Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-12 / 106. szám

május 11. 13 Vasárnap A női teke NB II.-ért: ü Bcs. MBV—Bcs. Spartacus megyei rangadó Hatalmas mezőhegyest lovas-siker a kiskunhalasi Nemzetközi Versenyen — Bafogi András nyerte a nagydíjat — Jugoszlávia és Bulgária lovasai avatták nemzetközivé a már ha­gyományosan május 1 és 4.-e kö­zött Kiskunhalason megrendezett nagyszabású lovas-napokat. Az idén immár harmadszor került sor a nemzetközi meghívásos ver. senyre, mely egyben a Dél-Ma­gyarországi Területi Bajnokság idei I. fordulója is volt. Két belg­rádi, egy-egy zágrábi, Növi Sad-i és suboticai lovascsapat mellett a hazai élgárdát a Mezőhegy esi MEDOSZ, Dalmandi MEDOSZ, Igardi Lenin Tsz és a Kiskunha­lasi Határőr Dózsa sportkörei képviselték. A 123 ló és lovas nagyon szép küzdelmet vívott a nagyszámú közönség előtt, mely négy napon át remek lovasparádét láthatott. A versenyen kiemelkedő mezőhe- gyesi siker született. Balogi And­János (Dózsa), Achmed ni. 6. Gróf Lajos (Dalmad), Nénike ni. Sta­féta 1,20 m. 1. Dalmad—Határőr Dózsa vegyes 71 pont. 2. Május 13, Belgrád 70 pont, 3. Határőr Dó­zsa „B”-csapat 70 pont. Ifjúsági díjugratás. 1,20 m. 1. Kapoli Ist­ván Igor), Gábor ni. 2. Jokics Mi- loslav (Novi-Sad), Minerva ni. 3. Monjáti György (Dózsa), Zordon ni. 4. Győrfi János (Dózsa), Bale­rina ni. 5. Gróf Lajos (Da’mád), Nénike ni. 6. Draskovics D. (Béig. rád), Export ni. Ifjúsági csapatverseny. 1,10 m. hegyes), Pille ni. 5. Hriazik Pál Dózsa), Arisztid ni: 6. Varró Jó­zsef (Dózsa), Belzebub ni. Kezdő­lovasok döntője. 1,10 1,20, 1,30 m. 1. Herczegfalvi Tibor (Mezőhe­gyes), Rozmaring ni. 2. Krucsó Ferenc (Mezőiregyes), Pedáns ni. 3. Kapoli István (Igar), Pósa ni. 4. Krucsó Ferenc (Mezőhegyes), Mazsola ni. 5. Nagy László (Me­zőhegyes), Pacsirta ni. 6. Nagy László (Mezőhegyes), Dózsa ni. Kiskunhalas Városi Tanács V. B. nagydíja: 1. Balagi András (Me­zőhegyes), Lajta ni., 2,0 hp. 2. 1. Jugoszláv vegyescsapat, 7 hp. ! Qiagojevics m. (Belgrád), Poláris Ma reggel 8 órakor a Vécsei utcai tekepályán kerül sor a két Békés megyei NB II-es női csapat, a Bcs. MÁV és a Bcs. Spartacus összecsapására. Az „örökrangadó” nagy esélye­se a kitűnő formában levő vas­utas csapat, amely az eddig leját­szott hat mérkőzésből ötöt meg­nyert ©s az NB II listavezetője. Molnár Lajos versenyzői: Ancsin Mária, Lipták Katalin, Barabás Erzsébet, Bánszki Jolán, Molnár Lajosné, Szabó Mária, Veszelka Györgyné, Deák Mária, Lukács Julianna, minden elismerést meg. érdemel idei kitűnő teljesítmé­nyéért, melynek értékét növeli, hogy a tehetséges, jórészt fiatalok­ból álló együttes bizony nem a legideálisabb körülmények között készülhet a bajnoki mérkőzésekre. A találkozó másik együttese, a Bcs. Spartacus is sok nehézséggel küzdött a felkészülés során. „Al­bérletben”, a vasutas-pályán ed­zettek, saját pályájukra csak ezen a héten mehettek. Természetesen, minden nehézség ellenére ők is bíznak a sikeres szereplésben. Csapatunk legjobbja Hursán Zsó­fia nemrégiben a magyar ifi-vá­logatott tagjaként az NDK-ban szerepéit, s ott 330, majd 380 fát ütött. Hogy Hursán milyen telje­sítményt nyújt, az nagyban befo­lyásolja a mai találkozó eredmé- nyénék alakulását Az NB II. állása Bízunk abban, hogy a teke­sport hívei érdekes mérkőzést lát­hatnak ma délelőtt. 1. Bcs. MÁV 6 13 065 28 2. Veszprém V. 5 11 421 26 3. V. IKARUSZ 5 11 596 25 4. PBTC 6 12 875 24 5. Bp. Postás 6 12* 686 23 6. K. Sör 5 11 391 Ú 7. Bodajki B. 5 11 063 21 3. Bcs. Spartacus 4 8 037 16 9. Zirci Spartacus 5 10 272 11 10. Ganz-MAVAG 5 9 759 10 11. SZSE 2 4 333 9 Tovább hódít a kispályás labdarúgás 2. Mezőhegyesi MEDOSZ 12 hp 3. Határőr Dózsa 27 3/4 hp. 4. Igar 61,5 hp. Kezdőlovasok díjugratása. II. 1,10 m. 1. Nagy László (Mezőhe­gyes), Pacsirta ni. 2. Kapoli lst­rás ugyanis Kiskunhalas Város J van (igar), Pósa ni. 3. Herczeg- Tanács V. B. nagydíjának elnye- j falvi Tibor (Mezőhegyes), Rozma- rése mellett a legeredményesebb I ring nl 4 Kruzslic József (Mező­versenyző különdíját is megsze­nl., 2,0 m. 4 (sorsolással). 2. Keszt­helyi G. (Dózsa), Pihenő nl., 2,0 m. 4 hp. 2. Balogi András (Me­zőhegyes), Orgonavirág nl., 2,0 m. 4 hp. 2. Varró József (Dózsa), Ve­zér nl., 2,0 m. 4. hp. 6. Kovács János (Mezőhegyes), Fakó nl. 2,0 m. 8 hp. H. G. rezte. A verseny részletes eredményei.> . ., Nemzetközi megnyitó. (1,10 m). 1.1 <4 tömegsport jegyeben t Kecskeméti József (Dalmand), i Guza nevű lovon, 0 hp. 2. Suti j István (Dózsa), Ragyogó nl. 3. Ba­logi András (Mezőhegyes), Orgo­navirág nl. 4. Milián Milutino- vies (Belgrád), Mirocs nevű lován: 5. Krizsán János (Dó­zsa), Achmed nl. 6. Molnár Tamás (Mezőhegyes), Orgona nl. (Vala­mennyien 0 hibaponttal.) Kezdő lovak díjugratása. I. forduló 1,0 m. 1. Nagy László (Mezőhegyes), Ró­zsa nl. 0,0 hp. 2. Horváth István (Dózsa), Abasár nl., 0,0 hp. 3. Kruzslicz József (Mezőhegyes), Pille nl., 0,4 hp. 4. Horváth Ist­ván (Igar), Pósa nl., 0,6 tip. 5. Kovács János (Mezőhegyes), Pál­ma nl., 0,8 hp. 6. Horváth József (Dózsa), Barbara nl., 0,8 hp. Ifjú­sági díjugratás. 1. m. 1. Milán Milutinovics (Belgrád), Miroc nl. 2. Leila Blazek (Zágráb), Vesztel­ka nl. 3. Gróf Lajos (Dalmad), Igyál nl. 4. Gróf Lajos (Dalmad), Nénike nl. 5. Nagyszombati L. (Zobnatica), Damaszk nl. 6. Győr­fi János (Dózsa), Balerina nl. Díjugratás. 1,20 m. 1. Kecskeméti József (Dalmad), Guza nl. 2. Hriazik Pál (Dózsa), Obeliszk nl. 3. Nikolaj Tyihonov (Szófia), Elé­gia nl. 4. Balogi András (Mezőhe. gyes), Orgonavirág nl. 5. Krizsán Hírek a békési járásból Az MTS békési járási tanácsa | (Tarhos) 91, 2. Szicsek József (Me- május 1 kupát írt ki a kézilab- zöberény) 90, 3. Csipke Ferenc dázók számára, melyen a megyei (Mezőberény) 78 körrel. I—II. osztályban szereplő csapa- » tok vettek részt és bemutatko- a sakkozók is megrendezték a zottt az újonnan alakult Békési május 1. kupa mérkőzés-seroza- MEDOSZ női együttese is. A tor- tát. A négy együttes versenyében nának nagy sikere volt a négy j a következő sorrend alakult ki: 1. férfi és négy női csapat érdekes Békési Gimn. 9,5, 2. Békési Vasas 6,5, 3. Békési MG Szakiskola II. 6, 4. Békési MG Szakiskola I. 2 ponttal. Évről évre növekszik 'a békés- I csabai kispályás labdarúgó-csa­patok száma. Tavaly három, az idén már négy csoportban ren­dezi meg a városi labdarúgó­szakszövetség a népszerű ver­senysorozatot. A küzdelmek 36 csapat részvé­telével május 6-tól szeptember 30-ig tartanak, örvendetes, hogy nagyon sok visszavonult labda­rúgóval találkozunk a kispályá­kon, akiknek továbbbi sportolási lehetőségük biztosítva van. Ter­mészetesen, a régi „nagyágyúk” | beszállása nagyfokú színvonal- I emelkedést is hoz. i A városi LSZ ebben az évben szeretné megrendezni Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Szarvas kispá­lyás válogatottjainak tornáját. Azt is tervezik, hogy találkozókat szerveznek Szeged, Debrecen vá­logatottjai ellen. A 36 csapat 360 játékosa mel­lett sok száz sportbarátnak nyúj­tanak jó szórakozást a mérkőzé­seken. Az évek óta vitatott kérdés Csa­bán eldőlt: a kispályás labdarú­gás — tömegsporttá vált. Élénkül a vasutasok sporttevékenysége mérkőzéseket vívott. A végeredmény a következő volt. Nők. 1. Békési Spartacus 6, 2. Kétsopronyi TSZSK 4, 3. Mező- berényi Textil 2, 4. Békési ME­DOSZ 0 ponttal. Férfiak. 1. Bé­ponttal. • A járási sportlövő szakszövet­ség május 4-én rendezte meg első egyéni, minősítő versenyét, a tízlövéses fekvő kategóriában. A járás négy lövészklubjából 25-en vettek részt a versenyen. Az első három helyen a követ­kezők végeztek: 1. Lipcsei László A megyei jellegű meghívásos egyéni és csapat tornaversenyen, kési Spartacus 6, 2. Bélmegyeri sajnos, több gimnázium és általá- TSZSK I. 4, 3. Mezőberényi Tex- | nos iskola nem jelent meg. A til 2, 4. Béímegyeri TSZSK II. 0 ( színvonal azonban így is megfe­lelő volt. A győzelmet az összetett ver­senyben a következők szerezték meg. Leányok. Ifjúsági A-kategó­ria Molnár Katalin (B. Gim­názium). Ifjúsági B-kategó- ria Pataki Erzsébet (B. Gimn.). Fiú ifjúsági A-kategória. Szamos Kálmán (Békési ATM.). Serdülő fiúk. 7—8 osztályosok: Balázs István (Békési 2. isk.). Serdülő le­ányok, 5—6. osztály: Szabó Il­dikó (Békési 2. isk.). Serdülő le­ány 7—8. osztályosok: Kőszegi Ilona (Mezőberény). A csapatverseny végeredménye a következő. Ifjúsági leány. A— B-kategória. I. Békési Gimn. If­júsági fiú. A-kategória. 1. Békési Vörös Meteor. Serdülő fiúk 7—8. osztályosok. 1. Szeghalmi 2. isk. Serdülő leány 7—8. osztályosok. 1. Mezőberényi ált. isk. A mai nap kiemelkedő megyei sporteseményei Atlétika. Gyulai járás, város, | Kiskunhalas, Bessenyei u., 16.30. Békéscsaba város pályabajnoksá- Mezőberény—Szalvai SE, 17.00, ga, Gyula, városi sporttelep, 9.00. Kormányos. Megyei I. osztály. Teke. NB II.: Bcs. MÁV—Bcs. Dózsa SE—Bcs. MÁV, Orosháza, Spartacus női mérkőzés, Vécsey ; 17 00 Bcs Kinizsi—Mh. Kinizsi, U ’ 19.00 Fehér. Békésszentancrás— Kézilabda. NB II.: Bcs. MÁV Gyoma, 16.30. Megyei II. osztály. Dunakeszi, férfi mérkőzés, Kötött- Kelcti csoport. Dévaványa-Vész- pálya, 9 00. B« MÁV^zentMi , ^ 16 30 Füzesgyarmat—Békési Faklya női mérkőzés, KotoU-pa- MEDOSZ> 16 30 Déu cs0pOrt. lva. 11.00. Megyei I. osztály. | Elek_Kardoskút; 16.30. Kétegy­Rövidesen megbeszélik Békés-1 csabán a Vasutas Dolgozók Szak- szervezeténél az alapfokú sport- versenyek megrendezésével kap­csolatos feladatokat. Erre annál \ is inkább nagy szükség van, mert Szegeden már elkészítették az j 1969. évi Vasutas Nap alkalmá­val lebonyolításra kerülő területi szakmai sportünnepség műsorát,1 versenykiírását. A kiírás alapján a kispályás labdarúgó-mérkőzések döntőire Szegeden, július 12—13-án, a Szegedi VSE sporttelepén kerül sor a következő négy csapat részvételével: Békéscsaba, Kis­kunhalas, Kecskemét, Szeged. Tekében Kecskeméten július 12-én a Kecskeméti MÁV SK te­kecsarnokában ez a 4 csapat mé­ri össze az erejét: Szeged, Szen­tes, Békéscsaba, Kecskemét. Asztaliteniszben ugyancsak jú­lius 12-én 6 csapat (36 verseny­ző) küzd a helyezésekért Hódme­zővásárhelyen (Kiskunfélegyháza, Szeged, Hódmezővásárhely, Mező­túr, Békéscsaba, Szentes). Sakkban Szegeden július 13-án 5 csapat vesz részt a területi dön­tőben: (Szeged, Szentes, Békés­csaba, Kecskemét, Hódmezővásár­hely). Kézilabdában Szegeden, július 12—13-án 7 csapat (88 verseny­zővel) küzd majd a területi baj­noki címért és a helyezésekért: Szentes női. Békéscsaba férfi és női, Kiskunhalas férfi és női, va­lamint Makó férfi és női csapa­ta). A békéscsabai vasutasoktól jó szereplést várunk a különböző sportágakban. Ehhez azonban elő­zőleg jól megszervezett alapfokú versenyekre is szükség van. Felosztották a sportlétesítmény fejlesztési kereteket lya, 11.00. Megyei I. osztály, Szarvasi SC—Gyomai TK, 10.00. Férfi mérkőzés. Bcs. Előre—Űj­háza—Végegyháza, 16.30. Lökös­kígyós, Petőfi u„ 9.30. Nők. Dé- ! háza—Kunágota, 16.30. Nyugati vaványa—Bcs. Konzerv, 10.00. Labdarúgás. NB II.: Gyulai MEDOSZ—Szolnoki MÁV, 16.00. Mezőkovácsházi Petőfi—Kiskun­félegyháza, 15.00, Vörös. NB III.: Mezőhegyesi MEDOSZ—Szent's, 15.30. Bcs. VTSK—Szegedi AK, Kórház u., 17.00. Bcs. Agyagipar— I 8.30 órakor. csoport. Bcs. Szabadság TSZSK— Bcs. Vasas, 9.00. Oh. Üveggyár— Zalka SE, 9.00. Szentetornya— Nagyszénás, 16.00. Kerékpár. Területi Béke Kupa ! V. fordulója, Békéscsaba, Szarva­si út. Rajt: a 120-as km-kőnél Az MTS megyei tanácsának elnöksége az elmúlt napokban tartott ülésén felosztotta az 1969. évi felújítási hitelkeretet és GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ autó- és vontatószerelőket felveszünk 44 órás munkahétre. Jelentkezni lehet a GABONAFEL VÁSÁRLÓ ÉS FELDOLGOZÓ VÁLLALAT gépjármű-csoportjánál. Békéscsaba, Gyulai út 2. | a társadalmi kispályaépítésre biz­tosított céltámogatást. A 460 ezer forint felújítási ke­retből a 1969-es évben öt egye­sület sportlétesítményének felújí­tásához nyújtanak anyagi segít­séget (ehhez a helyi szervek is kellő mértékben járulnak hozza a helyi erőforrásokból). A társadalmi kispályaépítések­nél egyenként hétezer forintos té­telekben 18 sportegyesületet tá­mogatnak, összesen 124 ezer fo­rintos összegben. Természetesen, az ismertetett összegekből nem lehet nagyobb arányú sportlétesítmény-fejlesz­tést elérni, de ha a helyi szervek saját forintjaikból még hozzájá­rulnak, néhány sportlétesítmény új arculatot ölthet ebben az esz­tendőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom