elbukásának és felemelkedésének története pedig minden nép tanítója. Álumíniumfonalak sebek összevarrásához Az egyik New York-i kórházban végzett kísérletekből kiderült, hogy az alumíniumfonalak sokkal alkalmasabbak a sebek összevar- rására, mint az eddig e célból felhasznált anyagok. Az álumínium, szállal összevarrott sebek gyorsabban gyógyulnak. Egyelőre még nem sikerült megállapítani, hogy ez mire vezethető vissza, valószínűleg az alumínium erősen serkentő hatású a fehérjékre, amelyek a hegedősnél szerepet játszanak. Ez a hatás nem függ össze az alumíniumfonalak vastagságával. Hátrányuk azonban, hogy kevésbé erősek, mint az összehasonlításképpen megvizsgált selyemből vagy rozsdamentes acélból készült szálak. Éppen ezért most kísérleteket folytatnak, hogy az ezen anyagok egyikéből készült fonalakat vékony alumíniumréteggel vonják be vagy impregnálják, hogy ilyen módon egyesítsék a sebvarró fonal erősségét az alumínium különleges gyógyító hatásával. ................................. F iatat prózaírók művei címmel, hét pályakezdő novellistát mutat be, abból a meggondolásból, hogy a fiatalok publikációs és egyéb pályakezdési gondjain ezzel is segíthessen, és hogy a hasznos kezdeményezés más fórumokat hasonló lépésre ösztönözzön. Az ötlet helyességét igazolja, hogy máris találkoztunk olyan írásokkal — Márai G. Botond novellája, Apostol András egyfelvonásosa — amelyek az első publikáció ellenére elérik azt a színvonalat, amely egy országos terjesztésre kerülő irodalmi fórumon kötelező. Kellemes meglepetés, hogy ugyan. A folyóiratban jelentkező kép- ■ zőművészeket Dési István, Hem- j mert János, Hézső Ferenc festő- ; művészek mellett a Gyulán élő ■ Koszta Rozália néhány festménye • és illusztrációi képviselik. Bede ; Anna hangulatos írása, a „Nem { látott kiállítás Koszta Rozália : festményei közt”, is róla szól. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az ; eredetiségében és tipográfiai meg- j oldásokban új utakat járó Tisza- i táj augusztusi száma is a modem ■ irodalmat és képzőművészetet • kedvelők színvonalas olvasmánya • lesz. —esik. : Ifjú szakmunkások! KIEMELT BÉREZÉS, ” ■ ■ ■ 44 órás munkahét, minden szombat szabad. A legmodernebb technológia mellett alkalmazunk benneteket a kőműves, ács, vasbetonszerelő, í ■ fűtés-, víz-, gáz-, villanyszerelő, festő-tapétás, parkettás, asztalos, lakatos, műköves, * gépszerelő szakmákban. Szállásról gondoskodunk. Utazási hozzájárulást térítünk. Jelentkezés személyesen: 43. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest, XI* Dombóvári út 19. 581 Légió vagy internálótábor? íi. Egy porfelhőbe burkolt óriási gomolyagként érnek a versenyzők Arbau utcáira. Ahol a Spanyol-Marokkó és a francia fennhatóság alatt álló Marokkó találkozott, frissítőállomás várta a résztvevőket, ehettek és ihattak, hogy jobban bírják a hátralevő kilométereket. Volt olyan versenyző, aki leszállt a gépéről és gyorsan a szájába gyömöszölt egy darab krumplicukrot. Mások viszont nyers tojást ettek, vagy limonádét ittak. Így azután veszítettek némi időt. A három olasz nevű kerékpáros azonban nem evett és nem töltötte újra üres kulacsát se. Csak iramodtak tovább, megállás nélkül. Amíg a többiek értékes másodperceket veszítettek, addig ők hárman egyre jobban száguldottak. Tíz-, ötven-, százméteres előnyt szereztek. Már átjutottak a határon. Odaát azonban hirtelen csökkentik az iramot. Békésen karikáznak, egyáltalán nem érdekli őket, hogy az ellenfeleik már elérték mindhármukat, sőt hamarosan előttük száguldanak. Casablanca és a Tanger közötti küzdelem végeredménye nem került be a sport törénetébe, ellenben három szökött légiós levelét elhelyezték az alakulat irattárában, hogyha esetleg valaha elfogják őket, legyen ellenük a hadbíróságnak terhelő, írásbeli bizonyítéka is. Piero Paravini, Carlo Lanorca és Giulio Docconick, a Marra- koch-ban állomásozó negyedik ezred egykori három katonája ugyanis a verseny után Tangerből azonnal levelet küldtek a közvetlen parancsnokuknak: „... a verseny meglehetősen fárasztó volt a számunkra, mert előtte nem volt alkalmunk edzést tartani. Ennek ellenére elégedett lehet velünk a hadnagy úr, sikerült elsőnek érkeznünk Arbauba. Amikor átjutottunk a határon, egy katonazenekar történetesen éppen a Marseille ise-t játszotta. Ünnepélyes pillanat volt. Azt hisszük, hogy első ízben szöktek meg légiósok a Marsaillaise dallamaira.-’; 1939 fontos esztendő a légió történetében. A Szidi bel Ab- beszben és a többi észak-afrikai laktanyában állomásozó alakulatok katonáiból, kivéve a németeket, olaszokat és magyarokat, menetszázadokat alakítottak. A francia vezérkar tehát a légiósok jelentős ré- reszt átvezényelte Európába. A többiek ottmaradtak, laktanyáikban. Kritikus napok. Áramlottak az új emberek Franciaországból. Megérkeztek az első olyan önkéntesek, akik nem öt esztendőre, hanem a háború időtartamára jelentkeztek. Sokan nem azért írták alá a szerződést, mert ellenállhatatlan belső kényszert éreztek, hogy fegyvert fogjanak. A francia hatóságok ugyanis a második világháború kitörése után a következő kérdést tették fel a külföldieknek: — Belép a légióba, vagy pedig az internálótábort választja? Ezrével döntöttek úgy, hogy inkább a légió tagjai lesznek. Közöttük sok volt nemcsak a középkorú, hanem az idősebb, fizikailag gyengébb ember is, akik nem bírták a szokatlan afrikai klímát és a nehéz kiképzést Százával hullottak el és haltak meg. A franciák érzéketlen hadigépezetének mechanizmusa azonban nem törődött ezzel. Ekkor alakították meg a 13. félbrigádot, amelybe régi légiósok éppúgy kerültek, mint az egykori spanyol köztársasági hadsereg harcosai és a Hitler elől elmenekült baloldali érzelmű csehek és osztrákok. Gyorsított iramban haladt a kiképzés. Alig hogy véget-
