Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-17 / 190. szám

STÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Mi lesz veled, színjátszó-mozgalom ? Évről évre csökkent a műkedvelő művészeti cso­portok száma. Az 1962-es 14 945 csoport 1968-ig 11 393-ra olvadt. Hét eszten­deje még több mint 10 mil­lió részvevő jelent meg évenkint a műsoros estjei­ken, tavaly, már csak 7 és fél millió látogatóról adott számot a statisztika. Vál­ságban volna a műkedvelő színjátszás és fiatal hajtása, az irodalmi színpadi moz­galom? ...Néhány hete érdekes fotó jelent meg az egyik ké­pes újságban: a város pia­cán, a sokadalomhan, ama­tőr színjátszók egy ódon népi komédiát adnak elő. Másutt arról hall az ember: amatőr irodalmi színpadok tagjai könyvtári rendezvé­nyeken lépnek föl, klubdél­utánokhoz adnak műsort, munkásszállásokra viszik el Tolsztoj, Illyés és mások szavát. Azt csak sejtjük, hogy a „Ki mit tud” vetél­kedőkben részt vevő ezrek csaknem kivétel nélkül e mozgalom neveltjei. Műkö­dési területet váltottak vol­na a műkedvelő színjátszó és irodalmi színpadi együt­tesek? Változás és útkeresés Az utóbbi esztendőkben végbement változásokat kétségtelenül tükrözik a te­vékenységét összegező sta­tisztikai adatok, de ugyan­akkor a számokkal semmi­képpen sem érzékelhető út­keresés színezi át új mun­kaformáit. Napjainkban új eszközök, új hobbyk, új mozgalmak versengenek a szabad időn­kért. Az, hogy a tévé térhó­dítása hány millió — ko­rábban szabad — óráját köti le társadalmunknak, csaknem kiszámíthatatlan, A turizmus föllendülése, a rohamosan növekvő gépko­csipark, az olvasómozgalom mind azt sugallja: „adj ne­kem a szabad idődből!” Sok helyen a színjátszó mozgalomnak szinte kizáró­lagos színházpótló szerepe volt. Nos, ott óriási rivális­ként jelent meg a tévé, ma­gával hozva az ország tel­jes színésztársadalmának minden valamirevaló pro­dukcióját. Bonyolította a dolgot, hogy az irodalmi színpadi mozgalom, amely az ötve­nes évek végén bontakozott ki szélesebb arányokban, sok helyütt rögtön az iro­dalom értőihez kívánt szól­ni. Divatossá lettek a mon­tázs-műsorok. Ezek gyak­ran komoly irodalmi elő­képzettséget feltételeztek a nézőről. A színpadtól in­kább hagyományos színházi élményt remélő falusi kö­zönség például gyakran za­varba jött a harsányan mo­dernke® fényhatásoktól Nehezen vagy egyáltalán nem tudta követni a kép­zettársítást igénylő előadást és azzal az észerevétellel tá­vozott a színházteremből: „Ez nekem magas. Csak azt nem tudom, miért nem ma­gas az, amit Bessenyei, Sin- kovifcs meg a többiek csi­nálnak a Nemzetiben”. Dokumentum oratórium És mindezek ellenére: ha a tévé a legjobb színésze­ket is szerepelteti a legjobb művekben, akkor sem pó­tolhatja teljesen az eleven színházat. A tájoló vidéki színházak s az Állami Dé­ryné Színház évről évre ke­vesebb helyen rendez elő­adást — tehát az amatőr színjátszókra hárul az a feladat, hogy sok száz köz­ségben pótolják a SZÍN­HÁZAT. A több tízezer amatőrben változatlanul él a játék vágya. A tévé vagy mégoly tökéletesen tájoló színházhálózat, s nem téríti el őket szenvedélyüktől. Menetközben az is bizo­nyossá vált, hogy az irodal­mi színpadok az egyes tár­sadalmi rétegek sok napi kérdésére tudnak gyors, korszerű választ adni. Ép­pen műsoraik összetettsége segít abban, hogy a riport­tól a sanzonig, a jelenettől a • regényrészletig minden­kor a legodaillőbb, leg­erőteljesebb választ keres­sék meg. A hagyományos értelemben vett dráma az irodalmi színpadok által fölhasznált anyaghoz mér­ten csak késlekedve tud re­agálni bizonyos jelenségek­re, problémákra. Kivirág­zóban van az úgynevezett „dokumentum oratórium”. Ezzel betör a színpadra sok olyan téma, amely például korábban vállalati jegyző­könyvekben szunnyadt, tsz- közgyűlési felszólalás volt vagy beadványként poroso­dott valamely hivatal irat­tárában. Közelebb a közönséghez Sok jel arra mutat, hogy a színjátszó-mozgalom ép­pen a technika robbanás- szerű fejlődésének korá­ban válik az eddiginél né­pibbé: egyszerűsödik s kö­zelebb lép a nézőhöz. Köze­lebb lép éppen az irodalmi színpadok választotta aktu­ális témákkal és a szó fi­zikai értelmében is. Mind több előadást ren­deznek olyan helyeken, ahol a zenekari árok sem választja el őket a közön­ségtől. Pajtákban, sokadal- makban, kerti ünnepsége­ken lépnek föl. Közvetlen­ségük sok mindenben em­lékeztet a kabaré születé­si körülményeire, amikor a hét egyik napján maguk a vendégek adtak műsort a vendégeknek. A „Ki mit tud” ötletét is alighanem ez a múlt századi hagyomány adta. Az amatőr színjátszás megújhodásának bizonysá­gai nemcsak ezek a jelen­ségek, a tájoló falusi iro­dalmi színpadok, tanya­színházak. Ezt bizonyítják fesztiváljaik is, országos bemutató színpadjuk tema­tikai gazdagsága. És nem utolsósorban azok a viták, amelyek a műfaj jövőjéről ma is gyűrűznek. Föltehetően továbbra is felosztanak csoportok; ott, ahol nincsenek meg a szín­vonalas munka személyi vagy anyagi feltételei. Ép­pen a tévé, a sok ORI-ren- dezvény, a tájszínházi elő­adások konkurrenciája kö­vetkeztében ma már nem lehet bármilyen produk­cióval a közönség elé állni. A jó csoportok pedig meg­szilárdulnak és megtalálják azt a stílust, azt a mondan­dót, ami a csoport tagjait a jó játék örömével tölti el s a csoport közönségének is a kor kívánalmainak meg­felelő élményt nyújt. Bajor Nagy Ernő Molnár Antal Békéscsaba Új könyv: Koréin Andor: Szülőknek a családról ^ legtöbb szülő ösztö- Jr§ nősen nevei. „A ff? sikertelenül neve­lő, kudarcokkal küzdő szülő általában nem ismeri fel, nem látja be, hogy a bajokat hiányossá­gok, mulasztások okozzák, a sikeresen és jól nevelő szülő előtt is csak igen rit­kán világos, hogy minek köszönheti a jó eredménye­ket. Alapjában egyszerű­en „szerencsésnek” tartja magát, mint ahogyan a rosszul tanuló vagy csavar­gó gyermek szülője „sze­rencsétlennek”. Márpedig a gyermeknevelés nem sze­rencse dolga — olvasisuk e bevezető gondolatokat Ko­reán Andor most megjelent művében: Szülőknek a csa­ládról (Gondolat Kiadó, 1969) A szerző sok évi osztályfőnö­ki és gyermekvédelmi ta­pasztalatai alapján elemzi a mai családok nevelői munkáját, tárja fel hibáit és mulasztásait. Mindezt azzal a nevelői szándékkal, hogy a családokban maga­sabb szintre emelkedjék a Darázs Endre: Pékek \ pékek általában vakarcs emberkék. Hiába komáznak a tűzzel, mégis, Már ifjan összemennek, mint rosszminőségű Felöltő, ami megázott. A legfinomabb péksüteményekkel ehetnék Degeszre magukat, de csak csipegetnek, Mint kedvenc rigóik, akiket a műhely Előtt kalácsmorzsa vár a hajnalok legkezdetén, Mikor még csillagok is vannak. Bényei főzsef: Alkalom Tavaszok, nyarak és ködök. kristály-havak, harmincszor forduló örök élet-darab, asszonyok édes illata, könyvekbe zárt, egyetemessé nőtt haza, ember, világ, tér és idő, mit két karom átérhetett. Vissza nem térő alkalom, hogy élhetek, tudatos nevelőd munka, s társadalmunk mind keve­sebb gyermeket kényszerül­jön állami gondozásba' ven­ni, amá csak töredékesen pótolhatja a szülői, a csa­ládi nevelést. Koréin társszerzőként már korábban is közreadott egy művet „Serdülőkről felnőt­teknek” címmel. (Gondolat, 1958.) E korábbi nagy olva­sótábort szerzett mű fejeze­tenként egy-egy típust kép­viselő serdülő egyéniséget mutatott be, és személyisé­gük sajátos alakulását köz­vetlen környezetük hatásai­nak felmutatásával magya­rázta. Ez újabb művében a családok sokféle típusának bemutatását helyezi a köz­pontba és ragyogó eleven­séggel, érdekes történetek keretében mutatja be a csa­ládokban jelentkező peda­gógiai problémákat, azok sikeres, vagy sikertelen megoldása következmé­nyeit. A gazdag tapasztalat anyagából, kiváló megfi - gyelések alapján leírt ese­tek jó része szinte drámai művek tárgyát képezhetné. Olvasás közben, amikor meghökken az olvasó egy- egy gyermek családi kö­rülményei feltárásakor, egyszersmind ráismer a sa­ját családjában is adódó hasonló nevelési helyzetek­re és az adott nevelési helyzetekben elkövetett hi­báira. De nemcsak a leggyako­ribb nevelési hibákról és izgalmas helyzetekről ol­vashatunk ez értékes és jól hasznosítható pedagógiai műben, 'hanem megismer­hetjük a családi nevelés po­zitív értékű, korszerű, si­kerre vezető nevelési pél­dáit is. Nagy figyelmet szentel a szerző oly csalá­dok bemutatására isi, ahol komoly kísérletet tesznek a korszerű nevelésre, a mai társadalom által felállított követelményeknek, életfel­adatoknak eleget tenni tu­dó személyiségek formálá­sára E regényszerűen olvas­mányos könyv többek kö­zött ilyen kérdéseket vet fel és válaszol meg gyakor­lati használhatósággal: „Mik a nevelhetőség objektív és szubjektív feltételei?” — „Kinek Jogadnak szót a gyermekek?” — „Miért lett Stefiből zongoraművész?” — „Kivel szabad otthon vitat­kozni?” — „Szabálysér- tés-e, ha nem verik otthon a gyermeket?” — „Mi a brutális bánásmód és a pa­rancsolgató nevelés követ­kezménye?” — „Miért nem szeretik a gyermekek a „lel­ki fröccsöt”?” —„Mennyit kell tanulnia a gyermek­nek, hogy megbukjék?” — „Hogyan ítéli meg a gyer­mekkori bűnöket a gyer­mektársadalom?” Sok mindenről szó van még e könyvben: a válás­nak a gyermekekre gyako­rolt hatásáról, a serdülők öltözködéséről, a világnézeti kettős nevelés következmé­nyeiről stb. mind olyan szemléletes konkrét esetek elemzése alapján, amelyek meggyőznek, a helyes neve­lői magatartás kialakítá­sához segítenek. Befejezésül hadd jegyez­zem meg, hogy nemcsak a szülőknek, hanem a serdü­lőkkel foglalkozó pedagógu­soknak is igen tanulságos, jó segítséget nyújtó olvas­mány ez a mű. Feltárja a koedukációs nevelés prob­lémáit, az úttörőmunkában adódó nevelési helyzeteket, a közösségi emberré formá­lás jó módszereit. Nagy gondol fordít a szerző an­nak felmutatására, hogy miként hasznosíthatja ered­ményesen a pedagógus a családlátogatásokat, vagy miként teheti a nevelő iga­zi otthonná a iskolát éppen azok számára, akiknek a saját családjuk nem bizto­sít otthont, nem nyújt vé­dettséget és szeretetet. Az új tanév kezdése előtt hasznosnak véljük, hogy mind a szülők, mind a ne­velők kézbe vegyék ez ér­tékes és jól hasznosítható pedagógiai munkát a gyer­meknevelés hatékonysága, a szocialista embertípus sike­res formálása érdekében. Kiss Tihamér

Next

/
Oldalképek
Tartalom