Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-31 / 201. szám
19ö®. augusztus 31. 8 Vasárnap „Nézze, a helyzet az, hogy érik a gyümölcs. Még erről hivatalosan nem beszéltünk, de tudja hogy van az: mindenki tud róla. Nem is mi találtuk ki, hanem az emberek. Van, aki már holnap akarná, van, aki nem érti, mitől lenne jó, van, aki ellenzi. Megbeszéljük a dolgot. Mindenkivel. Elvégre nagy ügy ez, Apáca jövője fordul meg rajta.” Szűcs Mihály, a csanádapácai párttitkár dohányzóasztala mellett ülünk. Délelőtt tanácskozás volt nála, és azon a három apácai tsz egyesülésével foglalkoztak. Ez az, amiről hivatalosan nem beszéltek, de már az egész község tudja, hiszen ők akarják- vagy nem akarják; nem a kasza periek. Barátságos község. Egyetlen délelőtt elég ahhoz, hogy ez az érzés csalhatatlanná összegeződjön bennünk, és ettől azonnal jókedve kerekedik az újságírónak. És a nagy gond, amin most a fejét töri mindenki, talán az egész falu: egyesüljön-e a három tsz, jobb lesz-e vagy rosszabb, aki eddig emitt dolgozott, most nem citálják-e máshová, és a többi; politikai feladat is ez a javából. Így van, kulcsolja össze a kezét a párttitkár, és nyílt, közvetlen tekintetéből azt olvasom ki, hogy elemiben van, ha ezt a tsz-egye- sülést intézi, és pontosan tudja, hogy amit akar, az a községnek jó dolog. „A Haladás kétezer, a Köztársaság kétezer-négyszáz és az Űj Barázda háromezernégyszáz holdja együtt, az igen! Persze, nem azért, mert egy közel nyolcezer holdas közös gazdaság szemre is mutatós, hanem, mert az anyagi erőket egyesítve meggyorsulhat a fejlődés. Szakosítás, munkaerő-szervezés, gépesítés, külön-külön' sok a nehézség. A munkakörülmények még mindig nagyon kezdetlegesek. Ehhez is több pénz kell. A sok eljáró embert is jó lenne visszacsalogatni. Nagy tsz-be, jó tsz-be szívesen jönnek. Tudja hányán járnak el Apácáról? Háromszázan! És négyezerháromszáz ember lakik itt.” Ha egy 1958-as statisztika 6600- as lélekszámúval összevetjük a tíz évvel későbbit, kereshetjük az eltűnt, jó kétezer embert. Sürgősek itt a tennivalók. Munka, jó munka, jó kereseti lehetőség kell, erős, gazdag közös gazdaság. Ahol lehet dolgozni, ahol jól fizetnek, onnan nem mennek el az emberek. „Ha a közgyűléseken megszavazza a tagság az egyesítést, meglesz. És jól választanak akkor az emberek.” Barátságos község, gazdag község ez most is. Lehet, hogy már csak az egészen idősek tudják, azok is csak a nagyapjuktól hallhatták, hogy 1836-ban csináltatták itt az első pecsétet, amire ez volt írva: „Apácza község petsetye.” Arra meg talán senki sem emlékszik, hogy 1820 körül jöttek az első jobbágyok, hajdúk, hogy itt letelepedjenek. Miklya Jenő írja Csanádapáca története című köny_ vében: „1820 körül ügyes bérlője lett az apácai pusztának Hengel- müller Mihály személyében, aki a kaszálónak, legelőnek használt földeket ésszerűbben akarta hasz. nosítani. Első lépése volt, hogy megnyerte a Harruckern birtokon dolgozó cselédeket egy jövendő telepes község gondolatának.” Most is nagy gondolatok forognak a fejekben. Csak jól dönthetnek. Történelem a toronyablakból Templom. Hideg tömjénszag, kongó kőkockák. Keskeny csigalépcső. Szűk ívben tekeredik. valahová fel a harangok, kötelek, óraszerkezet bonyolult dzsungelébe. Reccsenő deszkák, szúrágta korlát himbálódzik bizonytalanul, még három lépés, aztán nincs tovább. Toronyablak. Lejjebb, a húszegynéhány méteres mélységben öreg Ikarusz köhécsel. Egyébként csend. A falu megbújik a borzas akácok alatt, s valahol a távolban, ahol a szem nyárfasort lát, ott véget ér. Még távolabb kékesfehér porfelhő, egy sárga csík, AUGUSZTUS APACAA talán legelő vagy kopasz homokfolt. A krónika szerint, az erdélyi hegyekből lezúduló folyók rengeteg törmeléket halmoztak fel a környéken, mi több, az ős-Ma- ros is erre foiydogált... Ma harminc kilométerrel arrébb. Mindenesetre a község területén is látható törmelékkúpok létrehozásában ludas lehetett, amelyek egyesek szerint őshalmok, vérmesebb apácai méretekben túl tekintélyes ez a kultúrotthon, de nem versenyezni akartunk és nem befektetni a más célokra is égetően fontos milliókat, hanem olyan művelődési házat építeni, amely nem holnapra szól, hanem évtizedekre. A mi problémáinkat megoldja, a kö. vetkező nemzedékek gondjaiból is elvesz egyet.” Apácán néhányan úgy vélik, hogy éppen emiatt nem telik vélemények szerint emberi kéz másra. Másra? Nos, a községrenalkotásai. Mondván, hogy a hajdani őslakóknak a tengernyi mocsárvilágban mégiscsak valami szárazabb területen kellett tanyát ütniük. A mocsárrengeteg a Körösök szabályozásával ösz- zsébbzsugorodott, bár a közelmúltban elhunyt szemtanúk szerint annak .idején Medgycsbodzás és Apáca között csónakkal közlekedtek, ha nagy volt az áradás. A jelenlegi községet szemlélve, persze vajmi kevés jel árulkodik a hajdani terepformákról. A házakból még kevesebb látszik. Nagy kertek, fák, veteményesek, zöld négyzetek, trapézok, rombuszok és néhány piros háztető. A Nap bágyadt-fehéren villan ki a felhők közül. Négyzet alakú fényfoltot vet a reccsenő deszkákra. Félhomály. A beszűrődő fénypászmában ideges porszemek rezegnek. A magasból keveset látni. Kételkedők dezési tervek során, a kultúrotthon építésével járhuzamosan három új utcát nyitottak. Ebből két és fél máris felépült: kutakat fúrtak és a későbbi nagyobb szabású csatornázási munkálatokhoz is hozzáfogtak. Az elmúlt három év alatt hetven kétszoba, összkomfortos ház épült és remélhetőleg ez év végéig a jelenlegi szolgáltató házban létrejön a békéscsabai pamutszövő kihelyezett üzeme is. Ha igen, és ez nem a községen múlik, negyven asz- szonynak ad majd munkát. Sorolhatnánk persze a példákat, a sok száz méternyi új járdát, az épülő hatósági húsboltot, az általános iskola újonnan épült két tantermét, de hát a tények önmagukért beszélnek. Ami a kultúrotthont illeti, meg kell hagyni, nagyszabású vállalkozás. Figyelmet, vitát, javaslatot és bírálatot érdemel. Egyet nem: rosszindulatú gáncsoskodást. Végigjártuk mindkét emeletét, a színház- és mozitermet, a tánctermet, az emeleti szakköri helyiségeket, a könyvtárat, olvasótermet és klubhelyiséget, hallottunk az egyedülálló klímaberendezésről ... és tetszett. A vállalt feladat tökéletes megvalósítása, az okos következetesség, a bátorság, a tervezésben és az építkezés véghezvitelében. Az új kultúrotthon jó kezekben van. Van még vaskalap Szófián embernek tűnik az első pillanatban Mary György, a nemlétező művelődési otthon igazgató, ja. Nem az épülő, gyönyörű újra gondolunk, hanem ahol évek óta kínlódnak. „Ifjúsági háznak hívjuk a termet, de ehhez az elnevezéshez is nagy merészség kell. Én másnak nevezném, de ez most ugye nem tartozik ide.” Fiatal ember, egyetemet végzett. A felesége egy év múlva tanárnő lesz. Kitűnő kávét főz, és jön ő is beszélgetni. Fiatal hévvel, lendülettel. Alapjában véve elégedetlenek. Január óta kultúrigazgató Mary György, és nincs is könnyű dolga. Viszont novemberre elkészül a kacsalábon forgó csoda, amit Arany János Művelődési Háznak neveznek majd. Ott bizonyíthat. De ehhez a bizonyításhoz renge„Miért éppen a művelődési otthonról akarnak írni?... Miről? Hát Apácáról, a presszóról, hiszen ott aztán van élet. Oda járnak a fiatalok.. tessék, írjanak a fiatalokról. Az egy jó kis riporttéma.” Varga Gábor tanácstitkár kissé gyanakodva érdeklődik. A művelődési otthon? Nos hát ez a községi viszonylatban meghökkentő méretű — méretekben és forintban egyaránt — leendő kultúr- paradicsom érdekes magatartásokat és válaszokat szül. „Az a helyzet, hogy éppen elegen ' figyelik, néha bizony kárörömmel, hogy mi lesz belőle. A ráfordított négymillióért. Ennyibe, illetve valamivel többe került... Tulajdonképpen hengermalom volt azelőtt. Eredetileg a malomipari egyesülés, később a község tulajdonában. Hosszú ideig raktározási célokat szolgált, végül aztán egy remek ötlet nyomán megkezdődött az átépítés. 1966-ban j láttak hozzá az építkezéshez, igen, | éppen három éve... Sokan nehe- ] zen értik meg, hogy minek ide [ olyan kultúrotthon, amilyen még a városban sincs? Végtére is ez Csanádapáca. Ha nem sikerül, mi lesz belőle, újra raktár? Mert hogy nem lehet visszacsinálni malomnak ... És a legfőbb: mi lesz a benne fekvő milliókkal? Egyet _ ------- _ ------------- ----k ell csak megérteni: lehet, hogylteg segítség, jóakarat kell. Megküzdeni azzal a szemlélettel, hogy) „minek ez, hombár marad úgyis”,! meg „hová siettünk, elvitt egy, csomó pénzt” — ez sem gyerekjáték. Mert Csanádapácán sem ismeretlen fogalom még a vaskalap meg a szűklátókörűség. Maradjon ezúttal az újságíró titka, hogy kikre gondol. Ami igaz, az igaz: Mary György nem lobogtatta a mindig gyanús, túltengő lelkesedés zászlaját, tehát úgy látszik felmérte a helyzetét, a feladatait, és nem tartja rózsásnak a jövőt. De nem mond le semmiről, ez világos. Ha majd azt mondja: ez sikerült, az feltétlen úgy lesz.' Reméljük. Miért nincs Apácán női futballcsapat? Presszó. Sajátos intézmény. Napközben meglehetősen heterogén összetételű, közönséggel, esténként viszont kizárólag fiatalokkal. Centrum. Az új kultúrotthon közelében van egy ifjúsági ház, amelyet az egyöntetűen lesújtó vé. leményeket hallva mi is megtekintettünk. Nos, csatlakozunk az előttünk szólókhoz .... Több éves gyakorlat szerint a község fiataljai szabad idejük nagy részét a presszóban töltik. Magnó és lemezjátszó, bőséges hanglemez-repertoárral, rádió és fiatal felszolgálónők. Fiatalok, s ha kell, rend. kívül határozottak. Szőllősy Katalin például, másodállásban a Csanádapácai TSZSK futballcsapatá. nak ex szakosztályvezetője. „Ugyanis a fiúk csak a nőt látták bennem ...” Talán nem helyes, de egyet kell értenünk a fiúkkal... Annál is inkább, mertj sportszereié te nem múlt el. „Az ifjúsági házban van ugyan! egy pingpong-asztal, és az általános iskolában egy udvar, ahol röplabdázni lehetne ... csak éppen a sporteszközök hiányoznak. Klassz lenne, ha az új kultúr- otthonban lehetőség nyílna valamiféle sportolásra, hiszen lassan teljesen eltunyulunk ... Miért csak tánc? Táncolni akárhol lehet, de sportolni? Kár, hogy Apácán nincs női futballcsapat... ez nem vicc, például Csehszlovákiában egy csomó nő focizik.” Délután egy óra. Odakint néhány percre süt a nap, verebek sivalkodnak és a kerékpárőrző néni békésen kanalazza ebédjét. „Nem történik semmi itt Apácán, hiszen bármilyen aprócska esemény .van Gyopároson, Gyulán vagy Csabán, akkor persze mindenki oda megy tőlünk. Hozzánk senki sem jön. Miért is jönne?” — Ráday Julianna leteszi a kávét és mérgesen seper le néhány nem. létező morzsát az asztalról. — „Volt ugyan egy utcabál, de az is tavasszal, május elsején. A tanácselnök utána azt mondta, hogy nincs tovább, mert nem hajlandók minden ilyen rendezvény után újratelepíteni a parkot... Ami igaz, az igaz, a srácok meg hát mi is kissé letapostuk a növényzetet ... Kell ez a művelődési ház! Legyen végre helyünk, szórakozni lehessen.-. Ügy hallottam, az fmsz berendezi az egyik termet presszónak. Színházunk lesz... mióta nem voltam már színházban!?” Tervek. Remények. Nőnek, ahogy emelkednek a művelődési ház falai, és mind konkrétabbak lesznek, ahogy közeledik az átadás. Őszínteségi szerződés Ceglédi Károly, az általános iskola igazgatója (amikor ott jártunk, még szinte zavartalan szünidő lévén) házának kertjéből kerül elő, hogy aztán néhány perc múlva úgy rakosgassuk egymás mellé az apácai mozzaikokat, mintha ősidők óta ismernénk egymást. Igaz, hogy az első percben megkötöttük a teljes őszínteségi szerződést, de ha nem is kötünk ilyet, más módon egy község ügyesbajos dolgairól nem lehet beszélni. Meleg, fülledt idő volt éppen, de a jó ízlésről tanúskodó szép lakásban kellemesen hűvös, sugárzóan otthonias hangulat vett körül minket. A riport és az anyaggyűjtés nagyon érdekli. Tizenegy éve él itt, ismeri már a községet. Azelőtt Füzesgyarmaton tanított, de mivel „senki sem lehet próféta a falujában”, elment Szeghalomra, öt évig vezette a járási kultúrházat. aztán vissza az igar zi hivatáshoz: Csanádapácára jött iskolaigazgatónak. „Van összehasonlítási alapom. Füzesen tíz év, itt tizenegy, ez elég. Itt jobban élnek az emberek, mint arra fent, jobbak ezek a földek” mondja, aztán az iskola a téma. „Nagyon nehéz. Kevés a tantermünk még most is, hogy elkészült az új épület, két tanteremmel és szertárral. Azelőtt tizenkét terem volt, hozzá tizenhét tanulócsoport és három napközis. Képzelje, a másodikosok, harmadikosok és negyedikesek mindig délután jártak. Lehetetlen helyzet. Tíz százalékkal eleve rosszabb eredmény. Most, az új épülettel megszűnik az állandó délutános tanítás. Váltás lesz.” Kérdezem, mi a véleménye a négymilliós kultúrházról? „Nagyszerű! Végre igazi népművelést csinálhatunk. Ismeretter. jesiztő előadásokat meg mindent. Az iskolának is jó. Tudja, hogy csak az udvaron tudtam az egész tanulóifjúságot összegyűjteni? Lesz remek mozink, színháztermük. Egyszóval tíz, sőt húsz évvel megelőztük magunkat”. Később Kiss Ferenc, a tanácselnök is ezt mondja, megtoldva kissé: „A megyén a művelődésügyi osztály kérte a berendezésigényt. össze is állítottuk, 250 ezer forint/ Kérdezzék már meg, meglesz? Ha egyszer ígérték... Nagyon számítunk rá, mert különben könnyen üresen marad a palota __” Me gkérdeztük. Költségvetési pénzmaradványból számították kiszorítani a berendezés árát. Ez nem sikerült. De azért nyugalom ... „Nem lesz üres hombár, higgye el!’ kísér ki a házból az iskola igazgatója, és ezt a bizakodást, meg mások bizakodását is magunkkal hoztuk. A fiatalok már gyülekeznek a presszóban. Szép hely, modern. S addig, amíg megszólal az első magnó, gyorsan megiszunk egy feketét. Sematikusnak mondhatja az olvasó, mégis úgy van, hogy a szomszéd asztalnál két bajuszos napszítta arcú parasztember ugyanazt rendel. Aztán jó, ízeset beszélgetnek arról, hogy a Jóska ezt mondta, de a Feri meg rátette a garast, hogy ő megszavazza a nagy szövetkezést. Bencsik Máté — Sass Ervin
