Békés Megyei Népújság, 1969. április (24. évfolyam, 75-96. szám)
1969-04-29 / 96 . szám
1969. április 3«. 5 Szerda Nemcsak a kamutiakról van szó... önállósítása idején, de még aztán, tízegynéhány évvel ezelőtt is afféle „keresd meg, ha látni akarod” község volt Kamut. Az egyet, len L-alakban görbülő utcájának két oldalán mindössze 130 lakóház emelkedett. Azok is egymástól jó kiáltásnyira, csaknem tanyarendszerben. Az új tanácsháza, a termelőszövetkezet irodája, az öreg iskola e lakóházak közé éke. lődve inkább sejtette, mint ígérte a község központjának fejlődését. Ahány tv — annyi autó Ehhez a 12 évvel ezelőtt bevezetett Villany, a község termelő- szövetkezeteinek egyesülése, gyors fejlődése, a növekvő jövedelem adott lendületet. Ugyanis 1957 óta több utcára való új, két-há- romszobás lakóház épült. Ezek többségének udvarán, szembetűnőbbek az autógarázsok, mint a falusi házak korábban elmaradha. tatlan tartozékai, a tehénistállók. Lélekszámához viszonyítva országos átlagban Kamuion volt a leg. több motorkerékpár néhány évvel ezelőtt. Most igencsak a személyautó birtoklásában vezetnek: a gépkocsik száma ugyanis csaknem megegyezik az ottani 130 televízió készülékkel. A televízió nem sok a több mint 600 családi házhoz viszonyítva, azonban óbból 400 valahány a villanyvezetéktől távol, a község határát pókháló- szerűen befonó dűlőutak mentén szóródik még széjjel. Ám a régi bútordarabokat még a tanyasi házak jó részéből is kidobálták. A tornyos, festett ágyak, kanapék, sublótok helyét kombinált szekrények, rékamiék, sezlonok. modem konyhabútorok foglalják él. Futja rá a jövedelem. A mind jobban gazdálkodó szövetkezet az i960, évi 11 millió forint helyett tavaly ugyanis 17.5 millió forintot osztott ki tagjai között. Túlzotton csendesek az összejövetelek — Nálunk az anyagi jólét jóval túlhaladta a lakosság egy részének politikai öntudatát, aktivitását — jegyzi meg kissé kesernyésen a fejlődés sok bizonyítékának számbavétele közben Szlaukó János elvtárs, a község és a termelőszövetkezet pártalapszervezeté. nelk titkára. — Annyira jól érzik magukat a kamutiak a szinte minden korszerű eszközzel ellátott lakásaikban, hogy még a különböző ünnepségekre! sem szívesen mozdulnak ki belőle, hát még ha szakmai, politikai tanfolyamokról van szó. — Leginkább az évi jövedelem alakulása foglalkoztatja tagjaink többségét — teszi hozzá ehhez Püski Imre elvtárs. — A következő évek fejlődésének ütemét meghatározó elgondolásokhoz, tér. vekhez nemigen adják hozzá elképzeléseiket. ötleteiket, nemigen szállnak vitába a termelés hogyanjával, mikéntjével. Azt mondják, azért vannak a vezetők, hogy mindennek a lehető legjobb irányt szabjanak. A későbbi beszélgetés közben kihozta a szó: többen csupán kötelező időtöltésnek tartják a különböző összejöveteleket, köztük a párttaggyűléseket és az időnként megtartott szövetkezeti közgyűléseket. Annyira, hogy többen távol is maradnak ezekről. Rendszerint arra hivatkoznak, hogy a széjjelszórt tanyavilágban élnek s az idő és útviszonyok gátolják őket a megjelenésben. Kivételt ez alól csak a zárszámadási közgyűlés képez, amelyen a legzordabb időben is megjelennek. A baj az, hogy csak éppen ott vannak. Még hozzászólás sem igen hangzik el a gyűléseken, nemhogy javaslat, ötlet, pláne bíráló megjegyzés. Elég csendes volt az a párttaggyűlés is, amelyen a múlt évi gazdálkodás eredményei, hibái s az ez évi termelési terv főbb elképzelései voltak napirenden. Nem volt szokás a továbbtanulás Nem egyedüli jelenség az ilyen csendesség megyénkben s ezért nemcsak a kamutiakról „szól a mese”. Kamuton felesleges fáradság volna forradalmi hagyományokat kutatni. Itt a tanyák világán belül évtizedről évtizedre megmerevedett szokások és elvek határain belül éltek az emberek. Kisebb-nagyobb vagyonkájuk megőrzése, gyarapítása volt a legfőbb céljuk. Ez szabályozta lényegében a születések számát is. Ügyeltek arra, hogy minél kevesebb gyerek között kelljen majdan elosztani a vagyont. Példa er. re, hogy 1959-ben mindössze tíz gyerek végezte el az általános iskola 8. osztályát. Egyszerűen ilyen kevés volt a számuk. A felnövő gyerekek életelvét is a tanyavilág szokásai határozták meg: ott maradni s együtt élni a szülőkkel az örökség átvételéig s azután is. Ezen a merevségen alig-alig akadt egy kis rés. Néhány lány és fiú még csak elvégezte a középiskoiát, de aztán abbahagyta a tanulást. A helyi tanácsházán, a földmű- I vesszövetkezetben, az iskolában és a termelőszövetkezetekben emiatt alig találni most Kamut határában született okleveles, dip- ! lomás embereket. Végre most már törik az eddigi merevség. A helvi általános iskolában most végző 46 gyerek közül 40 jelentkezett egyharmad-eey- harmad arányában ipari, mezőgazdasági szakmára és különböző középiskolákba. A felnőtt lakosság politizáló kedvéről, érdeklődési köréről már ejtettünk szót. Kifejtve. hogy nem szívesen mozdulnak ki jól berendezett lakásaikból, még a tervtárgyaló és az időszerű tennivalókat meghatározó közgyűlésekre sem. Akik megjelennek, azokat sem fűti szenvedély. Hallgatagságuk miatt a gyűlések nem válnak a nép okos összejöveteleivé. A Lenin üzemegységet kivéve, ahol az eredeti 22 jelentkező helyett általában 24- en, 25-en jelennek meg a politikai oktatáson és élénken vitatkoznak is a helyi tennivalókról és a világ eseményeiről, eléggé csendesek, 70—75 százalékos megjele- nésűek a többi politikai tanfolyamok. A TIT egy-egy előadásán is csak 18—20-an jelennék meg. Va. lamivel nagyobb az érdeklődés a házi kertészeti szakkör és a sütőfőző tanfolyamon. Ezen 35—40-en is sürögnek, forognak esetenként, a nőtanács által szervezett tömegpropaganda előadáson viszont alig 25- en, 30-an jelennek meg. A szövetkezeti gazdák is örökbe kapják bad megfeledkezniük a kamuti- aknak — és másoknak sem —, hogy örökség most is van és ezután is lesz. Természetesen azzal a különbséggel, hogy most és ezután nem néhányholdas kisbir- tokot, hanem korszerűen felszerelt nagyüzemi gazdaságot hagynak majd örökségül fiaikra és lányaikra a szövetkezeti gazdák. Nem kell különösebben magyarázni, hogy a nagyüzem csak úgy fejlődik, gyarapodik évről évre, s úgy biztosít majd gondtalan, jó megélhetést az örökösöknek, ha fizikai ereje mellett mindenki nő. vekvő tudásból buzogó ötletét, ja_ vaslatát is hozzáadja — nap mint nap. A jövővei szemben közöny, a „jól van minden úgy ahogy van” belenyugvás előbb-utóbb körülfalazza, elzárja a további fejlődés útját. A „minden jól van ahogy van”-ra jellemző, hogy a békési járás tsz-eiben már a kezdet kezdetén erőteljesen kibontakozó szocialista brigádmozgalom szervezésének szükségessége csak most ért el Kamuira. Most is még csak a „jó lenne, kellene” gondolatnál tartanak. Ha elegendő volnál e mozgalomhoz a helytállás a termelő munkában, gyorsabban menne a szervezés. A szocialista cím elnyerésének azonban feltétele emellett a szakmai és a politikai ismeret fejlesztése, az egymás segítése, a szövetkezetben tömörült családok egészének jelenéről és jövőjéről való fokozott törődés a napi munka közben, de az összejövetelek mindegyikén is. A közös bölcsességet, az ötletgazdagságot hiányolja joggal a párttitkár is és még többen mások Kamuton, mert az ottani Béke Tsz eddig még csak a jó és nem a legjobb gazdaságok közé került az ehhez rendelkezésre álló adott, ságok és lehetőségek ellenére. Kukk Imre Kihasználják a jó időt a mezőgazdaságban A vidékről érkező jelentések szerint a jó időt kihasználják a mezőgazdaságban, — mindenfelé benépesült a határ. Becslések szerint a hónap utolsó napjaira jelentősen összezsugorodott az a háromhetes hátrány, amit a késői kitavaszodás okozott. Jellemző erre, hogy az úgynevezett középkorai növények vetésével általában március végéig mindenhol el szók ez a munka április második feléig húzódott el. Április 10 helyett csak április 20 után indult meg nagy erővel országszerte. Az időjárás javulása nyomán azonban már csak néhány napos a késés. A napsütéses száraz idő különösen jól jött a növényvédelmi munkáknál. A repülőgépes növényvédelem és a szántóföldi vegyszeres gyomirtás tak készülni, az idén azonban I csúcsszezonja megkezdődött. Értékes dolgozatok a megyei helytörténeti pály ázat on Az 1968—89. évi helytörténeti pályázatra beküldött munkák értékelése és a pályadíjak kiosztása már néhány héttel ezelőtt megtörtént. A Békés megyei Helytörténeti-Honismereti Bizottság tevékenységén belül a hely- történeti pályázat évről évre való meghirdetése, szervezése és értékelése kétségtelenül igen fontos helyet foglal el. Nemcsak azért, mert sokszor éppen a pályázati kiírás által adott ötletek eredményeként születnek igen értékes dolgozatok, s ezáltal évről évre jelentősen gyarapodik megyénk történeti irodalma, hanem azért is, mert állandó újabb és újabb erőpróbát, s ezáltal állandó önképzési és továbbfejlődési lehetőséget jelent azoknak a honismereti szakkörvezetőknek és tanároknak, akik helytörténeti kutatásunk egyik legfőbb bázisát, utánpótlását képezik. De éppen ezáltal a pályázatnak abban is nagy szerepe van, hogy Kedvelik a klubfoglalkozásokat a szeghalmi járásban A szeghalmi járási pártbizott- | meglevők között is van korszerűt- ság legutóbbi ülésén napirendre [len. Néhány községünk saját erőkerült a jelenlegi nemzetközi hely- |ből kíván könnyíteni tantermi nézet, valamint a járás művelődés- hézségein. politikája, a népművelő munka , Számosán kapcsolódtak be az elmúlt években az általános műveltségét megalapozó dolgozók iskolájába, bár az utóbbi időben helyzete és az ezzel kapcsolatos feladataink. A beszámoló megállapította, hogy pártunk IX. kongresszusa- j fokozatos csökkenés észlelhető, nak határozatai alapján foko- ! Ok3 részben a kiöregedés, zódott járásunkban a művelődés- politikai kérdésekkel való foglalkozás. Munkánk célratörőbb, hatékonyabb, tervszerűbb lett. Ennek eredményeként tovább erősödött a lakosságban a szocialista jellemvonás, fejlődött az emberi közösséghez, a munkához való új szocialista viszony. Jelentős lépést tettünk előre az elmúlt évek so- Félreértés ne essék: bár minden , ran az oktatási reform megvalósí- kamuti férfi megtanulná a kor- | tásában. Művelődéspolitikai céla helytörténeit kutatók között sokoldalú és élénk munkakapcsolat alakult ki. Az 1968—69. évi pályázat azt bizonyítja, hogy a pályázati kiírás témajavaslatainak igen nagy szerepe van a kutatók érdeklődésének irányításában. Ennek tulajdonítható ugyanis. hogy megnőtt a megyénk munkásmozgalmi hőseinek emléket állító dolgozatok száma, s többen foglalkoztak a Tanácsköztársaság és a felszabadulás időszakának valamely fontos problémájával is. A számszerű eredmény a következő volt: 12 pályázó 14 pályamunkát küldött be. Bár a dolgozatokat elbírálók egyetértettek abban, hogy a beérkezett munkák színvonala igen jó, a különböző szempontok mérlegelése után úgy döntöttek, hogy az I. díjat nem adják ki. A II. díjat Lovász György kapta két beküldött dolgozatára, melyek közül az egyik a Szarvasi Építőmunkások „Világosság” dalkörének történetét dolgozta fel (a Békési Életben e témáról nemrég megjelent cikkhez viszonyítva is igen értékes és figyelemre méltó tanulmány), a másik pedig munkásmozgalmi évfordulóink nevelőhatását és az iskola- közösségek ezzel kapcsolatos tevékenységét és további feladatait tárgyalta. III. díjat két pályázó kapott: Kiss Imréné az eléggé elfeledett Békéstarhosi énekiskola 1946—1954. közötti történetét, Francz Vilmos pedig Battonya művelődéstörténetét dolgozta fel. A jutalmazott dolgozatok sorában ezután néhány munkásmozgalmi egyéniség élettörténetét feldolgozó munka következett: Pelle Ferenc, a békéscsabai Gyuska Jánosról, Miklya Jenő a szeghalmi Dapsy Gizelláról, Balogh György pedig a dombegyházi Weil Emilről írt. Pénzjutalmat nyert egy értékes üzemtörszerű háztáji zöldség- és gyü- mölcstérmelés módszereit, mert az jobban illene a rohamosan épülő új házakhoz is, de haszna vitathatatlan még a régebben épült tanyák mellett is. Az sem ártana, ha minden fiatal asszony és lány megtanulná a korszerű táplálkozáshoz szükséges sütés-főzés ösz- szes csínját-bínját, mert ez is jobban illik a növekvő jóléthez, az egyre korszerűsödő háztartási berendezésekhez, eszközökhöz. Emellett azonban nem lenne szarészt munkahelyi nehézségek. A gazdaságvezetők még sokat tehetnek ezen a területen. Korszerű, eredményes népmű- I téneti munka is: Dütsch Zsolt: velői munka követelményei: jól J A Mezőberényi Pamuttextilmű- felszerelt művelődési intézmé- | ve^ gyárának története 1920— nyék, jól képzett, művelt, hozzá.’. , kés adatokat és sok munkát tarertő népművelők. Vannak meg talmaznak a díjazásra ezúttal gondjaink e területen is. ) nem került dolgozatok is. Az utóbbi években jelentős az j A Helytörténeti-Honismereti előrehaladás a klubfoglalkozások 1 Bizottság a felszabadulás 25. év- kiszélesítésében. Ez a munka a ! fordulója alkalmából ismét meg- nevelés sajátos és hatásos eszkö- 'eti a me8yei, helytörténeti ze, tevékenysége sokoldalú. A kis Pa yaza °f> °ly hogy részkozsegekben segíti az élénk tár- | g0s Tanácsa által meghirdetett . , , sadalmi élet kibontakozását. A j felszabadulási pályázatra benvúiAz ifjusag_ es a felnőtt lakosság | szakköri foglalkozás segíti feléb- tott dolgozatok kerülnek megyén reszteni — az egyéni adottságok- ’ * .......... n ak megfelelően — az alkotó kedvet, teret ad a képességek kibontakozására. A különféle tanfolyamok is sikeresen működnek minden évben. Dr. Horváth Jánosné Szeghalom kitűzéseink végrehajtása és irányítása azonban új módszereket igényel. általános műveltségének emelésé ben is vannak eredményeink. Kör- zetesítettünk egy sor tanyai iskolát. Javult a szakoß ellátottság is, de nehézségeinkről is kell szólnunk. Tanulnak még tanyai gyerekek mostoha körülmények között. Nincs elegendő tantermünk és a belüli értékelésre, másrészt azonban a pályázati kiírás ismét lehetőséget kíván nyújtani olyan dolgozatok beküldésére Is, melyek nem a felszabadulás időszakával. hanem megyénk történetének valamely más problémájával foglalkoznak. G. Vass István