Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-13 / 60. szám
1969. március UL 7 Csütörtök Vasárnap délelőtt: Körséta labdarúgó-csapatainknál az NB II. és az NB III. rajtja előtt Országos válogatottak, élversenyzők, tehetséges fiatalok a Népújság mezei futóversenyén Vasárnap délelőtt rendezi meg Békéscsabán, a repülőtéren a megyei atlétikai szakszövetség a Népújság Kupa mezei versenyt. A verseny országos jellegű, s már hagyományosnak számít. Minden évben a legeredményesebb szakosztály nyeri el a Népújság Kupát. A versenybizottság külön értékeli az általános iskolák szereplését j A kupa alapítása óta minden alkalommal a Bcs. Dózsa szakosztálya bizonyult a legeredményesebbnek. A lila-fehéreknek tavaly volt a legnehezebb dolguk. ekkor csak minimális pontszómmal tudták megelőzni a nyíregyháziakat. Az általános iskolák között minden esetben a békéscsabai 3. számú iskola lett a győztes. Tegnap délelőttig több mint 700 (!) nevezés érkezett a rendezőséghez. A mezőnyök most is a serdülőknél lesznek a legnagyob- nak. Eddig két országos meghívásos versenyre került sor Csepelen és Szegeden a Spartacus rendezésében. Éppen ezért elég nehéz jóslásokba bocsátkozni az esélyeket illetően. Az biztos, hogy a férfi-felnőtt mezőny jelentős erőt képvisel, hiszen nevezett Pamuki, Kovács Géza és Huszár is. Hármuk között nagy küzdelemre van kilátás. Mi az országos válogatott Pamukinak adjuk a legtöbb esélyt. A női felnőtt-mezőnyben — ha egészségileg rendbe jön — Zsi- lák Erzsébet a nagy esélyes. Ä férfi serdülő és ifjúságiak között több egyforma képességű atléta van. Itt a kaposvári, illetve a szegedi versenyzők győzelme várható. A női serdülők két kategóriájában a csabaiak az esélyesek. Madlovics Szilvia (Bcs. Dózsa) eddigi pályafutása alatt korosztályában még minden futóversenyt megnyert. Klubtársa, Máté Éva az idén mór két országos versenyen nyert biztosan. A Bcs. Dózsa edzői ebben az évben is szeretnék a Népújság Kupát megtartani, de ez nem lesz könnyű dolog, hiszen férfivonalon a Kaposvári Dózsa lényegesen erősebb. Az általános iskolák között most sincs esé lyes, mert a 3. számú iskola na- j gyón meggyengült, viszont a 8-as és 9-es iskola versenyzői egész éven keresztül rendszeresein tartották edzéseiket. A verseny március 18-án, vasárnap délelőtt 10.00 órakor, a gyermekszámokkal kezdődik, majd a serdülő B, serdülő A kategória egyéni és csapatszámait rendezik meg. 11.30-kor a női ifi, utánuk a férfi ifi, 12.00 órakor a női felnőttek, 12.15 órakor a férfi felnőttek versenyére kerül sor. Az atlétákat autóbusz szállítja a Kórház utcai pályától a repülőtérre. Az első kocsi 9.00 órakor indul, s ettől kezdve 15 percenként közlekedik. A Népújság Kupára a Kaposvári Dózsa, Szegedi Spartacus, Szegedi VSE, Szolnoki MÁV, Ceglédi VSE, Nyíregyházi MÁV, valamint a Békés megyei szakosztályok neveztek. Kellemes meglepetés, hogy a dobozi általános iskola is indít futókat a nagyszabású versenyen. A hét végén megkezdődik a küzdelem a labdarúgó NB II és NB IlI-ban. Ebben az esztendőben megyénket 10 együttes képviseli e két osztályban. A csapatok edzőinek feltettük a rajt előtt szokásos kérdéseket: 1. Hogyan sikerült a felkészülés?” 2. Milyen less as összeállítás? 3. Hányadik helyre várják csapatukat? Ezúttal négy edző válasaát közöljük. GYULAI MEDOSZ Szombati György edző a következőket nyilatkozta. L A felkészülés 80 százalékban sikerült, mivel 1—2 játékos nem vett részt az alapozási munkában, Boruzs pedig megsérült. Az idősebb játékosok viszont részben visszatértek. 2. Az első mérkőzésre várható j összeállításuk a következő: Bar- j na — Somos. Czilágyi, Géczi, Szabó, Himer, Guti. Mészáros, Arató, Lovász II, Nagy I. Tartalék: Kincses, Horváth. Sajnos, Boruzs' és Lovász I játékára nem számít- | hatok, mert mindkettő sérült. 3. Célunk a kollektív, baráti szellem kialakítása, az idősebbek és a fiatalok összekovácsolása, egy harcos csapat kialakítása. Elsődleges feladatunk, hogy csalódott közönségünket lelkes, becsületes, sportszerű játékkal visszaszerezzük. A Gyulai MEDOSZ-t a 8—12. helyre várjuk. MEZÖKOVACSHÁZI PETŐFI Az új edző, Kerekes Imre ezt mondta az együttesről. 1. Felkészülésünk általában sikeres volt Januárban 34, majd februárban 27 foglalkozást tartottunk. Sajnos, a formába hozás első felében voltak nehézségei nk, mivel a mostoha időjárás miatt nem volt alkalmas pályánk, néhány lekötött ellenfelünk pedig lemondta az edzőmérkőzést. Amióta a remek talajú magyarbén- hegyesi pályán edzhetünk, munkánk zavartalan. Január—februárban 15, márciusban 6 előkészületi mérkőzést játszottunk. Legutóbb a Magyarbánhegyest 10:1, a Mezőberényt 3:0 arányban győztük le. 2. összeállításunk lényegében már az alapozó időszakban kialakult, s az alábbi 13-as keretből kerül ki a rajtoló csapat: Budá- csik G., Drágán (kapus), Plástyik, Gajdos, Csicsely, Szabó (hátvéd), Gigacz, Budácsik T. (középpályás), Gábor, Pasek, Sári, Kerekes, Janiga (csatár). Az átlagos életkor 22 év. Ez a csapat az eddigi előkészületi mérkőzéseken általában jó benyomást keltett és eredményes volt. Idegenben a 4—3—3-as formációt, míg idehaza a 4—2—4-et fogja játszani. 3. Csanatunktól — ha az eddigi jó hozzállás fopvelmezett játékkal és sportszerű életmóddal párosul — azt váriitk. hogy ne legyenek kiesési gondjai. Kovácsháza párt, tanácsi és gazdasági vezetőitől minden támogatást meekanunk, az elnökséggel, a szakosztály vezetőivel íó az öcszVomg. így ideálisan lehet dolgozni! orz*i»v*®i ei»suT/(rrs Repesik (ívnia, a Szarvas! SC odzőie a következőket mondotta csapatáról. — NB III-as együttesünk felkészülését zavarta a pályák rossz talaja, így technikai és taktikai célkitűzéseinket nem tudtuk teljes mértékben megvalósítani. A játékosok erőnléte viszont kitűnő, hacsak valami közbe nem jön — Első bajnoki mérkőzésünkön — így állunk fel: Nagy II — Dóba, Magyar, Mihály, Braxatórlsz I, Lelkes, Braxatórisz II, Müller, Nagy I, Roszik, Nagy IV, Csereként Krátki és Medvegy jön számításba. Az idén feltétlenül jobb szereplést várok együttesünktől, s remélem, ne lesznek kiesési gondjaink. Pontosabban a 8—10. helyre tippelem csapatunkat. Ehhez azonban sportszerető közönségünk támogatására is szükségünk van. MEZÖBERÉNYI SPARTACUS Kóta György edzőnek a véleménye. 1. Felkészülésünk első időszakában a tornatermi edzéseket a fiúk nagy lelkesedéssel, lelkiismeretesen végezték. A formába hozást viszont a kedvezőtlen pályaviszonyok nagyban befolyásolták, így új játékosaink beépítése még nem befejezett. 2. A következő keretből került ki a Vásárhelyen pálvára lépő tizenegy: Gvaraki, Guba. Harmati. Hegedűs. Kresmarik, Kohót II, Kovács. Kohót I. Srenteszki, Han- csák I. Hancsák TT Heller, Soly- mosi T Drenvovszki. 3. Képesséeei. küzdeni tudása alanián ' izom a csanatban. A Snartacust az első három közé r Így látta a Tanácsköztársaság Kupát a szakfelügyelő Tavaszvár ás a lövészklubban Vajon mit csinál egy lövészklub ilyenkor, amikor már tél sincs, de még a tavasz sem jött el? Erre a kérdésre vártunk és kaptunk feleletet Békésszentandráson, ahol a lövészklub tagjait' nagy munkában találtuk egyik legutóbbi foglalkozásukon. Éppen fegyverkarbantartás volt műsoron. Meglepett bennünket a sok fiatal jelenléte, akiken látszott, nem először végzik ezt a feladatot. Érdeklődésünkre elmondták az ifjú szentandrási lövészek, hogy egész télen bejártak a klubba, gondozták fegyvereiket, minden héten tartottak edzéseket, lankadatlan szorgalommal végezték a célratartást, s a nagy hideg ellenére hét alkalommal vettek részt lövő-edzésen. Egyszóval szorgalmasan készülnek az MNK ül. osztályú bajnokságára. Kertész Károly, a lövészklub titkára elmondotta, hogy első idei versenyükre március »-én kerül sor. A megyei szakszövetség a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából meghívásos versenyt írt ki, melyen a klubot egy felnőtt és egy ificsapat képviseli. Április 7-én kezdődik az MNK III. osztályú bajnoksága, melyen a szent- anörásáak mint újoncok szerepeinek. A versenyzők nagyon készülnek és szeretnék jól megállni helyüket a magasabb szintű bajnokságban is, bizonyítva ezzel, hogy felkészülésük nem volt hiábavaló. — A lövószklub nemcsak a verseny- szerű sporttal foglalkozik — mondotta Kertész Károly —, az elmúlt időszakban fejezték be a sorkötelesek katonai előképzését. Március 8-án motoros tanfolyamot indítottunk. Az érdeklődés óriási. Nem kevesebb, mint 64 szentandrási fiatal jelentkezett a motoros tanfolyamra. Az is sokat jelent, hogy a klub oktatói gárdája — a tagságból kerül ki — szögezte le a titkár. Reméljük, megyéink lövészkluibjaá — közöttük a békésszentandrási is — ebben az esztendőben tovább lépnek a fejlődés útján! Előkészületi mérkőzés Megtartotta első foglalkozását a Békés megyei ifjúsági labdarúgó-válogatott keret, örsi Károly és Szabó József edző a meghívottakból a következő két csapatot küldte pályára. Kék mezesek: Bugyik (Csizmadia) — Takács (Lukoviczki), Bárczi (ök- \ lös), Szatmári, Kolarovszki (Tóth), j Bartha (Pozsár), Szűcs, Várnai (Halasi), Varga, Botos (Puskás), Halupa. Piros mezesek: Csizmadia (Kiripócz- j ki) — Csiemyik (Vida). Bognár, (Ötott), Pösze (Kiss), Kovács (Csi- j gér), Wagner (Sántha), Knyihár (Bánhegyi), Makai (Kanász), Ombódi (Tóth), Ülés (Kuti), Vágási (Kar- lovszki). G: Varga, Varga, Ötott; (11-esből), Ombódi. Kitűnt: Takács, Bárczi, Kolarovszki, Szűcs, Varga, Bótos, ökrös, Ül. Ötott, Sántha, Ki- ripóczki, Ombódi, Vágási, Tóth, Kúti* J A jó eredmények »lapja a fegyverkarbantariás. (Fotó: Kertész Károly) A Tamácsközitáirsaság 50 éves évfoa> dulója tiszteletére a Békés megyei Röplabda Szakszövetség emlékversenyt rendezett, amelyen a Bcs. Kötött, Gyomai TK, Szarvasi Óvónőképző, a Mélykúti TSZSK NB Il-es és a Gyulai Lendület megyei I. osztályú női csapata vésn. részit. Végignézte a küzdelmeket a Mlagyair Röplabda Szövetség szakfelügyelője, Bielicaki István is, aki a látottakról a kővetkezőket mondotta: — Dicséret illeti a csapatokat a Lelkes és helyemként igen színvonalas játékért — kezdte a beszélgetésit Bie- liczki István. — A mezőnyből kiemelkedett a jó játékerőt képviselő Bcs. Kötött és a Gyomai TK. Nem véletlen, hogy ez a két csapat egymás között döntötte el az első heüy sorsát. Érdekes volt, hogy találkozójuk döntetlenül végződött, s végül csak a .i óbb pontairámy döntött a textilesek Jáváira. — Kérjük, mondjon véleményt a csapatokról. — Nagyon szívesen. Vegyük őket sorira. Bcs. Kötött: A fiatal erőkből álló csapat megfelelő képzettséggel rendelkezik, ami elegendő az NB Il-ben való jó szerepléshez. A csapat erősségét a sok fiatal tehetsége és kiegyensúlyozott szakmai képzettsége jeaemthetj. Továbbá fejlődés várható még a csapat játékosai részéről, így: Bottlik E. (Romáimé), Péli T., Csetc G., Martincsek JEL, Nagy E. és másoktól. A csapat jedenfliegi összetétele és fokozott ütemű edzésmunkája Tévén a tavalyinál jobb teljesítmény várható. Gyomai TK: A csabai csapatnál rutinosabb játékosokkal rendelkezik, mely megnyilvánul úgy a laibdabdaston- ságbam, mint a hosszabb labdiaímenete'k sorsának eldöntése esetén. A rutin és a jobb technikai felkészüiltsióg főleg a feladó játékosok, tekintetében mutatkozik meg. Erősségűik a támadás elö- készílésének pontosságában nyilvánul meg. Legj obbjaik: Nagy, Király, Szmolnikné és Vincze. Mélykúti TSZSK: A tornán harmadik helyet szerzett, s a legsportszerűbb csapat címet nyerte el. Mint megyén kívüli csapat részvétele a tornán igazolja, hogy komolyan készülnek a bajnokságra. Biztosra vehető, hogy a szakosztály vezetősége képes lesz megoldaná a csapat jó szerepléséhez szükséges szervezési és szakmai feladatokat. Pap Márta személyében kiváló ütő-játékossal rendelkeznek. Gyulai Lendület: A volt NB Il-^es csapat két sarkad! köles önjátékos sál — Majoros és Kovács megerősítve megállttá a helyét a színvonalas mezőnyben. Az újonc szarvasi NB n-es csapat elleni győzelmük sikernek számít. A fiatalokból álló csapat erős oldala a sok mozgásból álló lelkes mezőnymunka. Eredménye® hálójátékuWhoz magasabb játékosra és nagyobb utánpótlásra lenne szükség. A csapatból kdiemolkedett Deák Mária teljesítménye. Szarvasi Óvónőképző; Az NB n-es újonc csapat az 5. hely ellenére sem keltett rossz benyomást. Rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyre az NB n-ben szükség van, de nagyon nehezen tudják a mérkőzéshez szükséges játékruitánt megszerezni. Az összjáték és rutin megszerzése terén kell fejlődniük. Legjobb játékosuk Bertók és Barna. — Hogyan állítaná össze a torna válogatottját? — Az én csapatom a kővetkező: Papp (Mélykút), Romáimé, Péli (Bcs. Kötött), Nagy (Gyoma), Bertók (Szarvas), Deák (Gyula). Remélem, ezekről a játékosokról sok jót hallunk még, — fejezte be értékelését a szakfelügyelő, A békési járásból jelentjük Az MTS járási tanácsa március M- án, petéken tartja ülését. Napirenden szerepéi a sporbegyesületek vezető, irányító munkájának értékelése. Ezenkívül megtárgyalják a járás sport-tömegesítésének tapasztalatait, valamint a közeljövő feladatait. * A járástoan ai elmúlt év novemberében kezdődött meg a sportvezetői tanfolyam, melyein 48 sportember vesz részt. A hallgatok a sportvezetői tanulmányokon kívül labdarúgásban, ké- zäXabdÄban és ökölvívásban szemeznék játékvezetői és gyakorié edzői minősítést. A tanfolyam VI. konferenciáját péntekien, március 14-én tartják még