Békés Megyei Népújság, 1969. április (24. évfolyam, 75-96. szám)
1969-04-18 / 87 . szám
1969. április 18. 3 Péntek Az iskolára előkészítés feladatai munkaértekezleten A Művelődésügyi Minisztérium megbízásából a Békés megyei Ta_ wács művelődésügyi osztálya tegnap kibőví tett munkaérteked etet tartott, melyen Békés megyéből a párt_ és a tanácsi szervek illetékesei. a művelődésügyi osztály- vezetők és az óvodai felügyelők vettek részit A tanácskozás elnöke Buri Lászlóné, a Művelődés- ügyi Minisztérium főelőadója volt. Az értekezleten megjelent dr. Kálmán György, a Művelődésügyi Minisztérium Közoktatás si Főosztálya általános iskolai osztályvezetője is. A munkaértekezleten Knctp- csek Pálné, a Békés megyei Tanács V. B Művelődésügyi Osztályának főeladója számolt be az iskolára előkészítés Békés megyei helyzetéről, majd Csongrád megye és Szeged képviselői tartottak korreferátumot a közösségi nevelés jelentőségéről, illetőleg az iskola és az óvoda kapcsolatának a szükségességéröL A beszámoló és a koneferátu-. mok után a résztvevők megtekintették az Óvodából iskolába című filmet, majd megvitatták az elhangzottakat. A vitát a Művelődésügyi Minisztérium képviselőjének összefoglalója zárta. Készülődés a II. Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztiválra Bár még messze van az 1970-es év, a KPVDSZ Napsugár Bábegyüttese megkezdte felkészülését a II. Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztiválra. Az országos hírű együttes a „Nem volt és nem is lesz” bábparódiával és a „Csodálatos utazás” című nemzetközi folklór-összeállítással mutatkozik majd be a fesztivál közönségének. | Ma már nem luxus hűtőgépet, centrifugát venni. A szükséglet- kielégítés sorrendjének skáláján az élmezőnyben van a háztartási gépek vásárlása. Csaknem minden családnál található már valamilyen gép és a statisztikák a megmondhatói, hogy a kiskereskedelmi forgalom legdinamikusabban növekvő része a tartós fogyasztási cikkek értékesítése. Nem véletlenül kerül tehát újra és újra napirendre a háztartási kisgépek beszerzésének, üzemeltetésének, javításának sokakat foglalkoztató kérdése. Statisztika Békés megyében az utóbbi őt évet tekintve a hűtőgép forgalma megháromszorozódott, a centrifugáé három és félszeresére nőtt, porszívót pedig mintegy 55 százalékkal adtak el többet A növekedés, más megyékhez viszonyítva is imponáló, de ha az ezer családra jutó gépek számát nézzük akkor megállapíthatjuk, hogy — leszámítva a mosógép és padlokefélőgép forgalmát — megyénkben még jó néhány évig az országos átlagnál is jobban nő a háztartási gépek kereslete. Aki gyártja Kis ország vagyunk. Hűtőgépet egyedül Jászberényben gyártanak. A cég uralja a piacot. A Lehel-család tagjai jó minőségűek. A jó minőség itt elsősorban a konstrukcióra értendő. Sajnos, a külcsín gyakran hagy kívánnivalókat maga után. A felületes munka miatt hullámos a lemez, nem egyenletes a festék és a csomagolás is túl egyszerű. ÁH ez az utóbbi megállapítás a porszívókra is. Különösen azért, mert a mai kislakásokban a háziasszony nem tud külön helyet biztosítani gépének. A porszívóval kapott doboz csúnya, néhány hónap alatt elrongálódik. Ügy hisszük, a gyárnak és a fogyasztónak is megérné a többletköltséget, ha a porszívót műanyag- vagy fadobozban hoznák forgalomba. A mosógép-piac házáéi szenzációja az NDK-ból importált forgódobos gép. Egyelőre csak „próbaképpen” árusítják. Megjegyzendő, hogy a fejlett országokban már mindenütt ezt a fajtát használják; Előnye, a A zárónyilatkozat legfontosabb része tíz pontban foglalta össze a nemzetek együttműködésének alapelvedt. Ez a tíz alapelv a békés egymás mellett élés öt pontjának kifejtése és kibővítése olyan formában, hogy azokat még az akkori török és Fülöp- szigeti kormányok — tehát a konferencia jobbszárnya — elfogadhatták. Nem túlzás azt mondani, hogy Bandung történelmi lehetőséget nyújtott az ázsiai és afrikai országok imperialistael- lenes akcióegységének megváló, sításához. Magától értetődően nem lehet egyszerűen a kínai külpolitika negatív fordulatát vádolni azért, mert ez a lehetőség nem vált valóra. A döntő okot az ameri- • kaiak agresszív blokkalkotási törekvéseiben kell keresni, amelyeknek logikus és természetes következménye volt a fegyveres intervenció kibontakoztatása. Az is kétségtelen, hogy a kínai külpolitika fordulata rendkívül kedvező politikai és stratégiai lehetőségeket biztosított az amerikai behatolás számára. Még mielőtt Peking a szó teljes értelmében végrehajtotta volna szovjetellenes fordulatát — a kínai — indiai határkonfliktus már összezúzta azt a kapcsolatot, amelyen a bandungi értekezlet nyugodott. Ettől kezdve nemcsak Kína és India váltak szövetségesből potenciális ellenfelekké, hanem éppen a fenyegetettség pszichózisa az indiai belpolitikában is megfelelő légkört teremtett jobboldali áramlatok előretöréséhez. EBBEN a megváltozott légkörben, a kínai hatalmi politika kibontakozásának következmé- ■yeképpen. az egyes ázsiai országok helyi ellentétei is világ- politikai súlyt kaptak. Így a Pakisztán és Irrida közötti, egy ízben már fegyveres öszecsapássá fajult feszültség fenntartásában része volt annak a támogatásnak, amelyet Peking Pakisztánnak nyújtott. Vagy a másik oldalon: az Indonézia és Malájföld közötti „konfrontáció” politikájának kidolgozásában is szerepet játszott Pekingnek a Szu- kamo-korszak politikai vonalvezetésére gyakorolt befolyása. Ez utóbbi adott lehetőséget az indonéz militaristáknak, hogy a Szukarno-korszak pozitív külpolitikád vívmányait is szétzúzzák. Végül, de nem utolsósorban: Kínának a vietnami háborúval kapcsolatos magatartása azt mutatja, hogy Peking legalább is „három arcú” politikáit folytat í. Minden lehetséges módszerrel akadályozza és késlelteti a harcoló vietnami népnek szánt szovjet fegyverszállítmányokat, 2. a párizsi tárgyalások merev elítélésével elárulja azt a szándékát, hogy saját hatalmi érdekeinek megfelelően elhúzódó háborút szeretne Déflkeüet-Ázsiá- ban, 3. ugyanakkor nem zárkózik el a taktikai érintkezési elvét el tői Washingtonnal, hogy ily módon biztosítsa a maga számára a beleszólást egy későbbi délkelet-ázsiai rendezésbe. MINDEZ pontosan az ellentéte annak, amelyet Bandung képviselt. Kína fordulata a terjeszkedő, soviniszta hatalompolitika irányába — a legdöntőbb akadályává vált annak az egységes imperiaűistaellenes fellépésnek, amelyet 1955 tavaszán a bandungi Holland klub asztala mellett oly sokat ígérőén meghirdettek. Háztűznézőben a háztartási gépek piacán nagy befogadóképesség, kíméli a ruhát és automatikusan mos. A hírek szerint hazai gyártása egyelőre nem gazdaságos. Másfélszer annyiért tudnák csak előállítani, mint az NDK-ban. Boltjainkban legtöbb még a hagyományos, forgótárcsás mosógépből fogy. Szerkezetük és sajnos külső megjelenésük is hímegyén kben meg kévéssé keresett. O Orosházán változatlanul a legdivatosabb hűtőgép a gázüzemélésű Elektrosvit, Feleannyiba kerül, mint a kompresszoros, de nincs mélyhűtője s belső hőmérséklete ritkán megy a nulla-fok alá, Viszonylag alacsony ára miatt sokan vásárol Csoportkép a Lehel-családról... A fogyasztó befolyásolható. ven példázza a tíz évvel ezelőttit. Külalakra csúnya a viszonylag modemnek számító 2590 forintos, lengőlapátos mosógép is. Sajnos, alig lehet kapni a megyében, Helyette a három és fél kilogramm, ruhát mosó. 3400 forintost kaphatják csak meg a vásárlók, A szakemberek véleménye szerint, ez az ár, viszonyítva a forgótárcsás gépek Í600 forint körüli átlagárához, túlzott és nem áll arányban a haszná lhatósággaü. A kisebb értékű háztartási gépek közül a nagy vihart kavaró kávéfőzők érdemelnek említést. Az Unipress, Autopress, Lunapress vitát ki-ki saját maga döntheti el; mindegyik típusból eleget gyártainak, A közelmúltban még a sok bosszúságot jelentő alkatrészhiány is megszűnt ják, kérdés, valóban kifizetődő-e? Akt eladja Aki megveszi A puüt túlsó oldalán a vevő álL Igyekszik okosan kalkulálni, de néha szinte „érthetetlen” dolgokat produkál. Itt van például a centrifuga-láz. Tavaly 1050 forintért árulták. Aztán megszüntették az állami dotációt és hosszas huza-vona után az új ár 1480 forintnál állapodott meg A szakemberek 30 százalékos forgalomeséssel számoltak. Ez let volna a természetes, de tévedtek! Ez év első negyedében csaknem mindegyik üzlet kétszer annyi centrifugát adott el magasabb áron, mint a múlt év ugyanezen időszakában. Részben e váratlan keresdetnö- vekedésmek tudható be, hogy a centrifuga falkerült a hiánycikkek listájára A kereskedelem a második negyedévre ígér teljesebb ellátást. A furcsa esetet toldjük meg még kettővel, O A hűtőgépek közül a 125 és 150 literes a sztár. A Lehel-család teljes választékot biztosít, de a kicsi méretekről fokozatos, áttérés mutatható ki a nagyobb űrtartalom felé. A fogyasztó egyébként is befolyásolható. Mivel a 125 és 150 literesből akadozik az ellátás (hiába rendeltünk, keveset küldenek — mondják a kereskedők, különösen a vidéki boltokban), az ügyes eladó 175 literest vásároltat a vevővel. Ugyanannyi helyet foglal él, mint kisebb testvérei, alig valamivel drágább és hűtőtere nagyobb. Ráadásul mindenütt kapható. A 200 literes, valamint a közelmúltban piacra dobott, szobai fridzsider Mivel a legteljesebb választékot a szaküzletek kínálják, mint jellemzőt, vegyük példaként az UNIVERSAL Kiskereskedelmi Vállalat boltjait. A fogyasztót védik, amikor minden boltba érkező új árut egyenként vesznek át és kipróbálnak. Ez természetesen többletráfordítást. jelenít, de ez a befektetés bőven megtérül a reg- lamóciók számának csökkenésében és a vásárlóközönség elismerésében. Az utóbbi időkben egyébként is kevesebb a minőségi hiba, (Mihelyt nem hiánycikk az áru, az rögtön minőségi javulást is jelent. — Vélekednek a kereskedők.) Köztudott dolog, hogy a kereskedelem sokáig csak udvariasságot és figyelmes kiszolgálást tudott nyújtani a fogyasztónak. Mamut-gyáraknak — ahol az export-termelés a meghatározó ■— a kereskedelem nem diktálhatja a feltételeket.) A monopolhelyzet meghatározza a minőséget.) A rendelkezésre álló, viszonylag szűkös lehetősége, két az élelmes kereskedő még megtoldja a díjtalan házhoz szállítással és mindazokkal a fogyasztót védő, segítő szolgáltatásokkal, amelyekkel a közelmúltban megjelent rendelet szerint élhet a kereskedelem. (Vagy köteles élni!) A rendelet lényege, hogy a kereskedelem a fogyasztóval szemben nem háríthatja át másra a felelősséget, minőségi kifogás esetén, A rendelet egyébként csak a jótállás legkisebb mértékét írja élő, s nem zárja ki azt, hogy egyes vállalatok még a megállapítottnál is kedvezőbb feltételeket szabjanak vevőik megtartására, új fogyasztók megszerzésére. Aki javítja Megyénk négy GELKA-szer- vizén kívül egyedül a Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz javít háztartási gépet, mint alvállalkozó a garanciális idő alatt. Ezenkívül 42 begyűjtőhelyen, heti egy- egy alkalommal szakember orvosolja a jótállási időn belüli készülékek hibáit. Békés megyében a háztartási gépek átlagosan három négy napot töltenek el a szervizben. Ugyanennyi az országos átlag is. Megyénk szervizei tavaly 6 ezer 517. háztartási gépet javítottak s ennek csak alig több, mint egy- harmadát készpénzért, a többit garancialevélre. Tavaly még 43 százalék volt a készpénzes javítás, és a jótállási idő meghosszabbítása változtatott a lakosság javára ezen az arányon. A szervizek többsége zsúfolt, sok jogos és indokolt panasz forrása a javítás feltételeinek szűkösségéből adódik. A tartós fogyasztási cikkek jótállásóról kiadott új rendelet — úgy véljük — amellett, hogy védi a fogyasztót, még nagyobb feladatot ró a javító-szolgáltató iparra. Hiszen: ha a terméket nem lehet megfelelően kijavítaná, azt t.e- kdntel nélkül a javítások számára, ki kell cserélni. A tulajdonos az eddigi tíz helyett már öt hiba esetén is kérheti a cserét, Üj vonása a rendeletnek, hogy az eddigi két nap helyett három napon belül lehet cserére vinni az üzletbe az olyan készüléket, amelynek a hibája nyilvánvaló. A GELKA megyénkben mindeddig alig élt azzal a jogánál, hogy csereutalványt adjon a garanciális javítást végeztető fogyasztónak. (A visszavétel ideje, az „alapos” adminisztráció miatt mintegy tízszerese az értékesítés idejének.) Ez a momentum sajnos általánosan jellemző: sok a papírmunka a kereskedelemben és a szerviziekben. Megyénk sok háztartásában most még első alkalommal vesznek hűtőszekrényt, centrifugát. A tapasztalatok szerint az ilyen vevő általában a választékkal és gyakran a minőséggel szemben is kevésbé igényes, mint az. amelyik már másodszor, harmadszor gépesíti háztartását. Viszont kétségtelen tendencia van az utóbbi típusú vásárlók számának növekedésére. Érve azonban fel keli készülnie az iparnak, a keresikedélemnek és a javító szolgálatnak. Ügy véljük, hogy ebben a mindenkit érintő felkészülésben most még a kereskedelem jár legelői. Braczkó István FIGYELEM! Kézi kitermelésű marosi sóder és marosi homok nagy tételben eladóHelyszínen: marosi sóder 65,50 Ft. m1 " marosi homok 54,10 Ft/m3 Nagj lak vasútállomáson vagonba rakva: marosi sóder 120,— Ft/m3 marosi homok 95,— Ft/m3 Érdeklődni lehet: Haladás Mtsz, Csanádpalota, Telefon 14. Ügyintéző: Matnska.