Békés Megyei Népújság, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-24 / 45. szám
Szlotta István ^Önvizsgálat Vajnai László: Nem is tudom Csillogó fenyőfa-díszeit a világnak, magamra aggatom, magamra aggatom, aztán leszaggattam. Különben rend van bennem. Rend és nyugalom: s a szelíd kék ég alatt szállnak higanyfehér csészealjak, vé alakban, mint a darvak, s engem keresztre feszítenek körmönfont fogalmak. — Egyébként meglehet, hogy elveszítettelek. Elveszítettelek? — Nem is tudom. Különben rend van bennem. Rend és nyugalom: j a dfibőgő tér is csendes, csak kimarjult szívemet rombolja, nyugtalanságom erupciója. Remegek — belül, ahogy télben a telefonkábel remeg; Elhagytál? Nem! Az nem lehet! — Vagy mégis? — Nem Is tudom. Nem is tudom. Nem is tudom! VÁRÓTEREMBEN Különben rend van bennem. Rend... és nyugalom. Az egyik sarokban fiatalok; lányok, fiúk filmről vitatkoznak. — Micsoda hülyeség, úgy sneretni a nőt, hogy folyton birkózik vele. — Meg azok a halában unalmas snittek! A jópofa rendező másfél órán át képes bonyolítani a semmit — Adnak a filmnek egy fcassa címet, az ürge harap rá é* ugrik a napi zsebpénze mozira. A kislányt is vinni kell utóvégre, tökmag. — Én nagyon bírom a rólunk szóló sztorikat, na, de ilyent? Te például, képes lennél olyan süket szerelemre, mint a főszereplők? És a szakma még nyilatkozni mer, hogy fellendülőben a magyar filmgyártás! — Mennyiségileg igazuk van. De kevés a jó dobás. — Annál többet dobnak ki as ablakon. Némelyik film milliókba kerül, apafej! Ha nem az államtól kapná a dohányt, hanem magának kellene összeguberálni, bezzeg nem kísérletezgetne a rendező velünk, a nézőkkel. — Legszívesebben agyoncsapnám a gyártásvezetőt! — Én a vágót szabdalnám miszlikre, amién az unalmasat még unalmasabbá ollózta. — A rendezővel kellene elbánni! Lenyakaztatnám a filmgyár udvarán! — Az te büntetés? Egy nyissz és már nem szenved. Inkább gályarabságra ítélném. Vacsora helyett az árbochoz kötözve kellene végignéznie művét, többszöri vetítésben! Vagy száműzném ide és meghívnám egyik filmklub vitaestünkre. A váróterem másik sarkából felhajtott gallérú férfiú tartott feléjük. Járásán, egész magatartásán látszott a letörtség. A fiatalokhoz érve, mélyen meghajolt: — Száműzetésem valóság. Itt vagyok. Itt döbbentem -á, hogy cukrászinasnak kellett volna mennem. Rendelkezzenek velem; öljenek meg, füstöljenek fel... Fiatalságunk alapjában véve roppant jószívű, legnagyobb ellenségének is kedvesen megbocsát, ha érzi, hogy érdemes rá. Nyomban maguk közé ültették a szám- űzöttet és összedobtak neki egy skót viszkire valót. Űj Rezső Sarusi Mihály: . VERS nem tudom elhinni hát újra tavasz lenne újra itt lesz a nyár fürdőnadrágban sétálhatok a bulvárokon hullámlovakon vágtathatok a legközelebbi kikötőig az első utamba kerülő tenger-bőrű sugár-szemű lányig Emberek a jászol alatt... Csoör István novellája A kőműves az őrhöz járdáját javította. Az ács a tetőn a cserepeket rakta őt és fütyült. A kőműves dudorászott magában és csak akkor szívta meg a fogát, ha az ács félrement a hanggal. Felpislantott 0 tetőre, mire az ács abbahagyta a fütyülést és a komája felé kiáltott nagy hanggal: — Csudaszép, mi? — Az... Éppen most csukta be az ajtót a háziasszony ... Arrább farolt a léceken az ács és úgy dörmogött vissza: — Holnap majd kottát hozok... A zsaludeszka közé verte a betont és nem szóltak egymáshoz csak akkor, amikor megjött a gátőr, poros bakancsban, vállán kapa és a kapanyélre fűzött demizsonnal. A kapát a léc. kerítésre akasztotta, a fonott üveget meg letette az ágas mellé. Keze fejével végigdörzsölt a homlokán és az üveg felé bökött: — Húzza megl A kőműves a gátőrre nézett, onnan az üvegre: — Petró? — Annál sokkal komi- szabb... — Vitriol? — Szénkéneg... Az ács is lekiabált a teáról: — Komám, ha adnak, vedd el... — Neked hagyom... Hátha szebben fütyülsz... — Nem vagyok ürge... Egy törött cserepet úgy suhintott le a tetőről, hogy közelükben szilánkká ment széjjel. Utána nxúr a gátőrnek kiáltott: — A patkányt nem öli? Csak az ürgét? A gátőrben megállta bicska. Erre még nem gondolt, pedig nagyon elszem- telenkedtek a patkányok az istállóban. Valamelyik nap is, a szénatartó rácsán ült egy hosszú farkú és csak akkor inait el, amikor odavágta a vasvillát. Tavaly meg a kismalac fülét rágták meg. Akkor hozott patkánymérget. Kolbászba csomagolta, de a kutya ette meg... Felkiabált az ácsnak: — Délben megpróbáljuk... Evés előtt indultak neki hárman. Elöl a gátőr, utána a szalmahajú ács és a végén a kőműves malteros, karima nélküli kalapjában. Az istállóban a tehén túr. kált a jászolban, a két ló nézte a falat és a három embert. A kisborjú is felkapta a fejét és fektéből felpislantott és nem tudta, hogy minek hasal a jászol alá a hosszú derekú ács, és minek kuporodik mellé a két ember. Azt is hallotta, amit az ács nyöszörgőit ki a jászol alól: — Annyi a lyuk, mint a szitán.. I — Lát jól? — Nem nagyon... — Hozzunk lámpát? — Meg maltert...! Kibújt az ács a jászol alól, a szalmát leseperte a hasáról és úgy intézkedett, mint aki kijárta már ezt az iskolát is: — En bespriccelem « szénkéneget... A koma bemalterozza a lukat, a gátőr kartárs meg tartja a lámpát... Holnapra e0V patkány sein lesz.., Pedert a bajuszán a gátőr és ment a lámpáért. A kőműves vederben hozta a maltert, a szalmahajú ács biciklipumpával tért meg. Teleszívta a pumpát és a jászol alá hasalva befújta az első adagot. Nyomában a kőműves a vederrel és a simítóval, és a megmérgezett járatokat ügyesen kente be. A lovak jászolja alatt kezdték és úgy haladtak tovább a szénatartóig, onnan a tehénhez. Fintorgatta a tarka az orrát egy keveset, a borjú is prüszkölt, a lovak csak hegyezték a fülüket és sandán nézték a három ember mesterkedését. Hason fekve is beszélt az ács, alig győzték a válasszál: — A szénkéneg mit csinált bent? A gátőr féloldalra dőlt, könyékre támaszkodott és úgy tartotta a lámpát, nehogy szikrát fogjon a szalma} Pardi Anna versel: Ifjúság Míg kölcsönadták a szívveréseket is, az volt az ifjúság, a vad ‘uízű folyó, hová beépültek a városok, az országutak, célok és remények, az volt az ifjúság, a nyár tűzvonalaiban kivédhetetlen ragyogó évek tajgáin örök életű virág, a tűz kémiai összetétele magyarázat nélkül; az volt az ifjúság. HÉTKÖZNAPOK Forma, tömeg, fény, vonal, vonzás naplementék és napfelkelték hetek, állapotok, válságok, elvarázsolt«ágok hirdetmények, nagyváros, körforgalom szokások szertartásai, általánosított felfedezések csend súlyos agya, forgószél gépezete irány a négy világtáj önmagunk felé. Gyúró István Építkezés — Gázt, ködöt, amiből elég nekik egy szippantás... — Ha nem szippant? — Ha esze van, elszalad... A kőműves mást gondolt: — A kutya jobb ... — A poefogó? — Bebújik utána, bent olyan ribilliót csap, hogy behallatszik a faluba is... Kihozza mind, még a cseci- szopót is.. .Ügy rakja sorba, mint a koma a cserepet ... Az ács másképpen is tudta: — Szokták náddal is... — Az milyen? — A régiek csinálták.. ■. Megfogták és felfújták... Olyan vastag lett a hasa, mint a labda... A lába alig érte a földet, de valahogy elgurult a lyukig, de abba már nem tudott bebújni... Nyavíkolt a szerencsétlen olyan lélekveszejtő hangon, hogy a fészekben a család apraja-nagyja világgá szaladt ... Ha visszamerészkedtek, újból kezdték... A kőműves bekent egy járatot, amibe egy fél téglát is tett. Körülsimítgatta és kúszott a jászol alatt az ács után. Míg a koma spriccelt a pumpával, okosította: — Lehet borssal is... —• Azt hogy kell? — Apróra tömi... — Beleszórni a lyukba? — Nem, hanem téglára... — Nem értem... — Beszórod a téglát, a cickány megszagulja... Nagyot tüsszent és beleveri az orrát... Egy kicsit megszédül és addig megfogod... Az ács visszanézett a komájára és úgy mutatott a jászol alja, hogy világosabb lett, mert annyi szikra pattant ki a szalmahajú szeméből. Nyelt, megköszörülte a torkát és visszatrom- folt: — Sónál is szokás .;. — Téglára szórod? — Nem... Megfogod és besózod a farkát... Másodszorra már nem hagyja magát... A gátőr farolt a lámpával a tehén alatt: — Tavaly gipsszel próbáltam ... Moslékba kevertem ... — Megették? — Az utolsó morzsáig... — Kevés volt benne a gipsz... — Negyednapon tisztán kapták, kicsi cukorral... — Megkötött bennük? — Nem, mert másnap sorban ültek a vályú mellett, alig várták az újabb adagot... Az utolsó lyuknál történt a baj. Annyi csak, hogy a gátőr lámpaüvegen beletüsz- szentett és lecsapta a lángot. Elaludt. Gyufát kotorászott elő és meglángoltat- ta a belet... Abban a pillanatban nagyot dörr ént valami. A gátőr a tehén alá esett, az ács úgy szorította a kőművest a jászol gerendájához, hogy recsegett az oldalbordája. A konyhában az asszony lisztes köténybe törülte a kezét és szaladt az istálló felé. Akkorra már kikecmeregtek az emberek az eresz alá és a gátőrön nevettek, akinek a fél bajuszát elvitte a huzat. Tudták, hogy jó a só is, a bors is, náddal is lehet, gipsz is kitűnő, mert egyik sem robban, csak a szánké- ueg...
