Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
március M. 5 Vasárnap Villanások Köti Kálmán harcaiból 1 Tanácsköztársaság Békés megyében Szociálpolitikai tervek, intézkedések A MUNKÁSOK betegség- és balesetbiztosítása szinte a nullával volt határos a Tanácsköztársaság létrejötte előtt. „A burzsoá csőit a nép munkával segített volna. Sajnos, ez is csak terv maradt. A GYULAI városi tiszti orvos állam szívtelenségét talán mi sem I sürgette március 22-én a járvány- jellemzi jobban, mint az utcasarki kórház helyének kijelölését, mivel koldus, megrokkant hátú, reszkető már hagy máz és kolera megbete- kezű öreg munkás, aki egész éle- gedés volt. tét mások szolgálatában töltötte, (Tudósítónktól) H Tanácsköztársaság kikiál- tásának 50 éves évfordulója alkalmából újabb elismerésben részesültek az egykori harcok Bucsán élő tagjai. Köti Kálmán elvtárs, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, Gyurik András és Oros Sándor pedig Tanácsköztársasági emlékérmet kaptak. A kitüntetettek közül ezúttal a legidősebbel, mindenki Kálmán bácsijával ültünk le múltat idézni, melyeknek sodrából Kálmán bácsi négy év kiadás börtönnel is kivette a részét — Miért zárták be annak idején? — hangzik első kérdésem. — Azért, mert száz mázsa búzát és húsz hízott sertést osztottunk szét társaimmal az éhezők között, az akkori Springer báró vagyonából. Olyanok kaptak ebből, akiknek családtagjai vérüket és életüket áldozták a csatatéren az urak érdekeiért — De ezzel még nem volt „bekötve” — ahogy mondani szokás — folytatja a nehezére eső beszédet, megtört hangon. — A börtönévek után 27 alkalommal álltam Horthy bírósága előtt, különböző koholt vádak miatt E hhez a gondolathoz érve, mintha gyorsabban peregne a szó, s már fel is idéződnek a Debrecen mellett töltött Lenke® Konrádot, a KPVDSZ Napsugár Bábegyüttes ismert vezetőjét munkahelyén, Békéscsabán, a Megyei Művelődési Házban kerestük meg. _ Igaz, hogy valami újjal akar. nak előrukkolni a napsugarasok.? __ Igaz. Oj darabbal lépünk a k özönség élé, ami persze egymagában nem lenne eredeti produkció. Érdekessége, hogy előre felvett dialógusokra és hangkulisz- szákra reagálva mozgatják bábművészeink a figuráikat Nekik tehát nem kell szöveget tanulni és hangsúlyra, kiejtésre ügyelni, „csak” a dialógusokra, végszókra, zörejekre és ily módon több energia, játékkedv jut a bábok mozgatására, megelevenitésére. Hasonló ez a csabai bábfesztiválokon már látott marionett-játék menetéhez. A marionett-figurákat mozgatók sem mondanak szöveget helyettük ezt külön dialógisták csinálják, és magnóról tolmácsolják. — Miről szól a darab, !d a szerző? — Egy alkalommal egy cseh bábos kollégám vetette fel az alapötletet és örömmel fogadta, mikor mondtam, hogy szeretnék darabot írni belőle. Meseparódia, felnőttek részére. A címe a Hói volt, hol nem volt... általános mesekezdet fordítottja, visszája: Nem volt és nem is lesz. Szöveges, zenés produkció. Szeretném, ha a tartalmát a premieren ismerné meg a közönség. — Kik mondták magnószalagra a szöveget? — Ez külön plusz-érdekessége a produkciónak. A Békéscsabai Jókai Színház művészei vállalkoztak a dialógusok szalagra mondására, vagyis bábjátékunk szövegrészének művészi tolmácsolására. Mondanom sem kell, hogy remekül sikerült. A színművészek örömmel vettek részt a részükre Újszerű feladatban. napok 1944-ben, amikor Veres Péter íróval és Szobek András nyugalmazott országgyűlési képviselővel ásták a raj vonalat A felszabadulás után különböző alkalmi munkákból élt jóidéig a héttagú család, mindaddig, míg be nem lépett a község első közös gazdaságába, melynek súlyos agyvérzéséig tagja is maradt Az idő közben eltelt A gyerekek kirepültek. Közülük Árpád a színészet világát választotta élethivatásául, s jelenleg a Debreceni Csokonai Színházban lép naponta a közönség szigorú ítélőszéke elé Túl a hetvenen, élete párjával együtt maradva mind a mai napig Természetszerűleg adódik ilyenkor a kérdés: — Miben látja élete értelmét egy küzdelmes és kegyetlen sors után, mely talán a harcok áraként is tehetetlenné tette élete öreg napjaiban? ély és hosszú csend után, A "*■ keresve az ünnepélyes, de meggyőződésből fakadó szavakat, egyértelműen éa világosan hangzik a felelet, melynek utolsó szavait már a könny színes fátyla szövi át: — Szép volt, ha nehéz is. Nemcsak magamért tettem, s ez teszi felejthetetlenné. Szilárd A cl ám Tehát nincs messze az idő, amikor plakátok hirdetik a városban az előadást: „Nem volt és nem is lesz” címmel. Azaz mégis lesz! & még adódik valami különleges ebben az esztendőben? — Hat évvel ezelőtt rendezte az amatőr bábjátszók világszövetsége, az UNIMA Karlovy Vary- ban, az ismert nemzetközi üdülőhelyen a bábegyüttesek első fesztiválját, melyen mi, napsugarasok az elsők közt végeztünk. Idén Prágában lesz ez a nemzetközi erőpróba. Minket is meghívtak. Ü. R. mire ereje elfogyott, a munkaadó kilökte az utcára, koldusbotot nyomott a kezébe, létét az emberek irgalmától teszi függővé”. A proletárdiktatúra, amikor a betegség- és balesetbiztosítás terén intézkedéseket hozott, a munkásosztály évtizedes követeléseit, szívós harcának óhajtott törekvéseit teljesítette. A megyében egyes városok már a Tanácsköztársaság előtt lépéseket tettek a közegészségügy rendezésére. Február 25-én Békéscsaba memorandumban kérte egy közegészségügyi intézmény alapítását A főispán javasolta, mivel Csaba város lett, 120 ágyas városi kórház fejlesztését A PROLETÁRDIKTATÚRA számos rendelettel igyekezett megjavítani a közegészségügyet. Egyes direktóriumok központi programként kezelték ezt a kérdést Pl. a nagyszénási direktóriumnak külön közegészségügyi programja volt, amelynek legléségi orvos feladata ingyen ellátni a betegeket, amiért 900 korona fizetést kap. Mindez az idő rövidsége miatt csak program maradt A békéscsabai direktórium április 11-i ülésén foglalkozott a közkórház bővítésének ügyével. 250 ágyasra szerették volna berendezni meg egy güműkóros pavilonnal bővíteni. A szükséges telket kisajátítással akarták megszerezni, készpénzzel az állam segített volna, a város biztosította volna a szükséges téglát és kaviA Tanácsköztársaság szociál- és egészségügyi politikáját az az elv séges testi fejlődését biztosítani. Azokon a helyeken, ahol arra lehetőség volt, szorgalmazták a közfürdők létesítését. Gyulán, Csabán, Szarvason. Mind a fiatalok, mind a felnőttek érdekében a direktóriumok biztosítani akarták a sportolás lehetőségét. Orosházán a Munkástestedző Kör kérte a tanácsot, hogy a vásárteret engedje át sporttelepnek, melynek célja: „a munkásokkal a sportot megkedvelteim, őket a kocsmától, kártyától, a züllött élettől elvonni”. Az orvosok a Tanácsköztársaság alkalmazottai lettek, a kórházakat szocializálták. Békéscsaba Egészségügyi Nép biztossága az orvosok munkáját kommunizálni akarta, tervei szerint az összes orvosok a Tanácsköztársaság alkalmazottai lesznek, akik az államtól fix fizetést kapnak. Ez is csak terv maradt, nem kísérelték meg megvalósítani az idő rövidsége miatt. Egyes orvosok megértették a proletárdiktatúra szociálpolitikáját. Felismerték, hogy fő feladatuk embertársaik segítése. doktor Szarnék Oszkár csabai fogorvos azt javasolta, hogy vezessenek be ingyenes fogorvosi rendelést a munkásoknak. A direktórium foglalkozott a javaslattal, külön lakást akart erre a célra biztosítani, megvalósítani ezt a tervét sem tudta. Gyulán doktor Sándor Jakab kórházi alorvos a kommün alatt a közkórházi gondnokkal egyetértésben ingyenes ambulancia berendezését szorgalmazta. Az igazr gató főorvos ellenezte a tervet, de ők tovább ragaszkodtak hozzá. Mindketten mindvégig támogatták a Tanácsköztársaságot. A bukás után az alorvost megdorgálták. A GONDNOK, Smidt Gyula messzemenően támogatta az alorvos elképzelését, ö maga az ápoló I nővérek eltávolítását vagy világi O munkásnőkké való átszervezését követelte. Csak szervezett munkásokkal volt hajlandó dolgozni. A gondnokot a Tanácsköztársaság leverése után azonnali hatállyal elbocsátották. , A gyulai kórház vezetősége nem volt ilyen haladó gondolkodású. Igyekeztek ragaszkodni a régihez. Április 4-én a Katonatanács panaszt emelt, hogy a „helybeli köfc- kórház nem akar olyan álláspontra helyezkedni, ami a szociális rendnek és követelménynek megfelel”. Az orvosok és apácák jobbat ettek, az orvosok továbbra is magas egyéni honoráriumot szedtek, mindez nem volt összeegyeztethető a szocialista egyenlőséggel. A Megyei Tanács Direktóriuma intézkedéseket próbált tenni, hogy a közkórházi betegápolás egységes legyen az elhelyezés és élelmezés tekintetében. Az ápolási díjakat is igyekezett egységesen megállapítani. A NÉPJÓLÉTI politika legnagyobb vívmánya volt a dolgozók általános betegségi és baleseti biztosításának széles körű kiterjesztése. Magyarországon a Tanács- köztársaság előtt ilyen alig volt „A proletár egészségével a burzsoá állam csak nagyon kevéssé törődött. A betegpénztárak nem voltak elég vagyonosak, hogy elegendő orvost tartsanak, nem Is fizethették elég jól orvosaikat, úgy, hogy a szegény ember bizony csak gyenge orvosi kezelésbe részesült”. A megyében a Tanácsköztársaság alatt egyes helyeken alakultak olyan szervezetek, amelyek külön a baleseti- és betegségi biztosítással foglalkoztak. Ezt a biztosítást nemcsak a munkásságra, hanem a földművelőkre is ki akarták terjeszteni. Aránylag ez a biztosítási rendszer igen magas színvonalú lett volna. Baleset folytán munka- képtelenné vált dolgozó 4800 koronát kapott. Részleges munkanélküliség esetén ennek bizonyos hányadát, „hogy mennyit, azt kizárólag dolgozó társai állapítják meg”. A betegsegélyezés egy évig tartott. AZ ELKÉPZELÉSEK, a tervek arra engednek következtetni, hogy a proletárdiktatúra állama ezen a téren is sokat akart tenni a dolgozók érdekében. (Folytatás következik) Dr. Lovász György Rejtvény-tavasz, 69 12. rejtvényünk: Jancsó Miklós nagy vitát kiváltó filmjének egyik jelenetét láják a képen. Kérdésünk: mi a film címe? Rejtvény tavasz, 69 12. 1969. március 30. Prágai szereplésre készül a Napsugár Bábegyüttes vezérelte, melynek lényege: a szonyegesebb intézkedései a követ- kezők lettek volna: a kastély cialista társadalomban legfőbb ér- atalakitása közkorhazza ea mel-1 téfc az ember. Igyekezett a tárhatalom, a gyermekek prole- i ' * í **-! "fill XáSSjí“ ^ ' ' A korinán- te;ató!»ít Aí B&vesÜ mH’sAromám' kmmum& pád «, e* • . TBnác^kSsIéfSUsÉ^ A Magyar áW Si** > > - j- «te« .* ( ** « ' ' • 0 Ili , 1. aki j |SfUSíákŐJ iá; J ' v- • - .,.S w.va íeípusiaínwiag Stőgss, yagy'a «£&» Wttem m, IwMm M*wte«*i aki rabéi A bSoM a Srvrads*»; im pndeijnestiö m, iása tik». ? i >: ÁXi «testes ti*il # tiíalűj» vagy ; tenefc eíkcfeásávai íOűOÖ koronáig ssrj&Oft«© Ak? vem» kai* S ÜaíetR r“ ' " ^ Ytizzzt és ÚOm katkSMÖjfi A bűnösök f«m ä Felhívás a Tanácsköztársaság kikiáltása után.