Békés Megyei Népújság, 1969. április (24. évfolyam, 75-96. szám)

1969-04-09 / 79 . szám

1989. április 9. 9 Szerda Kelta meglepetést ikszelt a megfiatalított Gplai MEDOSZ - Potyagólekkal vesztett a A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban: A Bcs. MÁV nyerte a rangadót — A Magyarbánhegyes Dobozon győzött — Tovább tartja jó formáját a Dózsa SE Gyulai MEDOSZ—Bocskai SE 3:1 (2:0) Debrecen, 600 néző. V: Baffer. MEDOSZ: Barna — Somos, Szilá­gyi, Géczi, Szabó, Gúti, (Nagy), Csőke, Mészáros, Tóth, Lovász, Arató. Edző: Szombathy György. Bocskai SE: Magyar — Sóvágó, Siklósi, Vasas, Szarvas, Szabó, Füsi, Végh, Koritár, Takács, (Bu­dai), Tóth. Edző: Nagy Mihály. Az első tíz percben a debreceni csa­pat két szélsője révén sokat ve­szélyeztetett. A gyulaiak a játék lassítására törekedtek. A 10. percben a pálya közepén egy elleniéitől kapott labdá­val Tóth megugrott és a hosz- szú sarokba lőtt. Ritkán látott szép egyéni teljesítmény volt. 1:0. A Bocskai védelme kapkodni kezdett, amit Lovász ügyesen ki is használt. A balösszekötő a 15. percben 11 m-ről hatalmas gólt lőtt. 2:0. A gyulai együttes ezután nyugodtan szőtte támadásait A 30. percben Gúti megsérült, így Arató lett a középpályás, Nagy pedig a balszélső. A második félidő első tíz percé­ben erőteljesen támadott a hazai csapat A gyulai védők mellett azonban nem jutottak lövéshez. A gyulaiak taktikája a labdatartás volt, de még így is helyzetbe tu­dott kerülni Tóth és Lovász. A góllövés azonban — nem sikerült. A 80. percben Budai hatalmas fe­jessel szépített. A 90. percben szerezte meg harmadik gólját a MEDOSZ. A Nagy buktatása miatt meg­ítélt szabadrúgást Arató küld­te a hálóba. 3:1. Kellemes meglepetést okozott debreceni győzelmével a ME­DOSZ, amelynek minden egyes tagja az első perctől az utolsóig határtalan lelkesedéssel, a takti­kai utasítások betartásával küz­dött. Külön őröm a fiatalok nagy­szerű helytállása. Jók: Szilágyi (a mezőny legjobbja), Szabó, Cső­ke, Arató, ill. Budai, Füsi. KISTEXT—Mezőkovácsházi Petőfi 3:1 (2:0) KISTEXT-pálya, 500 néző. V: Schlich. KISTEXT: Török — Ba- zsonyi, Nagy L., Bozsik, Cserjés, Szeitl, Patay, Szemők, Kalmár, Pék, Nagy Gy. Edző: Borbély And­rás. Mezőkovácsháza: Drágán (Budácsik I.) — Flástyik, Gajdos, Csicsely, Kenyeres, Gigacz, Gá- *bor, Pasek, Sári, Kerekes, Janiga (Szabó). Edző: Kerekes Imre. Az első húsz perc mezőnyjátékkal telt el. A 25. percben nagy kapus­hibából szerzett vezetést a KIS­TEXT. Szeitl 35 m-es szabadrúgá­sa Drágán keze és lába között a hálóba gurult. 1:0. A kovácsháziam kát valósággal megbénította a po­tyagól, a hazaiak viszont szárnya­kat kaptak. A 35. percben Cserjés laposan visszagurított Szemőknek, aki hatamas gólt lőtt. 2:0. A Pe­tőfi is vezetett néhány támadást, előbb Kerekes, majd Sári lövését védte Török. Fordulás után a Petőfi egyen­rangú ellenfél volt, jó néhány al­kalommal veszélyeztették az el* lenfél kapuját. Az 55. percben Pa­sek szögletét Sári küldte a háló­ba. 2:1. Néhány perccel később Pasek kitette Gábort, de Sári be­lenyúlt a labdába, amely lábáról az alapvonalon túlra pattant A 76. percben újabb kapushibából lőtt gólt a KISTEXT; Pataj be­adását Kálmán fejelte kapura, Budácsik közben kimozdult és fe­lette a hálóba jutott a labda. 3:1. A papírforma alapján nem volt győzelmi esélye a Petőfinek, de az eredmény kedvezőbben alakul­hatott volna, ha az első gól nem esik oly balszerencsés körülmé­nyek között A KISTEXT megér- demelte a győzelmet A kovács­házi csapatban Gajdos játszott vé­gig kiemelkedően, Csicsely és Plástyik is megállta helyét A csatársorban Pasek és Kerekes vezetett néhány jó akciót, Sárit gólja dicséri. A többiek elfo- gódottan játszottak. További eredmények: MGM Debrecen—Cegléd 1:0. Kecskemét —Jászberény 2:0. Szolnoki MÁV— DVSC 0:1. Tűzálló—Pénzügyőr 0:3. Sz. Dózsa—SZVSE 1:3. Kis­kunfélegyháza—Budafok 2:2. a Keleti csoport állása 1. Szegedi VSK 4 3 1 — 8:3 71 *. DVSC 4 2 2 — 5: 1 6 S. Pénz. SB 4 2 2 — 6:26 4. KISTEXT 4 3 — 1 7: 4 6 5. MGM Debr. 4 1 3 — 2: 1 5 1. Budafok 4 1 3 — 6: 4 5 7. Jászberény 4 2 1 1 3: 3 5 *. Gyula 4 2 — 2 5: 5 4 Szóin. MÁV 4 1 2 1 4: 4 4 10. M.-kovácsbáza 4 2 — 2 4: 8 4 11. KTE 4 1 1 2 5: 5 3 12. Bocskai SB 4 1 1 2 7:10 3 13. Cegléd 4 1 — 3 7:62 14. K.-féIegyh. 4 — 2 2 3: 7 2 15. Sz. Dózsa 4 — 1 3 3: 7 1 IS. K. Tűzálló 4 — 1 3 0: 5 1 Bcs. MÁV—Endréd ld) (0:0). Békéscsaba, 200 néző. V: Puskás. MÁV: Németh — Nemesi, Andó, Gyurkó, Palyusik, Gaál, Szikora, Lukácsi, Tari (Gaál 60. p.), Okos, Szajkó, Edző: Gyócsi László. Endrőd: Hajdú — Balogh, Újvá­ri, Imre, Pálvölgyi, Keller, Feuer- verker, Bacsa, Szmola, Majoros, Oravecz. Edző: Fülöp Imre. Nagy iramú mérkőzésen az első fél­időben a hazaiak támadtak. Csa­táraik sok jó helyzetet elhibáz­tak. Szünet után csökkent a ha­zai nyomás, ekkor a vendégek is vezettek egy-két jó támadást. Az 56. percben Lukácsi Okos csúsz­tatott fejesét öt lépésről fölé emelte. A 75. percben született a mérkőzés egyetlen gólja, Okos el­futott, s a kifutó kapus mellett lőtt a kapuba, 1:0. A 80. percben Lu­kácsi a kiállítás sorsára jutott Az endrődiek játéka csalódást keltett. Jók: Andó, Palyusik, Okos, illetve Hajdú, Nacsa, Kel­ler. Békési Spartacus—Békésszent- andrás 3:0 (2:0). Békés, 600 néző. V: Molnár. Spartacus: Jenei — Püski, Török, Sebestyén, Békési, Kiss, Kopárdi, Kovács, Kurilla, Pataki, Vágási. Edző: Jenei Sán­dor. Hunyadi: Bolgár — Járó, Szalai, Kiss I, (Fekete 62. p.), Kiss II, Farkas, Antal (Bagi 62. p.), Megyeri, Gyulai, Burázs, Bagi I, Edző: Tóth János. Ideális labda­rúgó-időben, a vendégcsapat ro­hamaival indult a játék. Az első negyedóra után jöttek fel a ha­zaiak, átvették a játék irányítá-1 sát és a 23. percben a vezetést is megszerezték. A Pataki ellen megítélt büntetőt Török értékesí­tette, 1:0. (Az esetnél Török a földbe rúgott, de szerencséjére a kapus az ellenkező sarokba vető­dött.) Néhány percig a Hunyadi rohamozott, de Burázs távoli bombái nem hoztak eredményt. A másik oldalon viszont Vágási nyargalt el a szélen, beadását Kovács és Kurilla is elvétette, a labda viszont akadálytalanul hullt a hosszú sarokba, 2:0. For­dulás után rákapcsolt a Szentand- rás. mégis, a 75. percben kapu előtti kavarodásból Kurilla talált a hálóba, 3:0. Közepes színvona­lú mérkőzésen biztos hazai győ­zelem született. Jók: Török, Kiss, Pataki, illetve Farkas, Burázs. Mezőhegyesi Kinizsi—Körösla- dány 3:0 (1:0). Mezőhegyes, 200 ,fléző. V: Mézes. Kinizsi. Haran­gozó — Isaszegi, Szabó I, Kolo- zsi, Kovács (Borbély 76. p.), Var­ga II, Kató, E'ri, Hemző II, Var­ga I, Bállá. Edző: Otrok Mihály. K.ladány: Puskás — Sánta, Fara­gó, Ponta, Bakondi, Hegyesi, Ná- nási, Ombódi, Karakas, Bőgi, Ke­resztesi. Edző: Marsi István. Meg­lepetésre az újonc vendégek az első félidőben egyenrangú ellen­félnek bizonyultak. A 33. perc­ben hagyott ki először védel­mük, melyet Bállá használt ki, 1:0. Szünet után is kiegyenlített volt a játék, a 72. percben Egri kiugrott és 8 méterről a kapuba továbbított, 2:0. Elfáradtak a vendégek. A 82. percben Bállá állította be a végeredményt, 3:0. Az újonc körösladányiakban sportszerű, ügyesen adogató csa­patot ismert meg a mezőhegyesi közönség. Jók: Szabó I, Kolozsi, Varga I, illetve Faragó, Hegyesi, Nánási. Bcs. Kinizsi—Csorvás 3:1 (1:1). Békéscsaba, 100 néző. V: Balda. Kinizsi: Bíró — Sovány, Fábián, Keller, Petrovszki, Vaszkó, Fest, Kolarovszki (Filipinyi 55. p.), Bánki, Lehoczki, Neller. Edző: A BETON- ÉS VASBETONIPARI MŰVEK LÁBATLANI ÜZEME férfi segédmunkásokat keres betonelemgyártói munkára. Bérezés: 8—10 forintos teljesítménybéres órabér. Munkásszállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk térítés ellenében. Heti 44 órás munkahét, kéthetenkénti szabadszombat. Jelentkezés naponta 8—12 óráig az üzem munkaerőgazdálkodási irodáján. ___________ j Márta Mátyás. Csorvás: Neller | — Izsák, Kécskei, Kecskeméti, j Felföldi, Petrovszki, Botyánszki, { | Uhrin I (Nagy), Viczián, Mikló- sik, Uhrin II (Bogár). Edző: Szi­lágyi Menyhért. A Csorvás kez­dett jobban és a 8. percben a ki­ugró Miklósik a vezetést is meg­szerezte, 0:1. Fokozatosan len­dült bele a Kinizsi és a 35. perc­ben Fest beadását Lehoczki a léc alá fejelte, 1:1. Kiegyenlített, ke­mény játékkal telt el a félidő. I Fordulás után a hazaiak irányí- j tották a játékot. A 73. percben Lehoczki szögletét Filipinyi fejel­te a hálóba, 2:1. öt perc múlva Neller ugrott ki és lőtt szép gólt, 3:1. Kiegyensúlyozott, küzdelmes mérkőzésen a jobb támadó játé­kot produkáló Kinizsi megérde­melten nyert Jók: Sovány, Fá­bián, Lehoczki, illetve Izsák, Bo­tyánszki, Viczián. Gyomai TK—Battonya 2:0 (2:0). Gyoma, 400 néző. V: Vidó. GYTK: Pápai — Vatai, Gonda, Rácz, Janaszki, Sebők, Bácsi, Nyilas, Bélteki (Kiss szünetben), Domokos, Farkas (Kovács 75. p.). Edző: Fekete László. Battonya: Lung — Mäjor, Kabát, Nyima, Kovács, Balogh I, Balogh II, Lu­kács, Bunda, Ármán, Somogyvá- ri. Edző: Kabát László. A Batto­nya kezdett jobban és a 7. perc­ben nagy helyzetet hagyott ki. A 16. percben vezette első veszé­lyes támadását a Gyoma. A 20. percben Nyilas húszméteres sza­badrúgását mentette a vendégka­pus. A 37. percben Janaszki át­adását Domokos értékesítette, 1:0. Nem sokkal később Bélteki lab­dáját Farkas juttatta a hálóba, 2:0. A második félidő elején Kiss vezényletével egymás után dol­gozták ki helyzeteiket a gyomaiak — eredménytelenül. Később a két tizenhatos között folyt a játék. A hajrában még egyszer rákapcsol­tak a vendégek, de Pápai a he­lyén volt. Jók: Pápai, Gonda, Ja­naszki, Nyilas, illetve Lung, Ka­bát, Somogyvári. Kitűnő játékve­zetés. Magyarbánhegyes—Doboz 2:1 (1:1). Dobo-, 500 néző. V: Wal­fisch. Magyarbánhegyes: Árgye- lán — Nádasdi, Csabai, László I, Majsai, László II (Szlanyinka I 45. p.), Kormányos, Varga, Papp, Szlanyinka II, Agócs. Edző: Mis- kolczi Miklós. Doboz: Szűcs — j Váradi, Kiss I, Komlósi, Szatmá­ri II, Békési (Debreczeni 62. p.), Szabó, Kiss II, Szatmári I, Klap­ka, Balogh. Edző: Losoncai Zol­tán. A vendéglátók a 12. percben jutottak először „szóhoz”, ezt az akciót Balogh fejezte be lövés­sel. Többet támadtak a hazaiak, de Kiss II, Szatmári I, Szabó is helyzetet ügyetlenkedett el, vagy pedig lesen maradt. A 24. perc­ben Kiss II tíz méterről lőtt gólt, 1:0. A 38. percben kavarodásból Szlanyinka II egyenlített, 1:1. Fordulás után is a Doboz táma­dott, játékukban azonban kevés volt az elgondolás, tervszerűség. A 72. percben Kiss I. feleslegesen mentett szögletre, a beívelt lab­dát Szlanyinka II értékesítette, 2:1. Ezután szinte egy kapura ját­szott a debozi csapat, de Árgye- lán parádésan védett. Óriási meg­lepetés az újonc Magyarbánhe­gyes győzelme — ami azonban teljesen megérdemelt. Jók: Kiss I, Váradi, Szatmári II, illetve Ár- gyelán, Nádasdi, Varga, Szla­nyinka II. Bcs. Előre n—Szeghalmi ME­DOSZ 2:0 (1:0). Szeghalom, 300 néző. V: Bontovics. Előre II: Papp — Lukoviczki (Jankulár), Kola­J rovszki, Rácz, Alberti, Szahai, j Csulik, Sülé, Varga, Bertók, Ko- i vács. Edző: Pécsi Elemér. ME­DOSZ: Bugyik — Szabó, Bárczi, Csiga, Baranya, Gurmai (Papp I), Simon, Dajka, Boruzs, Nacsa, Papp II. Edző: Baksa Antal. A 6. percben Sülé 25 méteres lövése talált utat a hálóba, 1:0. Végig a technikásabb, jobban képzett ven­dégcsapat irányította a játékot. A hajrában Csulik volt eredményes, 2:0. Néhány Előre-játékos vi­selkedése méltán váltotta ki b hazai nézők nemtetszését. Jók: Papp, Bertók, Kovács, illetve Ba­ranya, Nacsa. Dózsa SE—Kondoros 2:0 (1:6). Kondoros, 200 néző. V: Barcs. Dózsa: Baranyai — Kokavecz, Varjú, Garamvölgyi, Házi, Zöld, Bobvos (Heczkó 66. p.), Bódi, Csordás, Balogh, Hemző. Edző: Propszt Elemér. Kondoros: Nagy — Szappanos, Janis, Juhos, Jan- tyik, Hanyecz, Varga, Ágfalvi, Balosai, Karsai (Jakovics), Opa- uszki. Edző: Pljesovszki Mihály. Mindjárt kezdés után a vendégek kerültek mezőnyfölénybe a rövid adogatásokkal operáló kondoro- siak mellett. A 9., majd a 11. percben Balogh hibázott, a 35. percben viszont egy beadást véd- hetetlenül bombázott a hálóba, 1:0. A 38. percben Varjú lefutot­ta a védőket, de fölé lőtt. Fordu­lás után is a vendégek maradtak támadásban, a Kondoros nem tu­dott kibontakozni. A 72. percben az örökmozgó Balogh szerzett újabb gólt, 2:0. A hajrában a ha­zaiak próbálkoztak, de Csordás biztos helyzetben hibázott, majd Bódi 11 méterről mellé gurított. A vendégek megérdemelten nyer­tek. Jók: Baranyai, Varjú, Ba­logh, illetve Nagy, Varga, Opa- uszki. Medgyesegyháza—Bcs. Építők 4:2 (2:1). Ifjúsági eredmények. Békés—Békésszentandrás 5:1, Bcs. Kinizsi—Csorvás 0:1, Körösla- dány—Mh. Kinizsi 3:2, Szegha­lom—Bcs. Előre 1:0, Dózsa SE— Kondoros 2:2, Doboz—Magyar­bánhegyes 2:0, Gyoma—Battonya 1:1. MEGYEI I. OSZTÁLY ALLÁSA 1. Bcs. Előre II. 5 4 1 — 8 .*2 9 2. Dózsa SE 5 4 1 — 13: 4 9 3. Endrőd 5 4 — 1 7: 2 8 4* Gyoma 5 3 1 1 7: 3 7 5. Bcs. MÁV 5 3 1 1 7: 4 7 6. Battonya 5 2 2 1 4:2 6 7. Békés 5 2 1 2 8: 5 5 3. Szeghalom 5 2 1 2 11: 8 5 9. Bcs. Kinizsi 5 2 1 2 9: 7 5 10. Doboz 5 2 1 2 6: 6 5 Magyarbánh. 5 2 1 2 5: 4 5 12. Mezőh. Kinizsi 5 1 2 2 5: 4 4 13. Bsztandrás 5 2 — 3 7:11 4 14. Bcs. Építők 5 1 1 3 8:11 3 15. Medgyesegyháza 5 1 1 3 6:12 3 16. Csorvás 5 1 — 4 6:13 2 17. Kondoros 5 1 — 4 3: 9 2 18. Kőrösladány 5 1 1 3 6:12 3 TARTALÉKCSAPAT NÉLKÜL 1. Dózsa SE 5 4 1 — 13: 4 9 2. Endrőd 5 4 — 1 7: 2 8 3. Bcs. MÁV 4 3 1 — 7: 2 7 4. Gyoma 4 3 1 — 6: 2 7 5. Battonya 5 2 2 1 4: 2 6 6. Szeghalom 4 2 1 1 11: 6 5 7. Békés 5 2 1 2 8: 5 5 8. Bcs. Kinizsi 5 2 1 2 9: 7 5 9. Magyarbánh. 5 2 1 2 4: 4 5 10. Mezőhegyesi K. 4 1 2 1 4: 2 4 11. Doboz 4 2 — 2 6: 6 4 12. Bsztandrás 5 2 — 3 7:11 4 13. Bcs. Építők 5 1 1 3 8:11 3 14. Medgyesegyh. 5 1 1 3 6:12 3 15. Csorvás 5 1 — 4 6:13 2 16. Kondoros 5 1 — 4 3: 9 2 17. Kőrösladány 5 1 4 6:17 1 Bcs. Előre 11. 5 4 1 — 8: 2 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom