Békés Megyei Népújság, 1969. április (24. évfolyam, 75-96. szám)
1969-04-26 / 94 . szám
1S«. éorffis 26. 5 Szombat A szövetség jogtanácsosa írjat A családtagok tulafdonában álló földterületek használati joga Az Új termelőszövetkezeti törvény és földtörvény alkalmazásából általános problémaként jelentkezett a kívülálló családtagok tulajdonában levő földterületek használati joga. Gyakorlati kérdés az, hogy a termelőszövetkezeti tagok háztáji földjének megállapításánál hogyan kell figyelembe venni a kívülálló családtagok személyi tulajdonában levő földeket? A 6/1967/X. 24. MÉM számú rendelet 181. §-a rendelkezik a háztáji földek mértékbe beszá- míható személyi tulajdonban álló földekről. E szerint a termelőszövetkezeti tagok által használt személyi tulajdonban levő földeket a termelőszövetkezeti tagok háztáji föld területébe kell számítani. A termelőszövetkezeti tagok hozzátartozóinak tulajdonában volt földeket az 1959. évi 7. sz. tvr. (régi termelőszövetkezeti törvény 20. §. (1) bekezdése alapján be kellett vinni a termelő- szövetkezetbe. íEz a kötelezettség fennállt akkor is, ha bármelyik házastárs (élettárs) lépett be a termelőszövetkezetbe. Abban az esetben, ha a tagsági viszony 1968. január 1. napja előtt keletkezett — vagyis az új termelőszövetkezeti törvény hatályba lépése előtt — a családtagok személyi tulajdonát képező földek a termelőszövetkezet használatába kerültek. Viszaadásukra az új törvényi rendelkezések nem adnak lehetőséget, így azok továbbra is a termelőszövetkezet használatában maradnak. Ezeket a földterületeket a tagok háztáji földterületébe be kell számítani és ahhoz csak kiegészítés adható a tagok munkanapjától függően. Más elbírálás alá esnek a személyi tulajdonban levő földek abban az esetben, ha a tagsági viszony 1968. január 1-e után keletkezett, továbbá ha a személyi földtulajdont a fenti időpont után szerezték a termelőszövetkezeti tagok kívülálló hozzátartozói. Ezeket a területeket a kívülálló családtagok használhatják. A termelőszövetkezeti tagokat pedig ettől függetlenül megilleti az a teljes háztáji földhasználat, amelyet végzett munkájuk alapján a szövetkezet alapszabálya biztosit részükre. Az idézett jogszabályok helytelen alkalmazása nagyon sok termelőszövetkezetben okoztak már problémát. Az érdekeltek panaszt nyújtottak be különböző fórumokhoz. A jövőben szükséges az ismertetett szabályozások következetes megtartása. Ezzel megszűnik az a feszültség, amely az egyes termelőszövetkezetek között a jogszabályok eltérő értelmezéséből ered. Dr. Kovácsy István a Dél-Békés megyei Termelő- szövetkezetek Területi Szövet ségének jogtanácsosa. Szerszámuk a talicska és a lapát „Minden munkás előtt tisztelettel hajtom meg a fejem, de a kubikusok előtt levett kalappal haladok végig.” (Jókai Mór) Híres kubikos termő vidék volt a múlt századtól kezdve a Viharsarok. Kora tavasszal, amikor még alig engedett a fagy páncélja, mint a hegyekből csorgadozó patakok, megindultak a falvakból, községekből a kubikosok oda. ahol szükség volt munkájukra. Ballagtak szótlanul, kenőcsös tengelyű talicskáik szarvai között, nemcsak az ország, hanem egész Európa országútiam. A hazai munkák csöka Budapesti Harisnyagyár gyulai gyárában. Fotó: Baranyai Kálmán kenésével még az Egyesült Államokba is eljutottak. Halálra ítélt szakma Halastavak, gátak közé kény- szerített folyók és vihart termő tanok maradtak utánuk. A világ- j járásban szerzett öntudat emelte j őket a többi hasonló szegényember fölé. Már akkor messzebb láttak és tudták is használni a szélesebb látókörrel szerzett tapasztalataikat, amit a vándorlásaik alatt megtanultak. Ma már nem annyira zárkózottak, mint őseik voltak, de még most is idő kell, hogy felengedjenek az idegen előtt. Szűkszavúságuk beidegződés, amit a múltból örököltek. A szerszámaik ugyan azok, mint közel egy évszázaddal ezelőtt, de a gépek, amelyek lassan halálra ítélik a szakmát, arra kény szeri tette őket, hogy bánni tanuljanak más eszközökkel is. Túlnyomó többségük a talicskát félretéve, gépek mellé állt. Mégsem halt még ki teljesen a kubik. Most is vannak, bár jóval kevesebben. Olyan helyeken dolgoznak, ahonnan a gépek még nem tudták teljesen kiszorítani a kézimunkát, amelynek mesterei. Lehet találni ilyen csapatokat a Körösvidéki Igazgatóság területén is. Az ott dolgozó emberek a nehéz földmunka mellett még azt is vállalják, hogy hosszú időn át távol a családtól, a maguk szerény főztjén, brigádszállásokon éljenek. Nemcsak viszonylag jó kereset miatt, hanem azért is, mert a családban ez a hagyomány. „Nem tudok én beszélni" Az állandó szabadban tartózkodás különös színt ad a kubikusoknak, amit még a napfény nélküli téli hónapok sem tudnak ki- fakítani. Életének nagyobb részét a parasztember is a szabadban tölti és mégsem hasonlítanak egymáshoz. Talán a viz közelsége teszi, hiszen a kubikosok általában folyók mellett dolgoznak, mint a November 7 nevet viselő szocialista brigád is, amellyel a Békési Duzzasztó építésénél találkoztunk. Vidó Sándor, a brigádvezető szikár ember. Jól látni kezén az inakat, amint rövid időre megpihennek a szerszámra támaszkodva. — A brigád életére lennék kiváncsi — mondom —, mire a többiek is leengedik a talicska szarvát. — Nem tudok én beszélni — szabadkozik a brigádvezető —, de odaadhatom a brigádnaplót. Abban mindent megtalál; A legfiatalabb, olyan 18 éves forma már ugrik is be a lakókocsiba, és hozza a nylon-tasakba csomagolt keményfedelű füzetet. Leülök a gát napsütötte oldalára és belelapozok. Az íráson meglátszik, hogy nem lapátnehezítette kéz vetette papírra. Kalló Mihály szállítási felelős, aki a brigádot patronálta, vállalta azt is, hogy lejegyzi a brigád dolgos hétköznapjainak krónikáját. Az öreg Vidó marad A füzetben fényképek, kivágott újságcikkek. Az alakulás dátuma: 1967. június 25. Akkor vették fel a November 7 nevet, s választották meg brigádvezetőnek Vidó Sándort. Minden lapon más dátum, más esemény, nyomról - nyomra követni lehet a brigád életét. Társadalmi munkavállalások és a teljesítésük elismerése. Csekkek, amelyekre befizették a vietnami és a földrengés sújtotta szicíliai nép megsegítésére szánt összegeket. Pénzjutalmak kiemelkedő munkáért, első hely a brigádok közötti versenyben. Az egyik kurta bejegyzés sokat elárul a brigád szelleméről: „Vi- I dó István brigádtag nyugdíjazás előtt áll, nem bírja már úgy a munkát, mint a fiatalok. Nem akar a brigád kerékkötője lenni. Kéri, helyezzék át könnyebb munkára”. És a döntés: „Lehetne könnyebb munkát találni számára, de meg- sínylené a nyugdíja. Nem engedjük el, maradjon köztünk végig. Majd mi egy kicsit jobban „ráverünk”, Mélyre nyúló gyökerek A keleti égbolt alján már nyitogatja szemét a pirkadat, mosit megy Csabára a vonat Kerekeinek csattogása messze hallik. Bárom óra. A tanyák kö_ rül még csend honol, de rá egy pillanatra, ahogy eílül a vonat zaja, valahonnan neszezés hallik. ajtó csapódik, kutya vak- kant félnyerít egy ló s rá hirtelen éles, dobogás a válasz. A gyulái határszélen munkához láttak az egyik tanyán. Az istálló ajtaján kicsapódik a pára. Odabent egy férfi tesz- vesz a jószág körül. Arcát fehér borosták fedik. Fején kucsma, köpenye majdnem a földet söpri. Az istálló kicsi, alacsony, hull a vakolata. A falon még ott lóg a lámpás, de a fényt már a villanykörte adja. — Mindig ilyen korán kel? — Ez korán? — néz . fel, s kucsmáját keze fejével hátra tolja, — Ha az ember jószágot tart, akkor muszáj — teszi hozzá. — Mikor a tsz-ben dolgozott akkor is Ilyenkor kelt? — Akkor is. Csak akkor a feleségem is segített Ö hordta * tejet A jobb oldali álláson három tehén nyújtogatja a nyakát. A jászol mellett egy tarka borjú lustálkodik. A másik oldalon két üsző. meg egy pár ló. A férfi befordul a szénatartóba, s egy nagy kosár szénával tér vissza. Óvatosan osztogatja ei a jászolban, nehogy földre hulljon egy szál is — Ha a tsz-ben marad, néhány év múlva megkapná a nyugdíjat — így jött — tárja szét a kezét — Hisz megbecsülték. — Nem panaszkodhatok. Jót is éreztem magamat köztük. — Akkor? Felegyenesedik, maga elé néz. Arcán apró remegés. — Míg a feleségem élt, addig nem volt baj. ö rendbe tett idehaza mindent. — Elfordult fájdalmát csendes sóhajba fojtotta. — Aztán? — Arra emlékszem, hogy a szokottnál később jöttem haza, talán éppen vetettünk. Na, akkor este a szívére panaszkodott, másnap este meghalt Így aztán egyedül maradtam. Áll egy darabig. Mintha hirtelen roskatag öreg emberré változna. Talán megmozdulni is képtelen, de egy legyintés után sarkon fordul. Vizet hoz, megmossa a kezét. A kutya mindenhol a nyomában. — Gondolkoztam, mit csináljak? Ha tovább járok a tsz-be képtelen vagyok megbirkózni az itthoni munkával. Nem volt szívem, hogy túladjak ezeken — mutat a három tehénre. Aztán itt van anyám is, nem hagyhattam magára, hiszen már nyolcvanéves. Igaz, egészséges, még sokat segít. A konyhában is kigyullad a világ. Egy idős néni szorgoskodik odabenn. Kimossa a kannákat, leszűri a tejet. Az édesanyja. — Mennyit költ takarmányra? — kérdem. — Évente majdnem 30 ezret. — Harmincezret? — csodálkozom. — Hát megéri? Vállat von. — Ez van a véremben, ezt csinálom. — Most, hogy bevezettette a villanyt a tanyába, biztosan vesz tv-t. — Minek? Esetleg, ha a feleségem élt volna, akkor talán, ö szerette az ilyesmit — És maga? — Ugyan! — legyint. — De rádiót csak hallgat? — Nincs rádióm. — Akkor újságot olvas? — Nem, nincs időm. Már világosodik. Az ólak Mól felröfögnek a kocák, visongatnak a malacok. Gyönyörködve jártatja rajtuk a szemét. — A tanyáján kívül mi érdekli ? — Sok minden. Például az űrrepülés. — Erről mit tud? — Csak amit hallok. Néha beszélgetek a szomszéddal, de legtöbbször arra sincs időm, sok a munka. Pálinkás György szorgialmas ember, a tsz-ben is megbecsülték. S ahogy mondja, jól is érezte ott magát, most mégis azt az utat választotta, amit apja, nagyapja járt. Pedig ismerősei fejcsóválva mondták; ejnye, csak nem teszed meg most a nyugdíj előtt. Megtette. A tanya, s az a három tehén meg a két ló visszahúzta. Hacsak néhanapján, s összekuszálódva is, de eljutnak hozzá alakuló, formálódó világunkról az információk, S ilyenkor szétpattan benne az értelmet megmételyező, visszahúzó nosztalgia légbuborékja. Hangjában ott remeg a magányos ember kételye: talán másképpen kellett volna, de rögtön el is hesegeti magától, minek ezen gondolkodni. Hisz a gyökerek olyan mélyre nyúlnak, hogyj nincs ereje elszakadni tőlük. Mikor elbúcsúztunk, ott állt egy darabig a kiskapuban. Deres állával, hosszú, agyonfoltozott köpenyében mintha a múlt árnya lenne. S eredi János Az utolsó bejegyzés ez év március 14-én kelt. „A brigád egynapi keresetének megfelelő összeget fizet be a harcoló vietnami nép támogatására”. Becsukom a füzetet. A gáton távoli apró porfelhő emelkedik az ég felé. Jön a gépkocsi, amely egy heti távoliét Után, családjukhoz szállítja a kubikosokat. Az embe- j rek szedelőzködnek. Megtakarítják a lapátot, ásót a rátapadt agyagtól, a talicskákat egymás mellé rakják. Egymás után kapaszkodnak fel az autóra. Kicsit jelkép is ez. Jelenti a megváltozott körülményeket. Nem kell már 100 és 100 kilométereket gyalogolni, el és yissza a családhoz. Béla Ottó Közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező, GÉPÍRNI TUDÓ NŐI MUNKAERŐT, mezőgazdasági képzettségű férfi dolgozót, GYORS-GÉPÍRÖNÖT keres a Békés megyei Gabonafelvásárló és 1 Feldolgozó Vállalat. i Békéscsaba, Gyulai ut 2.
