Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-22 / 167. szám

1M). Július 22,

10

Kedd

Ismét gyarapodott a hunyai Hunyadi Tsz

Miután elnézést kértünk a szövetkezet ' párttitkárától és főag- ronómusátál a zavarásért július 16-án délután, azt válaszolták: Ma úgyis afféle vendégjárási nap van nálunk. Ugyanis nemrégiben mentek el azok, akik megejtették több új épületünk műszaki átvételét.

Mi sem természetesebb, hogy rögtön papírt, ceruzát ragadtunk és feljegyeztük, hogy mi minden épült, készült. Ismerősek lévén a szövetkezetben, tudjuk, hogy eddig eléggé korszerűtlen, szerfás férőhelyeken és régen épült kisebb istállókban, ólakban tartották az állatállomány jó részét. Ez évben saját erőből négy 30 férőhelyes sertésfiaztatót építenek. Ebből kettő már teljesen, kettő pedig félig van kész. Ugyancsak elkészült egy 600 férőhelyes hizlalda is. Ezt a jövő évben is és azután is megtoldják egy-egy 600 férőhelyes hizlaldával. Természetesen növelik még a fiaztatók számát is. Ugyanis az eddigi 1500 sertés helyett 1972-ben már 3500—4000 sertést akarnak hizlalni a saját erőből épített korszerű sertéstelepen.

Elkészült a szövetkezetben két gabonatisztító-szérű is, 400—400 négyzetméteres betonfelülettel. Az egyik fölé vasvázas színt is emeltek, amely alatt két szovjet gyártmányú gép naponta 20 vagon gabonát tisztít meg. Eddig ez a fontos munka is döngölt földfelületen, a szabad ég alatt történt. Itt is évről évre növekszik a termésátlag és a tárolni való. Ezért a tavaly épült 40 vagonos magtár mellé egy újabbat építettek. A régebbi 4—5 vagonos magtárakkal együtt most már szinte nincs tárolási gond a szövetkezetben.

A saját erejű építkezést tovább szorgalmazzák a következő években is. Különösen csibenevelő épületek hiányoznak a szövetkezetben. Pedig kedvelt üzemág ez is. Az idén például 300 ezer csirkét nevelnek fel, többnyire a tehénistállók padlásán és más olyan épületekben, amelyeket a nyári időszakban egyéb célokra nélkülözni tudnak.

Lengyel expedíció sikere Mexikóban

Fiatal lengyel tudósok, egy lengyel barlangkutató és hegymászó klub expedíciójának tagjai jelentős eredményeket értek el Dél- Mexikó barlangjaiban. Mintegy 30 új barlangot tanulmányoztak, több fontos felfedezést tettek és számos megfigyelést végeztek a nyugati félteke zoológiája, geológiája és paleontológiája terén. Az expedíció tagjai 300 méter mélységbe ereszkedtek le a Sontano de San Augustin barlangban, amely a nyugati félteke legmélyebb és a világ egyik legnehezebben járható barlangja. Számos olyan tárgyat találtak, amely a régen e vidéken élt és nagyszerű kultúrát alkotott maya nép korából származik. Az expedíció résztvevői a gyűjtemény egy részét hazaviszik Lengyelországba.

Edzőtábor a szépség és harmónia jegyében

A tánc olyan művészet, amelyben szívesen gyönyörködünk a színpadon, parketten egyaránt, s amelyet — igen kevés kivétellel

— mindnyájan művelünk is.

De nem mindegy, hogyan. Ízlésesen, kulturált szórakozásként

— vagy ízléstelen vadsággal, emberi mértéktartás nélkül. A „hogyan” elsajátítása azonban nem is olyan egyszerű dolog. Hiszen nem mindegyik tánckedvelő fiatal jár tánciskolába, meggyőzéssel vagy tiltással pedig eredménytelenül próbálkozhat bárki is nyesegetni a vadhajtásokat.

*

„Kicsit későn jöttünk rá, hogy a filmekről, magazinokról ellesett divattáncok túlzásaival szemben nem sokra megyünk a szórakozóhelyek „kidobóembereivel”

— mondja dr. Kaposi Mit, a Népművelési Intézet munkatársa. Hogy a fölösleges tiltás helyett azt kell megmutatnunk, hogyan kell és hogyan lehet táncolni. Erre legalkalmasabb forma a versenytánc, a tánc sportszerűen űzött művészete, vagy ha úgy tetszik: művészi sportja. Hatalmas ízlésnevelési forma, hiszen a ver. senyeket, bemutatókat mindig nagy számú közönség előtt tartják, s amelyek szórakozási, gyönyörködtetés közben, a tánc esztétikumát, harmóniáját, szépségét tolmácsolják a nézőknek. Csak egy adat: a brémai világbajnokságot több mint tízezer ember tekintette meg.

Míg külföldön már az 1929-es,

úgynevezett nagy konferencia óta megindult a versenytánc, addig Magyarország csak 1956 után kapcsolódott be a mozgalomba. Egyszerre kellett bepótolnunk a mulasztottakat, s felzárkóznunk a

Dr. Kaposi Edit, Werner Graf

nemzetközi mezőnyhöz. Segítséget kaptunk azonban az NDK-ból,‘jól- képzett oktatóitól, Hanny Hoock- tól, s az egykori többszörös német bajnokpártól, Elfriede és Werner Graf-tól, akiken keresztül közvetlenül a forrásból meríthettünk. A Graf házaspár ugyanis ösztöndíjasként jó ideig tartózkodott Londonban, s tanult a mozgalom fő patrónusától, Alex Moore-tól. (Moore szakkönyvei az egész világon ismertek és keresettek, tankönyve a versenytáncosok bibliája). Aztán megalakultak az első magyar táncklubok, a Népművelési Intézet vállalta a táncpedagógusok képzését, a KISZ Központi Bizottsága a kulturális szemlék programjába iktatta a társastáncot; Szombathely, Székesfehérvár, Orosháza pedig elsőként biztosítottak fórumot a hazai és nemzetközi bajnokságok lebonyolítására.

*

,,Noeheinmal! Slow, quick, quick! Slow, quick, quick! Slow! — hangzik fel újra és újra, aztán

némi pihenő után ismét folytatódik a próba.

A drezdai Graf házaspár irányításával magyar és külföldi táncpedagógusok gyakorolják a versenytáncok előírt formációit a j szarvasi óvónőképző tornatermében.

*

A Graf- házaspár 1960-ban járt először Magyarországon. Azóta gyakran vezet útjuk Drezdából hazánkba. A feleség mosolyogva jegyzi meg, hogy most már nem azt kérdezik tőlük, hova utaznak, hanem azt, hogy mikor utaznak Magyarországra? Ismerik a magyar táncmozgalmat, részeseik fejlődésének, eredményének. „Bőven akad még tennivaló — á11- pítja meg Werner Graf —, hi csak nyolcéves a magyar senytánc-mozgalom. Ám, ha vábbra is ilyen szívós rends ze séggel végzik ezt a munkát,

Önök országa is hamarosan zárkózhat az élvonalba.”

„És néhány szót Szarvasról edzőtábor patronáló] áról. Mi, i földiek nemrég még nem is t, tunk létezéséről. De az az ér: sem, hogy a „táncos” világban h; marosan fogalommá válik ez a v- rosnév. Nemcsak úttörő kezdetni nyezésével, hogy ezt a Magya: országon fiatal művészeti ág védőszárnyai alá vette — - mindjárt nemzetközi fórumot bi tosított'számára —, hanem szél ségével és vendégszeretetével

*

Szarvas kezdeményezésére lius 14-től 30-ig első ízben zik meg Magyarországon a pedagógusok és nemzetközi edzőtáborát, ami zetközileg is egyedülálló ményezés.

Lipták

Párok, állj! Egy kis figyelmet kérnénk! Könnyedén, lágyabb tartással! Valahogy így... A Graf házaspár a táncoktatók körében. (Fotó: Demény)

Az MRT Táncdalversenyének első elődöntője

A Nagy Nyári Attrakció szombat esti első fordulója után, elhamarkodott kritika helyett néhány gondolatra hívnánk fel az olvasók figyelmét — a summá- zás legyen egy későbbi időpont feladata.

Ott kezdenénk, hogy a zenének — így a tánczenének is — társadalmi funkciója van. Ez a megállapítás korántsem új keletű, hiszen a görög kultúra nagyjai, Platon, Arisztokteres filozófiájuk ellentéteik dacára valamennyien hangsúlyozzák a zene fontossá- 'gát mint nevelési eszközt, s egyetértenek abban, hogy a zene feladata: hatást gyakorolni a jövőbeli és a valóban tevékeny állampolgárok erkölcseire. Ebben a későbbi évezredek társadalmainak filozófiája is megegyezik, beleértve korunk marxista pedagógiáját és etikáját.

Nem is olyan régen egy-egy operaelőadás olyan „botrány”- és füttykoncertet váltott ki, hogy bármelyik beat-zenekar közönségé megirigyelhetné. A századforduló krónikásai jegyezték fél, hogy Hauptmann, Zola színművein, Sztaniszlavszkij naturalista színházában tombolt az ifjúság. Ügy adott hangot lelkesedésének, ahogy az érzelmi állapotát legjobban kifejezte. Szó se róla: az akkori idősebb generáció éppen úgy megbotránkozott ezen, mint napjainkban. Ma a színház és főleg az opera ■— tizenévesek szemszögéből — háttérbe szorult. Mozgalommá Vált viszont a tánczene, és par excellence a beat-zene. Tagadásának nincs értelme, hiszen létezik és méreteinek egy bizonyos fokáig hasznos is. Társadalmi jelentősége van tehát: egyáltalán nem mindegy, hogy ifjúságunk — a 4 millió táncdalfesztivál-néző 60 százaléka teenager — milyen minőségű kompozíciókban talál rokon gondolatra, melyek váltanak ki belőle érzelmeket. Melyek azok, melyek gondolatvilágát, magatartását — esetleg jelentős mértékben — formálják. Kiváló esztétánk, Lukács György írta: „Ahol a zeneileg ábrázolt érzések „modellje’’ a mindennapi emberek partikularitásában reked meg, és a zene csupán annyit tesz, hogy ennek benső szűkösségét és törékenységét látszólagosan, formálisan megbékítő módon lekerekíti... sohasem alkothat világot, sohasem juthat valódi művészi formához. Az ilyen zene a legféltettebb hagyományokat és legmerészebb újításokat is bevonhatja a megformálásba, de az ilyen elemeket a lapos banalitásba húzza le.”

Túlzott aggodalmaskodás? Talán mégsem, bár a szombat esti tv-programot végigülő olvasó alighanem egyetért abban, hogy ez az első elődöntő jó néhány kérdőjelet hagy maga után.

Mindenesetre a fesztivál harmadik esztendeje utáni tanulságok és az az élénk társadalmi reagálás, ami eddig és jelenleg is tapasztalható, azt bizonyítja: a tánczene nem egyszerű, mindentől független szórakozás. Érzelem-, gondolatébresztő, olyan esemény, amelyre tömegek figyelnek. Kívánjuk, hogy az Ülés-zenekar szövegírója, Bródy János találó mondását cáfolja ez a IV. Táncdalverseny: „Amire mostanában azt mondják, hogy kiszolgálja a közízlést — az mélyen a közízlés alatt van.” Bencsik Máté