Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-23 / 194. szám
19*9. augusztus 23. 3 Szombat fl Villaszerű épületben a modemül berendezett irodákból rendszerezik és értékelik a kívülről érkező jelzéseket, adnak tájékoztatást, eligazítást vagy utasítást e jelzések helyes továbbítására. Valamennyi iroda valamely egységnek, mondhatni az agya és az alapos szervezettséget mutatja, ahogyan irányítják innen (összehangoltan a többivel) az egyes üzemágak munkáját. Ezt az össze. ' hangolást éppen most tartja a szövetkezet vezetősége a lenti, ebédlő melletti kis teremben. Az asztalnál ülők miután beszámoltak egységeik munkájáról, hallgatják a tsz-elnök észrevételeit, utasításait. Még tart a megbeszélés, amikor az állatforgalmitól érkezik valaki, s a Dózsa tsz főállattenyésztőjét keresi. Sürgősen meg akarja beszélni vele: olaszok jelentkeztek a növendék bikákért, mikorra lehet azokat szállítani. De hát, amíg tart a megbeszélés, neki is vámia kell. Mi mást tehet, nóhk. várunk. Az orosházi Dózsa Tsz udvarát figyeljük közben. Olyan, mint egy nagy forgalmú tér. Állandó a jövés-menés. Egy kis csoport nemrég tért vissza a szomszédos majorból és éppen azt tárgyalja, | hogy miként sikerült az új TMK- műhely műszaki átadása. Belekér. j dezek a beszélgetésbe. Kiderül, az új épület 1,8 millióba került, s ezentúl abban dolgoznak majd. a bognárok, asztalosok, ácsok meg a kovács. Aztán az is szóba ke- j rül, hogy nemsokára átadják rendeltetésének a dunaújvárosi, előregyártott elemekből készült szint ! is, ami 2,5 millió forintba kerül. A kapun most gépkocsi fordul be. Fáradtan száll ki vezetője a kormánykerék mellől. Hajnalban indult a fővárosba. Zöldséget vitt. Ebédéi, s máris indul a kertészetbe, az újabb fuvarért. Finom tökfőzelék van ma az üzemi konyhán, fasírttal. Dupla adagot rendel. Az üzemi presszóban nagy pohár málnaszörpöt kér utána. A többiek sört isznak vagy fröccsöt. Ök nem j vezetnek gépkocsit Nem tévedtem: üzemi konyha, üzemi presszó... Általában az az érzésem. mióta itt várakozók a Dózsa tsz-ben, hogy valami nagy ipari üzem irodáiban vagyok. Nemcsak a kultúrált környezet miatt, hanem inkább a gyorsan változó jelenetek, a rohanó tempó láttán. A távolból ide látsza- | nak az üveggyár impozáns épületei, a Jhagasodó, kémények. Ez a I közelség van ilyen hatással a szomszédos szövetkezetre? — Ez bizony! — mondja Gáspár Mihály, a tsz párttitkára, mi. kor végre kijön a megbeszélésről. — Pontosabban: a gyárak és itt elsősorban az üveggyár, ösztönöznek bennünket állandóan arra, hogy ne topogjunk ... — Azelőtt topogtak? — Nem úgy értem. A szövet- I kezet tagjai mindig is szorgalmasak voltak, mégsem vittük sokra az elmúlt években ... — Az ipar, a munkásosztály, vagy mondjuk egyszerűbben: az állam akisor anyagiakban is segített — No, ez az. Most máshogyan segít a7- előrehaladásban. — Most is kapnak hitelt... — Igen, de már nem szorulunk arra, hogy esetleg elengedjék azt. Megerősödtünk és a további erősödésben, — nézze csak a füstölgő kéményeket — a gyáraknak most is nagy szerepük van. A fejlődés minden koron az ellentmondásokon keresztül tört magának utat. Sajátos az az ellentmondás, ami napjainkban sarkallja fejlődésre a termelőszövetkezeteket. Világosan így fogalmazza ezt meg a Dózsa párttitkára: — Szomszédságunkban ipari bá. •zis van, s az ottani jó kereset meg a kitűnő szociális ellátottság bizony vonzza az embereket. Ha pedig oda mennek tőlünk is, nem kívánt nagy számban, bizony nézhetjük magunkat, különösen a szezonális munkák idején. No ezt a vonzást valahogyan ellensúlyoznunk kell. ha nem akarjuk elásni magunkat. Mégpedig úgy, hogy akként kell irányítani a szövetkezet jövedelmezőségét, ho-gy az emberek itt is megkapják azt, amit a gyárban . .. A további beszélgetés során elismerhettem, hogy Gáspár elv- társék jól oldják meg ezt az állandó feladatot. Először is azzal, hogy megtanultak szervezni, elemezni és kereskedni. Egyszóval üzemi szinten irányítani az ötezer holdas gazdaság munkáját. És eközben nem váltak „vegyesipari vállalattá, hanem elsősorban főprofiljukban, a növénytermesztés, ben és állattenyésztésben ugrottak nagyot előre. Ügy, hogy mind nagyobb teret hódít náluk a belterjes gazdálkodás. Nem is tudom felsorolni, mennyi hasznos kezdeményezést indítottak el. Jövedelmük 55 százalékát az állattenyésztés adja, s szarvasmarháiknak, sertéseiknek jelentős része exportra kerül. Állandó kapcsolatuk van az olasz, francia átvevőkkel és ezek jobb kielégítésére vezették be a kísérleti abrakolást. Eredménnyel. Az így előkészített bikákból vásárolnak húszat az j olaszok. A szakszerű állattenyész. I tés jövedelmük nagyobb hányadát I biztosítja. Beére t a Dózsa Tsz-ben is azon agrotechnikai módszerek bevezetésének a gyümölcse, ami ellen néhány éve még annyian felléptek. Ennek eredménye, hogy j jóval magasabbak a termésátla- I gok, mint a korábbi években. A kertészetünk 80 holdnyi, termését a város ellátására tervezték. Ezért van saját pavilonjuk, de I nemcsak Orosházán, hanem Pes- ! ten, Özdon, sőt Pécsre Is viszik j friss zöldségféléiket. Jut belőle az ottani ipari munkásoknak, sőt annyi a termés, hogy 110 holdas gyumölcskertészetük termékeit a tervezettnél olcsóbban értékesítik. De így is meglesz az erre az I üzemágra tervezett 1,7 milliós be- ! vétel. j Egyszóval megtanultak keres- | kedni. Sőt. Népgazdasági szem- j lélettel gazdálkodni. Ha több az j áru és olcsóbban kel el, akkor is több bevételt hoz. hisz’ nagyobb a tömege. És ilyen módon jól jártnak a városi dolgozók is. Persze sokan nem értik még ezt ebben a szövetkezetben sem. de hát az ! állandó jövedelem mégiscsak jól jön azoknak is, akik nem kérdezik: ez miből származik? Négy segédüzemáguk az 52,5 milliós összbevételből 11 millió forint értéket produkál. Jelentősebb köztük a téglagyár és a mű- anyaggyártó üzem, amelynek tavaly — az első működési évben — 200 ezer forint terve volt és egymilliót hozott. Ez évben négymilliós bevételt várnak a műanyagosoktól és ez meg is lesz. j Sőt,- többet is tudnának termelni, ha volna elég gépük, mert az ország minden tájáról keresik őket a különböző számjelzők, krotá- liák, bazáráruk rendelése miatt. Itt is, mint a többi üzemágban, a teljesítmény 80 százalékát készpénzben kapják a dolgozók, a fennmaradó összeget pedig majd a zárszámadáskor. Hogy mennyi ez a készpénz? Kétezer-kettőezer- négyszáz forint. Ki, hogyan dolgozik. Az egész szövetkezetben pedig 1500—2000 forintot lehet készpénzben havonta megkeresni. Szóval annyit, mint egy üzemben. Érdemes akkor itthagyná a szövetkezetét? A táncdalfesztivál után Naponta 300 lemez, — vezet a „Nem vagyok teljesen örült“ A táncdalfesztivál játék. Egyhónapos időtartama alatt olykor háborúvá fajul — de hát ez csak játékháboré —, ahol a közönség, a zsűri és a kritikusok csapnak össze. A zsűri lepontoz, a kritikusok dörgedelmes bírálatokat eresztenek meg, a közönség pedig mosolyogva slágert csinál a legalacsonyabb pontszámú dalokból és kívülről fújja a kritikusok által szánalmasnak, banálisnak, fantáziaszegénynek stb. minősített dalszövegeket. Rendezzük meg jövőre a zsűri és kritikusok nélkül a fesztivált? Szó sem lehet róla! Egy egész táncdalfesztivál fulladna unalomba, s vajon kit érdekelne, hogy sláger lesz-e a „Nem vagyok teljesen őrült”, ha nem lenne makacs, dühödten ellenkező ellentábor? Még akkor is, ha mindenki tudja, hogy ez csak játék, amelynek szabályai vannak, amelyeket kötelező betartani, s a táncdalfesztivól slágereinek születéséhez, pályájához hozzátartoznak. Hogy melyek az új slágerek? Kovács Xstvánné, a békéscsabai hanglemezbolt vezetője válaszol: — Augusztus 15-én reggel kezdtük meg az árusítást, s az első napon háromszáz lemez fogyott el. Elsősorban a Koós Jáno6 és Késmárki Marika által énekelt Nem vagyok teljesen őrült és az Egy fiú a házból című számokat keresik. — Miből lesz még sláger? — A „Szeretném bejárni a földet”, „Nem kell ahhoz csillagjónak lenni”, „Nem tudom .a szemem levenni rólad” című dalok ugyancsak slágergyanúsak. A hanglemezvásár első vidám esete, hogy a Kovács József énekelte „Talált tárgyak” című szerzeményt idáig majdnem mindenki a Szabó család nótája cimen keresi... Siker lesz „A közvélemény segítségét, kérem”, „Emlékszem rád”, „Aki melletted él”, amelyeket Aradszky és Korda énekéi. A táncdalfesztiválon kívül „A festő és a fecskék”-nek van nagy sikere, Kovács Kati és a Metró- együttes adja elő. — Hány hanglemez fogyott el eddig? — Pontosan még nem számoltuk össze, mindenesetre keddig elértük és túlhaladtuk az ezer hanglemezt B. >1. — Vannak, akik ennek ellenére elmennek, mert a szociális juttatásokban még messze elmaradunk az üzemektől — mondja Gáspár Mihály. — Ez év első felében 61 ember ment el tölünk különböző üzemekbe és 46 embert vettünk fel. Tizenöttel kevesebben lettünk, de ezt a kiesést pótolja a fokozott gépesítés. — Engedjen meg egy szokvány kérdést, Gáspár elvtárs: a pártvezetőség, illetve a pártszervezet hogyan segíti a jövedelmezőség állandó fokozását? Hogyan ? — mosolyog a párttitkár. — Most mondjam azt, hogy a mi javaslatunkra vonták össze a korábban gazdaságtalanul, kétféleképpen irányított traktoros brigádot? Mert ez is igaz. De hát a tsz-vezetőségben, meg a brigád- üzemegység vezetőségekben mindenütt vannak párttagok, akik vagy meghallgatják a jó ötleteket és továbbítják, vagy maguk kezdeményeznek mindig valami hasznosat. Az ezeregyszáz tsz- tagból (négyszázötven a nyugdíjas), 115 párttag van, akik a többiekkel együtt mind egyet akarunk: holnapra jobbá tenni szövetkezetünket, mint tegnap volt. Ha erre a 'hogyant is kimondja valamelyikünk, mindenütt követik ezt a társaink. Varga Dezső Megállás vagy várakozás korlátozott AZ EDDIGI hazai és külföldi tapasztalatok szerint a 7,5 méter széles utcában a személygépkocsik várakozásának megtiltásából semmi haszon nem származik, mert egy-egy mozgó forgalmi sávon a forgalmi nyom számára a 2,75—3 méter szélesség teljesen elegendő. Ezért igen gyakran a parkolási tilalmat 30—50 méteren — a csomópontok előtt — rendelik el. Viszont 5,50 méternél keskenyebb egyirányú utcákban a tilalom bevezetése indokolt, mert a várakozó járművek mellett fennmaradó szélesség például autóbuszok áthaladásához már nem elegendő. Jelentése: A tábla kettős funkciót tölt be: korlátozhatja vagy meg is tilthatja az útszakaszon a járművek megállását, várakozását. A tábla önmagában (azaz: „Megállni tilos” kiegészítő tábla nélkül) várakozási tilalmat jelent. Vagyis ez esetben a tiltott útszakaszon a járművek csak a ki- és beszálláshoz vagy a folyamatos le- és felrakodáshoz szükséges ideig tartózkodhatnak. HA A TÁBLA szegélyében vagy egy kiegészítő, táblán a „Megállni tilos” felirat szerepel, az útszakaszon — á forgalmi akadály vagy műszaki hiba folytán történő megállást kivéve — megállni tilos. Ebben az esetben tehát még a ki- és beszálláshoz vagy a folyamatos le- és felrakáshoz szükséges ideig sem tartózkodhat a jármű. A „Megállás vagy várakozás korlátozott” jelzőtábla alatt olyan kiegészítő tábla is elhelyezhető, mely azt határozza meg, hogy mennyi ideig szabad tartózkodni az úton. Ha például „10 perc” felirat szerepel, ez azt jelenti, hogy ennyi ideig várakozás céljából is ott tartózkodhat a jármű, de tíz percen túl már tilos. A megkülönböztetett járművek természetesen figyelmen kívül hagyhatják a táblát. A tilalom hatálya a jelzőtáblánál kezdődik. A tilalmat feloldja: a térbeli vagy időbeni hatályra vonatkozó kiegészítő tábla, el- lentéses értelmű tábla (például, „Várakozóhely”) vagy a következő útkereszteződés. A „BEHAJTANI TILOS” jelzőtábla tilalma minden járműfajtára vonatkozik. Az egyirányú utca végén helyezik el, melyet a behajtást tiltó oldalon minden útkereszteződés előtt megismételnek. f Két nyomnál szélesebb utcák esetében ezt a jelzést a bal oldalon is él kell helyezni. Jelentése: A tábla minden jármű részére behajtási tilalmat jelent, még a megkülönböztetett járművek sem hagyhatják figyelmen kívül. Egyúttal arról is tájékoztat a tábla, hogy az utcában — ellenkező irányból — egyirányú közlekedés van. A tilalom hatálya a jelzőtáblánál kezdődik. A tábla alá a tilalom térbeli s vagy időbeli hatályát meghatározó kiegészítő jelzőtábla vagy felirat nem helyezhető el. A táblának feloldó jele nincs, a behajtási tilalmat csak a következő útkereszteződés oldja fel. A Hagyar Autóklub híreiből A Magyar Autóklub Békés megyei szervezete az elkövetkező hetekre is gazdag programot nyújt tagjainak. Szeptember elsején nagyszabású túrákat rendeznek. A harmadik csoport indul egyhetes üdülésre a jugoszláv tengerpartra. Erre a túrára megyénkből szintén szép számmal jelentkeztek, akár az első kettőre. Ausztriai körutazásra szeptember 6-án indul egy hasonló csoport. Bizonyára sokaknak szerez örömet, hogy az autóklub tagjai szép. ; tember 13-án csehszlovákiai túrára indulhatnak, s ez alkalommal megnézhetik Prágában a Csehszlo. vákia—Magyarország VB selejtező labdarúgó-mérkőzést. Szeptemberben hazánkban, illetve Gyulán is sor kerül egy érdekes rendezvényre, ekkor tartják meg az autós ügyességi versenyt. A Békés megyei szervezet hírnevét emeli az is, hogy október 19-én Békéscsabán tartják mee az országos go-cart versenyt. Vízi KRESZ-vizsgók Megyénkben egyre népszerűbbé válik a vízisport, melynek gyakor-1 lásához tág lehetőséget nyújtanak! a Körösök. Nagyobb az érdeklődés a vizjártassági engedélyek iránt is, ezért a köziekedésrendé- szet folyamatosan szervez vízi KRESZ-vizsgákat. Legutóbb augusztus 5-én Szarvason és 15-én a festői szépségű Szanazugban tartottak vizsgákat. Szarvason heten végeztek kitűnő eredménnyel, Szanazugban pedig tízen, az utób. biak mindnyájan egy munkahely: a Megyei Gépjavító Állomás dolgozói. A vizsgázóik 8—8 kérdést kaptak, elsősorban a vízen való közlekedés szabályaiból. A szana. zugi vizsgázók különösen jól szerepeltek. Az elméleti vizsgákat gyakorlati foglalkozások is követ, ték.