Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-28 / 172. szám

1M9. Július 27, 4 Vasárnap SOK FECSKE KEIL ÉS KEVESEBB UNALOM Tavaly lemondott, hogy nem csinálja tovább. Aztán mégis ma­radt. Nem megalkuvásból, ez el­len tiltakozik, szó se volt ilyes­miről, csak rájött: valakinek csi­nálni kell. Sarkadkeresztúr kis község. Kilenc éve, a népszámlá­láskor 3020 lakosa volt. Egyszó­val kis község, kis lehetőségek, nem falrengető igények. — Mégis, hogy kezdődött? Forró Ilona, a kultúrotthon igazgatója, TIT-megbízott és egy­ben a tanács igazgatási előadója válaszol. — Semmi különös. A megszo­kott séma, valakinek vállalnia kellett. Ügy gondoltam, megpró­bálom. Itt nőttem fel Keresztú­ron, ismerem a fiatalokat, az idő­sebbeket is, erre a tanácsi mun­kaköröm is jó alkalom volt. Sze­retem a kultúrát, (ne vegye köz­helynek ezt a merész kijelentést!) tényleg szeretem, és ilyen kis fa­luban ez a legfontosabb. Azt hi­szem, persze máshol is, igazi, be­lülről jövő akarat szív nélkül, nem lehet. Fejest ugrottam a do­logba, és hamar megdöbbentem, hogy nem is olyan egyszerű kul- túrotthon-igazgatónak lenni. Elő­ször: miféle kultúrotthon ez a miénk? Egy nagy terem, meg két öltöző. Már kétszer alakítgatták, sok tízezer forint ment rá, leg­utóbb a Moziüzemi Vállalat meg a tanács közösen. Belülről nagyon szép lett, de mozi lett. (Azt hi­szem, százezren jóval felül költöt­tek.) Ördög tudja, hogy érdemes volt-e, mondom, mozinak szép, de mj esetleg csak műkedvelő elő­adást rendezhetünk ott, szigorúan bállal egybekötve. Másképp nincs érdeklődés. De nem vágok a dol­gok elé. Szóval kultúrotthon-igaz- gató lettem három éve. Tervek­kel, ambícióval. Gyorsan rájöt­tem, hogy egy fecske kevés. Ak­kor jött, hogy fecskéket kerestem. Segítőtársakat. — És talált? — Képzelje, találtam! A kisze- seket elsősorban, belőlük lett a sarkadkeresztúri műkedvelők szín­játszó csoportja, aztán a pedagó­gusokat és a nőtanácsot. El sem hiszi, mennyit segítettek. És ez most nem dicséret. Ez tény. Nem szeretem azt, ha valaki elvtele­nül dicsérget. Nem akarok így jó lenni... — És a fecskék megmaradtak? — Meg. De a jó kapcsolatok ki­építése és állandó ápolása nélkül nem maradtak volna meg. Ez ter­mészetes és emberi. Mindenki szereti, ha megköszönik neki a fáradozásait, meg egyáltalán: ész­reveszik, hogy csinál valamit. Például a közért is. Amikor még tapasztalatlan voltam, azt hittem, nem a kapcsolatok ápolásával kezdődnek a dolgok. Tévedtem, de jó, hogy idejében. Mert vala­hol a kapcsolat nem más, mint egy kisebb vagy nagyobb ember- csoport összetartása nemes célra. — Előfordul az is, hogy nem nemes a cél. — Persze, de a kultúra az talán elég nemes, nem? És itt, Keresz­túron, alig háromezer embernek minden kicsi eredmény nagy eredmény. Ha itt sikerül összefog­ni egy műkedvelő gárdát, higgye el, nagy dolog. És nem önmagam dicsérem, én csak a kezdő lépé­seket tettem meg ahhoz, hogy ilyen drága legyen. Csak ébren tartani az érdeklődést, előadáso­kat szervezni, hogy legyen valami látszata a tanulásnak. Akadémi­kusán úgy mondhatnám: sikerél­mény nélkül nincs az a színját­szó, aki hajlandó sokáig szöveget magolni, próbákra járni. — Mostanában szerepeltek va­lamivel? — Igen,' hogyne. Füst Milán Boldogtalanok című drámáját ta­nultuk meg, és vittük színre itt­hon, Mezőgyánban és Méhkeré­ken. De szigorúan bállal egybe­kötve. Ha nincs bál, mondtam már, akkor nincs közönség. Áru- kapcsolás, ha úgy tetszik. Sajnos, kevés a fiatal a községben. Így aztán egy-egy bálon ezer forint a bruttó bevétel. Zenekar? Van. A termelőszövetkezet vette meg a hangszereket. Nem szólhatunk semmit. Segítenek. Gavallérosan. — És mit csinálnak még a kul- túrotthonban, jobban mondva moziban? — Hetenként kétszer van vetí­tés, csütörtökön és vasárnap. Év közben ifjúsági előadás is. Hogy mit csinálunk? Semmit. Színielő­adásokon kívül semmit. Nincs hol. — A fiatalság hol találkozik? — Szombatonként a pártház­ban, ott van a KISZ-klub. Ve­télkedők, táncestek. Ez a prog­ram. A tánc kivételével sokszor unalmas is. Valami újat kellene kitalálni. Meghökkentőt. Ami fel­rázza a fiatalokat, és tartalma­sabb szórakozást biztosít. Én nem értem, de sokszor unják magukat. Ennek én is oka lehetek, de azt mondják, más faluban is ez a helyzet. Már arra is gondoltam, hogy a mi népművelési módszere­ink, formáink lettek elavultak. Nem gondolja? Töprengő ember Forró Ilona. Roppant feladat a vállain: egy egész község kulturális életének ügye. Olyan bonyolult és sokrétű dolog ez, hogy ha felmérné a ha­tárait. lehet, hogy megfutamodna. Mint ahogy sokan teszik: ami nem megy, az nem megy. Hát nem is könnyű, az tény. És az eredmények? Lassan mutatkoz­nak, formálódnak, mint a csepp­kő. Csinálja az ismeretterjesztést, Koszta Rozália festőművésznőt művészettörténeti előadássorozat­ra kérte fel. „Képzelje, olyanok is eljöttek, akikre nem gondoltam.” Itt kezdődik a siker, a jó érzés, hogy érdemes mégis. Az Egyetér­tés Tsz-ben baromfitenyésztési so­rozatot szervezett. Nem látogat­ták. Itt kezdődik a kudarc, a csüggedés. „Érthetetlen, miért nem érdekli őket az, amit csinál­nak, amiből élnek?” Aztán rájön, hogy ilyen az élet. Siker és ku­darc. Hogy ez a természetes, és egyáltalán nem meglepő. Akkor újabb terveket kovácsol, újabb segítőtársakat keres. Kezdődik minden élőiről. Sass Ervin Megjelent a Béke és Szocializmus júliusi száma A folyóirat legutóbbi száma közzéteszi a kommunista és mun­káspártok júniusi moszkvai ta­nácskozásának dokumentumait. A magyarországi lapok közül csu­pán a Béke és Szocializmus közli a Vádirat az imperializmus ellen című dokumentumot, amelyet a Tanácskozás Előkészítő Bizottsá­gának megbízásából készítettek elő a kommunista és munkáspár­tok. Zénón Kliszko, a LEMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottságának titkára, a j Lengyel Népköztársaság negyed- s százados fennállása alkalmá- * ból ismerteti az országnak a 25 év J alatt elért politikai és gazdasági : eredményeit. : A lap a „Lenin születésének ■ 100. évfordulója előtt című rovat- ; ban Rodolfo Ghioldi, az Argentin » Kommunista Párt Központi Bi- j zottsága Végrehajtó Bizottságának ; tagja, A lenini érvelés ereje című j cikkében megemlékezik a Kom- ; munista Internacionálé 1921-ben ! tartott III kongresszusáról, mely- j nek munkájában pártja küldötte- • ként részt vett. A könyv, és folyóiratszemléből felhívjuk a figyelmet az Ernst Fischer és Francz Marek: Amit Lenin valóban mondott című könyvéről írt bírálatra, melyben E. Wimmer osztrák publicista töb­bek közt azt veti a szerzők sze­mére, hogy teljesen — és nyilván, nem véletlenül — figyelmen kí­vül hagyták Leninnek a jobbol­dali opportunizmus ellen vívott harcát. Ságvári Endre halálának 25. évfordulóján Bizonyára sohasem gondolt arra, hogy utcát, teret, iskolá­kat neveznek el róla. Ö egysze­rűen csak az igazságot kereste, a dolgozó nép jogati. Eleinte a józsefvárosi ügyvédcsaládban sem sejtették, mire készül Endri. Nagy volt az öröm, amikor a jogi egyetem elvégzése után űr. Ságvári Endre lett belőle és fő­városi tisztviselőnek is kinevez­ték. Hogyan vált mégis a külvárosi fiatalok, az inasok, a grundok rongyos, mezítlábas srácainak Endrijévé? Hogyan lett belőle a kommunista ifjúsági mozgalom hivatott, tisztelt vezetője? A kérdés első felére a kor viszo­nyaiban kell a választ keresni. A felsejlő katasztrófában, amely az ébredő fasizmussal a világot fenyegette. A sötétlő em­bertelenségben, mely a látók, a gondolkodásra érzékenyek szí­vét megremegtette. Ságvári Endrének szűk volt az a világ, amely a kenyér és a gondolatok ínségével fenyege­tett. S mivel szenvedélyes tett­vágy buzgott benne, természete törvénye szerint harcba szállt az embertelenséggel. Művelt, sok nyelven beszélő, kivételes eszű ember lévén, keresni kezdte az eszmét, az utat, amely a jobb emberség felé visz. így találta meg a helyét a kommunista if­júsági mozgalomban. A párt ak­koriban a fiatal kommunistákat az Országos Ifjúsági Bizottság­ba kérte dolgozni, s a népfront- politikát hirdető, energikus fia. talok hamarosan nagy tekin­télyre tettek szert. Ebben a nagyszerű harcban vált tapasz­talt katonává Sárgvári Endre is. Előbb a VII. kerületi ificso­port élére került. 1938-tól Ku- lich Gyulának, az OIB titkárá­nak segítőtársa, Kulich letartóz­tatása után pedig utóda, harcá­nak folytatója lett. Ságvári különösen értett a fia­talok nyelvén, s a közös harc­ban példaképpé tudott maga­sodni. Mint 1934. szeptember 16- án, amikor a nevezetes Tompa utcai nyilas gyűlést szétverte ifjú seregével. Ügy vezette ro­hamra a fiatalokat, hogy ő a ve­zért, a hatalmas termetű bot­rányhőst, a fokosával hadonászó hírhedt fajvédő Kémeri Nagy > mi' Vezetési irányelvek és a gyakorlat 7. • Pokoli a hőség. Tenyérnyi ; felhő sincs az égen. A nap ■ úgy önti a meleget, hogy a szá­• zados arra gondol, bármennyi- A Békés megyei Mezőgazdasági ! re is kritikus a helyzetük, Gépjavító Vállalat és a Gépipari ■ Tudományos Egyesület közös ren­dezésében a többtelepes vállalatok : mégsem maradhattak volna to­vább a nyílt terepen. — Mennyire becsüli a mexi­vezetési irányelveiről és a vezeté- j ^dparan^nolT az^őmester- si munka főbb módszereiről meg- t tgj beszélest tartottak penteken dél- £ _ Legalább ezer ember ké­e lőtt Békéscsabán. Kiss Sándor, a ; szüi a támadásra — mondja megyei vállalat igazgatójának 5 Morziczki. — Szerencsére igazán megnyitó szavai után Móga Győ- : harcolni csak lóháton tudnak. ző, az Egyesült Izzó üzemszerve- ; Jók viszont a fegyvereik. Mo- zője, a GTE MEO-szakosztályá- j dern karabélyok. Csak itt-ott nak titkára mondott igen értékes előadást az említett témáról. A megbeszélésen a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat gyáregységei­nek igazgatói, főmérnökei, fő­könyvelői, a szakszervezeti bizott­ság titkára és a párttitkárok vet­tek részt. láttam lándzsát és kardot. Gyors döntést akarnak. Most, úgy látom, leszálltak a lóról és gyalogosan akarnak támadni. — Lovaikat jobban féltik, mint önmagukat — mondja Danjou. — Köszönöm a jelen­tést, foglalja el ismét a megfi­gyelőállást, őrmester. Imrét vette célba. Az ifik kőzá­porral rohamoztak, a nyilasok fokossal támadtak. S a fiatalok kiverték a fegyvert a nyilasok kezéből. A Tompa utcai ütközet után állásától megfosztották, börtön­be vetették. Ott írta naplójába a felejthetetlen sorokat: „A bá­torság akaraterő és szokás kér­dése. Nem szabad megijedni a fájdalmaktól, ha valamit el akar érni az ember. Saját magadat is nevelned kell, hogy annál biz­tosabban állj a lábadon”. Bátor volt, mert bírta akarat­erővel és megszokta az állandó életveszélyt. Horthy rendőrsége halálra kereste, mint a Bat- thyány-emlékműnél rendezett tüntetés, az 1942. március 15-i Petőfi téri népfronttüntetés egyik szervezőjét. Nyomában voltak, de hallatlan bátorsága és leleményessége révén kijátszot­ta üldözőit. Egy angyalföldi ház­ból hat bőröndben mentette ki az illegális nyomda felszerelését. Megváltoztatott külsővel bujkált, s amikor a rendőrök rátörtek és saját fényképét elébe tartva kérdezték: „Ismeri?”, ő halálos nyugalommal felelte: „Sohasem láttam!” 1944 elején, 30 évesen, a Béke és Szabadság című illegális kom­munista lap szerkesztője lett. Ez volt az első orgánum, amely fegyverbe szólított a megszálló fasiszták ellen. Ságvári a fegy­veres ellenállás egyik szószólója volt. 1944. július 27-én is, a nem­zeti szabadságharc ügyében ta­lálkozott elvtársaival. Nem tudta, hogy elárulták, nem sejtette, hogy minden lépését figyelik. Társával pihenni tért be a Bu­dakeszi úti cukrászdába, ahol néhány pillanat múlva pisztolyt szegeztek rá hóhérai. Ságvári életének természetes konzekven­ciája volt az a gyors, határozott mozdulat, amellyel a fegyverért nyúlt, hogy három üldözőjét le­terítse. A negyedikre nem ju­tott golyó. A negyedik őt ölte meg. Ha élne, 56 éves volna és a munkában is tanújelét adná ki­vételes bátorságának. Korai hősi halálával a megalkuvás nélküli harc szimbólumává nőtt. K. Gy. .............................................................................................................................. L ÄTH4IQ légiót „Franciák, adjátok meg magatokat!” Morziczki visszamászik a te­tőre. A százados pedig végig­járja a katonáit. Egyenként megkérdez; őket: — Harcolsz az utolsó lehe­letig? — Harcolunk, százados úr. Danjou minden emberét megeskette, hogy mindhalálig kitart. A század főleg olyan embe­rekből állt, akiket semmiféle anyagi vagy érzelmi szál nem fűzött már előző életéhez. Volt közöttük néhány közönséges bűnöző is, akik a börtön elől menekültek a légióba. Sok vesztenivalójuk nem volt ezek­nek a kalandoroknak. Nem be­csülték sokra az életüket. De azt gondolták, ha hősiesen harcolnak és, ha a küzdelem alatt felmentés érkezik és ki­menekülnek a kutyaszorítóból, akkor a franciák méltányolják, hogy bátran szembeszálltak az ostromlókkal. Sortűz dörrent. Tompán ro­pogtak a mexikói fegyverek. A légiósok nem viszonozták a tü­zet, mert az ellenség még több, mint kétszáz méterre volt tő­lük és különben is takarékos­kodni akartak a lőszerrel. Újabb sortűz, azután csend. Majd egyetlen jól irányzott lö­vés. Danjou ott áll a hadenda udvarán. Tompa ütést érzett, de a katonái mindebből sem­mit sem vettek észre. A száza­dos felemelte kezét, anélkül, hogy a kardját elengedte vol­na. Mellén sötét folt jelent meg. Ezt takarta le az öklével. Vilain alhadnagy vette elő­ször észre, hogy a parancsnok elvesztette egyensúlyát és tán­torog. Odaugrott a százados­hoz. átkarolta, majd óvatosan lefektette a földre. A fejét egy kőre helyezte. Danjou már sok vért vesztett. Az alhadnagy akkor tudta meg, hogy a parancsnoka meg­halt, amikor ki akarta kezéből venni a kardot. A százados gör­csösen szorította a markolatot. Vilain felegyenesedett és tisz­telgett. Semmi félelmet nem érzett, pedig újra dörögni kezd­tek a fegyverek, most már mindkét oldalról. Negyven mé­terre közelítették meg a mexi­kóiak a falakat, a légiósok biz­tosan céloztak és találtak. Vilain vette át a parancsnok­ságot. Gyorsan intézkedett. Először is újabb embereket ve­zényelt a kapukhoz, nem mint­ha bizonyos lett volna, hogy ez

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom