Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-12 / 106. szám

T * A x CQ. * K * cA—<2> • A * R * Kod A Népújság zsebszínháza KÖL TŐ A PÁCBAN NEVESSÜNK'. SZÍN: Egy irodalmi folyóirat szerkesztősége. SZEREPLŐK: Selezt, a költő, Ili, rovatvezető-helyettes. *** KÖLTŐ: Bocsánat..; azt hi­szem, eltévedtem... IIA: Az könnyen lehet, ké­rem ... KÖLTŐ: Ugyanis a múltkor egy férfi ült a maya helyén... Leváltották? ILI: Ja? A rovatvezetőm... Dehogy kérem, csak most a má­sodállásába* ül... Házon kívül van... KÖLTŐ: Drága elvtársnő, én meg már magamon kívül... A rovatvezetője azt mondta: ma keressem fel... Én ugyanis... költő vagyok, és már fél éve vannak nála a verseim ... ILI: Aha. * Hogy is hívják az elv társat? KÖLTŐ: Ez az kérem! Más­nak, ilyen tehetséggel már az egész országban ismert a neve* ILI; Bocsánat... a nevét kér­dem ... Van itt annyi kézirat... KÖLTŐ: ...az ilyen tehetsé­gek bezzeg, ha nevük nincs! Drága elvtársnő ... nem is sze­retek a nevemre gondolni... ILI: Azért csak meg tudja mondani. KÖLTŐ: Inkább a verseimet hallgassa meg! ILI: Azt tetszett mondani: itt vannak, bizonyára át is nézte őket Neruzsii elvtárs, és hozzá­fűzte a megjegyzéseit... KÖLTŐ: Ez az, amitől félek* inkább a verseimet... ILI: A nevét szabad? Azonnal előkeressük, de hát név nélkül ez nem megy ... KÖLTŐ: Nekem mondja! (sza­val) „Mára rendeltek ide s itt állok, mint szamár a hegyen, akinek neve van, azé a bérlet is s a Parnasszusra féláron me­gyen. De, ki név nélkül születik... ILI: Kérem. Ha lehet ne ok- tatgasson! Inkább a nevét mond­ja meg, ha mindenáron a Par­nasszusra akar jutni. KÖLTŐ: Ez egyik versem volt. Itt van fél éve maguknál. No! Erről sem ismer a nevemre? ILI: Verse? Ja! KÖLTŐ: Igen, igen a versem. És arra sem emlékszik, amelyi­ket A gubánál címmel írtam? A mottója az, hogy ha élne ma Jó­zsef Attila, hogyan irta volna meg a Dunánál-t;.. ILI: Kedves... izéköltő kartárs... nekem nincs sok időm, ma még kellene írnom a dilettantizmusról egy glosszát. Nem lehetne inkább a tárgyra... KÖLTŐ: Arra térek nyomban: Hallgassa! Mivel alapjában vé­ve belátó ember vagyok, csak részleteket mondok belőle... ILI: De én..-. KÖLTŐ: (szava® »1. . én is úgy vagyok, hogy immár néhány éve, Nézem, amit nem latok so­hasem. Egy-két óra és fuccs a fizetésem, / Mit harminc haver elkóstol velem. / Jó a pultnál, nem mondom én kérem, / De, oh! Jajj! Otthon, ha vallani kell! / — Megint elittad?! — üvölt a feleségem, / De ezt nem hallja az a sok haver. / — Én meg úgy teszek — mondtam ne­ki vissza, / Hogy verset írok s abból pótolom, / Ügy fusiba, mi nincs a borítékba, / És minde­nekkel megpróbálkozom, f Vol­tam zsoké, leértékelt áron j De nem futottam be még sohasem... ILI: Kérem, ne haragudjon... KÖLTŐ: (szaval) „Nem harag­szom én idegenekre / kik azt sem tudják, mi az a rokon ) A „barátaim” mennek idegemre / kik átnéznek rajtam... ne ve­gye zokon... ILI: Ez is egy verse volt? KÖLTÖ: Igen, ha nem vette volna észre! Éppen kegyed ins­pirált az improvizálásra ..; ILI: Igazán eredeti... he-he... Dehát ,ne vegye zokon, nem ér­írta* Varga Dezső tem a logikáját. Barátokról szóit benne s rám, az „idegenre” dü­hös, mert firtatom a nevét... Egyébként mivel foglalkozik? KÖLTŐ: Egyébként a Nap- olajkészitö Vállalatnál vagyok hőedző... ILI: Igen? Kitűnő foglalko­zás. Ugye azért edzik a hőt, hogy el tudják adni a napolajat? KÖLTÖ: Igen. Írtam is erről egy verset. Akarja hallani? ILI: Nem. KÖLTŐ: Jó, akkor elmondom. Politikai vers, abszolúte politi­kai... ILI: Inkább a nevét, mert tényleg nincs időm... Mondja, miért nem akarja megmondani? KÖLTŐ: Mert nagyon hétköz­napi ... Ezzel is el akartam ha­tárolni magam a nagy nevektől. Ügyszólván a mélyből, ahová küldtek egyszer szeretnek is­mertté válni... ILI: De hát ahhoz mégiscsak tudnom kellene a nevét... KÖLTÖ: Az az érzésem, hogy éppen a nevem miatt nem néz­ték meg eddig a kézirataimat. Pedig direkt kartonra Írtam a verseket, hogy másra ne lehes­sen használni... ILI: Éppen ezért? Ugyan ké­rem, ez merő feltevés... KÖLTŐ: „Merész feltevés, hogy aki írni tud / már meg is értik ezt. / Én írni is tudom, s versemből / mégis ez se, az Se­lezt. ILI: Ez megint egy verse volt? KÖLTÖ: Amiben a nevem is bentfoglaltatik... ILI: Na végre! Csak nem Me­rész Kartársnak hívják? KÖLTŐ: Hideg... ILI: Hát akkor.,', mi az ör­dög? Árulja el végre! KÖLTŐ: De ne nevessen kü Selezt IIA: Egy pillanat, Selezt elv­társ ... Mindjárt megnézzük a fakkokati.. o... p... r... s... es... es... Selezt. Igen, igen ez az a dosszié. Hű, de nehéz! Va­lamit rá is jegyeztek... KÖLTÖ: Még szép, hogy ne­héz! Az egész életművemet be­lepréseltem ... ILI: Igen, ez a főnők aláírása. (félre) „Merő dilettantizmus...” KÖLTÖ: Mi...? Hogyan tet­szett ...7 ILI: ... Nézze, hérem... igen, igen... Már emlékszem. Persze, Selezt! Sokat beszéltünk önről a rovaton. Khm... khm ... KÖLTÖ: Komolyan? Na, is tessék mondani, de őszintén, mert én időnként szeretem a nyersességet; ez a versem hogy tetszett? Politikai, tele vau bé­keharccal! (szaval) „Feltámadt Tankréd, az is kretén*/ s a Bajuszos, ki lőtt * kaput, t Ne hagyjuk lőni, kisko- mák! / Zárjuk rája a Vaskaput!” ILI:... Az ős kretén... he-he- he...! Nagyon jó. Általában na­gyon jók a versei.^ kedves. Selejt elvtárs. KÖLTŐ: Bocsánat, Selezt. ILI: (pukkedlizik) Ili. Bakháti Ili. Szóval... hogy is mondjam csak .., csákhát... nem eléggé maiak... modernek... KÖLTÖ: Megdöbbent, röp­pentyű szörnyen megdöbbent Bakháti elvtársnő... ! ILI: ... határozottan van ma­gában valami... valami... amit ... amit igy nem is lehet kifejez, ni... KÖLTÖ: Egyszóval: kifejezés­telen vagyok? ILI: Ez az! No, most tetszett a fejet szögén találni... akarom mondani... KÖLTŐ: Tudtam ... tudtam, miért van mindez. A nevem mi­att. ÍLI: Talán próbáljon a kar­társ nevet változtatni. KÖLTÖ: Próbáljak? És mit ajánl? Mit ajánlhat? Sekszpir? Molié? Róna? Vagy Stanicli? Ezek a nagy menők. És mind le­lőtték előlem a nevüket is! ILI: Hát... ez igaz. Követtek el ők is egy-két hibát anno det- to... KÖLTŐ: Különben sem az ö műfajukban dolgozom... ILI: Mondja csak... Más szerkesztőségnél nem volt még? Például az „Adok nektek egy nagy frászt” folyóiratnál? KÖLTŐ: Dehogynem. Életem egyik legjobban sikerült művét vittem oda, egyenesen nekik. A Vitustánc-balladát, amit Villon sem írt volna meg különbül. Ezt még hallgassa meg:.,. csak most egy kicsit ideges vagyok... Szóval: (szaval) „Ott ült a bohóc. Két kezében pörölyként állt a töltőtoll / A szolgalelkek szívszorongva fi­gyelték / Mit mond? Mikor szúr le már ármányságukra / És bárgyúságukra palástja alól a lángpallos / De kritikus állt a válla balján. Mit mondasz?! / — üvöltött rá — Bohóc! Nincs szó, mit toliam / meg ne fúrna. Enyém az irodalmi KRESZ! j S míg este lett / Egy nagy görcs vánszorgott beléje, / És elvitték őt, mint egy tetemet. / Betegek vagyunk mindahányon / Itt nem a bikarbóna gyógyít; / Tisztítsd meg gyomrod jó humorral J S egyél te is több makarónit... ILI: Szörnyű... 1 Akarom mondani, rettenetes ... márhogy ezt az igazán eredeti versét az „Egy frászt nektekben” nem fogadták él... KÖLTŐ: Látja! Biztos a ne­vem miau. Pedig egyenesen ren­delésre írtam... HA: Csak nem ők kérték rá? KÖLTÖ: Nevetni fog. ök. A makaróni készítők. És tudja, mit felelt rá, az az agyalágyult főszerkesző, amikor mar ötöd­ször jártam nála B a kiadatá­som ügyében? Rám tamadt és* ILI: Miért? neki is szavalt? Késsel támadt magára? Mondja, van magának bicskája? KÖLTÖ: Fenét. Improvizáció­val, mintha mindenki össze akarna fogni ellenem .* mert tehetséges vagyok. ILI; Ugyan már? Hz csak amolyan üldözési mánia.. 1 KÖLTÖ: Igen? Hát figyeljen ide, ezt felelte: „Jó Selezt úr! Epés rohamát, ha most f, rögtön nem hagyja abba...' ILI: (közbevág) Monája, költő ér! Nincs egy kése? KÖLTŐ: Nekem a toti a fegy­verem! Hagyjon szavalni! Tehát: Nem hagyja abba ... 1 Mon­dok Önnek egy akkorát, f ami­től felmászik a falra ... IIA: Elég! Ha nincs kése, ént is mondok egy ugyamakkorát. KÖLTÖ: Hogyan? Szintén költőnek tetszik lenni? ILI: (remegve) Nézze, Selezt- ke! Tagadhatalan, hogy Ön ször­nyű hatással van a hallgatóira* de ugyebár, az előbb mondtam* KÖLTŐ: ...Én mondtam, hogy a nevem miatt nem vagyok ké­pes érvényesülni? Mit csináljak, ha nem a befutott Nagyok mű­fajában dolgozom?... ILI: Jaj! Hát változtasson mű­fajt, ha már nettet nem tud. KÖLTŐ: Műfajt? Ez nem is olyan rossz ötlet. Becsület sza­vamra nem is olyan rossz! De milyen műfajra térjek át...? ILI: Maradjon a szakmájánál. Találja ki: hogyan lehet nap nélkül is használni azt az ola­jat... KÖLTÖ: Kérem! Én nem kap. cáskodom abba, amihez nem ér­tek. ILI: Hát akkor... Írjon beat- szövegeket, vagy komponáljon modern zenét... ajjajjjajaj...! Ott biztosan befut... KÖLTŐ: Je—je—je! Gondol­tam már erre. Dehát nincs sem­BUWTJLASZTOTT LEHETŐSÉGI Texas legeldugottabb resaäjen történt, ahová viszonylag későn érkezett el a civiiizácáó. A „régi jóvilág” egyik úttörője az egyik texasi városka bárjában néhány fiatalemberrel ült együtt. „Fiúk — szólt az öreg pionír —, alig 60—70 évvel ezelőtt ezt az egész területet, ahol most vá­rosunk fekszik, egészen a hegye­kig, ahol az oüajtornyok áönak, meg tehetett vásárolná egy pér öreg csizmáért?" „Én ön miért vásárolta meg)* — kérdi az egyik fiatalember. „Fiatal barátom” — válaszol az öreg pionír, s nagyot kortyol poharából — „akkaribnam az egész vidéken, engem is bele­értve, egyetlen ember sem élt, akinek egy pár öreg csianája lett volna.” NEVELÉS _ A család ebédel. „Papa...” szó­lal meg a kis Péter. Ekkor azon­ban a papa közbeszól: „A gyer­mekeknek étkezés közben nem szabad beszélniük, csak ha kér­dik őket!” De Péter ismét el­kezdi: „Papa...”, de ismét rend- rentasítják. Végre, az ebéd vé­gén apja így szól: „Nos, fiam, most már beszélhetsz! Mit akarsz?” mi zenei érzékem, hallásom. Egyenesen mankón járnak a fü­leim. ILI: Hah! Érzék? Hallás? Az nem akadálya a komponálásnak! Ha nem tudná, Beethoven is sü­keten alkotta utolsó, hallhatat­lan művét. KÖLTŐ: Ilike! Drága, Ilike! Ez igaz. Én is vagyok olyan sü­ket. Talán az ő útja vezet en­gem is a hallhatatlansághoz. Jttast már késő, papa. már megetted a hernyót a salátával ” VESZÉLYES SZEREP A színész megérkezik a film­forgatás szánhelyére s egy isme­retlen embert talál ott — ön kicsoda? — Én vagyok az ön Veszélyes jelenetekben én ját­szom ön helyett — Ebben az esetben menjen el a lakásomra, és magyarázza meg a feleségemnek, hol voltam ma éjszaka. NEM ELVESZTETT GYEREK Amikor a tudós befejezte elő­adását a dzsungelben kutatásai­ról, egy diák hozzá lépett és tíz autogramot kért tőle. — Tíz autogram? — csodál­kozott a tudós, akinek hizelgett, hogy ilyen sikere van. — A ba­rátaidnak is adsz egy-egy auto­gramot? — Egyelőre nem. Csak amthor Ont széttépték a tigrisek! HÜ SZERELEM — Beleszeretett az első látás­ra? — Nem, csak amikor másod­szor látta. Először még nem tudta, mennyi a hozománya; ÖNZETLEN A feleség a férjéhez: — Ne felejtsd a titkárnődnek megmondani, hogy az ÉVA áru­házban olyan rúzs kapható, amelyik nem hagy nyomokat. ILI: JŐ. Arra tessék kivándo­rolni(feláll és készségesen kituszkolja) Viszontlát... he­he ... Jó napot, Selezt kartárs ! KÖLTŐ: (a folyósóról vissza) Jaj, Baj van, Ilike __ I LI: Még mindig? Micsoda, jó ember? KÖLTÖ: Nincs térképem. Csak Martonvásárhelyig isme. rém Beethoven útját. (Vége)

Next

/
Oldalképek
Tartalom