Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-25 / 195. szám
% IMS. augusztus 24. Vasárnap Nincs ra pénz r Az utóbbi években igen sok há- zikert-tulajdonost nyertünk meg a termelés fokozására. Szakkörök alakultak a megye különböző városaiban, községeiben, hogy a kertművelés legújabb módszereivel, a zöldség- és a gyümölcs- termesztés új fajtáinak elterjesztésével, a rendszeres és szakszerű növényvédelemmel mutassák be társaiknak: mire képes a házikert, ha óvják a növényt. Az eredmény láttán tovább gyűrűzött, fejlődött a szakköri mozgalom. Amikor a párt VIII. kongresszusán szóba került a háztáji termelés segítése, akkor a megyében működő szakkörök mögött már jó néhány esztendő hasznos tapasztalata és néhány impozáns kiállítás rendezése állott. A szakkörök tagjai között kialakult egészséges versengés kézzel fogható részét a piacon láthattuk a mind egészségesebb gyümölcs és zöldség formájában. A Hazafias Népfront Békés megyei Elnöksége mellett működő mezőgazdasági szakbizottság látva a tapasztalatokat, bátorságot vett ahhoz, hogy az idénre is ajánlja: rendezzenek ismét házikert termék-bemutatót. A házikert-kiállítás a megyében polgárjogot nyert. Volt már belőle majdnem egy tucat, talán több is. A 100—150 házikertből összehozott kiállítási anyagot ezrek nézték meg két évvel ezelőtt is. Valami ragadt az érdeklődőkre, mert ezután tovább lendült a házikert jobb kihasználása. A szakköri rendezvényeken megkétszereződött a részvétel és most, amikor e munkába beállott változást kellene lemérni, közszemlére bocsátani az ügynek további híveket toborozni, bejelentik: nincs rá pénz. Való igaz, hogy egy megyei vagy járási jellegű kiállítás pénzbe kerül. A grafikai munkát, a dekorációt, mert azért ízlés is van a világon, a villanyt és más egyebeket nem adnak ingyen. A kiállítás anyagát, a zöldséget, a szőlőt és a gyümölcsöt, a szakkörök maguk viszik. Mindenki, aki csak teheti, küld egy kosárra valót bizonyítványául annak, hogy amit tanult, jól alkalmazza. Most pénz hiányában — amint azt a kiállítást szervező bizottság legutóbbi ülésén bejelentették — a házikerttermék-bemutató elmarad. Ügy látszik, hogy egy jó kezdeményezés valamelyik intézményünknél megrekedj pedig rendkívül nagy szüksége lenne a megyének és az országnak a házikertek mind jobb kihasználására. Csak a megyében levő 37 ezer hold házikertből, zártkertből 30 ezer holdnál is több az, melynek tulajdonosát ösztönözni kellene a faállomány cseréjére, a korszerű művelésre és a növényvédelemre. Pénz nélkül, áldozatvállalás nélkül mindez, sajnos, nem megy. Most már csak valamely, a háztáji termeléssel kapcsolatban álló mezőgazdasági és kereskedelmi vállalat, esetleg ezek összefogása segíthet a helyzeten azért, hogy a gazdálkodásnak ezen ága ismét agitatívan mutathassa fel értékeit. Dupsi Károly Eltéphetetlenné erősödött a munkás—paraszt szövetség Egy végrehajtott párthatározat margójára Kezdetben azt sem tudták, hogyan nevezzék az első közös gazdaságokat. Az 1945 tavaszán hatónkban elsőnek alakult sarkad! Lenin-t is „Őstermelő csoportnak” nevezték még két év múlva is az újságok hosszabb, szűkebb szavú tudósításai. A Tanácsköztársaság idejéből ugyan jól emlékeztek még a „termelőszövetkezet” megnevezésre, ám a reakciós erők rémhírözöne, félrevezető ágálása az összefogás, a „csajkarendszert”, a szabad szerelmet meghonosító kolhozok” ellen kezdetben bizonytalanná tette még a legtávolabb látó és legbátrabb úttörőket is. Nem negyed évszázad utáni okoskodás azt állítani, hogy a parasztság felemelkedését célul tűző kommunisták sokoldalú eszmei és gyakorlati segítsége nélkül a sarkadi Lenin és a példájára alakult többi szövetkezet sem tudott volna megmaradni, megerősödni. A különböző pártokban megbújt reakciós elemek, az ország töredékes anyagi javainlak birtokában, nemcsak a rémhírek özönét zúdították az újgazdákra, az első közös gazdaságokra, hiantim azzal egyidőben rejtegették előlük a vetőmagot, a kis számú traktor üzemeléséhez szükséges benzint és gázolajat is. Mi több, a kiosztott földeket is vissza akarták perelni az egykori birtokosaik számára. A munkásosztály legjobbjai, a kommunisták, Budapesten, a reakciós pártok szeme láttára vonultak fel több tízezres tömegben. Az ő, és az egész világ füle hallatára harsogták: „Földet vissza nem adunk!” Ezt az első jelentős győzelmet megtoldották azzal a felmérhetetlen értékű szokással, hogy a szombat délutánokat és a vasárnapokat a parasztság körében töltötték. Ezerféle szakmunkával jávítgatták a háború ütötte sebeket házaikon, pótolták a paraszti háztartások legégetőbb hiányait. Ennél is felmérhetetle- nebb értékű volt kifogyhatatlan felvilágosító, meggyőző és bátorító szavuk. Népnevelők voltak a szó legszorosabb értelmében. Átültették a parasztságtól optimizmusukat, elszánt harcosságukat, a jövőbe vetett hitüket. Nemcsak a bel- és külpolitika zajló eseményeit ismertették meg velük részletesen, hahem a munkások, parasztok igazságát, az összefogás elenged- hetetlenségét hirdető szocialista kultúra fiatal, szókimondó hajtásait is. A saját meggyőződésük diktálta eszméket ugyanis megtoldották a rögtönzött színpadokon a korábban hallgatásra kény- szerített, a jövőbe látott forradalmár költők és írók műveivel. Azaz tanították a parasztságot jogaik, élniakarásuk kifejezésének módjára is. Nem véletlen, hogy később a szövetkezeti gyűléseken az addig „szavuk sem volt” nincs, telenek akadozó felszólalása mindinkább értelemre ható, meggyőző szónoklatokká változott. Más szóval a nagyüzemi gazdálkodásnak százáMal, ezrével emelkedtek ki szószólói a parasztság soraiból is. Annyira, hogy évről évre újabb közös gazdaságok alakultak hazánkban, s a Viharsarok szivében, Békés megyében is. A gyárak, üzemek, ‘hivatalok dolgozóinak, vezetőinek sokoldalú erkölcsi és anyagi segítsége inkább fokozódott, mint csökkent az újabb és újabb összefogások, a sikerek láttán. Mi több, az addig jobbára ösztönös patronáló tevékenységnek pártunk politikai bizottsága határozatban adott még teljesebb sikerre vezető szervezettséget 1959-ben, s természetesen a korábbinál még több anyagi támogatást. A sok-sok összetevő, a párt, a kormány, a munkásosztály, állandó segítsége, a parasztság növekvő öntudata, értelme és szorgalma eredményeként megingathatatlan szilárdságú szövetkezetek sokasá. ga ünnepelte a napokban és ünnepli a következő hetekben, hónapokban megalakulása 20. évfordulóját megye- és országszerte. Ezeken a jubileumi összejöveteleken nem csak a hazai üzemek, vállalatok, hivatalok sok éven át patronáló dolgozói és vezetői, hanem külföldi, főleg szovjetunióbeli kolhozparaszt-küldöttek is részt vesznek. Azoknak a kolhozoknak a tagjai, akiknek anyagi és erkölcsi életkörülményeiről annyi igaztalan, mocskos rágalmat költöttek 20—25 évvel ezelőtt a féküket vesztett reakciósok. Azoknak a kolhozoknak a küldöttei, amelyek példájára a szó igazi értelmében felvirágzott a magyar mezőgazdaság az elmúlt két évtized alatt. A legkorábban és a később alakult szövetkezetek immár modem épületek és gépi felszerelések sokaságával, az állatállomány és a növénytermelési hozamok sokszorosáról számolnak be jubileumok alkalmával az ország és világ előtt „Kezdünk gyarapodni” — mondotta Boros Gergely 1947 nyarán a sarkadi Lenin Tsz-ről. — Már csaknem valamennyi tagunknak van egy-két tehene, üszője, hízója. Az idén már ruházkodásra is jut a jövedelemből.” Nagy szó volt ez akkor, hiszen a parasztság zöme — még a kis- és középbirtokosok is — olyan megélhetési gondokkal küszködtek addig generációkon át, hogy a ruházkodás tizedrangú kérdéssé zsugorodott szemükben. Mint tudjuk, az elmúlt húsz évben városi színvonalra emelkedett a paraszt, ság ruházkodása. Lakásukban mindinkább nélkülözhetetlenné válik a fürdőszoba, a tv, és szaporodik falvainkban is az autótulajdonosok száma. Szövetkezeteink fejlődésének üteme az elmúlt tíz évben vált egyenletessé és gyorssá. Ügy anyIpari üzemáguk forgalma több mint négyszeresére növekedett A korábbi évekhez hasonlóan ismét felfelé ívelő eredménnyel zárta az idei első félévet a gádoros: ÁFÉSZ. Ezt példázza 102,5 százalékos kiskereskedelmi, valamint 103,2 százalékos vendéglátóipari forgalmuk. Mindkét üzemág jóval túlhaladta a múlt év hasonló időszakának forgalmát. Az említett hat hónap alatt vendéglátóiparunk ételforgalma 106 százalékos teljesítést ért el. Ez a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 111,5 százalékos teljesí- ! építőipari szolgáltatását, tésnek felel meg. Lényeges forgalomnövekedést mutat 1968 első félévéhez viszonyítva az ÁFÉSZ ipari üzemága I is. Az idei év első hat hónapjában teljesített 2 millió 222 ezer forintos termelési érték több mint négyszeresét teszi ki annak, amit 1968 hasonló időszakában „hozott” a szövetkezet ipari üzemága. E nagyarányú forgalomnövekedés alapvető tényezője, hogy a szövetkezet sokoldalúan bővítette B. I. nyira, hogy pártunk politikai bizottsága most már végrehajtott- nak, mi több, túlteljesítettnek ítélte meg az üzemek, hivatalok, szervezett patronázs tevékenységét. Ezért a napokban hatálytalanította a patronázs munka szervezett formájáról 1959. április 10- én hozott határozatát. A határozat hatályon kívül helyezése azonban nem jelenti azt, hogy megszakad az üzemek, vállalatok, hivatalok és a termelőszövetkezetek között kialakult két évtizedes kapcsolata. Az egymásra találás mély szálai kötik össze a munkás- osztályt és az értelemben, anyagi körülményekben hallatlanul sokat gyarapodott parasztságunkat. Nemrégiben a gyulai járás termelőszövetkezeteit patronáló üzemek és közös gazdaságok dolgozói, vezetői is kijelentették találkozójukon: miként az édes, mindig segíteni kész testvérek előtt, ezután is állandóan nyitva tartják egymás előtt a kapuikat és a szívüket is. Kukk Imre Az udvariasság másik oldala Délután 5 óra. Sokan igyekeznek Csaba főterén, a 9-es buszra. Egy miniszoknyád kislány előre tolakszik. Gyorsan leül és a táskáját maga mellé teszi, miközben kiabál a barátnőjének: — Gyere, Jutka, foglaltam helyet! Két ötven év körüli asszony is felszáll a buszra, körülnéznek, nincs ülőhely. A kövérebbik meglátja a két ülő kislányt, s rájuk ripakodik: — Micsoda viselkedés ez! Látjátok, hogy az idősebbek állnak, s ti nem adjátok át a helyeteket... A két kislány megszeppenve átadja a helyét. A két asszony leül, és szidja, sza- pulja a mai fiatalokat. Közben, mintha észre sem vennék. hoav mellettük eau 22 éves mai fiatal asszony áll elnehezült testtel, aki már a nyolcadik hónapban lehet. Enyje, ezek a mai fiatalok'! R. M. Érdemes a szomszédba látogatni! A szövetkezeti mozgalom ki- alakulása kezdete óta magában hordja a tapasztalatok, a jó módszerek terjedését egyik községből, városból a másikba. Emlékezhetünk rá, hogy nagyon sok közös gazdaság első tétova lépéseit úgy tette meg, ahogyan azt elleste a közelében levő néhány hónappal, vagy legfeljebb egy-két évvel „idősebb” tárástól. Azóta megerősödtek a szövetkezeti gazdaságok, szinte mindegyike gyűjtött gazdag saját tapasztalatokat. De vajon hogyan vándorolnak manapság egyik helyről a másikra a felgyülemlett tanulságok, a gazdálkodás és a szövetkezeti élet bevált, gyakran milliókat érő jó módszerei? A termelőszövetkezetek alapos Ismerői szerint a kép eléggé vegyes. Többféle nézetet, magatartást figyelhetünk meg. Vannak makacs emberek, akik valamiről szentül hiszik. hogy azt ők csinálják a legjobban. Évek óta ugyan egy lépést sem jutnak előbbre a gazdálkodás egyik vagy másik ágában — ám módszereiket illetően mégis kitartanak saját nézeteik mellett. Más helyen meg azt láthatjuk: bár elismerik, hogy eljárásuk nem valami eredményes —, de egyre bizonygatják, hogy az ő körülményeik között nincs más megoldás. G okféle emberi tulajdonság^ ból fakadhat az ilyen és ehhez hasonló magatartás. Idézzük csak a régi közmondást: „A szomszéd rétje mindig zöldebb”. Valószínű, olyan időben keletkezett ez a szólás-mondás, amikor egyik vagy másik parasztember a keserű irigységben keresett, vélt menedéket. Mégis: ma is idézhetjük ezt a mondást. Mert ha a szomszéd rétje valóban zöl_ debb a miénknél, akkor nézzük meg, hogy mitől az! Szerencsére a termelőszövetkezetek sokaságában ilyen értelemben figyelik a „szomszéd rétjét.” Éppen a legjobb szövetkezeti gazdaságok vezetői és tagjai emlegetik büszkén, hogy hol mit láttak, tanultak és hasznosítottak önmaguknál. Mindjárt megjegyezhetjük : ez így is van rendjén! G ok szó esik mostanában a v-7 mezőgazdaság műszaki fejlesztéséről, új növényfajták elterjesztéséről, az állattenyésztés módszereinek változásairól. A mi korunk egyik jellemzője a gazdálkodás világának állandó és egyre gyorsuló változása. Ebből pedig következik, hogy a nélkülözhetetlen ismeretek mennyisége többszöröse a 20—30 év előttinek. De ehhez még számítsuk hozzá: nagyon sok részletmegoldást, egyszerűnek látszó „fogást” magunknak a szövetkezeti szakembereknek, dolgozóknak kell megtalálniuk. Hát mennyivel könnyeb mondjuk egy gép gazdaságos hasznosítását, vagy egy növényfajta igazán eredményes termesztését megvalósítani, ha annak fortélyait megfigyelhetjük egy másik gazdaságban, mint akkor, ha csak önmagunkra utalva kísérletezünk! Dicsérik sok vidéken a tsz-ek területi szövetségeit. Mindenekelőtt azért, mert jó kezdeményezői és szervezői a hasznos tapasztalatcseréknek. Valóban: nemcsak a működési szabályzat szerint, hanem az élő gyakorlatban is ők a legfelelősebb gazdái annak, hogy egy-egy szövetkezet ne legyen „bezárt világ”, hanem szabadon adja és fogadja a szövetkezeti élet sokszínű tapasztalatát. P yakran vita kerekedik ar17 ról: hol és mit érdemes megnézni egy-egy ilyen tapasztalatcsere alkalmával. Vannak, akik úgy vélik, hogy az az igazi, ha minél távolabbi vidékre mennek. Persze bizonyára van sok minden, amit a közelben nem lehet fellelni, vagyis indokolt és hasznos egy távoli szövetkezet tanulmányozása. Ám az esetek többségében — sok példát lehetne rá sorolni — mégis a legközelebb eső, adottságaiban, körülményeiben leghasonlóbb gazdaság módszerei bizonyulnak igazán hasznosnak. Ezért biztat jó eredményekkel a területi tsz- szövetségek olyan törekvése, hogy elsősorban a saját körzetük kimagasló szövetkezeteinek jó tapasztalatait terjesszék és tegyék általánossá. Mindig érdemes meglátgatni a szomszédot, ha így tanulni lehet. H. L.
