Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-21 / 16. szám
a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja 1969. JANUÁR 21., KEDD Ára 80 fillér XXIV. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM A Szojuzok győzelme Az űrkutatás a legutóbbi hónapok folyamán nem szűkölködött nagy fontosságú eseményekben. Elegendő a Hold kutatására indított szovjet automatikus űrállomások sikeres visz- szahozatalát, az amerikai Apollo—8 Hold körüli útját és a legújabb szovjet Venus-rakéta- párost említeni. A szombaton sikerrel véget ért Szojuz űrkísérlet ugyancsak az űrkutatás kiemelkedő jelentőségű eseményei közé tartozik. A Szojuz-űrhajók jellemzője, hogy — mint a mostani kísérletben is láttuk — két vagy több példányuk összekapcsolható, s ilyen módon valóságos „űrhajóvonatok”, lényegében űrállomások állíthatók össze. Az összekapcsolásra szolgáló mechanikai rendszeren kívül a művelet végrehajtásának ellenőrzését szolgáló televíziós kamerák vannak a testre szerelve. A két űrhajó-összekapcsolás, amelynek most a kozmovízió jóvoltából az egész világ szemtanúja lehetett, rendkívül bonyolult feladat. A randevúzó mesterséges égitesteket ugyanis minden tekintetben azonos pályára kell juttatni. A találkozó pályát a földi irányító állomásokon, valamint az űrhajó fedélzetén elhelyezett számítógépekkel állapítják meg. A számítógépek rendkívüli pontossággal meghatározzák a randevú-manőver minden egyes fázisának helyét és idejét, s a két test egymáshoz vezetésének irányítási műveleteit ennek a menetrendnek megfelelően vezétik le az űrpilóták. Az asztronautika történetében most sikerült először két pilótavezette űrhajóval a randevúmanőver magasiskoláját, az űrhajók úgynevezett dokkolását, rendszereik összekapcsolását bemutatni, s az első kísérleti, Föld körül keringő, emberlakta űrállomást megteremteni. Ez az eredmény már egymagában is kiemelte volna a mostani űrrepülést a sok száz űrkísérlet sorából. De egy másik kiváló teljesítménynek is tanúi- voltunk. Ebben a kísérletben szálltak át legelőször űrutasok az egyik űrhajóból a másikba. Talán felesleges hangsúlyozni, hogy milyen nagy a jelentősége az ilyen manővernek akkor, amikor egy bajba jutott űrhajót kell a mentésére indított egység személyzetének segítenie. E művelet sikere előrevetítette azt a közeljövőt is, amikor Földünk körül jól felszerelt állandó űrállomások — vagy ha úgy tetszik — űrhajótámaszpontok keringenek, melyek a tudományos kutatásokban a nagyobb lélegzetű űrvállalkozásokban űrhajós-kiképzésben, mentési és szerviz-feladatok ellátásában játszhat döntő szerepet A mostani kísérlet megerősíti a józanul gondolkodó asztronautikai szakértők álláspontját: a szovjet és az amerikai űrprogramok — különösen ami a Holdutazást illeti — módszereik és ütemezésük tekintetében egyaránt gyökeresen különböznek egymástól. Hadd mutassunk rá végül arra, hogy a kísérletben részt vett űrhajók elnevezése egyszersmind szimbólum is. A Szojuz név magyarul szövetséget jelent. Az ilyen típusú űrhajók nem egyedül hajtják végre programjukat, hanem egymással szövetségben. És egy ilyen szövetségben végzett űrkísérlet eredményét üdvözli most a világ. Nagy István György Ismét republikánus elnök a Fehér Házban Hétfőn Washingtonban ünnepélyes keretek között iktatták be hivatalába Richard Nixont, az Egyesült Államok 37. elnökét. Nixon az amerikai törvényhozás épülete előtt felállított emelvényen. Earl Warren főbíró kezébe tette le a hivatali esküt, amelyben ígéretet tett, hogy „fenntartja és megvédi az Egyesült Államok alkotmányát”. Az eskütételen jelen volt Johnson is. A távozó és az új elnök együtt érkezett a törvényhozás épületéhez a Fehér Háztól, ahol előzőleg rövid megbeszélést- folytattak. Nixon előtt tette le a hivatali esküt alelnöke, Spiro Agnew volt marylandi kormányzó. A beiktatással kapcsolatos; ünnepségek már szombaton megkezdődtek, különböző fogadásokkal, díszelőadásokkal. A vasárnap legjelentősebb eseménye mintegy tízezer amerikai békeharcos nagyszabású tüntetése volt a vietnami háború ellen. Az amerikai történelemben első ízben került sor ári. ra, hogy az új elnöki hivatalba lépését ilyen megmozdulás tegye emlékezetessé. A rendőri szervek nagyszabású biztosítási intézkedéseket hajtottak végre az új elnök védelmére, az ünnepségek rendjének fenntartására. A washingtoni rendőrségen, a titkosszolgálat és az FBI ügynökein kívül több más városból is a fővárosba vezényeltek rendőrségi szakembereket és a nemzeti gárda néhány egységét is készenlétbe helyezték. Nixon eskütételére a törvényhozás épülete előtt, golyóálló üvegfal mögött került sor és hasonló fal védte az új elnököt a Fehér Ház előtti emelvényen is, ahonnan a felvonulást nézte végig. A Nixon-kormány elvben már hétfőn hivatalba lépett. A szenátus illetékes bizbttságai Nixon 12 miniszterjelöltje közül 11 jelölését már előre jóváhagyták. A beiktatási ünnepségre hideg, szeles időben került sor. A felvonulási útvonal mentén ennek ellenére hatalmas tömeg szorongott. A rendőrség utasítására az útvonal mentén fekvő épületekben mindenütt rendőrök, nemzeti gárdisták ezrei vontak kordont, az épületek tetején a titkosszolgálat és az FBI ügynökei helyezkedtek el fegyveresen, s még a csatornanyílásokat is ellenőrizték Az egész ünnepséget a levegőből helikopterekkel figyelték. Megnyílt a pályaválasztási kiállítás Január 19-én, vasárnap délelőtt Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban mintegy 80—100 érdeklődő részvételével ünnepélyes keretek között megnyílt a már hagyományossá vált pályaválasztási kiállítás. Megnyitót dr. Sebestyén József, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője mondott. A pályaválasztási kiállítás anyagát az ipari tanulók által készített vizsgamunkákból, tablókból és képekből állították össze. Egy része a Munkácsy Mihály Múzeumban került bemutatásra, itt kapott helyet az építőipar — ezen belül a víz-, a gáz-, az ács-, az állványozó, a kőműves és egyéb szakmák —, a vasipar, többek között a géplakatos és köszörűs szakma, valamint a villamosipar. A kiállítás másik részét a KISZÖV bemutatótermében láthatják az érdeklődők. Itt elsősorban a szolgáltatóipart mutatják be. A kiállítás anyagát a pályaválasztási tanács és a békéscsabai iparitanuló-intézet, a KISZÖV és a KISZ közreműködésével állította össze. Nem „Hong Kong-i" influenza a meghűlés — Äz egészségügyi dolgozók felkészültek — Szaporodnak a szezonális megbetegedések A KÖJÁL vezetőinek tájékoztatója Az úgynevezett szezonális megbetegedések ezen a télen sem kerülték el megyénk lakosságát. Bár a múlt évben nem történtek súlyos járványos megbetegedések, a szokásos, évszak okozta betegségek mégis előfordulnak.. S mivel az utóbbi hetekben elég sok szó Ezerszáz bizalmit, 27 munkahelyi, 96 kerületi, 47 önálló szakszervezeti bizottságot és 17 szakszervezeti tanácsot választanak a MEDQSZ Békés megyei tagjai Az SZMT elismerő véleménye Jelentős szakaszához érkezett a MEDOSZ-hoz tartozó alapszervezetek élete. Mint ismeretes — mondotta Sarnyai Ferenc megyei titkár — a MEDOSZ valamennyi szervezetében ebben az esztendőben újjáválasztják a bizalmiakat, a munkahelyi, kerületi, az üzemegység!, a szakaszmérnökségi és az építésvezetőségi szakszervezeti bizottságokat. Ezek mellett megválasztanak 47 önálló szakszervezeti bizottságot és 17 szakszervezeti tanácsot. Nyilvánvaló, hogy a vezetőségek választása idején megélénkült a szakszervezeti munka. Decemberben, amikor a jelölő bizottságok és a mandátumvizsgáló bizottságok választása szerepelt a taggyűlések napirendjén, rendkívül jó volt a látogatottság. Ma is azt tapasztalják, hogy a mezőgazdasági üzemek dolgozói érdeklődnek és tevékenyen részt vesznek érdekvédelmi szervük és a MEDOSZ funkciósainak választásában. Ez a munka január 2-től tart. A bizalmiak választása 80 százalékban már befejeződött. Most már előtérbe került a különböző munkahelyi, kerületi és a többi választott szerv munkájának értékelése, a jelölő bizottság javaslata alapján ezek megválasztása. A Szarvasi Állami Gazdaságban (Örménykút, Káka, Rózsás kerületben), a Békési Kosáripari Vállalat 2. számú telepén és máshol már be is fejezték a bizalmiak választását. A mezőgazdaság szervezett dolgozói összesen 170 helyen ülnek le tanácskozásra, hogy 1100 bizalmit válasszanak. Ezt a munkát február 10-ig megyénk egész területén befejezik, majd ezután következik a szakszervezeti tanácsok, ezen bedül a vállalati szakszervezeti bizottságok választása. A szakszervezeti tanácsok új színfoltjai a szervezeti életnek, mivel a legutóbbi választás alkalmával először kerültek a mozgalomba. Feladatukat — mondotta a megyei titkár — jól látták el. Ezzel magyarázható, hogy a mostani választások során nagy figyelemmel kísérik mindenhol a szakszer vezeti tanácsba választottak személyét. A szakszervezeti tanácsok nagyobb üzemekben működnek. Legkisebb taglétszáma: huszonöt. Közülük választják valamennyi helyen az 5—13 személyből álló vállalati szakszervezeti bizottságot. A MEDOSZ különböző gyűlésein előtérbe került a termelést segítő tevékenység, a munkaverseny, a szocialista brigádmozgalom és a vállalati tervezésben való részvétel, továbbá az érdekvédelem, a sport- és a kulturális munka. v Ezzel az igen nagy jelentőségű eseménysorozattal párhuzamosan készítik valamennyi mezőgazdasági üzemben az 1969—1970-re szóló kollektív szerződést. A mezőgazdaság dolgozói jelentős vívmányokat értek el az utóbbi években. A Békés megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál megteremtették az alapját a munkaidő csökkentésének, a 44 órás munkahét bevezetésének. A többi üzemben a nyolcórai napi munkát évi átlagban biztosították. Több helyen erőfeszítéseket tesznek az állattenyésztésben dolgozók nyolcórás munkabeosztására. A Mezőhegyesi Állami Gazdaságban többek között bevezették a két műszakot. Az SZMT legutóbbi ülésén elismerően nyilatkozott a MEDOSZ vezetőségválasztásának munkájáról, s arról a sokoldalú erőfeszítésről, melyet ebben a szakmában a dolgozók érdekvédelméért eddig tettek. esik a lakosság körében az úgynevezett „Hong Kong”-i influenzáról, tájékoztatást kértünk a Közegészségügyi-Járványügyi Állomás vezető főorvosaitól a jelenlegi „szezonális” megbetegedesek- ről. Dr. Maurer József igazgatófőorvos, dr. Ferdinándy Kondné laboratóriumi főorvos és dr. Im- zsányi Laura osztályvezető főorvos adott ezzel kapcsolatosan tájékoztatást. Az influenza-járványról elmondották, hogy jelenleg megyénkben még nem tapasztaltak „Hong Kong”-i megbetegedést. Sőt. hazánkban és a szomszédos órszá gokban sincs a járványnak nyoma. Ettől függetlenül várható, hogy lesznek nálunk is megbetegedések. Jelenleg sokan azt hiszik, amikor meghűléses betegséget kapnak (nátha, köhögés, légúti megbetegedés). hogy elérte őket a járvány. Erről jelenleg szó sincs. Csupán kisebb panaszokat okozott sok embernél a hőin~ gadozás. — Miből ismerik fel az emberek az influenza-járványt? ’— Lefolyása általában magas lázzal jár, amit nehéz „csillapítani”. Ezenkívül végtag- és izom- fájdalmakat érez a beteg, közérzete pedig elesettséget „mutat” — mondották többek között a főorvosok. Figyelmeztettek arra is, hogy idős és legyengült szervezetű embereknél, valamint gyerekeknél súlyos kimenetelű is lehet a megbetegedés. — Milyen az egészségügyi szervek felkészültsége a tömeges megbetegedés esetére? — Az egész országban, így a megyénkben is felkészültek az egészségügyi dolgozók arra, hogy ha hozzánk ér a járvány, megfelelően tudják gyógyítani a betegeket — mondották köbbek között. — Jelenleg a veszélyeztetettek védőoltásban részesülnek. Elsősorban azokat vettük figyelembe, akik a foglalkozásuknál fogva ki vannak téve fertőzésre, valamint gyerekeket, legyengült szervezetű embereket. Mindezt természetesen önkéntes alapon! — Lehet a Hong Kong-i influenza-járvány ellen védekezni? — Természetesen! Elsősorban megfelelő öltözködéssel, azonkívül fehérjedús és vitaminos táplálkozással. Ezután elmondották a KÖJÁL vezetői, hogy a szokásoktól eltérően januárban több, hasmenéses megbetegedés történt csecsemőknél. Emiatt a gyermekkórházaknál felvételi zárlatot kellett elrendelni Gyulán és Békéscsabán, amit a napokban már feloldanak. A szezonális megbetegedésekhez tartozik ezekben a hetekben az ételmérgezés, amit elsősorban a disznósajt és a töltelékáruk fogyasztása okoz. Ezzel kapcsolatosan a következőket mondották a főorvosok: — A házilag készített disznósajt novemberben kettő, decemberben három, január első felében hét családnál okozott ételmérgezést. Közülük tíz eset volt súlyos, amiért kórházba kellett a betegeket szállítani. A húsipari üzemek által készített töltelékfélék nem okoztak megbetegedést. Az orvosok arra hívták fel a figyelmet tájékoztatójukban, hogy disznóölésnél feltétlenül vigyázni kell a nyersanyag tisztaságára, valamint arra, hogy torokgyulladásos vagy kezén sérült személy ne nyúljon a húshoz. Ajánlatos az is — a kórokozók elpusztítása miatt —, hogy megfelelő ideig tartó hőkezeléssel a sajt és a töltelékáru közepe is átsüljön. Mint elmondották, sok családnál nem tartják be, hogy a töltés utá_ ni kezelésnél és préselésnél a plusz 5 C foknál ne kapjon melegebbet a töltelék. Az ételmérgezés megelőzésére legjobb orvosság a maximális tisztaság. Az említett megbetegedéseknél ugyanis minden esetben gennykeltő baktéri~ umokat mutatott ki a laboratóriumi vizsgálat. Varga Tibor Aláírták a magyar—jugoszláv egészség ügyi együttműködési munkatervet Belgrad Dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter és dr. Nikola Ge- orgievszki, a Jugoszláv Szövetségi Egészségügyi és Szociálpolitikai Tanács elnöke hétfőn délben a jugoszláv kormány belgrádi palotájában aláírta a két ország közötti 1969—70-es egészségügyi együttműködési munkatervet. Az aláírásnál jelen volt Marjai József belgrádi magyar nagykövet. A munkaterv aláírásakor adott nyilatkozatában dr. Szabó Zoltán kijelentette, hogy a magyar egészségügyi delegáció mostani útjával viszonozza a jugoszláv egészség- ügyi küldöttség 1966-os magyar- országi látogatását.