Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-30 / 174. szám
IMS. július 30. 3 Szerda Hogyan dolgoztunk, mennyit fogyasztottunk az első félévben ? Kom báj nosok vándorútok Édes a sugárbébi Termelhetnek-e több sertéshúst ? Kell a több prémium OMMh vélemény és a kálisó A Központi Statisztikai Hivataliban most összesített adatok szerint az állami és a szövetkezeti ipar az első félévben egy százalékkal termelt többet, mint a múlt év azonos időszakában. Az értékesítésről júniusi adatok még nem állnak rendelkezésre, az öt- havi statisztika szerint azonban négy százalékkal nagyobb értékű árut adtak el az ipari vállalatok, mint egy évvel korábban. Ebből arra lehet következtetni, hogy a termelés jobban megfelelt a Piac igényeinek. Mivel a foglalkoztatottak száma gyorsabban nőtt, mint a termelés, az egy foglalkoztatottra jutó termelés 2 százalék, kai alacsonyabb volt, mint a múlt év első felében. Ebben az is közrejátszott, hogy az idén több volt a munkaszünet, kevesebb a ledolgozott órák száma. Az egy teljesített munkaórára jutó termelés öt százalékkal meghaladta az 1963. első félévit. A tapasztalatok arra utalnak, hogy hatékony intézkedések szükségesek a termelékenység javítására. A népgazdaság legdinamikusabban fejlődő ágazata a külkereskedelem volt, Az export 15, az import 9 százalékkal nőtt. A nem szocialista országokba 24 százalékkal több árut szállítottunk, s onnan hat százalékkal többet vásároltunk, mint a múlt év első felében. A belkereskedelem készletednek alakulásában kisebb mozgás tapasztalható. A kiskereskedelem készletei júniusban némileg csökkentek, a nagykereskedelemnél pedig mintegy 800 millió forinttal növekedtek az előző hónaphoz képest, tehát utánpótlásról gondoskodtak. A nagy- és kiskereskedelemnek júniusban ösz- szesen 23 359 millió forint értékű áruja volt raktáron. 700 millióval több, mint májusban, de 1,3 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly júniusban. A kiskereskedelem az első félévben 10 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le, mint egy évvel korábban. Nagyjából egyforma mértékben nőtt az élelmiszerek, a ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek eladása. A piaci felhozatal országosan 8, a fővárosban 2 százalékkal kisebb volt, mint a tavalyi első félévben. .«♦.♦ « ♦ egyetlen, hanem a döntő erő ebben a küzdelemben. Az események vizsgálatánál elengedhetetlen a gazdasági indítékok elemzése. Sajnos ezeknek az összefüggéseknek nem mindig tulajdonítunk kellő jelentőséget, mintha a nemzetközi politikát ei lehetne szakítani a világgazdaságtól. Pedig nem lehet, s ha erről elfeledkezünk, akkor egyebek között a harmadik világ egy-egy jobboldali fordulatánál (vagy azt megelőzően) nem mutatunk rá a kapitalista világgazdaság sokszor áttételes, mégis meghatározó befolyására, nem világítjuk meg az adott puccs mélyebb okait. De más példák is arra intenek, hogy a gazdasági háttér és indítékok vizsgálata nem nélkü. lözhető a nemzetközi események jó megértéséhez. Nagy segítséget nyújthat a nemzetközi tájékozódásban a saját erőink mellett a szembenálló fél alapos ismerete. Az imperializmus állandó jellegzetességein kívül számba kell venni új vonásait, hiszen — egyebek között — állammonopólista jellegének erősödéséből látható alkalmazkodási törekvése a 'kőt rendszer harcának feltételeihez, a tudományos-műszaki forradalom követelményeihez. Nem téveszthető szem elől taktikája sem, amellyel bomlasztani próbálja a szocialista országok belső rendjét és szövetségi kapcsolatait. A tisztánlátás feltétele még, hogy világosan álljanak előttünk harci céljaink, amelyeket a A kiskereskedelmi árak 1,8, a piaci árak 16,6 százalékkal magasabbak voltak, mint 1968 első felében. A fogyasztói árindex az első öt hónap adatai szerint a lakosság valamennyi fontosabb rétegénél 2 százalékkal emelkedett. Az egy foglalkoztatottra jutó havi átlagkereset az állami iparban 2,3 százalékkal, a munkásak átlagkeresete 2,9 százalékkal nőtt. Az idegenforgalomról szóló adatok szerint az év első felében 20 százalékkal több beutazó, és 39 százalékkal több átutazó turista járt hazánkban, mint tavaly ilyenkor, összesen 1 762 318 külföldi látogatott fél év alatt Magyarországra, ugyanezen idő alatt 367 298 magyar járt külföldön. A legfrissebb betakarítási ered- I mények arról tanúskodnak, hogy a Bánkúti Állami Gazdaságban dolgozó Serfőző István 65 vagon gabonát aratott és csépelt ebben az esztendőben. Ez a teljesítmény azért jelentős, mert Serfőző tavaly az ország legjobb kombáj- nosai között szerepelt. Társai 20 vagonnal maradtak le teljesítményétől. így Hóbor István 45, Sze- lezsán Péter pedig 44 vagon gabona aratásánál tairt. Ritka betakarítási módszert követték ebben az esztendőben is a bánkúti gazdaság vezetői. Amikor náluk felázott a talaj, mert azért nem volt mindig olyan szárazság, mint ezekben a hetekben, akkor egy éjszaka áttelepítették Utazó magyar fiatalok lehetőségei Jelenleg 354 külföldi utazási irodával és szervezettel áll kapcsolatban az Expressz. Elsősorban a kispénzű tanulóknak és a más népek földjére, életére kíváncsi munkásfiataloknak tesz szolgálatot. 1968-ban 21 000 magyar fiatalt bocsátottak külföldi utakra, 33 országból fogadtak vendégeket az Expressznél. Az idén még nagyobb forgalomra számítanak — az első félévben négyszer több ügyfele volt az Expressznek, mint tavaly az év közepéig. Ösz- szesen 200 000 vendégnapot töltenék külföldön a magyar diákok, fiatal munkások és 300 000-et nálunk a külföldiek. Kiutazáskor zömmel 800 és 4000 forintba kerülő programok közül lehet választani. Négy és félnapos út Prágába 800 forint, ebbe a teljes ellátás is benne van, csakúgy, mint valamennyi Expressz- árban. Vonattal kezdődő, repülőgéppel folytatódó húsznapos kirándulás Jereván—Szocsi—Kijev- vonalon 4200 forintba kerül. Valamennyi európai szocialista ország szerepel a választható úticélok között; ezenkívül Ausztriától kezdve Angliába, Olaszországba, Franciaországba, Svájcba, Dániába, Svédországba is indítanak cső- j partokat. Egyiptom, Tunisz, Liba- J non is lehet úticél. Életre szóló élmény Japánba utazni: ez a leg- drágább Expressz-út oda-vissza repülőgéppel körülbelül 17 000 forintba kerül. A júliusi kánikulában még mindig van felesleges mezőgazdasági öntözőríz A mezőgazdasági üzemek 700 000 holdnyi terület öntözésére rendezkedtek be; ebből azonban eddig csak 220 000 hold kapott mesterséges csapadékot. A szakembenemzetközi küzdőtéren el akarunk érni. A gyakorlati politizálásban például sokat segít annak felismerése, hogy napjainkban az imperialistaellenes akcióegység elsőrendű célja változatlanul a hős vietnami nép sokoldalú támogatása, alapvető láncszeme a háborús veszély elhárítása, s a leghalaszthatatlanabb feladat, elejét venni az atomfegyverek tovaterjedésének. A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása nagy nyilvánosságot kapott. Mégis: aki nemcsak ismerni akarja, mi történt Moszkvában, hanem önálló következtetésekre is kíván jutni, annak végig kell mennie az alapkérdéseken: mit mondtak a testvérpártok a világhelyzetről, milyen képet festették az imperializmusról, hogyan vették számba saját erőiket, miben látják az összefogás lehetőségét, milyen harci célok felé törekednek, mit tartanak a kommunista és munkáspártok legfontosabb feladatainak. Az események rohanó forgatagában elengedhetetlen, hogy a rendelkezésünkre álló információk alapján, világnézetünk, eszméink, törekvéseink talaján véleményt alkossunk magunknak a történtekről. Ez különösen fontos azoknak a munkájában, akik nemcsak részét alkotják a közvéleménynek, hanem formálni is kívánják azt. Pálos Tamás rek az öntözővíz iránt mutatkozó érdeklődés hiányát elsősorban azzal magyarázzák, hogy a Medárd- időszak bőségesen ellátta nedvességgel a földeket és így hosszabb ideig nem volt szükség a telepek munkájára. Ennek következtében csak július utolsó hetében nőtt 200 000 hold fölé a megöntözött terület, amely most a tavalyinak csak egyharmada. Az elmúlt 14 nap szárazsága ugyan még nem vetette vissza a növényi kultúrák fejlődését, de a mezőgazdászok azt már megállapították, hogy a talaj felső 5—10 centis rétege lassan kiszárad. Az úgynevezett gyökérzónát egyelőre még nem fenyegeti a kiszikka- dás veszélye, de ahol lehet, az átmeneti vízhiány pótlására ismét üzembe állították a szivattyúkat. A hazai mezőgazdaságban — szükség esetén — másodpercenként 120—150 köbméternyi vizet juttathatnak a földekre különféle öntözőberendezésekkel, ehhez jön még az a másodpercenként 100 köbméteres kapacitás is, amelyet a gravitációs vízkivételi művek adnak. Ezt a maximális teljesítményt azonban még most a kánikula idejében sem használják ki teljesen az üzemek. A vízügyi szakemberek szerint még bőségesen van víztartalék és ha termelőüzemek részéről netán újabb, megrendelések érkeznek, ki tudják elégíteni az igényeket. (MTI) OLVASSA LAPUNKAT! a kombájnosokat a sarkadi térségbe. A Köröstáj Tsz-ben Gyulán, a Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben Mezőgyánban olykor tíz gépük is üzemelt. A kombáj nosok jól elviselték a gyakori költözést, amit teljesítményük kellően tanúsít. Bánkúton ebben az esztendőben a korábbi évekénél gazdagabb termést takarítottak be. Igen, mondhatjuk ezt így múlt időben is, hiszen mikor e sorok megjelennek, Serfőző István, Hóbor István és Szelezsán Péter élenjáró kombájnosok már az utolsó rendeket aratják. A termés mennyisége örvendetesen alakult. Ismét beigazolódott, hogy a kiválóan választott elővetemény után a búza holdanként képes 37 mázsa hozamra. Az egyik negyvenholdas tábláról az olasz Libellulla átlagosan 37,22 mázsájával termett. Ez a gazdaság ebben az esztendőben 160 vagon búzát ad a gabonafelvásárlónak terven felül. Egy évvel ezelőtt 420 vagon értékesítésére kötött szerződést. Az eddigiterméseredményekmint- egy 580 vagon búza eladását teszik lehetővé. Tavaly 464 vagon kenyérgabonát értékesítettek. A búza tárolásában közreműködnek. Kétszázhatvan vagon termény bértárolását vállalták, melynek egy részét szeptember végén már elszállítja tőlük a gabonafelvásárló. * A mai hosszan tartó szárazságot Bánkúton kiadós esőzések előzték meg. Panaszkodnak is a Hevesből idényre ide települt diny- nyekertószek: nem volt jó az időjárás a dinnyére. A sugárbébi, a legkorábban érő görögdinnye-fajtából naponta immár lassan két hete 120—150 mázsa dinnyével megrakott járművek gördülnek Budapestre, Szegedre, a sarkadi, a gyulai, a békési, a kétegyházi, a mezőhegy esi és a békéscsabai piacra. Viszik a dinnyecsemegét. A sárgadinnye szedésének utolsó szakaszába léptek ezen a héten. A sugárbébi is lassan leérik, de zsengül már a hevesi fajta is. A kedvezőtlen időjárás ellenére, a csapadék nem kedvezett a dinnye kötésének és növekedésének, a sugárbébi mégis jól vizsgázott. Fajtatulajdonságait megőrizte. Négy-öt kilósakat termett és ezek a tavalyihoz hasonlóan mézédesek. & Még be sem fejeződött a lökös- házi kerületben a szakosított sertéstelep építése, a gazdaság vezetősége máris azon gondolkodik, hogyan bővíthetné meg a 2444 férőhelyre tervezettet 560O-ra, azaz évi 10 ezer hízó sertés kiboHalál a gabonaföldön Gabonaföldön, munka közben érte a tragikus halál Nachtigál Károlyt, a kengyeli Dózsa Tsz kiváló kombájnvezetőjét, több megyei és országos verseny helyezettjét. 4-es kombájnjával már hatvanhat vagon gabonát takarított be, amikor véletlen baleset folytán saját aratócséplő-gépe zúzta halálra. A termelőszövetkezet a szerény, nagy munkabírású, családos kombáj nőst, aki több mint tíz éve dolgozott becsülettel a gazdaságban, saját halottjának tekinti, gondoskodik temetéséről és vállalta, hogy gondjaiba veszi feleségét és két kisgyermekét. Felesége erejének, képzettségének megfelelő állandó munkalehetőséget kap, fedezik a gyermekek iskoláztatásának költségeit, hozzásegítik őket ahhoz, hogy megfelelő szakmát szerezzenek, s hasznos tagjai legyenek a közösségnek. csátásúra. A beruházás 70 százalékos állami támogatással valósulna meg. Ezért beneveztek abba a versenybe, melyet a pénzügyi szervek a beruházás megszerzésére előírtak. A bánkúti vezetők indokoltnak tartják a telep bővítését, mert szemes takarmányból jelentős készletekkel rendelkeznek és a korszerű agrotechnikai eljárások alkalmazásával a jövőben az eddiginél is több hozamra számolnak. Azért kérnek engedélyt a beruházásra, hogy az ország ellátására, az exportkötelezettségek teljesítésére az eddiginél is több sertéshúst adhassanak. * Néhány hete verték ki a legelőre a növendék szarvasmarha, állományt. Az épület ott állt kihasználatlanul. Kell-e a prémium, a tervezettnél esetleg több is, kérdezte beosztottai tói Szalontai János igazgató. Azok igennel válaszoltak. Csakhogy a kérdés csalafinta volt. Mert a nagyobb összegű prémium megszerzéséért Bánkúton tenni kell egyet-mást. így született meg az elhatározás: a húsprogram keretében, a növen- dékmarha-állomány helyén őszig neveljenek fel 200 ezer pecsenyecsirkét. Kilenc istállóban jelenleg 70 ezer csibét, tartanák, s gondoznak „irigylésre méltó” 3,2 kiló fajlagos takarmányfelhaszná- lással. Külterjes körülmények között ennyi abrakot fordítanak 1 kiló pecsenyecsirke nevelésére. A terven felüli bevétel a részesedési alapot, vagyis a vezetők és a beosztottak tervezettnél több prémiumát növeli. A napokban igen érdekes üzletkötési tárgyalás volt a gazdaság központjában. Az AGROKER békéscsabai vállalatának megbízott, ja növényvédőszerek eladása ügyében kereste fel a gazdaságot. Közölték vele, hogy nem növényvédőszerre van szükségük, hanem 160 vagon káli műtrágyára. Az OMMI ugyanis azt ajánlotta, hogy az elmúlt években folytatott nitrogén és foszfor műtrágyázás következtében a káliumkészlet háttérbe szorult. Emiatt félő, hogy a jövőben — amennyiben a tápanyag-egyensúlyt nem állítják be —. az eddig elért termés- mennyiséget nem tudják növelni, sőt bizonyos értelemben a kálium hiánya a hozamok csökkenését idézi elő. A 160 vagonos műtrágyaigényt kálisóból az AGROKER megbízottja nem látta teljesíthetőnek. Nolcvan-kilencven vagon kálisó leszállítását is csak abban az esetben véli, ha ezekben a napokban megkötik a vásárlási szerződést. Dupsi Károly Ne várjon sxeptemberig