Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-10 / 57. szám
Házitündér A MEGYEI PARTß/ZOTTSlG ÉS--A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kisebb havazás Tárható időjárás ma estig: Időnként megnövekedő felhőzet, -legfeljebb egy-két helyen kisebb havazás. Reghelyenként köd. Vasárnap napközben kissé megélénkülő nyugatias szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. (MTI) ÉVFORDULÓ gél párásság, 220 éve, 1749. március 10-én született Lorenzo Da Ponte mozgalmas életű, nagy tehetségű olasz színműíró. Pap, papnevelde: tanár volt, de romantikus szerelmi ügye és egy szabad politikai nézeteket hirdető verse miatt Velencéből menekülnie kellett. Bécsi évei alatt írta kitűnő, művészi értékű ______________________ o peraszövegeit — Figaró házassága, Don Juan, Cosi fan tutte — melyek Mozart zenéjével halhatatlanná váltak. 1805-ben New Yorkba költözött, ahol később olasz operatársulatot hozott létre. Érdekes, kalandos életét több nyelven megjelent, négykötetes műben írta meg. — ASSZONYOK KIÁLLÍTÁSA. Hat héten át 40 tótkomlósi lány és asszony járt szabás— varrás tanfolyamra. Most, hogy a tanfolyam befejeződött, vasárnap délután olyan kiállítást nyitnak meg a községi nötanács termében, ahol bemutatják a legszebb vizsgamunkákat: kötőket, blúzokat, szoknyákat. — HÁRMAS JUBILEUM. Lázas készülődés folyik a bucsai idős Béres Lajos családi körében. Március 15-én lesz ugyanis 50 éve, hogy házasságot kötött Szilágyi Ilonával. Béres bácsi egyébként éppen 20 évvel ezelőtt, elsőként lépett be a helyi Petőfi Tsz-be, és onnan éppen 10 évvel ezelőtt ment nyugdíjba. így idős Béres Lajost és feleségét négy gyermeke, 14 unokája és 2 dédunokája köszönti a hármas jubileumon. — MAGYARDOMBEGYHÄZI GONDOK. Magyardombegyhá- zán a községfejlesztési programban már két év óta a járdaépítés és a csapadékelvezető munkálatai állnak az első helyen. Míg a járdásítási program várhatóan 1972-re befejeződik, addig a csatornaépítés vontatottan halad. A községfejlesztés ütemének gyorsítására a tanács a lakossági hozzájárulást 300 forinttal emelte. — A GYOMAI Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola, bár az ország legfiatalabb ilyen jellegű intézménye, jól felszerelt szertárakkal és modern technikai eszközökkel rendelkezik. Még a jelenleg ritkaság számba menő juh-fejőgépük is van. — ZENE-ÖVODA. A Mezőberé- nyi Művelődési Házat minden vasárnap délelőtt az 5—6 éves gyerekek veszik birtokukba. Énekelnek, népi játékokat tanulnak, ritmusfejlesztő gyakorlatokat végeznek. A hangszerek közül a xilofonnal és a furulyával ismerkednek. — JÓ KIS ÜT! Az IBUSZ április, május, szeptember és október hónapban 12 napos utazást szervez Egyiptomba. A programban szerepel Kairó, Alexandria, Luxor és az asz- szuáni gát építkezésének megtekintése, sétavitorlázás a Níluson és egy eredeti arab mulató felkeresése. A nem mindenna- pian érdekes út költsége mintegy IX ezer forint — OROSHÁZI TERMÉK KÜLFÖLDÖN. A TECHNOIMPEX Külkereskedelmi Vállalat a közelmúltban Prágában tartott árubemutatót Az erről készített tv-riportban az orosházi Vas- Műanyag Kisipari Szövetkezet pohárgyártó automatáját láthatták a nézők. A pohárgyártógép jelenleg a Lipcsei Nemzetközi Vásár kiállításán szerepel. Vezényel Róna Frigyes Az Országos Filharmónia rendezésében a Postás Szimfonikus Zenekar máre. 10-én, hétfőn este Orosházán, kedden este Békésen hangversenyezik. A műsorban Verdi: Tra- viata című operájának hangversenyszerű előadása szerepel. Közreműködik: Vámos Ágnes (Violetta), Udvardy Tibor (Alfréd) és Reményi Sándor (Germont). A műsort Balassa Imre ismerteti. Balszerencse Emmel Roulette tolvajt üldözte a rendőrség Pittsburghban, a tolvaj a rendőrök elől egy nagy * épületbe menekült. A kapu kinyílt, de az épület véletlenül egy új fogház volt, úgy hogy a tolvaj nyomban a cellába jutott. — FÜTÖTT RUHA. Az ukrajnai tudósok olyan „elektromos fűtésű” ruhát konstruáltak, amelyben még 70 fokos fagyban is dolgozni lehet A speciális védőruhát 12 voltos elemmel fűtik. Az első ilyen ruhaszállítmányt már elküldték Szibériába. — OKÁNY KÖZSÉG tanácsi költségvetési üzemének dolgozói szombaton délben tartottak termelési tanácskozást, ahol Szilágyi József üzemvezető ismertette az üzem elmúlt évi eredményeit és az 1969-es év feladatait — HIRDETMÉNY. A békéscsabai városi tanács értesíti a lakosságot, hogy a Jókai utcai piacon minden szombaton magánszemélyek részére is használt cikk árusítására az engedélyt megadja. Egyéb napokra az árusítás tilos! — A VILÁG leghosszabb villanyvonata. A japán vasutak igazgatósága befejezte a világ leghosszabb személyszállító villanyvonatának 6 napos próba- járatását A több mint 400 méter hosszú vonat 16 kocsiból áll. Sebessége óránként 210 kilométer. Köszönetnyilvánítás Fájdalommal mondunk köszönetét mindazon kedves hozzátartozóknak, szomszédoknak és Ismerősöknek, akik drága jó feleségem, édesanyánk és nagymamánk, VASVÁRI JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, részvétüket fejezték ki, sírjára koszorút, virágot helyeztek el, A GYÁSZOLÓ CSALAP, — Legszívesebben olyan nyakkendőt hord, amilyen a konyha- kötője. (A Wochenpresse karikatúrája) — „FÜTIK” A HALASTAVAT. A Biharugrai Halgazdaság termálkutat fúrat, hogy — az elképzelések szerint 70 fokos — meleg vízzel fűtsék a halastavakat. A magasabb hőmérsékleten ugyanis hamarabb ívnak a halak és három évről két évre csökken a pontyok tenyészideje. — ÉS AZ ANGOLOK? A teafogyasztásban a világelsőséget az írek tartják. Egy lakosra évente csaknem 5 kilogramm tea jut. Ebben a tekintetben az írek még az angolokat is megelőzik. Ismeri a diákját . Az érettségi találkozón így dicsekszik az egyik volt diák a tanárjának: * — Általában minden sikerült az életben. Van egy gyönyörű családi házam és nyolc gyermekem. — Igen, igen — bólogat a tanár —, mindig szorgalmas diák voltál, de figyelmetlen... — AZ ÜJ NÖVÉNYVÉDÖSZE- ■ REKET ismerteti Kovács Gábor kertészmérnök hétfőn este 19 órakor, az MSZMP erzsébethe- lyi székházában tartandó házi- kertszakkör foglalkozáson. — NEVES ELÖADÖMÜVE- SZEK: Forgács Éva, Gyarmati Vera, Kerekes Gábor, Katona Ágnes, Halda Aliz, Mólnár La. pos és Tóth Margit lépnek fel hétfőn este Mezőkovácsházán a „Klasszikus zene, irodalom és tánc” című műsorban. — KIRÁNDULÁS a Kossuth- szoborhoz. Ma délelőtt a békéscsabai Gyermek Klub fiataljai a Kossuth-szoborhoz látogatnak és a március 15-i évforduló előtt az 1848-as szabadságharcról hallgatnak meg történeteket — ADY ENDRE MUNKÁSSÁGÁRÓL. Hétfőn este az Orosházi Városi Könyvtár és a Petőfi Művelődési Központ irodalmi klubja az ifjúsági házban Ady Endre emlékműsort mutat be. Tanácstagi fogadóórák Békéscsabán a városi tanács vb függetlenített vezetői hetenként rendszeresen az alábbi időpontokban tartanak fogadóórát: Uhljár Mihály vb-elnök minden héten hétfőn délelőtt 8 —12-ig, Vantara János vb-el- nökhelyettes minden héten csütörtökön délelőtt 8—12-ig, Babák György vb-elnökhelyettes minden héten csütörtökön délelőtt 8—12-ig, Szabados Béláné vb-titkár minden héten szombaton délelőtt 8—12-ig. Március 10-én Szabó Lászlóné, a 74. választókerületben a Könyves u. 58. szám alatt 16—18 óráig, Prókai Ferenc a 13. választó- kerületben a Tanácsköztársaság útja 30 szám alatt 18—20 óráig, Farkasinszki Gyuláné a 73. választókerületben, a Kassai u. 43. szám alatt 18—19 óráig, Megyei György a 40. választókerületben a Dessewffy u. 13. szám alatt 18—20 óráig tart fogadóórát. 12-én Kovács Gyula 39. választókerületben, a Széna u. 1 szám alatt 17—19 óráig, 13-án pedig Richweisz Ferenc, a 27. választókerületben, a Kuli eh Gyula Lt. 30. épület B lépcsőházban 18—19 óráig tart fogadóórát. As MSZMP meiyei bizottság* és a metyei tanáé* lapja. Főszerkesztő: Cser« PáL Szerkesztőséi! Békéscsaba, Szabad* sál tér 17, UL ml Telefoni U—19«. íz—m. Kiadja a Békés megy« Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba. n„ Tanács- köztársaság dtja a. Telefon: 11—021. u—OSI. Felelős kiadó: Lebóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál As a kézbesítőknél. Előfizetési dl] egy hónapra IT,— rt Békés megy« Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. mdeai SS OSI Nyereségrészesedésből tartós fogyasztási cikket A CENTRUM ÁRUHÁZBÓL! NAGYSZABÁSÚ ÁRUBEMUTATÓ AZ ÁRUHÁZBAN MÁRCIUS 10-TÖL 22-IG. BEMUTATÁSRA KERÜLNEK: * HŰTŐGÉPEK MOTORKERÉKPÁROK MOSÓGÉPEK KERÉKPÁROK RÁDIÓK, LEMEZJÁTSZÓK VARRÓGÉPEK ÉS MÉG SOK MÁS NAGY ÉRTÉKŰ CIKK. Kedvező OTP-hitelfeltételek — díjtalan házhoz szállítás — régi készüléke helyébe újat kaphat.