Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-06 / 54. szám
1969. március 6, 3 Csütörtök Könyvtárügy9 művelődéspropaganda, kulturális érdekközösség a megyei intézményvezetők értekezletének napirendjén „Szükséges-e húszegynéhány év után arról beszélni, hogy a könyvtáraknak mi a szerepe, jelentősége a népművelésben?’” — kezdte érdeklődéssel várt beszámolóját Lipták Pál, a megyei könyvtár vezetője a megyei intéz, ményvezetők keddi, békéscsabai értekezletén. A kérdés ilyen értei, mű megfogalmazása valóban formálisnak tűnik, de — amint azt a Kossuth-díjas könyvtáros hangsú. lyozta — a közlésmódok sokasosal. Vass Károly, a Békés megyei Jókai Színház igazgatója a színházi életből vett példákkal mutatott rá a művelődéspropaganda jelentőségére, aláhúzva a sajtó- közlésekben rejlő lehetőségek fokozottabb kihasználását. Püski Gábor, a megyei művelődési ház igazgatója a művelődésügy területén dolgozó szakemberek premizálásának problémáiról beszélt az intézményvezetők idei első értedása, a szédületes iramban nőve- i kezletén, majd javasolta hogy tekédé ismeretanyag, a folyamatos gyék még inkább egységessé az tanulás, önképzés a rugalmas közigazgatási egységeken szellemi alkalmazkodás igényé i.. , . igenis indokolttá teszi a fogalmak művelődési programokat. revízióját és a könyvtárak helyének, szerepének újbóli behatárolását a népművelés területén. Nem fontossági sorrendet kell megállapítani elsősorban a tö- j megkommunikáeiás csatornák kö- | zött, hanem felmérni azoknak ' egymásra gyakorolt és többnyire | egymást segítő hatását. A könyvtárak szerepe, feladata egyre nagyobb lesz a mindennapi életben (ezért is nem lehet csak í ..népművelési szemüveggel” vizs- í gálni a könyvtárügyet!), & ez! mindenekelőtt a könyvtárosok tevékenységére irányítja rá a figyelmet. t A tartalmi munka változása természetesen szervezeti módosulásokait is indukált, mégpedig: „a lakosság szellemiségének emelkedése, a kiskönyvtárak számszerű csökkenésének iránya, ba hat, párhuzamosan a centrális, jól felszerelt nagykönyvtárak kialakulásával”. Lipták Pál külön témaként foglalkozott alapos gonddal elkészített dolgozatában a könyvtárpropagandával és a művelődéspropagandával. Véleménye szerint ez a propagandatevékenység még mindig szegényes és mélyen alatta marad (mind technikai, mind tartalmi téren) a jogosan elvárt szintnek. E gondolatokhoz kapcsolódott Dér Lászlónak, a megyei múzeumi szervezet igazgatójának hozzászólása, mely szerint a hatásos propagandatevékenységnek a nép. művelés minden területén párhuzamosan kell futnia a kulturális igénykéltóssel és igénykutatásAz értekezlet, amelyen részt vett Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese is, Csende Béla összefoglalójával ért véget. Egy régi. kedves hangszer, az okarina. Szakszervezeti vezetőségválasztás a Békés megyei olajbányászoknál Az elmúlt napok eseménye, hogy a Békés megyei olajbányár szók új szakszervezeti vezetőséget választottak. Az értekezleten 150- en képviselték a 724 szervezett dolgozót. Ott volt Vígh Árpád, a A magánlakás-építést vizsgálja a NEB Sokaikat érintő kérdésit, a magánlakás-építést vizsgálja országosan a népi ellenőrzés, i A rövidesen megkezdődő vizsgálat keretében arra keresnek feleletet a népi ellenőrök, milyen eredményt hoztak a magánerős építkezést segítő intézkedések, illetve milyen tényezők akadályozzák ezek érvényesülését. A vizsgálat kiterjed a tanácsokra, OTP- re, TÜZÉP-telepekre, lakáskivitelező sízervezetekre, egyes termelő- vállalatokra és ezenkívül magán- építtetők véleményét is meghallgatják a népi ellenőrök. Még a közepes minőségű földeken is 42—44 mázsát fizetett. — Az élet azonban nem áll meg. Mi sem pihenünk meg ba- bérainkon. Az utóbbi esztendők „terméséből” — két őszi búzafajtát említenék, mégpedig az Aurórát és a Kaukázust. Ezek re fel gyógyul iám, vége lett az aratásnak. így hát itthon maradtam, mert én nem tarlót, hanem elsősorban lábon álló gabonát szeretnék látni. Ügy vélem, megbocsátható kívánság ez. De ami késik, nem múlik: 1969-ben feltétlenül szeretnék Magyaroröntözhetők és rendkívül gazdag szagra látogatni. Utiprogramom termést adnak, öntözés nélkül ™ ~A1~-----v“nh ektáronként 60, öntözéssel 80— 90 mázsát is fizetnek. Bizony, jó lesz felfigyelni rájuk! A most is fiatalos, élet- es tettvággyal teli akadémikus munkásságát nagyra értékelik a és célom régóta készen van. — Mit tartalmaz? — Budapesten előadást tartok intézetünk és osztályunk munkájáról. Azután szeretnék ellátogatni Mártó nv ásárra, Fertődre, Szegedre és Békésbe. Szegedre főként azért megyek, mert háSzovjetunióban. Ezt tanúsítja az éve intézetünknél dolgozik Áílami-dij és a Bezosztájáért kapott Lenin-díj. Beszélgetésünkkor elmondta, hogy évről évre új és új, nagy terméshozamú gabonafajtáikkal ajándékozzák meg a szovjet mezőgazdaságot és természetesen a többi szocialista országot is. Erről jutott eszembe a kérdés: — Járt-e már Magyarországon? — Több országban voltam már, sajnos Magyarországon a szegedi Szunyits László aspiráns. A különböző gabonabeteg- ségeket tanulmányozza. 1969- ben védi meg disszertációját, amelynek témája a maguknál gyakori és a gabonában igen sok kárt okozó lisztharmat. Gyorsan telt az idő, másfél óra múlt el megismerkedésünk óta. Ennyit raboltam el az egész napi fárasztó ülésszak után Lukjanyenko akadémikustól, aki 1968 decemberében nemcsak még nem, pedig nagyon szeret- muakájárólj hanem első ma- tem volna, hiszen kapcsolatban - — állok a Martonvásári Kutató Intézettel. Köztársasági elnökük. Losonczi elvtárs még földművelésügyi miniszter korában meghívott szép hazájukba. Az idei nyáron már úgy volt, hogy végre beválthatom ígéretemet. Es képzelje milyen balszerencse ért: mielőtt elutaztam volna.be- lázasodtam, megbetegedtem. Mi. gyarországi útjának terveiről is olyan sok szeretettel beszélt. Mivel is búcsúzhattunk volna hát el stílszerűbben egymástól, ha nem azzal, hogy viszontlátásra, Magyarországon! Podina Péter (Következik: Moszkva magyar hangja) I Bányaipari Szakszervezet titkára, a Békés megyei Szakszervezeti Tanács, az Orosházi Városi Szakmaközi Bizottság, a társvállalatok pártbizottságának, a bányaipari területi bizottság és a szolnoki vállalati szakszervezeti bizottság képviselője. A szakszervezeti bizottság beszámolója a párt IX. kongresszusának irányelveiből indult ki. A kongresszus — mint ismeretes külön fejezetben foglalkozott az olajipar dolgozóinak helyzetével. Ügy érezzük, a feladatoknak egy részét máris eredményesen végrehajtottuk. A szénhidrogén felhasználásában kedvező a fejlődéa A megyében is egyre nagyobb teret hódít a szénhidrogén felhasználása mind az ipari üzemekben, mind a magánlakásokban. A beszámoló ismertette a szak- szervezet feladatait, az új gazdaságirányítási rendszerben megnövekedett hatáskörét, az üzemi demokrácia helyzetét, valamint az alapszervezet termelést segítő tevékenységét. A szakszervezet érdekképviseletét azzal is bővítettük, hogy műhelybizottságokat hoztunk létre üzemünkben, s így még több embert tudunk bevonni a tervek megvalósításába, a dolgozók szociális és egyéb ügyeinek intézésébe. A titkári beszámoló mélyrehatóan elemezte az olajbányász dolgozók munkakörülményeit, lakás- és szálláshelyzetét. Azt, hogyan éltek a kapott kedvezményekkel, hogyan hasznosították az üdültetési lehetőségeket. Értékelte továbbá a szocialista munkaversenyt és a 38 szocialista brigád munkáját. Amint elhangzott: tavaly elértük a szocialista üzem címet. Az dén viszont az Élüzem címet pályáztuk meg, aminek elnyeréséhez minden tőlünk telhetőt megteszünk. Mihalovics János párttitkár Szezon előtt a zöldbabtermesztésről A Hűtőipari Országos Vállalat békéscsabai üzemében kétnapos tanácskozást rendeztek a zöldbabtermesztésről. Ezen Brezovszki László üzemmérnök és Bécsi Márton, a HOV főosztályvezetője tartott előadást a szezon előtti felkészülésről. Az előadók érintették a zöldbab termesztését, feldolgozását és az úgynevezett hűtőházi gyártási folyamatot. A • kétnapos értekezleten ötven termelőszövetkezeti megbízott vett részt. A megbeszéléseket tegnap, március 5-én délután befejezték. KIS-KECE LÁNVOM... Kodály emlékünnepség Medgyesegyházán Két ars poeticának beillő mondat Kodály Zoltántól: „Csak az a zene szólhat a néphez, amely a nép saját ősi zenei hagyományaiból nőtt ki.” „Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja.” Ezek az általános érvényű megállapítások szolgálhattak mottóul azon a nem mindennapi ünnepségen, amelyet Medgyesegyházán rendeztek Kodály Zoltán halálának évfordulójára. Nem mindennapi ez az ünnepség azért, mert Kodály úgy kötődik Med- gyesegyházához, mint (némi túlzással élve) Montevideóhoz. Tudniillik, egyik helyen sem járt, s csak munkássága, emlékének és szellemének ápolása inspirálta a medgyesegyháziakat ennek az im_ mar második Kodály-ünnepség- nek a megrendezésére. A zene mindenkié, a zene nem ismer határokat, Ugyanígy tarthattak volna hasonló emlékműsort a világ bármelyik országában . .. Az ősz hajú mester idén lenne 87 éves. Szülővárosának. Kecskeasztalon. Egymás után hangzanak fel a már jól ismert dalok. Ügy szárnyal föl az ének, hogy megremegteti a színpad tétova függönyét. A Vidróczki híres nyája csürög-morog a Mátrába .., Lenn a művelődési ház sötét nézőterén csillogó szemű gyerekek, ünnepélyes felnőttek (főként papák és mamák), és az első sorokban fejkendős, ráncos arcú nénikék ülnek. Nincs protokoll, nincs ülésrend, nincs beprogramozott menetrend, nincs ünnepi beszéd. Csak a zene, csak a dal... A zene mindenkié. És ez nemcsak jelszó, hanem hitvallás is. A mesteré és mindazoké a lelkes, éneklő gyerekeké, akik Kodály Zoltán tiszteletére álltaik fel egymás után a dobogóra. Medgyesegyhá- zán szeretik és éneklik a magyar népdalt, s F. Kocsis Klára zenetanárnő jóvol tálból kultuszt csináltak Kodály Zoltán művészetének, amely a vokális zene reneszánszához visz. Mert Kodály voA kecskeméti kamara kórus énekei. mernek ifjú zenerajongói jöttek el, hogy virágaikkal tisztelegjenek iskolájuk névadója előtt és produkcióikkal színesítsék a med- gyesegyházi iskolások műsorát... A színpad egyszerű. Középen feketefehér Kodály-portré, alatta egy talapzaton virágváza. A szereplők abba tűzik be apró hóvirágcsokraikat. Gyors egymásutánban lépnek színpadra a gyerekek. Van, aki sípot faragott, van, aki furulyát készített. Első hangszerük. Mások albumot állítottak össze Kodály életéről vagy pedig a nagy emlékű népdalgyűjtő-körút egy-egy állomásáról. Szaporodnak az emléktárgyak a színpad előtti kális ihletésű, énekfogan ualású komponista. A kórus szerepe oeuvre-ben kiemelkedő. A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola hetedikesei még emlékezn ek a mesterre. Járt náluk, együtt énekelt velük és most ők jöttek el Békés megyébe, hogy a medgyesegyházi éneklő fiataloknak adják át a mester személyes varázsának ih- ietettségét. A kép alatt, a sok virágtól már szinte kicsordul a váza, de a dal csak száll tovább: Kis-kece lányom, fehérbe vagyon ... Brackó István (Fotó: Esztergáig Keve)