Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-26 / 145. szám

1969. június 36.

2

Csütörtök

Ülést tart

a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését június ÜK-ára, csütörtökre összehívták. Az ülés napirendjén a kommunista és munkáspártok moszkvai nemzetközi tahácskozásán részt vett magyar küldöttség beszámolója, valamint tudománypolitikánk időszerű kérdései szerepelnek. (MTI)

fi partizánok akciói tovább tartanak

Mi a csekély a saigoni szóvivőnek?

Dél-vietnami hazafiak ' szerdára virradó éjjel rakétákkal támadták a Tan Son Nhut-i repülőtér közelében létesített amerikai radarközpontot. Egy 6aigoni szóvivő a rakétatámadások okozta károkat csekélynek minősítette. A szóvivő elmondotta, hogy a partizánok három körzetet fenyegetnek leginkább — Ben Hét, Dak To

és Tay Ninh környékét. B— 52-es repülőgépek Ben Hét környékén május 29-e óta 1260 torma robbanóanyagot szórtak le.

Az AFP beszámol arról, hogy Tri Ton-tól északra, a kambodzsai határ közelében aknára futott a saigoni hadsereg egyik katonai járműve. A járművön tartózkodó 12 személy meghalt.

Izraeli

légitámadás

Izraeli harci repülőgépek szerdán reggel huszonötperces bombatámadást intéztek a Jordániái Beiszán völgyében arab ellenállók feltételezett állásai ellen.

A Davar című félhivatalos izraeli lap szerdai számában azzal fenyegeti az arab országokat, hogy ha nem hagynak fel a hai- fai olajvezeték ellen elkövetett gerillaakcióhoz hasonló cselekmények támogatásával, egyetlen ipari létesítményüket sem fogják kímélni az izraeli megtorlások. (MTI)

A szovjet ügyvivő tárgyalt az USA „közel-keleti” államtitkárával

Közlemény Binh asszony látogatásáról

A berlini lapok szerdán hozták nyilvánosságra a Dél-vietnami Köztársaság külügyminiszterének, Nguyen Thi Binh asszonynak NDK-beli látogatásáról kiadott közös közleményt

A közlemény szerint a június 20-a és 24-e között lezajlott látogatás során a vietnami külügyminisztert fogadta Willi Stoph miniszterelnök. Binh asszony tárgyalásokat folytatott Otto Winzerrel, az NDK külügyminiszterével, a két országot érintő kérdésekről Mindkét fél jelentős lépésként értékelte, hogy az NDK az első országok között volt, amelyek elismerték a Dél-vietnami Köztársaságot.

Binh asszony tájékoztatta az NDK külügyminiszterét a délvietnami nép harcáról. Otto Winzer hangsúlyozta, hogy az NDK kormánya az ideiglenes forradalmi kormányt a dél-vietnami nép igazi képviselőjének tekinti, amely döntésekre jogosult minden Dél-Vietnamot érintő kérdésben. Mindkét fél

elítélte az amerikaiak vietnami agressziójának fokozódását, ami gátolja az előrehaladást a párizsi tárgyalásokon. Megbé- lyegezeték az amerikai agresz- szióhoz nyújtott nyugatnémet támogatást. A két fél elítélte az izraeli agressziót és a KNDK elleni amerikai katonai provokációkat. Otto Winzer hangsúlyozta, hogy az NDK továbbra is minden eszközzel támogatni fogja a vietnami nép küzdelmét. (MTI)

Valamennyi szerdai lap közli, hogy a brit kormány megszünteti London és Salisbury kölcsönös képviseletét, bezárja a londoni Rhodesia Houfe-t és — egy mérsékeltebb rhodesiai kormány létrejöttére várva — „leveszi kezét’’ Smithről.

A Times szerint a kérdést hűtőházba rakják. A lap „csaknem teljesen elképzelhetetlennek”

Jurij Csemyakov, a Szovjetunió ideiglenes washingtoni ügyvivője kedden az amerikai külügyminisztériumban Elliot Richardson külügyi államtitkárral, a genfi 18-hatalmi leszerelési bizottság létszámának kibővítéséről, Joseph Siscoval, a közel- keleti ügyekben illetékes helyettes államtitkárral pedig a közel- keleti válság megoldását célzó indítványokról tárgyalt.

Carl Bartch, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője sajtókonferenciáján nem közölt részleteket, mindössze annyit mondott, hogy Csemyakov és Richardson egy órán keresztül tárgyalt. (MTI)

tartja, hogy a törvénytelen rhodesiai kormány ellen sikeres 42r lamcsínyt lehessen végrehajtani, vagy hogy a fehér telepesek csodával határos módon megváltoztassák álláspontjukat. A négymillió afrikai úgy fogja megítélni Gibbs angol főkormányzó távozását, mint Nagy-Britannia tehetetlenségének vagy bűnpártolásának jelét.

II tehetetlenség visszhangja

fi Pompidou-karrisr füzeiről

1968 nyarán, mielőtt de

Gaulle „a köztársaság tartalékába” helyezte volna miniszterelnökét, az egyik nyugatnémet családi képeslap terjedelmes riportot közölt Pompidouról. A jó tollú szerző, a spanyol származású Villalonga (szinész, riporter, regényíró) nem sajnálta a dicsérő jelzőket az akkori gaulleista kabinetelnöktől', s bizonyára nem véletlenül írta riportja végén a jóslatnak is beillő mondatokat: Az utóbbi hetek megmutatták, hoigy Pompidou igazi államférfiúvá érett. Nem fejbólintójános, ciki vakon teljesíti de Gaulle parancsait. Nyilvánosan olyasmit mondott, amire de Gaulle környezetében soha egyetlen vezető sem merészkedett eddig: „Ügy döntöttem.” Valószínű, hogy Pom- pidounak lesz még bőven alkalma döntéseket hozni. Franciaország számára — úgy vélem — nem is lesz rossz.”

A Párizsban élő spanyol

világfi, a beavatott körök kitűnő ismerője, Pompidouék bizalmából, s feltehető: sugallatára jelezte a nagyratörő politikus terveit. Georges Pompidou elsőként dobta be kalapját a de Gaulle távozását követő elnökválasztási küzdelem arénájába. A ma ötvennyolc éves gaulleista pártvezér negyedszázados politikai karrierje — amit időnként a Rotschild bankház kedvéért és pénzéért megszakított — a csúcshoz érkezett. Eddigi pályafutása előkészületének tűnik, nekifutásnak a nagy ugráshoz, amely sikerült. A Francia Köztársaság elnöke lett.

23 éves korában szerzett tanári diplomát a francia, latin és görög nyelvből, Marseille egyik középiskolájába nevezték ki irodalomtanárnak. Egy évvel később feleségül vette — a szülők akarata ellenére — Claude Cahourt, a filológia doktornőjét, egy vidéki orvos csinos, szőke, irodalomrajongó lányát.

Politikai ambícióit húsz évvel később, 1945-ben egyik volt iskolatársa. René Brouillet ébresztette fel Párizsban. Keresett de Gaulle tábornok mellé egy diplomás férfit, aki tud írni”. Pompidounak volt diplomája és tudott írni.

Így kapcsolódott a politikába, s vált de Gaulle árnyékává a második világháború utáni években a vidéki irodalomtanár, akinek nagyapja földbérlő gazda, apja

pedig tanító volt. 1954-ben hátat fordított a politikának, ezúttal ismét egy véletlen találkozás következtében. Egyik volt egyetemista barátja bemutatta Guy de Rotschild bankárnak, aki éppen egy „új embert” keresett vállalkozásai számára. Pompidou elhatározásában bizonyára volt annyi tervszerűség, mint véletlen, hisz néhány esztendős politikai pályafutása során megtanulta, hogy pénz nélkül ebben a szakmában sem lehet tartós sikerre számítani. Hallatlan energiával fogott a rá bízott Rot« schild-érdekeltségű Északi Vasutak ügyeinek rendezéséhez, s rövidesen a bankház egyik vezetőjévé léptették elő.

Az irodalomtanárból politikus* a politikusból bankigazgató lett havi jövedelme — magyar pénzre átszámítva — megközelítette a 80—90 ezer forintot. Felesége, ro- ! konai, s ő maga is úgy hitték, j ezzel végleg be is futott a „nagyok” közé, hisz Rotschildék bankháza és az ellenőrzésük alatt álló 110 francia vállalat, társaság egyszerre jelent pénzügyi és politikai hatalmat a francia nagytőke élvonalában. Pompidou politikai nézeteit ez a helyzet határozta meg a gaulleista párt későbbi harcaiban. Kitűnő taktikai érzékkel szolgálta a pénzarisztokráciát, s ugyanakkor a művészek« írók körében is kivívta a divatos irányzatok képviselőinek rokon- szenvét.

1950-ben, amikor már elkönyvelték örökös bankvezérnek, egy váratlan telfonhívást kapott de Gaulletól, aki éppen visszatérőben volt a politikai életbe. Csak egy esztendeig dolgozott a tábornok mellett, majd ismét visszatért a Rotschild bankházhoz. A pénz bűvölete akkor még erősebb volt. Rotschildék pedig csupa előzékenységből berendeztek házuk egyik emeletén egy külön lakosztályt Pompidouék számára.

De egy idő múlva ismét

visszatért de Gaulle zászlaja alá, tisztségben Debrét váltotta fel, s miniszterelnök lett, ebben a ] a rendelkezésre bocsátott Matig- non-palotát saját ízlése szerint rendeztette be. Ehhez az ízléshez a XV. Lajos-asztal éppúgy hozzátartozik, mint az absztrakt festők hatalmas képei a falon vagy a hatalmas ezüst cigarettásdoboz. tele Winston-cigarettával, amelyből körülbelül ötvenet szív naponta. Bertalan Lajos

fi világ odafigyel

Lapszemle a moszkvai tanácskozásról

A világsajtóban sokszínű, különböző nézetek, szemléletek, tendenciák vezetik a tollat. Ä különféle jelentéseket egybevetve tálában mégis kirajzolódik a lágsajtó értékítélete, amely nemcsak kifejezi, hanem alakítja is a világ közvéleményét.

A kommunista és munkáspártok nemrég befejeződött moszkvai értekezletéről a világsajtó értékítélete így hangzik: világpolitikai jelentőségű esemény a kor legfontosabb kérdéséről, amelynek nyílt és demokratikus vitájában a világ kommunista pártjainak túlnyomó többsége előremutató megállapításokra jutott.

A szocialista országok és a kommunista pártok sajtója ennél természetesen továbbment. Általában azt emelte ki, hogy Moszkvában azok tanácskoztak, akik korunk legbefolyásosabb politikai mozgalmát alkotják és arról tanácskoztak, ami napjaink legégetőbb kérdése; az imperializmus elleni harc fokozásáról. Egybehangzó az az értékelése, hogy a tanácskozás eredményesen zárult: platformot és programot adott a kommunistáknak, minden haladó erőnek a közös ellenséggel szembeni harchoz.

Ezt a lengyel Zycie Warszawy például így fogalmazta meg: „...a moszkvai tanácskozás a

nemzetközi munkásmozgalom

nagy sikerét hozta... Létrejöttek az antiimperialista világfront további konszolidációjának feltételei.”

A kommunista sajtó az imperializmus elleni harc hatékony programjának kidolgozását — amint a Neues Deutschland írta — „kézzel fogható bizonyítéknak” tekinti arra, hogy „a megbeszélésekkel jelentős lépés történt az egység megszilárdításának útján”.

A Pravda kiemelte, hogy a résztvevők felszólalásait áthatotta a „társadalmi fejlődés sorsáért érzett kommunista felelősség”. amit egyebek között az is bizonyított, hogy „a tanácskozáson a mozgalom vezető tendenciájaként a pártok harcos egységre való törekvése jelent meg.”

A testvérpártok lapjai — a tanácskozás példáját követve — nem hallgattak a mozgalomban fellelhető nézetkülönbségekről sem, aláhúzva azonban, hogy a „különböző nézetek közeledtek egymáshoz” és a „fő kérdésben az álláspontok megegyeztek: össze kell fogni a nemzetközi

kommunista és munkásmozgalom erőit, fokozni kell minden antiimperialista erő akcióegységét.” (Rabotnicseszko Delo).

Figyelmet érdemel e témakörben az Unita tudósítójának jelentése, amely hangsúlyozta: „Az ellentétek dacára, amelyeket nem próbáltak elkendőzni, mindenki egyetért a konkrét és közös imperialista-ellenes akció- programban. Márpedig ez rendkívül pozitív dolog, s ez a moszkvai tanácskozás legfontosabb eredménye.”

A lapok — érthetően — a legkülönbözőbb oldalról vették vizsgálat alá a tanácskozás dokumentumait. Rámutattak arra is, amit a legkifejezőbben a Siglo, a Chilei Kommunista Párt lapja fogalmazott meg: „A tanácskozáson jóváhagyott harci program millió és millió dolgozót mozgósít majd a világ minden országában.” Ez összefügg azzal a nézőponttal, miszerint a kommunisták tanácskozása jelentőségében messze túlhaladta a mozgalom kereteit és „pozitív eredményekre vezet Ázsia Afrika és Latin-Amerika imperializmus ellem ‘harcában,’’

(Asz Szaura című iraki lap.)

A burzsoá sajtó, amely a tanácskozás előtt a moszkvai megbeszélések kudarcát jósolta, most erősen visszakozik — persze a maga módján. A Paris Jour egyenesen beismerte: „...a csúcsértekezlet mind a szovjetek, mind pedig partnereik számára... jobb körülmények között ért véget, mint egyes megfigyelők gondolták volna.”

Más lapok azzal „vigasztalták” magukat, hogy a „tanácskozás nem keskenyítette, de nem is szélesítette a nézetkülönbségeket.”

Az AFP azzal „mentegetőzik ’, hogy a „moszkvai találkozó fő dokumentuma... nem tartalmaz „szenzációs” részleteket, csupán általánosságokra szorítkozik.”

A burzsoá kommentátorok — nehogy a kommunista mozgalomban erősödő egységtörekvésekről kelljen szólniuk — azzal tévesztik meg olvasóikat, hogy „nem a mozgalomban javult a helyzet, csak erősödött a Szovjetunió tekintélye, s a tanácskozás megszervezése kimondottan — ahogy az UPI jelentette — „Brezsnyev érdeme” volt.”

Bár kétségtelen tény, hogy az SZKP és a Szovjetunió szerepét. fontosságát a tanácskozás nagyra értékelte, a moszkvai dokumentumok — s ezt nem mondják ki Nyugaton — a kommunista pártok zömének eltökéltségét bizonyítják az imperializmus elleni közös harcra.

Talán ezért nevezte a tanácskozást a New York Times mérföldkőnek, a Le Monde átalakulásnak... Akármire gondoltak, a tanácskozás ■ valóban fontos állomása volt a kommunista és munkáspártok életében.

Akadt egy kérdés, amelyben barát és ellenség egyaránt egyetértett: a tanácskozás teljes demokratizmusa, nagy nyilvánossága. Egy pártvezető — John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára — erről így nyilatkozott: „A tanácskozást abszolút demokratikus elvek alapján szervezték meg.” Egy burzsoá megfigyelő — a londoni rádió kommentátora — ezt emelte ki: „A moszkvai értekezleten a bírálók szólásszabadságot élveztek..., beszédeiket kiadták..., a kritikusokat nem támadták és nem ítélték el.”

Bizonyára még hosszú-hosszú ideig nem kerül le a világsajtó hasábjairól a moszkvai tanácskozás: a világ odafigyel a kommunisták szavára.

P. T.